Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

A hónap műtárgya

2014. október

2014. 10. 13.  
Októberi műtárgyunk egy híres októberi eseményhez kapcsolódik.

Az 1964. évi XVIII. nyári olimpiai játékokat 1964. október 10. és 24. között rendezték meg a japán Tokióban. Ebben az évben Ázsiában először rendeztek ötkarikás játékokat. A versenyek lebonyolítását biztosító létesítmények a legkorszerűbb módon épültek, és modern technikai eszközökkel voltak felszerelve.
A versenyeken kilencvenhárom nemzet ötezer-százötvenegy sportolója vett részt.



Az olimpián 182 sportoló képviselte Magyarországot. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Kulcsár Gergely atléta vitte. A magyar csapat összesen 22 érmet – 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet – szerzett. A legeredményesebb magyarországi versenyző, Rejtő Ildikó volt, aki két aranyérmet nyert. Rajta kívül két érmet nyert még Hammerl László sportlövő és Török Ferenc öttusázó. A magyar sportolók tizennégy sportágban, illetve szakágban összesen 182 olimpiai pontot szereztek. Ez 27 ponttal több, mint az előző, római olimpián elért eredmény.



A Magyar Rádió ripoterei a helyszínen Szepesi György és Szűcs Ferenc voltak. A Magyar Televízió munkatársai ezúttal nem utaztak ki az olimpia helyszínére, hanem – az Intervízió többi tagtelevíziójához hasonlóan – egy berlini stúdióban kommentálták a játékokat. Az élő közvetítések rögzítéséhez ekkor sem volt még megfelelő technikai hátterük.

Éppen ezért rendkívül értékes az a mintegy 120 képkockából álló diafilmsorozat, amit a Magyar Diafilmgyártó Vállalat készített a tokiói olimpiáról, s amit most digitalizált formában közkinccsé teszünk. A diák talán még jobban visszaadják az 50 évvel ezelőtti kor hangulatát, mint az egyszerű fényképek, hiszen ezek esetében nemcsak a képek beszélnek mindenkori nézőjükhöz, hanem a néhány mondatos „képaláírások” is segítenek jobban feleleveníteni az adott kort, illetve az adott eseményt.  
 


Az Olimpia Tokióban c. diafilmet írta és összeállította: Lukács László, szerkesztette: Ják sándor.



Az alábbi linkekre kattintva éri el a diák digitalizált változatait! Jó szórakozást hozzá!

Olimpia Tokióban - 1. rész

Olimpia Tokióban - 2. rész

 

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

2014. szeptember
2014. 09. 15.
A Mudin testvérpárt ábrázoló agyagtáblák
Tovább


2014. augusztus
2014. 08. 04.
Szabó János: Kalapácsvető (szobor)
Tovább


2014. július
2014. 07. 04.
Itt a nyár, cangára fel!
Tovább