Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Egypercesek

AVANTGÁRD KITÉRŐ – EGY KIÁLLÍTÁS A SAKK KÖRÜL

2016. 09. 30.  
Julien Levy Manhattanben található galériája (Julien Levy Gallery) a ’30-as, ’40-es években alapvetően a szürrealizmusra, fotóművészetre és a kísérleti film műfajára érzékeny kurátori koncepciót vonultatott fel, az avantgárd Amerikában való térfoglalásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszott.



1944-ben a galériában rendezte meg Max Ernst és Marcel Duchamp nagy szenzációt keltő sakk-kiállításukat The Imagery of Chess címen (imagery: ábrázolás, hasonlat). A kiállítás elsősorban Duchamp koncepciója volt, aki szenvedélyes sakkjátékos volt, sőt, könyvet is írt a sportról, A sakk művészete címen. A sakk kézzelfogható vagy gondolati elemeit gyakran használta művészetében. A Nagy üvegen, melyen 22 évig dolgozott, s melybe –elemzői szerint– gondolatainak legtökéletesebb párlatát sikerült sűrítenie, az agglegények értelmezhetők sakkfigurák parafrázisaiként is, azonnal újfajta kontextusba helyezve a látottakat. Utolsó nagy művének pedig az Adva van… címet adja, mellyel ugyancsak egy elterjedt sakkirodalmi szólamra, az elemzés bevezetésére szolgáló szerkezetre utal.



A kiállításon számos egyedi sakk-készletet bemutattak, ilyenek Isamu Noguchi, Alexander Calder, Yves Tanguy és Man Ray munkái, melyek a modern művészet és a dizájn kapcsolatának aktuális állását jelezték. A sakk mint téma hagyományosabb megnyilvánulásaiban is szerepelt a galériában, például Dorothea Tanning vagy Leon Kelly képein.

Az avantgárd vonalhoz erősebben kötődő művek miatt robbant akkorát és érdekes ma is a kiállítás. Ott volt például John Cage sakktáblája, melyen a mezők zenéből, azaz a hangok vizuális képeiből állnak össze. Ernst és Duchamp élő kiállítási tárgyakként sakkoztak a galériában. André Breton és Nicolas Calas ready made sakk-készlete alkohollal teli, különféle formájú poharakból állt össze. Marcel Duchamp zsebsakkja dadaista gondolatot közvetít- egy háztartási gumikesztyűvel együtt került kiállításra. Ismert ugyanis a sakkban az a szigorú szabály, mely szerint érintett, fogott figurával kötelező lépni. A gumikesztyű használatával a játékos mentesül az érintés és a szabály hatálya alól.

 





A kiállításon szereplő műveket és alkotókat- stílszerűen sakkfigurák helyein jelölve- a következő LINKEN nézhetik át alaposabban.

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Óda a sporthoz
2016. 08. 18.
1912-ben, a stockholmi olimpián első ízben megrendezett művészeti versenyeken maga Coubertin báró, az újkori olimpiák atyja is részt vett.
Tovább


Egy felejthetetlen hang...
2015. 06. 08.
Június 9-én kereken 50 éve adott koncertet az egykori Népstadionban a dzsessz egyik koronázatlan királya: Louis Armstrong.
Tovább


A mai napon történt - 125 évvel ezelőtt...
2015. 03. 24.
125 éve született Jakus Kálmán, az íjászsport egyik hazai úttörője
Tovább