Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

In Memoriam

Volt... (Gyarmati Dezső emlékére)

Volt….

Sportuszoda, 2013. augusztus 19. Talán az utolsó igazi nyári nap, perzselő kánikula.
A késő tavaszi nagy árvíz után végre teljes kihasználtsággal működik a Hajós, egyedül a belső zuhanyozók felújítása tart még.
Mint a Sportmúzeum munkatársa, többször jártam a helyszínen, de még soha nem voltam „kerítésen belül”, mint magánszemély. Egészen 2013. augusztus 19-ig.
Ismerkedem a helyszínnel. Gyönyörködöm, úszom, napozok, mindig más és más helyen lelek alkalmi „szállásra”.
Csendes kánikulai mámorban telik a nap. A büfében ausztrál csapat ebédel. Az egy szem büféslány mentegetődzve közli: sajnos nem tud kiszolgálni, etetnie kell az ausztrálokat.
Az idő telik, a Nap lassan húzódik a délutánba.
Végül mégis sikerül hozzájutni némi sörhöz. Álmosító nyári délután. A strand lüktetése, a víz csobogása -zuhogása is mintha alábbhagyna kicsit. Tikkadtan zuhan ki-ki az árnyékba, lassan elnyom a kábulat engem is. Egy lány a lelátó egyik padján alszik oldalára fordulva, önfeledten. Béke.
Lassú ébredés… a medencékben újra pezseg a víz. Mellettem idős úr újságot olvas. …..GYARMATI….. csak ennyit látok félvakon, szemüveg nélkül, mert nagy betűkkel ordít rám a szalagcím. A dátumot szinte odaképzelem… Először: a testetlen szorongás. Aztán a felismerés – hisz tudtuk, hogy beteg. De aztán a mégse és a mégis, gyors váltakozásban.
S bár nincs értelme, nem tudom megállni, megszólítom az olvasót.
Mintha régi ismerősök lennénk, idézi fel emlékét. …. Tavaly a Kútvölgyiben operálták. Ott találkozott Gy. D.-vel. Tolókocsiban tolták. Őt, aki nem volt hajlandó segítséget elfogadni még az utolsó időkben sem. (Na persze, a kórház; előírás, hogy 10 métert sem lehet megtenni tolókocsi nélkül. Néha jó. Ebben a műtősfiúk sportágában olykor megtapasztalja az ember a sebességet. És néha ez az, ami az élettel összeköt.)
Nem hitt a szemének. Valami rémlett: EZ lehet Ő? Ez a meggyötört, szárazra aszott, de még mindig szikrázó szemű, szép vonású idős férfi? Megszólította: Ön Gyarmati Dezső?!
S a válasz: az voltam valaha…
A nap már nem perzsel: bársonyosan simítja végig a napozóteraszt, alább a füves terület árnyas foltjai egyre tágulnak. A víztükör sem csillog már oly bántón, hogy el kéne fordítani róla a szemet.


/farkas/


 



Vissza a cikkekhez
További tartalmak