Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

A hónap műtárgya

2016. augusztus

2016. 08. 04.  
Egy olimpiai fáklya utolsó útjának történetéhez
 
 
Az olimpiai játékokat megelőző nevezetes, immár hetven éves múltra visszatekintő fáklyafutás a játékok születését, időtlenségét és nemzetek felettiségét egyaránt szimbolizálja - személyes élménnyé téve mindezt azon szerencsés kiválasztottak számára, akik a soros játékokat megelőző stafétában nemzetüket képviselik.
 
2000. augusztus 2-án, a sydneyi játékok színhelyén, mások mellett, egy rokonszenves ausztrál urat ért a megtiszteltetés, hogy - megszerezvén rá a jogot - ötszáz métert futhatott a lánggal. A fáklyafutás élményétől fűtve elhatározta, hogy ha lehetséges, megvásárolja a nevezetes ereklyét. Így is történt. Miután a fáklya a birtokába került, úgy döntött, hogy felajánlja azt a Magyar Sportmúzeum számára. Az elhatározást ismét tett követte, amelynek nyomán 2003 tavaszán megérkezett az olimpiai fáklya a múzeumba. Ez utolsó útjának rövid története. S így vette kezdetét ismeretségünk Ürményházi Attilával, Ausztráliában élő honfitársunkkal.

 

Az olimpiai fáklyához hasonlóan Ürményházi élete is kontinenseken ível át.
Isztambulban született, 1938-ban. Édesapja, Ürményházi József az elsők egyike volt, akik a török kormány meghívására a harmincas években Isztambulba érkeztek, hogy munkájukkal, szakértelmükkel és tapasztalatukkal segítsék a kisázsiai ország ipari fejlődését. A család rengeteget tett a kiterjedt isztambuli magyar közösség erősítése érdekében is. Ürményházi Józsefet az isztambuli Magyar Egyesületben végzett önzetlen munkája elismeréseként 1936-ban Magyar Királyi Érdemkereszttel tüntették ki.
Évek múlva a szülők a három gyermekkel végleg haza akartak térni Magyarországra, ám a háború befejezése után jobbnak látták maradni. A hazulról szállingózó hírek, amelyek a háborútól sújtott országról, később a kommunista megszállásról szóltak, nem voltak biztatóak. Így aztán Attila francia iskolákban jutott el az érettségiig, majd jelentkezett az isztambuli szépművészeti akadémiára, ahol három szemesztert töltött el.
A két kultúra vonzásában megélt ifjú éveket egy jelképes sportélmény tette emlékezetessé: mindössze tizenhat éves volt Ürményházi Attila, amikor megnyerte a Boszporusz-átúszó versenyt, a város ázsiai oldaláról indulva, s Európában partra szállva.
Édesapja halála után családja kérésére könyvelői oklevelet szerzett, nagyvállalatoknál dolgozott. Miután a török állampolgárságért hiába folyamodtak, Attila sorsdöntő lépésre szánta el magát: hajóra szállt, és kivándorolt Ausztráliába. Huszonegy éves volt.
A következő néhány év a megélhetésért folytatott szakadatlan küzdelem jegyében telt el. Attila a betelepülők kenyérharcát vívta. 1963-ban, Sydneyben egy nagyvállalat könyvelője, később mérlegképes könyvelő lett. Nyelvtudása révén hamarosan nélkülözhetetlenné vált, mint angol-török fordító, s miután nemzetközi vizsgát tett, tolmácsként is tevékenykedhetett. Mindezt a könyvelői munkájának köszönhette, amely foglalkozását ugyan soha nem szerette, de elismeri, hogy hattagú családja számára ezzel a munkával teremtett biztos anyagi hátteret.
1982-ben kinevezték Új-Dél-Wales békebírójává.
1995-ben a tasmániai Hobartba költözött, jelenleg is ott él. A hobarti múzeum egyik fő támogatója, az Alliance Français helyi bizottságának alelnöke, s nem utolsósorban: a hobarti magyar közösség lelkes tagja. Bejárta az amerikai kontinenst, volt Új-Zélandon, Hawaiin, Thaiföldön. Amikor Európában járt, nem mulasztotta el fölkeresni szülővárosát: Isztambult, hazáját: Magyarországot, s végül mindig visszatért otthonába: Ausztráliába.
Világutazónak is nevezhetnénk, ha ez a kifejezés – legalábbis részben - nem utalna bizonytalanságra, gyökértelenségre, átmenetiségre. Ürményházi életének vezérmotívumai ugyanis: rend, biztonság és felelősségtudat. Szerencsés, amiért a hagyományokat, értéket őrző-teremtő ember kiegyensúlyozott, teljes élete az övé.
Életében nemigen akad „mellékvágány”: vonzalmai és választásai elkísérték. Ahogyan a művészeti tanulmányokhoz szükséges inspiráció és tehetség évtizedekkel később a múzeumi munkájában kamatozik, úgy az úszásban elért ifjúkori sikerekre az ausztráliai masters bajnokság korcsoportos versenyén 1998-ban elért harmadik helyezése felel.
Múzeumi szakismereteinek és magyarságtudatának egyaránt szerepe lehetett abban az elhatározásában, amelynek eredményeképpen a XXVII. nyári olimpia egyik jelképét, a fáklyát egy napi nehézségekkel küzdő, ám közös értékeinket elhivatottan őrző kis magyar múzeumnak adományozta.
A Magyar Sportmúzeum és a sportszerető magyarok nevében ezúton is köszönetet mondunk Ürményházi Attilának e nemes gesztusáért. Munkáját kísérje derű, tartalmas életéhez jó egészséget és további sok sikert kívánunk. - Reméljük, következő magyarországi útja alkalmával ellátogat hozzánk is, és végre alkalmunk nyílik személyesen is megköszönni nagyvonalú ajándékát.
 
 
(Farkas Ágnes)




Főbb adatok:
Leltári szám: 2016.191.1.
Hossza: 77 cm
Anyag: fém, eloxált és kalapácslakkal bevont
Származási hely: Ausztrália

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

2016. május
2016. 05. 26.
Kerényi Jenő: Labdarúgó szobor
Tovább


2016. április
2016. 04. 11.
Az első magyar olimpiai bajnoki érem
Tovább


2016. március
2016. 03. 16.
Bárány István úszódressze
Tovább