Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Ajánló

Igazi hősök

2014. 12. 23.  
A 2014-es év egyik legnagyobb magyar könyvsikere Nyáry Krisztián Igazi hősök című kötete, amelyben 33 élettörténetet közöl a szerző olyan magyar emberekről, akiket nem pusztán képességeik, hanem a személyes döntéseik tettek naggyá, akik „a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett”. Hiszen kik mások is lehetnének a történelem igazi hősei, mint akik egy mérföldkőhöz érve a nehezebb, de becsületes utat választották?

A Sportmúzeumnak a könyv szemléletén túl azért is külön kedves a válogatás, mert benne helyet kapott több magyar sportoló is, olyanok, mint a világbajnokságról máig vitatott körülmények között távoltartott Papp Laci, vagy a világon elsőként mozgássérültként az épek között is eredményes sportoló, Halassy Olivér, vagy a tragikus körülmények között elhunyt vívótehetség, Petschauer Attila.

A kötetben szereplő sportolókat ábrázoló fotókat a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum bocsátotta a szerző rendelkezésére.
 
Részlet a könyv előszavából:
„Ebben a könyvben olyan magyar emberekről írok, akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték. Emberekről, akik akkor cselekedtek, amikor szükségvolt rá. Vagy egyszerűen csak végig mertek menni a saját útjukon, úgy, hogy másoknak ezzel példát mutattak. Halassy Olivér például egyszerűen csak bebizonyította – a világon elsőként –, hogy egy mozgássérült is képes eljutni az olimpiai dobogó legfelső fokára. Hugonnai Vilma húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon: akkor is harcolt az ügyéért, amikor a többség ezért kinevette. Kner Izidor a semmiből létrehozta Európa legjobb nyomdáját, úgy, hogy eközben emberségesen bánt a munkásaival, pedig ezzel jócskán szembe menta szokásokkal. Baumgarten Ferenc eldöntötte, hogy a magyar irodalom támogatására fordítja a vagyonát, amiért halála után is bolondnak tartották.”

A teljes előszót elolvashatja a linkre kattintva!

 
A linkre a kattintva Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok könyvajánló videóját tekintheti meg!
 
 



Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Természetjárók Napja
2014. 09. 23.
Az MTSZ 25 évvel ezelőtt, 1989 szeptemberében rendezte meg először a Természetjárók Napját Dobogókőn. 
Tovább


A focilabda evolúciója
2014. 05. 14.
Nem csak fociőrülteknek...
Tovább


A vízilabda szabályai
2014. 03. 07.
Szemléletes bemutató a vízilabda játékszabályairól
Tovább