Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

A hónap műtárgya

2014. december

2014. 12. 15.  
A tavalyi év egyik legnagyobb magyar könyvsikere volt Nyáry Krisztián Igazi hősök című kötete, amelyben 33 élettörténetet közöl a szerző olyan magyar emberekről, akiket nem pusztán képességeik, hanem a személyes döntéseik tettek naggyá, akik „a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett”. Hiszen kik mások is lehetnének a történelem igazi hősei, mint akik egy mérföldkőhöz érve a nehezebb, de becsületes utat választották?

A Sportmúzeumnak a könyv szemléletén túl azért is külön kedves a válogatás, mert benne helyet kapott több magyar sportoló is, olyanok, mint a világbajnokságról máig vitatott körülmények között távoltartott Papp Laci, vagy a világon elsőként mozgássérültként az épek között is eredményes sportoló, Halassy Olivér, vagy a tragikus körülmények között elhunyt vívótehetség, Petschauer Attila.

A kötetben szereplő sportolókat ábrázoló fotókat a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum bocsátotta a szerző rendelkezésére.
 
Részlet a könyv előszavából:
„Ebben a könyvben olyan magyar emberekről írok, akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték. Emberekről, akik akkor cselekedtek, amikor szükségvolt rá. Vagy egyszerűen csak végig mertek menni a saját útjukon, úgy, hogy másoknak ezzel példát mutattak. Halassy Olivér például egyszerűen csak bebizonyította – a világon elsőként –, hogy egy mozgássérült is képes eljutni az olimpiai dobogó legfelső fokára. Hugonnai Vilma húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon: akkor is harcolt az ügyéért, amikor a többség ezért kinevette. Kner Izidor a semmiből létrehozta Európa legjobb nyomdáját, úgy, hogy eközben emberségesen bánt a munkásaival, pedig ezzel jócskán szembe menta szokásokkal. Baumgarten Ferenc eldöntötte, hogy a magyar irodalom támogatására fordítja a vagyonát, amiért halála után is bolondnak tartották.”
A teljes előszót elolvashatja a linkre kattintva!
 
A linkre a kattintva Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok könyvajánló videóját tekintheti meg!




Vissza a cikkekhez
További tartalmak

2014. november
2014. 11. 03.
Szepes sportkarikatúra (Zakariás - Bozsik - Hidegkuti - Puskás - Czibor)
Tovább


2014. október
2014. 10. 13.
Olimpia Tokióban (Magyar Diafilmgyártó Vállalat, 1964.)
Tovább


2014. szeptember
2014. 09. 15.
A Mudin testvérpárt ábrázoló agyagtáblák
Tovább