Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

A hónap műtárgya

2013. július

2013. 07. 01.  

1913. július 15-én, immár száz éve alakult meg 14 egyesület részvételével a Magyar Sí Szövetség. Bár a szövetség megalakulása nem kiugróan korai, ennek ellenére a sportág elterjesztésében az élen jártunk. Chernelházi Chernel István (Kőszeg, 1865. május 31. – Kőszeg, 1922. február 21.) ornitológus 1891-es norvégiai útján ismerkedett meg a sízéssel, ekkor hozta magával az első léceket. 1896 végére „A lábszánkózás kézikönyve” címmel megírta és kiadta a világon elsőként síszakkönyvét. A gazdagon illusztrált szakkönyv további lökést adott a hazai sísport fejlődésének. Külön érdekesség, hogy a könyv függelékében már ekkor 3 budapesti üzletet ajánl, ahol sífelszerelést is lehetett vásárolni.

 

Leírás: Chernelházi Chernel István: A lábszánkózás kézikönyve. Budapest, 1896. (A borítón: 1897.) Kiadó: Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai), 78 old. 47 kép
Méret: 22,5x15,5 cm
Anyag: papír

A könyvön látható jelvény a Magyar Sí Szövetség jelvénye:

Leírás: Oldalán fekvő áttört háromszögben elhelyezve a szövetség kezdőbetűi, felül az M, alul az S és Sz. A két alsó betű tengelyében keresztben vízszintesen egy síléc, a két betű között, a léc előtt színes, koronás zománccímer. Hátulján a biztosító tű alatti jelzet: Berán Bp. Döbrentei.

Méret: 40x35mm

Anyag: Ezüst, réz, tűzzománc.

Részlet dr. Jeszenszky Géza ”A magyar sísport vázlatos története” c. munkájából.

A régészet tanúsága szerint a sít feltehetőleg a finn-ugor népek találták fel. Az eurázsiai földrész északi részén már 3-4 ezer évvel ezelőtt széles, ellipszis alakú, lábra erősíthető deszkákat használtak a havon történő helyváltoztatás megkönnyítésére. Skandináviából és Grönlandról számos ilyen eszköz maradt fönn, és feljegyzések szerint a XVII. században az akkor világhatalomnak minősülő svédek háborúikban is sikerrel használták.

Világhódító útjára a sísport az 1890-es évek elején a neves norvég sarkkutató, F. Nansen „Auf Schneeschuhen durch Grönland” címen norvégból fordított munkája nyomán indult el. Első magyarországi megjelenése azonban jóval korábbi, a Regélő című lap szerint 1837 januárjában megjelent Pesten egy bergeni fiatalember, Ernst Mensen, hogy a „norvég csuszákon” hússzor körbefussa a vásárpiacot. Követőket csak 55 évvel később talált: 1892. december 4.-én Bély Mihály és Demény Károly a Vérmezőn csatolta fel a Norvégiából hozatott 222 cm hosszú léceket és a Városmajor utcán fölkapaszkodott a Kis-Svábhegy (ma Martinovics-hegy) akkor még beépítetlen oldalába, hogy ott a fogaskerekű mellett csúszkálni kezdjen. Ez a nap tekinthető a magyar sísport születésnapjának.

A két úttörővel egy időben vette használatba Kőszegen Chernel István ornitológus az ugyancsak Norvégiából származó „lábszánkó”-it, majd 1893 februárjában, a Vasárnapi Újságban megjelentette első ismertetését az új sportágról. Még azon a télen megalakult az első síklub a Budapesti Budai Torna Egylet keretében. Erdélyben is megtörténtek az első próbálkozások. Egy kolozsvári tanár, Hangay Oktáv, és egy nagyszebeni katonatiszt, Berger főhadnagy révén. 1894-ben megalakult a Kolozsvári Ski Club. Kőszegen Chernel útmutatásai szerint megkezdték a sílécek készítését, és a példát a nagyszebeni játékgyár is követte. Az Alpokban sem jártak előrébb. Az osztrák Mathias Zdarsky az 1890-es évek elején lilienfeldi birtokán közel három méteres lécekkel és egy botot használva, alapvetően egyenes rézsút siklással kezdte meg az új sportág terjesztését. Pár évvel később az osztrák-magyar közös hadsereg őrnagya, Bilgeri vezette be a két botos technikát, már rövidebb és ezért fordulékonyabb lécekkel. A kapuk közötti versenyzést a Svájcban élő angol Lunn „találta föl” a századfordulón.

A kor kedvezett az új sportág elterjedéséhez. Európa szerte a század végén kezdték széles körben követni a kedvtelésből űzött versenyszerű sportolás angliai divatjait, megjelent és népszerű lett a futbal, az evezés, a korcsolyázás, a tenisz és végül a sízés. A már nálunk is elterjedt alpinizmus hívei örömmel fogadták a téli hegymászást nagyban megkönnyítő segédeszközt, de rövidesen látszott, hogy a sí önálló sportágat teremtett.

Chernel István 1896 végén jelentette meg „A lábszánkózás kézikönyve” című könyvét, amely világviszonylatban is az első szakkönyv volt. A sífutás, a hegymenet mellett a lesiklás és az ugrás elemeit is oktatta. A következő években Budapest mellett Erdély és a Felföld vált a sportág bázisává, a sízést a szászok és a szepességi németek is lelkesen fölkarolták. Brassóban 1905-től működött a Kronstradter Ski-Verein, és a Magas-Tátra szállodásai is hamar felismerték a téli vendéglátás fontosságát. Igen jelentős lépés volt a magyarországi síélet fellendülésében, hogy 1908. január 9-én Déry József, dr. Jordán Károly és Jordán Viktor, dr. Metzler Jenő, Plökl Antal, Ritter Nándor, dr. Schwicker Richárd és Serényi Jenő kezdeményezésére, Péteri Ferenc, Horváth Kálmán és Komarnicki Gyula vezetésével Budapesten megalakult a Magyar Sí Klub (MSK). A klub létszáma kezdetben még a százat sem érte el, de eredményei még ma is figyelemre méltóak. Már az első évben, 1909-ben létrehozták az akkori Magyarország első síházát a Kis-Fátrában, a Chleb és a Kriván között, a terület tulajdonosáról elnevezett báró Révay Gyula menedékházat. A sajtó komoly szerepet kapott a sportág népszerűsítésében, több kiadványban is jelentetett meg cikkeket a MSK, így például a Nemzeti Sportban, és a Turistaság és Alpinizmus hasábjain. Rendszeres heti összejöveteleken („klubesteken”) megbeszélték a hétvégi és a hosszabb, távolibb tájakra induló túrákat, ezekről a Klub szép kiadású évkönyveiben fényképekkel illusztrált, hangulatos, egyben pedig igen sok gyakorlati információt tartalmazó beszámolók jelentek meg. Bejárták a Magas- és Alacsony-Tátrát, a Máramarosi, a Radnai és a Gyalui havasokat, valamint a Déli-Kárpátokat többnapos sítúrákon, de a közeli Budai-hegyeket, a Pilist és a Börzsönyt is gyakran felkeresték sporttárs elődeink. A sísport népszerűsítését, az oktatást is a szívén viselte az MSK. Gyakorlottabb tagjai minden érdeklődőt szívesen oktattak a budai hegyekben, de ekkor már a szervezett sítanfolyamok is megindultak. Az elsőt még 1907-ben Zdarsky, a neves osztrák símester tartotta Brassóban. 1910-ben Tátraszéplakon dr. Guhr Mihály orvos és szállodatulajdonos kezdeményezte a síoktatást. A sísport másik nagy úttörője, G. Bilgeri vezette a MSK első tanfolyamát 1913 januárjában Körmöcbányán a Nagy-Kriván alatti Mailáth-menedékházban, 46 résztvevővel. A következő hónapban már az első magyar sítanár, Delmár Walter ismertette meg az alapokkal a félszáz jelentkezőt, ugyancsak Körmöcön. Az aranypénzek veréséről híres bányaváros vezetői a „fehér arany”-ban rejlő gazdasági lehetőségekre is fogékonyak voltak, s a közeli Szkalkán menedékházat építtettek.

A sporttörténelem eme korai, tisztán amatőr korszakában a kedvtelésből végzett testedzés és a versenyzés még nem vált el egymástól. Aki megtanult sízni, az játékból, ereje kipróbálására szívesen mérte össze tudását társaiéval. Az első budapesti síversenyt az MSK a Budapesti Egyetemi Turista Egyesülettel közösen rendezte meg a Normafánál a Sigray-lejtőn 1909. február 28-án lesiklásban, műlesiklásban és ugrásban. (Akkoriban mindenki futott, lesiklott és ugrott is – ugyanazzal a léccel.) A következő évben Budapesten nem esett elég hó, de a Börzsönyben bőséges volt a hótakaró, így a Csóványos és a Nyír-rét, az ott 1905-ben emelt, és a sízést kedvelő Sváb-Herzog házaspár hegyi kastélya között került megrendezésre az első országos lesiklóverseny 1910. február 20-án. Az MSK bizottsága Plökl Antal irányításával 1910 novemberében kidolgozta a síversenyek pontos szabályait. Ezek alapján rendezte meg ugyancsak a MSK 1911. február 4-5-én az első országos bajnokságot Tátraszéplak fölött, a Sziléziai-ház közelében. Ezt az osztrák Richard Gerin nyerte, de a következő két évben a MSK versenyzője, Baján Artur az összetettben sikerrel győzte le az osztrákokat.

1908-tól kezdve Magyarországon rohamosan terjedt a sízés, és mint láttuk, nem csupán az akkor még bőven található magashegységek vidékén, de a mai határainkon belüli középhegységekben is. Tizennégy, a sízéssel részben, vagy teljességében foglalkozó egyesület (Budapest, Kassa, Selmecbánya és Körmöcbánya mintegy négyszáz sízőjét képviselve) 1913. július 15-én megalakította a Magyar Sí Szövetséget (MSSz). A tagság összetétele egyértelműen cáfolta a sízés exkluzív jellegéről még a közelmúltban is élő hiedelmeket: az akkori törzsgárda többsége polgári foglalkozású „középosztály”-beliekből (tanárok, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők) került ki, de természetesen akadtak köztük arisztokraták épp úgy, mint a szociáldemokrata munkásság sportolói. A MSSz alapítói között volt Munkás Testedző Egyesület (MTE) is.  Az MSSz létrehozásában és a hazai síélet kifejlesztésében múlhatatlan érdemeket szerzett az első főtitkár, dr. Serényi Jenő, és az ügyvezető alelnök, dr. Schwicker Richárd. Ugyancsak jelentős szerepet vitt az első évek munkájában Holfeld Henrik, Hefty Gyula Andor, Plökl Antal, dr. Fináczy Béla, dr. Vigyázó János és Horn K. Lajos. Az országos szövetség megalakításával Magyarország elsőként követte az északi és az alpesi országok példáját. Az 1910-ben létrejött nemzetközi síszövetség az 1914. február 27-én Krisztiániában (a mai Oslóban) tartott V. Nemzetközi Síkongresszuson hazánkat is felvette tagjai sorába.



Vissza a cikkekhez
További tartalmak

2013. június
2013. 06. 01.
A kontinens első atlétikai versenyének érme
Tovább


2013. május
2013. 05. 01.
Sasaki Kichisaburo (balra) és egy tanítványa, a Tavara gaeshi dobás közben.
Tovább


2013. április
2013. 04. 01.
Kronberger Lili, a magyar sport első világbajnoka.
Tovább