Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Egypercesek

Waldi, a müncheni olimpia kabalája (1972)

2014. 05. 08.  
Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika. Az ötlet, hogy más is legyen e mellett az 1960-as évek végén vetődött fel.  Egy olyan kabalára gondoltak, amely lehet személy, állat vagy akár egy fiktív figura is. A lényeg, hogy a vendéglátó ország kulturális jellemzőit tükrözze. A kabalák azzal a céllal készültek, hogy megalapozzák és népszerűsítsék az olimpia szellemiségét. Bevallatlanul persze a szervező bizottságok titkon az olimpiai turisták, a szuvenír vadászok pénztárcájára is gondoltak. Azt, hogy melyik alkalomra milyen figura készül, a rendező város által felállított szervező bizottság dönti el. Ez általában szavazás útján dől el.
A kabalákat leggyakrabban profi designerek tervezik meg, de minden esetben figyelembe veszik a közvéleményt is.

Waldi, a bájos bajor tacskó, 1972-ben a müncheni olimpián jelképezte az olimpia szellemiségét. Ő volt az első hivatalos nyári olimpiai kabala. A tacskóra azért esett a tervező választása, mert ez a kutyafajta volt a legnépszerűbb Németországban. A figurát Otl Aicher alkotta meg, terveihez egy élő kutya, Cherie von Birkenhof, adta a mintát.
Waldi az atléták jellemző tulajdonágait - ellenálló képesség, kitartás és gyorsaság - jelképezi. Színét az olimpia színei adják, azonban a piros szín nem látható a figurán. Ennek oka az, hogy Aicher nem akarta használni a Nemzetiszocialista Párt színét.
 
Az alábbi képen Waldi, illetve Cheria von Birkenhof látható.
 
(A képek forrása:http://olimpina.blog.hu/2008/01/30/otot_latok_sokat_ittam, http://olimpina.blog.hu/2008/01/30/otot_latok_sokat_ittam)





A kabalatörténetet összeállította: Varga-Cserjési Zsófia
 

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Schuss, az 1968-as téli olimpia nem hivatalos kabalája
2014. 05. 07.
Kis olimpiai kabalatörténet - 2. rész

Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika. 
Tovább


Smokey, a Los Angeles-i olimpia tiszteletbeli kabalája (1932)
2014. 05. 06.
Kis olimpiai kabalatörténet - 1. rész

Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika. 
Tovább


Hungaria márkajelzésű stoplis
Egy kedves olvasónk gyűjteményéből...
Tovább