Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Hírek

Olimpiai fáklyafutás Magyarországon (1936. július 28 – 29.)

2016. 07. 27.  
Olimpiai fáklyafutás Magyarországon (1936. július 28 – 29.)
 
 
  1. Az első fáklyafutás előzményei, előkészületei
 
A láng az olimpiai versenyek kezdete óta a játékok legfontosabb szimbóluma. Mint jelkép és ethosz – alapvetően – évezredek óta változatlan, ám a történelem során a szimbólum jelentésköre újabb árnyalatokkal gazdagodott.
 
Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák megálmodója, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik megalapítója szerint a láng tökéletes jelkép, amely az olimpia eszméjét úgy közvetíti, hogy - egyedülálló módon - annak négy alappillérét jeleníti meg: a történelmi értelmet (eredet, tradíció), a nevelési tartalmat (pl. az egymás iránti tisztelet, a kitartás vagy épp a nemes versengés, mai kifejezéssel: fair play szellemisége), az esztétikai megjelenést (artisztikum és ünnepélyesség) és a vallási tradíciót (ceremónia, áldozat, megtisztulás).
 
A láng – az antik tradíció előtt tisztelegve – először az amszterdami olimpiai stadionban lobbant fel az újkori olimpiákon, 1928-ban, majd a sorrendben következő, Los Angeles-i olimpián, 1932-ben.
 
Carl Diem, a német olimpiai bizottság főtitkára, az 1936. évi berlini játékok fő szervezője ennél is tovább lépett, amikor kezdeményezte, hogy az Olümpiában, a hagyományok szerint fellobbanó szent láng országokon átívelő fáklyás stafétafutás formájában érkezzen meg a rendező város olimpiai megnyitójára, mint a béke, a sport és a szépség hírnöke. A sport és az ünnepélyesség csak az olimpiákra jellemző egymásra hatását így fogalmazta meg:
 
„Az olimpiai játékok nem egyszerűen sportversenyek összessége, nem is pusztán az emberi teljesítmény-határok próbaköve. Ellenkezőleg: színtere az esztétika térhódításának és az alkalomból kiáradó szépségnek.”
 
Ezt a tartalmat látta beteljesedni a fáklyafutással. Ennek megvalósítására benyújtott előterjesztését a NOB 1934. május 18-i ülésén elfogadta. Diem a részleteket is rendkívül precízen kidolgozta. Átlagosan öt, legfeljebb tíz percben határozta meg az egyes futások időtartamát egy kilométeres távra (annyi ideig biztosan égett a fáklya), és kitért a kiemelkedő jelentőségű helyszíneken történő, legfeljebb kétórás ünnepségekre, pihenőkre, melyek során a láng - méltó módon elhelyezve - a szó legszorosabb értelmében az ünnepség fénypontjává válik. A futóknak pontosan kellett ismerni az útvonalat, és - adott esetben - két résztávot is futottak, ha a következő futó valamilyen okból nem tudott részt venni a stafétában. E megfontolásból tartalék futókat is neveztek.
 
A fáklyafutás liturgiájához hozzátartozott az is, hogy a futók, akiket tömegek köszöntöttek és éljeneztek útjuk során, éjszakára megállhattak, legtöbbször kiemelkedő történelmi-spirituális jelentőségű középületek, emlékhelyek mellett. Magyarországon azonban éjjel is zajlott a fáklyafutás, hiszen a Budapestről este tíz órakor induló staféta reggel nyolcra Győrbe érkezett, és a közbeeső úton is éljenző sokaság üdvözölte a lángot.
 


Diem feltétlen érdeme, hogy néhány, a lebonyolítás szempontjából elengedhetetlen követelmény rögzítését leszámítva nem szabályozta túl az eseményt, hanem számolt az előre nem kalkulálható körülményekkel is, tekintettel a nagy távolságra és a helyi viszonyokra. Az egyes országoknak szabadságában állt az egyes szakaszok távolságát, ezáltal az útvonalat is célszerűen megváltoztatni.
 
Ugyancsak Diem volt az, aki a fáklyák kidolgozására javaslatot tett. Az eredeti berlini fáklyát görög vázarajz alapján tervezték, fémből és fából készült, s a Krupp fegyvercég ingyen gyártotta le. A 27 cm magasságú, kb. 1 kg súlyú tárgy tervezője Walter E. Lemcke és Peter Wolf. A nyél fölső részén a berlini olimpia egyik jelképe, a stilizált birodalmi sas látható, karmai az olimpiai karikákban végződnek. Alatta a német szöveg: fáklyás stafétafutás, Berlin 1936, valamint köszönetnyilvánítás. A július 20-án, az olümpiai láng fellobbanásával kezdődő, augusztus 1-jéig tartó, mintegy 3700 km-es futás főbb állomásait indaszerűen, függőlegesen vésték be: „Olympia, Athen, Delphi, Saloniki, Sofia, Belgrad, Budapest, Wien, Prag, Dresden, Berlin”.
 
A fáklyákat - a szükséges számban – a berlini szervezőbizottság bocsátotta a helyi olimpiai bizottságok rendelkezésére, amelyek azok szétküldéséről és elosztásáról gondoskodtak. Az égőt körülvevő részt pirosra lakkozták, a kúp alakú farészen részletes használati utasítás volt olvasható. A farész csavarmenet segítségével illeszkedett a művészi kidolgozású nyélhez.
 
A staféta útvonala: Olümpia, Athén, Szaloniki, Szófia, Caribrod, Nis, Belgrád, Novi Sad, Szeged, Budapest, Oroszvár, Karlburg, Bécs, Waidhofen, Tábor, Prága, Teplic, Drezda, Liebenwerda, Berlin.
Magyarországon a kiemelt városok, települések a következőek voltak: Horgos, Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Sári, Soroksár, Budapest, Tát, Szőny, Győr, Mosonmagyaróvár, Oroszvár.
 
Minden futó megkapta a fáklyatartót, valamint egy díszoklevelet. A Magyar Atlétikai Szövetség pedig a magyar futóknak külön emlékplakettet adományozott. A kijelölt futók indulását az adott ország olimpiai bizottsága hagyta jóvá. Az első futó a görög Konstantin Kondillis, az utolsó a német Fritz Schilgen volt.
 
Az első fáklya azonban nem görög, hanem német kézben lobbant föl Olümpiában: Jürgen Ascherfeld volt az, aki tovább adta azt az első görög futónak, Konstantin Kondillisnak. (A görögök eleinte tiltakoztak az évezredes szertartás „megszentségtelenítése” ellen.) Jürgen Ascherfeld személyére történetesen egy magyar lány, Asbóth Magda tett javaslatot Carl Diemnek. Asbóth Berlinben végezte a testnevelési főiskolát és tagja volt az olimpia szervezőbizottságának. Így emlékezett az eseményre:
 
"Amikor egyik este meghívott minket /Diem – a szerk./ - alapító tagokat -, hogy hallgassuk meg az olimpián előadandó zeneműveket, megkérdezte tőlem, mondanék-e neki egy jóképű germán fiút, aki meggyújthatná a lángot. .......... Egyik évfolyamtársamat, Jürgen Ascherfeldet ajánlottam. Ő egy szőke, magas, jó alakú fiú volt, a célnak megfelelt. Az tény, hogy az első futó görög volt, de miután Németországban volt az olimpia, egy németnek is kellett a láng meggyújtásának ceremóniáján szerepelni. Miután szűz lányok a napfény tüzét egy lencsével összegyűjtötték, és az olimpiai lángot így meggyújtották, Jürgen Ascherfeld lobbantotta fel az első fáklyát, és adta tovább a görög futónak.”
 
A fáklyás futás – alapvetően Diem elképzelése szerint – a mai napig létezik, az olimpiai tradíció fontos eleme, az olimpizmus egyik legkifejezőbb jelképe, a hozzá kapcsolódó legfontosabb  szabályokat az Olimpiai Charta 63. pontja rögzíti. A bekezdés kitér az érintett nemzetek olimpiai bizottságainak jogaira és felelősségére, és a fáklyás futással kapcsolatosan kizár minden reklámtevékenységet.

 
A 73 éves Coubertin (aki ez után még egy évet élt) zseniálisnak tartotta Diem ötletét, ezért üzenetet intézett a fáklyás staféta minden tagjához. Üzenetét az indulásakor felolvasták:
 
„Atléták, akik most útnak indultok, hogy ezt a jelképes lángot lelkesülten vigyétek Olympiából Berlinbe, hozzátok intézem szavamat! Én, aki az újkori olimpiai játékoknak megalapítója és tiszteletbeli elnöke vagyok, elmondom nektek, milyen szellemben leszek gondolatban veletek, és futástoknak milyen jelentőséget tulajdonítok.
Ünnepi órákat élünk. Körülöttünk mindenfelé ünnepi események élednek. És mialatt a reggeli ködből új Európa és új Ázsia arca rajzolódik ki, úgy érzem, az emberiség végre megérti, hogy a válság, melyben vergődik, mindenekelőtt nevelésügyi válság. Ötven esztendőt éltem azóta, hogy 1886 egyik napján minden egyéni ügyemet félretéve, életem minden munkáját a nevelési újjáéledés előkészítésére fordítottam, mert meg voltam győződve, hogy megfelelő nevelésügyi újítások nélkül semmiféle politikai vagy társadalmi megerősödés be nem következhetik.
Lelkiismeretem szerint küldetésemnek megfeleltem, de nem az utolsó pontig.
A földteke megszámlálhatatlan stadionjából az izmok vidám lármája hallik, ahogy valamikor a hellén gimnáziumokból hallatszott. Egyetlen nemzet, egyetlen társadalmi osztály, egyetlen foglalkozási ág sem kivétel többé. Az újra megelevenedett atlétika nemcsak a közegészségügyet erősítette meg. Ez a sportkedv mosolygó sztoicizmust áraszt, mely az egyént a versenyek erőfeszítései közt és a mindennapi élet súlya alatt egyaránt segíti.
Örvendezzünk ezek felett az eredmények felett; de munkánkat még nem fejeztük be. Kell, hogy a szellem felszabaduljon kötelékei alól és a kiváltságosok szűk öleléséből kibontakozzék. A cselekvő élet küszöbén mindenkinek meg kell látnia, hogy a jövő azoké a népeké, akik a serdülő ifjúság nevelésének átalakítását elsőként merészelik végrehajtani. Mert a jövő a serdülő ifjú és nem a gyermek kezében van.
Így fog megszületni az élő és tartós béke, mely lelkes sportkorszakhoz vezet.
Én reátok bízom ezt az üzenetet, mely valószínűleg az utolsó üzenetem… Legyen szerencsés az utatok! Ez az út nagyszerű környezetben indul, annak az örök hellénizmusnak a jegyében, amely a századok országútját szüntelenül megvilágította és amelynek eredményeit mai, ezer problémánk megoldásánál is használhatjuk.
Kérjétek nevemben a Berlinben összegyűlt ifjúságot, hogy ő vegye át munkám örökségét és fejezze be azt, amit én megkezdtem. Azt, - aminek a befejezését az engem környező kicsinyesség számomra lehetetlenné tette - fejezzétek be az utolsó pontig, hogy véglegesen megpecsételtessék a test és a lélek egyesülése az emberi haladás és az emberi méltóság érdekében.”
 
 
  1. A magyarországi szakasz
 
A láng Horgos felől érkezett a magyar határra. A Csongrád megyei Horgost a trianoni döntés következményeképpen a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz csatolták, ma Szerbia része.
A fáklyavivők egy csoportját, akik neves szegedi sportolók voltak, autóbusz szállította a határra, ahová hajnali 6 órára várták az utolsó jugoszláviai futó érkezését. Csaknem ötezres tömeg várta az eseményt a korai óra ellenére. Mivel a buszról a meghatározott szakaszoknak megfelelően szálltak le a futók, utolsónak dr. Hernádi Mihály maradt, aki első magyarországi futóként a határon készült átvenni a lángot az erre a célra emelt olimpiai díszkapu alatt. A jugoszláv staféta utolsó tagja, Peter Vranics, horgosi jegyzőgyakornok volt, aki először a jugoszláv atlétikai szövetség megbízottjának adta át a tüzet, aki – üdvözlő szavak kíséretében – továbbította azt Tóth Béla polgármester helyettesnek, aki köszöntő beszédet tartott, majd útjára bocsátotta dr. Hernádi Mihályt.
 
Dr. Hernádi Mihály 1904-ben született Babócsán,
ifjú korában a KEAC (Kitartás Egyetemi Atlétikai Club
- Szeged) színeiben atletizált, maratoni futásban jelentős
eredményeket ért el; aranyjelvényt is szerzett. Később
városi orvos lett Szegeden, ahol nagy megbecsülésre
tett szert. 1938-ban, mint tisztiorvost, Debrecenbe helyezték.
A sporttól sem szakadt el, a Magyar Atlétikai Szövetség,
valamint a Magyar Birkózó Szövetség déli kerületének
alelnöke volt éveken át. Később Kassa sportéletének
egyik legfontosabb szervezője és irányítója, a
Kassai Atlétikai Club ügyvezető elnöke lett.
 
A békediktátum miatt érzett fájdalom még a felemelő, és örömteli olimpiai fáklyafutás alkalmával is megmutatkozott, ám nem tette az eseményt lehangolóvá, inkább egyfajta bús méltóságot kölcsönzött neki. Rendkívül érdekesek a helyi lapok, elsősorban a Délmagyarország, valamint a Szegedi Napló és a Szegedi Friss Újság híradásai e tárgyban.
 
Idézet az alpolgármester beszédéből:
„A trianoni magyar határ küszöbén /…/ a mosolygós magyar nap tettekre hevítő melegénél, megindult érzéssel veszem át nemzeti erényekben gazdag szomszédunktól a fáklyát és gyújtom meg azzal a kéréssel, hogy itt az áldott magyar rónán egy pillanatra torpanjon meg a boldog és szabadországok földjén keresztül száguldó olimpiai lángcsokor. Hirdesse ez a fáklya, hogy nincsen más fegyverünk, csak a lelki és testi kulturánk, hirdesse ez a drága láng a mostoha nemzet drága fiainak sportdicsőségét.” (Délmagyarország, 1936. július 28.; 3. oldal)
 
Az első futók útját számos kisebb-nagyobb baleset kísérte, mint ahogy ez - feltételezhetően – a futás útvonalán a későbbiekben is előadódott. A lelkes tömeg, köztük elővigyázatlan kerékpárosok számtalanszor kerültek járművek útjába, szerencsére tragédia nem történt. A szántóföldeken dolgozók is felfüggesztették a munkát, amíg a staféta elvonult előttük. Volt eset, hogy a futó időelőnnyel adta volna át a stafétát, de a szegedi rendezők kivárták a váltás idejét.
A városháza előtti oltár egy hatalmas fatörzs volt, tetején a Móra Ferenc vezette szegedi ásatások során előkerült Árpád-kori aranyserleg tökéletes mását helyezték el. Óriási tömeg várta a Vasutas maratonistáját, Gyetvayt, aki negyed nyolckor adta át a tüzet vitéz Imecs György főispánnak. Akárcsak a határon, Szegeden is ünnepség fogadta a lángot, amelyet bevezetésként a magyar, zárásként pedig az olimpiai himnusz, valamint a Hiszekegy elmondása kísért. A piros szőnyegre emelt szegedi olimpiai oltárt jelképes tárgyak vették körül: dárda, balta, háló és fűrész, a városháza fellobogózott erkélye alatt pedig egy búza asztag hevert.
 
Idézet a szegedi főispán szavaiból:
„Ez a tűz gyújt, de nem éget, hanem összeforraszt: eltünteti a fajokat és a társadalmakat elválasztó korlátokat. Vértelen, nemes vetélkedésre hívja fel a világ ifjúságát.”
 
A déli kerület futói Alsónémediig vitték a fáklyát, ahol átadták a tüzet a pestvidéki kerület futóinak. A staféta délelőtt 11 órakor érkezett Kiskunfélegyházára, ahol az országzászló alatt elhelyezett emelvényen hasonló ünnepség várta a lángot, amely fél kettőkor már a zászlódíszben pompázó Kecskeméten világított, ahol a rekkenő hőség ellenére szintén tömeg, valamint a Nagytemplom előtti hófehér, díszes oltár fogadta az érkező futót, az egykori kecskeméti diák: Szendrői Józsefet, aki pontosan az előírt időpontban érkezett.
 


Az ünnepségeken a várost vagy települést annak vezetése a legmagasabb szinten képviselte, illetve törekedtek a helyi jellegzetességeket felhasználva színesíteni az eseményt. Kecskeméten rózsabarackokból „fontak” ötkarikát, az emelvényen pedig eredeti, görög edénybe öntött, magas fokú barackpálinka táplálta a tüzet. A kecskemétiek arra is büszkék voltak, hogy – más magyar küldők mellett – ők is delegáltak postagalambokat a berlini megnyitóra. (A későbbi híradások szerint a galambok vissza is érkeztek.)
A kecskemétiek és a szegediek között némi perpatvar is adódott; a Kecskeméti Lapok egykorú híradása szerint az örkényi váltó is nagyrészt - regisztrált - szegediekből állt. „Ha lehetett volna, Berlinig ők vitték volna a tüzet” – zsörtölődtek a kecskemétiek. Egy magát szegedi rendezőnek tituláló férfi és egy titokzatos, vörös trikós kerékpáros pedig számos fáklyatartót kobozott el a kecskeméti futóktól.
 
A fentiekből persze jól látható az is, hogy a láng útját gondosan eltervezték. A Magyar Atlétikai Szövetség (és kerületei) által delegált futók utaztatását kiválóan megszervezték, s az ünnepi eseményt méltó módon előkészítették a legtöbb helyszínen. Az ünnepi ceremónia általános forgatókönyve a következő volt: az olimpiai tűz meggyújtása az oltáron, Himnusz, a polgármester beszéde, közös ének, torna- vagy/és sportbemutató, olimpiai himnusz, ünnepi beszéd, népi táncok, népdalok, záróbeszéd, himnusz, indulás, harangszó. Az ünnepség lebonyolítása és időtartama nagyban függött a fáklyafutók rendelkezésére álló időtől, az esetleges csúszásoktól - idő túllépés vagy időelőny esetén egyaránt -, valamint a kiemelt helyszínekre történő pontos érkezések megtartásától.
 
A Szövetség az elöljárók részére hivatalos meghívókat postázott, a nagyközönséget pedig tisztelettel invitálta a ceremóniára, továbbá emlékérmet bocsátott ki a fáklyafutás tiszteletére. A berlini szervezőbizottsággal a nemzeti olimpiai bizottságok álltak kapcsolatban, utóbbiak állták a rendezvény költségeit – országhatáraikon belül.
 
Nagy kár, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség nem adott ki semmit a fáklyafutásról a későbbiekben, ezért a futók nevét és az eseményeket többnyire a helyi sajtó híradásaiból, elvétve néhány levéltári dokumentumból, illetve személyes emlékek révén gyűjthetjük össze (abban a reményben, hogy listánkat a későbbiekben bővíteni tudjuk).
 
Helyzetünket nehezíti, hogy – ellentétben a vidéki sajtóorgánumokkal – a budapesti lapok nem közlik a futók névsorát. A vezető sportnapilap, a Nemzeti Sport kifejezetten röviden számol be a fáklyafutás eseményeiről. Ennek okai sokfélék lehetnek, de az valószínű, hogy a városok és a kisebb települések életét valóban felpezsdítette a fáklyás futás, ami az adott helyszíneken jóval hangsúlyosabb eseménynek számíthatott. Budapesten, noha a Hősök terén mintegy 200 000 ember gyűlt össze az esti órákban a láng fogadására, a beszámolók mindössze a nagyszabású ünnepség és a fennkölt ünnepélyesség leírására hagyatkoztak, a hivatalos protokoll elvárásoknak megfelelően.
 
Ezek után nem lepődhetünk meg azon, hogy a korabeli Nemzeti Sport július 31-i számában megjelent egy olvasói levél Turányi Géza alezredestől, a Magyar Királyi Hadimúzeum titkárától, amelyben arra kéri az újság szerkesztőségét, hogy állítson örök emléket a fáklyafutásnak, annak minden részletével. Beleértve a futók nevét és fényképét, az ünnepségről készült fotókat, az útvonal térképét a futók aláírásával, s mindezt egy díszes albumban jelentesse meg, amelyet a sport múzeumában helyeznének el. - Az indítvány az esemény jelentősége folytán igazán aktuális, indokolt és megalapozott volt. A szerkesztőség válasza viszont elég szarkasztikusra sikeredett; lényegében nem állt másból, mint hogy a „feladott labdát” cseppet sem elegáns módon továbbította a Szövetség felé, amely már addig is hatalmas munkát végzett a fáklyás futás magyarországi szervezése és lebonyolítása dolgában. A szerkesztőség mentsége csak az lehetett, hogy - vezető sportnapilap lévén - a küszöbön álló olimpiai versenyek miatti fokozott készültség esetében is nagy erőket emésztett fel, és feszültséggel terhes időszakot jelentett, hiszen a lap már hetekkel a Játékok előtt rendszeresen hírt adott a hazai előkészületekről és tudósított az aktuális berlini eseményekről is. Ráadásul az olimpia időtartama alatt naponta kétszer jelent meg. Ebben a helyzetben a muzeológus alezredes úr jóhiszemű, precíz levele alkalmas lehetett arra, hogy – pestiesen szólva – kiverje a biztosítékot. (Maradandó emléket a fáklya-futásnak. Nemzeti Sport, 1936. július 31.; 8. oldal.)
 
A fővárosi ünnepségen a hazai és külföldről érkezett fotósok hada szünet nélkül dolgozott. A másfél órás ceremóniát magyar, német és 87 amerikai rádióállomás közvetítette. A Villamos Hang Budapest hangszóró vállalat kizárólag erre az ünnepre óriáshangszórót szerelt fel a téren, ami soha addig nem tapasztalt élményt jelenthetett a jelenlévő sokaság számára. A fáklya a Mester utcán, Rákóczi úton és az Aréna úton (ma: Dózsa György út) át jutott el a Hősök terére, ahol Takáts-Tolvay József gróf, nyugalmazott altábornagy, a frontharcos szövetség országos elnöke, a MASZ társelnöke gyújtotta meg az oltár tüzét. Az ünnep befejeztével az Andrássy úton, a Lánchídon, a Fő utcán és a Bécsi úton haladt tovább a staféta.
 


Virradatkor ért Komáromba a láng, amelyet Alapy Gáspár polgármester várt, csakúgy, mint az előzőleg Szőnyben rendezett fogadáson.
 
Nem túlzás állítani, hogy ezen az éjszakán nem csak a láng útjába eső települések lakói és elöljárói virrasztottak, hanem messzebb fekvő városokból, falvakból is sokan érkeztek, hogy lássák az éjszaka sötétjében haladó olimpiai lángot. Sokan nyilván ismerőseiket is üdvözölhették a futók között. De nemcsak a nézők utaztak a kora hajnali órákban, hanem pl. a futók is, így pl. a tatabányai és a pápai sportolók.
 
Győrben pedig páratlan esemény történt. A staféta ugyanis addig kizárólag férfiakból állt, de Győr városában három hölgy is részt vett a futásban: Dukesz Márta teniszező, Jungi Istvánné korcsolyázó, valamint Kiss Károlyné tánctanár.
 
Az utolsó magyarországi futó Bernát Pál, kerületi bajnok atléta volt, aki az oroszvári határon adta át a lángot Köhler Jenőnek, a MASZ észak-nyugati kerületi elnökének, aki továbbította azt Theodor Schmidt, osztrák sportvezetőnek, az alábbi szavakkal:
 
„Vigyázzatok reá olyan szeretettel, mint ahogy magyar földön a magyar atléták vigyáztak rá eddig.”(Nemzeti Sport, 1936. július 30.; 4. oldal)
 
A Mosonvármegye című lap augusztus 1-jei számában beszámol a fáklyafutás magyarországi szakaszának befejezéséről, majd egy kissé célzatos, ám fölöttébb érdekes észrevételt tesz közzé:
 
„Az Új Nemzedék című fővárosi lap azt írta, hogy Győrből Sopronba, majd onnan Oroszvárra futott a tűzstaféta. Lapunk egyik barátja azt kérdezte tőlünk telefonon, hogy honnan veszik budapesti kartársaink magyar földrajzi ismereteiket. Szégyeltük magunkat helyettük is és nem tudtunk más feleletet adni, mint azt, hogy a felületesség kimeríthetetlen tárházából. Viszont a kérdezősködő azt üzente, hogy az illető tegye le a magyar újságírótollat, a szerkesztőség pedig csapja el az ilyen újságírókat.”
 
A lap ugyane számában sérelmezi azt, ami egyébként - feltételezhetően - a magyarországi szakasz több állomásán is többek elégedetlenségét kiválthatta, s talán joggal. Ti. hogy a helység egyes neves sportolói miért nem vettek részt a futásban, miért nem kaptak felkérést, miért nem keresték meg őket? Néhány nevet sorolnak, valóban eredményes sportolók neveit. Végezetül azonban a görög bölcset idézik, amit az akkor mondott, amikor megkérdezték tőle, miért nincs szobra az agorán? A bölcs így válaszolt: „Barátaim, sokkal dicsőbb rám nézve, hogy azt kérditek: miért nincs ott a szobrom, mintha azt kérdeznétek: miért van ott?”
 
A fáklyafutás Magyarországon összességében rendkívül sikeres volt és nagy elismerést váltott ki itthon és külföldön egyaránt. Egybehangzó vélemények szerint a magyarországi volt az egyik legjobban szervezett és legméltóbb szakasza a hét országon áthaladó stafétának.
 

 
  1.  Az 1936-os olimpiai fáklyafutás résztvevői Magyarország területén
 
Íme, amit eredetileg terveztünk: a névsor. Ismert aktív és egykori sportolók, sportvezetők, leventeoktatók és más, megbecsült helyi polgárok nevei, akik az első olimpiai fáklyás futás résztvevői voltak. Az előzetes felmérés 386 magyarországi futóval kalkulált – a kilométerek számát figyelembe véve. Természetesen a futók száma ennél több, de kevesebb is lehetett.
Jelen állapot szerint az alábbi neveket tudjuk közzétenni, ám reméljük, a névsor a jövőben bővül majd.
 
A felsorolásban csak a fáklyával futók neve szerepel, a helyi protokoll résztvevőié nem.
 
(További történeti kutatás témája lehet az egyes résztvevők teljes nevének, illetve sporttörténeti szerepének bemutatása, értékelése.)
 
 
  1. A horgosi határtól Szegedig
 
Szalma János, Csonka Balázs, Annabrig Sándor, Sipos József, Világos Lajos, Sonkovics Zoltán, Juhász István, Gyöngyösi János, Seller István, Kucsera László, Györfi Zoltán, Hoffmann Pál, Angelmayer (Almási) Károly, Janicsek István, Váradi Imre, Magyari Nándor, Angelmayer (Almási) Gyula, Szekszárdi Boldizsár, Ottovai Károly, dr. Hernádi Mihály, Boldizsár Gyula, Gyetvay József
 
  1. Szeged és Kistelek között
 
Gönczi Pál, dr. Lázár László, Sólyom György, Prágai Ferenc, Deák Ferenc, dr. Soóki András, Frankel Mihály, Békési Béla, Gálfy Imre, Szakály Lajos, dr. Széll János, Török Lajos, dr. Dávid Dénes, dr. Parassin István, Aigner József, Csikós Jenő, Vargyas Lajos, Góbi Ferenc, Ketter Ferenc, Pleplár Lajos, Surgent József, Tóth László, Bukoveczki Mihály, dr. Altorday Sándor, Dr. Kosztolányi T., Vida Tibor, békéscsabai MÁV gárdája: Halmai András, Tibori János, Bereczki Sándor, Kozák Lajos, Kozák László, Marosi Károly, Marosi László, Virág Gábor, Griecs György, Bogdány László, Stefanik Pál, Skaliczky Gergely, Boldizsár Gyula, Pucsai Lajos, Tiborci Árpád, Dávid Gábor, Czeman Ferenc, Mári Sándor, Szalai Dezső, Kocsis Sándor
 
  1. Kistelek és Kiskunfélegyháza között
 
Vass Pál, Nyalka Imre, Farkas Vince, Farkas Ernő, Csipak Ferenc, Polyák Gyula, Szabados József, Papp Béla, Nyéki Gyula, Snittel Jenő, Stumpf Ferenc, Zsombor Pál, Kozma Imre, Jochan Frigyes, Rosemberg László, Farkas Pál, Dvoracsko Ferenc, Fráter József, Sulyok Ferenc, Barna Dezső, Tassy István, Csamangó József, Szűcs István, Szendrényi Zoltán, Nagy Gyula, Durszt Jakab, Kállai Gyula, Rózsa Ferenc, Apró Mátyás, Karácsonyi Jenő, Hammer Fidél, Vidos Gerő, Berényi Miklós, Horváth István
 
  1. A déli kerület további szakaszain
 
Lengyel Nándor, Pollán István, Domonkos Árpád, Kertész János, Zoltán Ferenc, Korek József, Pál István, Tessin Csedomir, Buczkó Ferenc, Ottruba Antal, Csikós Ferenc, Zubek Ferenc, Koczka László, Bakacsi Béla, Ruzicska Antal, Reiter Pál, Baranyi Zoltán, Hevesi János, Seller Mihály, Szél József, Kovács Péter, Finta Jenő, Kotok Mihály, Vass József, Deák Mihály, Szávai István, Ábrahám Mátyás, Szalma János, Tóth Ferenc, Tihanyi István 
 
  1. Kiskunfélegyháza és Kecskemét között
 
Meskó György, Tóth Sándor, Fráter György, Kiss Endre, Gyarmathy János, Szeghalmy János, Rima István, Koós István, Pomázi István, Tary Béla, Miskolczy István, Tóth György, Tóth István, Petz Ferenc, Kovács Rudolf, Nagy Sándor, Ormos György, Rizsányi István, Ormos Emil, Károly Béla, Keserű Károly, Farkas József, Farkas László, Fekete László, Dancsházy Lajos, Csitári István, Sallai Imre, Földi Lőrinc, Halmai Béla, Baksay Jenő, Szendrői József
 
  1. Kecskeméttől Sáriig (érintve Örkényt)
 
Ifj. Acsay Vilmos, Adrovitz Győző, Balla Sándor, Baltás Zoltán, Baranyi Pál (Lajosmizse), vitéz Dombrády Dezső, Fajszi Zoltán, Faragó János, Fehér Mihály, Feller György, Garzó Zoltán, Hajdu István, Halász Jenő, Horváth József, Karazsia János, Kákonyi József, vitéz Kerekes Károly, Kiss Mihály, Kozma István, Lehóczky Pongrác, Méhes József, Náday Géza, Oláh Ferenc (Lajosmizse), Oláh György, Oláh Kálmán, Piros István (Cegléd), Polgár Antal, Rimóczy János, Rozsnyay József, Rozsnyay Simon, Sólyom András, Szabó László, dr. Szakáts Ödön, Szomorú István, Técsy Géza, Tóth József, Tóth Sándor, Vándor László, Varga Imre
 
  1. Sári és Tát között (érintve Soroksárt, Budapestet és Dorogot)
 
Barsi László, Kékesi László, Kultsár István, Alpár Gyula, Boksay István, ifj. Csanády László, Eggenhoffer Jenő, Eggenhoffer László, Eichardt Rudolf, Ei(c)har(d)t Ernő, Kmety István, Hollósi Gyula, Kapuvári Kálmán, Kara József, Kovács Jenő, Molnár Ferenc, Mohos Antal, Nádai János, Papp Károly, Paulai János, Rogrün (Roblin?) Jenő, Rónai Ferenc, Schlitz Jenő, Sprinc László, Szigeti István, Újvári Mihály, Vértes István, Vojtek István, Serényi István
 
  1. Táttól Komáromig (érintve Dunaalmást és Szőnyt)
 
Pap István (táti harangozó), Herczig János, Izing Ferenc, Czeglédi György, Rózsa Péter, Lángos Ottó, Ötvös György, Veér Géza, Hornyák Ignác, Somogyi Lajos, Majos Gyula, Szlivka Rezső, Kranczl Ferenc, Kiss Lajos, Ivancsics Ernő, Forisek József, Binner József, Hetzmann Gáspár, Panesch Károly, Szlivka József, Kakula József, Csordás Antal, Molnár Lajos, Bíró János, Szewald Béla, Láng János, Boda István, Mellen János, Deli András, Varga Ferenc, Haller Imre, Játékos Pál (a Tatabányai Sport Club atlétái), György János, Ruzsás Sándor, Dienstmann Miklós, Pethő Lajos, Gál László, Bárdossy János, Széptóth Ferenc, Hollósi László, Nagy Tibor, Koncz Sándor, Hunyadvári László, Ruip (Koltai) Jenő, Szabó Károly (pápai atléták)
 
  1. Komárom és Moson között (érintve Győrt)
 
Trogmayer Jenő, dr. Szabó Andor, Szabó Lajos, Schiffbeck Béla, Prutkay János, vitéz Pataky Gyula, Csörgő Mátyás, dr. Varga Ernő, Lengyel István, Peredi Alajos, továbbá a következő győri atléták: Baaden Benedek, Finyák Sándor, Szapáry Károly, Pesthy Károly, Nagy Béla Zsöle, Dukesz Márta, Pfannl Jenő, Jungi Istvánné, vitéz Kiss Károlyné, Mángyik Nándor, Jungi István, Dobos Vilmos, Czopf Ferenc, Kutsera István, Fejes Lajos, Kutassy Lajos, Most Gyula, Most Jenő, dr. Tar János, Felker Károly, Földesi Ferenc, Reich Rudolf, Streibel Frigyes, Karsay Kucsera Ödön, Borsa Schulzbach Antal, Németh Kálmán, Tihanyi Ignác, dr. Horváth Antal, Horváth György, Kovács Károly, Tóth József, Liszi Jenő, Szalai Ferenc, Schmuck Ferenc, Tanai Antal, Horváth József, Fazekas Lajos, Fazekas Ferenc, Opitz Endre, Novák Jenő, Roll János, Pandur Lajos, Temesi Jenő, Medgyesi Ernő, Váczi György, Hegedűs Gyula, Koncz Gyula, Remete Géza, Cserhalmi József, Kántor Endre, Némedi István, vitéz dr. Szűcs Elemér
 
  1. Mosontól Oroszvárig
 
Kőrösi István, dr. Schmack Leó, dr. Osztovich László, Salamon Géza, dr. Székely Jenő, Csereznyák Ignác, Eichinger Mihály, Schmitzhofer István,  dr. Lipthay Lajos, dr. Fábián Lajos, dr. Szalay Sándor, vitéz Zacskó Zoltán, Erdős János, Főrévy Kristóf, dr. Széll László, dr. Matusiczky Sándor, Szabó Gusztáv, Dobó Miklós, Csillag István, Vágvölgyi József, Kőhalmi Richárd, Erdős István, Thener Ernő, Mayer Ferenc, Vucskó Kálmán, Kovacsics Simon, Leszkovits István, Takács István, Nádas Pál, Zechmeister András, Kővári Jenő, Hammerl Vilmos, Rokobauer Frigyes, Preszeller Ernő, Krafft Valter, Thaly Kálmán, Gampl Nándor, Bajtai Dénes, Berger István, Hanser János, Schrimpf Károly, Magyar Ferenc, dr. Vutskits György, Bernát Pál
 
 
  1. Köszönetnyilvánítás
 
Ezúton mondok köszönetet minden lelkes kollégának Szegedtől Mosonmagyaróvárig, akik adatokkal segítették a munkámat, valamint azoknak, akik - körlevelünkre válaszolva - értékes információkat osztottak meg velünk. Külön köszönet:
 
dr. Bodóczky Lászlónak, Hámos Lászlónak, Horváth Mihálynak, Iványiné Földi Ágnesnek, Kimlei Péternek, Koncz Sándornak, Láng Tamásnak, Moldoványi Gézának, Molnárné Kovács Mártának, Paulovics Milánnak, Polczer Adélnak, Virág Tibornak
 
valamint dr. Gelencsér Józsefnek, a téma egyik legjobb hazai ismerőjének, aki az országos felhívás közzétételére buzdított, valamint dr. Bali Mihálynak, aki sajnos már nincs köztünk.
 
Farkas Ágnes
 



Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Múzeumok éjszakája 2016
2016. 06. 28.
2016-ban három év után először nem a Puskás Ferenc Stadion, hanem az idén megnyitott Tüske Uszodakomplexum adott otthont...
Tovább

Múzeumok éjszakája
2016. 06. 06.
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum programjainak idén a Tüske Uszodakomplexum ad otthont.
Tovább


Vándorkiállítás Belgrádban
2016. 06. 06.
Magyarok az Olimpiai Játékokon címmel nyílt meg a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum vándorkiállítása Belgrádban a Collegium Hungaricumban
Tovább

Lezajlott a XIII. Országos Sporttudományi Kongresszus
2016. 06. 02.
Szombathely, 2016. május 26-28.
Tovább