Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Egypercesek

Sam, a kis sasfióka (Los Angeles, 1984.)

2014. 05. 16.  
Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika. Az ötlet, hogy más is legyen e mellett az 1960-as évek végén vetődött fel.  Egy olyan kabalára gondoltak, amely lehet személy, állat vagy akár egy fiktív figura is. A lényeg, hogy a vendéglátó ország kulturális jellemzőit tükrözze. A kabalák azzal a céllal készültek, hogy megalapozzák és népszerűsítsék az olimpia szellemiségét. Bevallatlanul persze a szervező bizottságok titkon az olimpiai turisták, a szuvenír vadászok pénztárcájára is gondoltak. Azt, hogy melyik alkalomra milyen figura készül, a rendező város által felállított szervező bizottság dönti el. Ez általában szavazás útján dől el.
A kabalákat leggyakrabban profi designerek tervezik meg, de minden esetben figyelembe veszik a közvéleményt is.

1984-ben, a Los Angeles-i olimpián az Amerikai Egyesült Államok nemzeti állata, a fehérfejű rétisas volt a hivatalos kabala. A figurát a Walt Disney-nél dolgozó Robert Moore rajzolta és a Sam nevet adta neki. Sam egy kis sasfióka volt, nevében és küllemében az USA ismert alakjára, Uncle Sam-re utalt. Öltözetén az Egyesült Államok színei láthatók, kalapján megjelenik az olimpiai ötkarika.
A figura kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy utaljon Dél-Kaliforniára. Kezdetben egy medve volt az esélyes, ám a moszkvai Misa mackó miatt ezt elvetették. A sas jó döntésnek bizonyult, hisz azon kívül, hogy a vendéglátó ország nemzeti állata, a többi ország is azonosulni tudott vele. Ráadásul a sas jól jelképezi az olimpia hármas mottóját ("Gyorsabban, magasabbra, erősebben”).
Népszerűsége Misa mackóéval vetekedett. Sokféle ajándéktárgyon megjelent, többek között pólókon, üléshuzatokon. Több cég is forgalmazott képével ellátott termékeket, így például a McDonald’s is.
Hétfőn az 1988-as téli olimpiai figuráival, Hidy-vel és Howdy-val folytatjuk kis utazásunk.
 
A kép forrása: http://www.fastcompany.com/1649968/best-olympics-have-ugliest-mascots-london-2012-going-be-awesome

A kabalatörténetet összeállította: Varga-Cserjési Zsófia

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Vucko, a barátságos farkas (1984)
2014. 05. 15.
Kis olimpiai kabalatörténet - 8. rész

Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika.
Tovább


Misa, a bájos medvebocs (Moszkva, 1980.)
2014. 05. 14.
Kis olimpiai kabalatörténet - 7. rész

Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika.
Tovább


Roni, a sportos mosómedve (Lake Placid, 1980.)
2014. 05. 13.
Kis olimpiai kabalatörténet - 6. rész

Az olimpiának eredetileg egyetlen szimbóluma volt, a „CITIUS, ALTIUS, FORTIUS” (GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN), majd 1914-től az olimpiai ötkarika. 
Tovább