Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

A hónap műtárgya

2014. február

2014. 02. 06.  
A magyar sport első téli olimpiai ezüstérmét a Kékessy-Király páros szerezte 1948-ban a St. Moritz-ban rendezett játékokon.

 
Kékessy Andrea és Király Ede a Budapesti Korcsolyázó Egylet versenyzői voltak.
Az 1948. évi, St. Moritzban rendezett téli olimpián ezüstérmet nyertek páros műkorcsolyázásban. Ez volt a magyar sport első téli olimpiai ezüstérme.
Az 1948-as davosi világbajnokságon ezüstérmesek, 1949-ben, Párizsban világbajnokok lettek. Kétszer nyertek Európa-bajnokságot (1948. Párizs, 1949. Milánó), négyszer voltak magyar bajnokok.
Király Ede egyéni versenyszámokban is kiváló eredményeket ért el. 1948-ban ötödik helyen végzett a téli olimpián, bronzérmet nyert a világbajnokságon, kétszer nyert világbajnoki ezüstérmet (1949. Párizs, 1950. London). 1949-ben Európa-bajnoki ezüstérmes, 1950-ben pedig Európa-bajnok volt. Az egyéni magyar bajnokságot ötször nyerte meg.
Kékessy Andrea a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanári diplomát szerzett. 1949-ben Ottawában (Kanada) telepedett le, ahol minisztériumi tisztviselőként dolgozott nyugalomba vonulásáig.
Király Ede 1949-től a MÉMOSZ SE műkorcsolyázója volt. 1950-ben általános mérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd ő is Kanadában telepedett le, ahol az Ontariói Mérnöki Egyesület tagja lett.

 

Az érem tulajdonságai

anyag: ezüst
átmérő: 60 mm
vastagság: 3,8 mm
súly: 102 gr
Huguenin Freres svájci éremverő vállalatának munkája. Huguenin szignója az érem mindkét oldalán jelölve van.
Az érem előlapján egy égő fáklyát tartó kéz és fent körben a "Citius, altius, fortius" felirat, a háttérben az olimpiai ötkarika és hópelyhek láthatók.
Az érem hátlapján két hópehely között a "Vmes Jeux Olympiques d'Hiver St Moritz 1948" felirat olvasható.

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

2014. január
2014. 01. 02.
A műkorcsolyázó bajnokság vándordíja (Benke-vándordíj)
Tovább


2013. december
2013. 12. 01.
Az el nem készült Nemzeti Stadion terve.
Tovább


2013. november
2013. 11. 01.
Labdarúgó-plakát 1913-ból
Tovább