Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

In Memoriam

Elhunyt Novák Dezső

2014. 02. 27.  
2014. február 26-án elhunyt Novák Dezső, az olimpiák történetének legsikeresebb labdarúgója; az egyetlen a világon, akinek sikerült két aranyat és egy bronzérmet szereznie az olimpiai játékokon.


Novák Dezső (Ják, 1939. február 3. - Budapest, 2014. február 26.)

Novák Dezső Vas megyében, Egyházasrádócon született. Gyermekkorában a helyi megyei első osztályú csapatban játszott, onnan került Szombathelyre a Postáshoz, később a Haladáshoz. A foci volt az élete, az iskolát idő előtt abba is hagyta miatta. Kezdetben csatárt játszott. 18 éves volt, amikor először szerepelt a védősorban, ami olyan jól sikerült, hogy pályafutása végéig ott is ragadt.

1956. május 9-én mutatkozott be az NB1-ben, majd öt évvel később, 1961 nyarán igazolt a Ferencvároshoz, ahol megkapta a jobbhátvéd posztot. A 60-as években négyszer nyert magyar bajnokságot, egyszer kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupáját is sikerült elhódítania a Ferencvárossal.
Szakértők azt mondták róla, hogy jól helyezkedő és kiváló rúgótechnikával rendelkező játékos volt. Hátvéd létére rendkívül gólerősen játszott, specialistája volt a tizenegyeseknek és a szabadrúgásoknak.

Válogatottságainak száma – eredményeihez képest – csekély, mindössze kilenc, de 1964-ben tagja volt a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett csapatnak.
Olimpiai szereplése viszont egyedülálló. Novák Dezső ugyanis az olimpiák történetének legsikeresebb labdarúgója: 2 arany- (1964, Tokió; 1968, Mexikó) és egy bronzéremmel (1960, Róma).
Mexikóban, az olimpia idején tudta meg, hogy Albert Flóriánnal, Farkas Jánossal és Szűcs Lajossal együtt meghívták a világválogatottba. A négy magyarral felálló csapat Rióban, a híres Maracana-stadionban játszott Brazília ellen.

33 évesen fejezte be pályafutását, de hivatalosan 1975-ben, a Vojvodina elleni meccsen búcsúzott. Még előző évben az FTC örökös bajnokának választották.

Edzőként is a Fradihoz kötődnek legnagyobb sikerei. Két alkalommal dolgozott, mint az első csapat vezetőedzője: 1980 és 1983, majd 1994 és 1996 között. 1981-ben az év edzőjének választották. Háromszor ünnepelt bajnoki címet a csapattal (1981, 1994-95, 1995-96). 1995-ben irányításával került az FTC a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol győzelemmel mutatkozott be első csoportmérkőzésén. Egy évvel később már nem sikerült a BL-bravúr, és Novák Dezsőnek nem volt maradása a kispadon.  Később szakosztályvezetőként és utánpótlás-szakágvezetőként dolgozott az FTC-nél.
Szövetségi kapitány nem volt, viszont Jenei Imre és Puskás Ferenc segítőjeként dolgozott a válogatott mellett, és két alkalommal (1986-1987, 1990-1992) volt a magyar olimpiai válogatott szakvezetője.

2004-ben bevallotta, hogy 1967 és 1981 között Nemere fedőnéven ügynök volt, és jelentéseket írt játékostársairól a III/III-as ügyosztály részére.
 
Nála a labda
 
1964-ben, a tokiói olimpia döntőjében, a csehszlovákok elleni meccsen Novák Dezső gólpassza után Bene Ferenc lőtte az aranyat érő második magyar gólt.  A visszaemlékezések szerint Novák Dezső az aranyérem mellé megszerezte a döntő labdáját is. A hátvéd ugyanis a befejezés előtt néhány pillanattal elvette a labdát egy csehszlovák játékostól, és utána már szándékosan nem passzolta azt tovább a mérkőzés lefújásáig. Amikor megszólalt a bíró sípja, felkapta a labdát, aztán hazahozta.
 
 
Két arany, egy bronz
 
Novák Dezső amellett, hogy megnyerte az Európa Liga elődjét, a Vásárvárosok Kupáját a Ferencvárossal (1965), két arany- és egy bronzérmével az olimpiák történetének legeredményesebb férfi labdarúgójának számít. Eddig 13 játékosnak sikerült a duplázás, vannak köztük britek (1908-ban és 1912-ben nyertek), uruguayiak (1924-ben és 1928-ban győztek), valamint az argentin Javier Mascherano, aki 2004-ban és 2008-ban szerzett olimpiai bajnoki címet. Novák Dezső azonban 1960-ban már nyert egy bronzot is, így teljesítménye páratlan.
Olimpiai emlékeiről egyszer így nyilatkozott: „Három olimpián is eredményesen futballozhattam. Négy évtized távlatából sem mondhatok mást, mint hogy fantasztikus, felemelő, felejthetetlen élmény volt részt venni a világtalálkozókon, az olimpiai faluban összefutni más sportágak sztárjaival és szurkolni a magyar sikerekért. Kívánom, hogy az utódok is hasonló élményekkel gazdagodjanak!”
 
 
Három a magyar igazság
A 2008-as pekingi játékok után Magyarország áll az olimpiai férfi labdarúgótornák éremtáblázatának az élén. A magyar válogatott három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel az első, következik Nagy-Britannia (3 aranyérem), majd Argentína (2 arany, 2 ezüst). Hozzánk hasonlóan öt érmet gyűjtött a Szovjetunió is, de nekik két arany mellett van három bronzuk.
 


 
 
balra: Olimpiai bajnok csapatunk (1964); jobbra: együtt búcsúztatják Novák Dezsőt, Rákosi Gyulát és Albert Flóriánt, az FTC játékosait


Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Elhunyt Karl Erik Bøhn
2014. 02. 04.
Karl Erik Bøhn
1965-2014
Tovább


Elhunyt Sax Gyula
2014. 01. 30.
Sax Gyula
(1951-2014)
Tovább


Elhunyt Németh Lajos
2014. 01. 27.
Németh Lajos
(1944-2014)
Tovább