Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Köszöntő

Küzdelem, fájdalom, öröm…
Harc, összefogás, ölelés…
Kudarc, bukás, győzelem…

Persze tudjuk, szavakkal nem írható le az összes érzelem, mely a sporthoz kötődik, de eggyel mindenképp kiegészíthető: EMLÉKEZÉS, EMLÉKEZTETÉS.
Ez a mi feladatunk. Múzeológusoké, gyűjteményi munkatársaké sportszereken innen, pályákon túl, becses tárgyak, példás életutak közelségében.

Célunk a nagy sportteljesítmények értékének maradéktalan megőrzése, ha lehetséges, a hozzá vezető szakmai-emberi út bemutatása, a példa meg-és átörökítése. Megőrzés és inspiráció kéz a kézben haladnak. A múltból így lesz jelen. A múlt nagy pillanataiból a jelen programja. Így élhet tovább a tanítványban a mester.
A jó sportmúzeum a múltról beszél, de a jelenben fogalmaz, és a jövőt célozza. Minden generáció számára.

A Magyar Sportmúzeum a fentieket – állandó kiállítóhely hiányában – időszaki tárlatokon, különböző helyszíneken, és (talán épp ezért is) folyamatosan bővülő web-felületén is igyekszik szem előtt tartani.
Nem gondoljuk, hogy erre a feladatra egyedül vagyunk hivatottak, pláne képesek. Ezért várjuk közkinccsé tehető információikat, történeteiket, fotóikat, filmfelvételeiket a „Töltse fel!” rovatba.

Ha személyesen is megtisztel bennünket, irodáinkat megtalálja a Nemzeti Sportközpontok központjában, az Istvánmezei úton.

 

♦    ♦    ♦

 

Reméljük, hogy az alábbi linkgyűjteménnyel - amely a Magyar Sportmúzeum életébe, tevékenységeinek sokszínűségébe, és persze nem utolsó sorban a Puskás Ferenc Stadion múltjába és jelenébe nyújt bepillantást - hasznos kikapcsolódást szerzünk a sport és a múzeum kedvelőinek egyaránt.


A Korcsolyázás anno c. kiállításunkról (2013), valamint a megnyitóünnepségről (2013)

Történelem a pályán (Magyarország-Románia labdarúgó mérőzések) c. kiállítás sajtója Erdélyben (2013)

Székesfehérvárra érkezett a Magyar Sportmúzeum Olimpia és nevelés c. vándorkiállítása (2013)

Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában - MSTT konferencia a Nyíregyházi Főiskolán (2013)

Retró VIP-atmoszféra a Népstadionban (Metropol cikk, 2013)

A Korcsolyázó Budapest c. tárlatról - A Budapesti Városvédő Egyesület és a Magyar Sportmúzeum közös kiállítása (2013)

Hódolat a bajnoknak - Hemző kiállítás (2013)

Hogyan szerezzünk aranyérmet? - Interjú Dr. Szabó Lajossal, a Magyar Sportmúzeum igazgatójával (Muzgo blog, 2012)

Gyorsabban, magasabbra, erősebben! - A Magyar Sportmúzeum időszaki kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában (Muzgo blog, 2012)

Gyorsabban, magasabbra, erősebben! - A Magyar Sportmúzeum időszaki kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában (Sportmenü, 2012)

Gyorsabban, magasabbra, erősebben! - Kapcsolódó képarchívummal (Manda, 2012)

A Magyar Sportmúzeum Olimpia és nevelés c. kiállítása a budapesti Városházán (2012)

Kozák fotók a Római Magyar Akadémia kiállításán (2012)

A Kozák Lajos életművét bemutató kiállításról (2012)

A reneszánsz testkultúrája c. tárlatról (NOL, 2009)