Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Nevek-Legek

A magyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisa - Schlosser Imre

Schlosser Imre (Budapest, 1889. október 11. - Budapest, 1959. július 19.)

Schlosser mindkét bátyja az FTC tagja volt és ők hívták fel Malaky Mihály figyelmét testvérükre, aki 1905-ben szerződtette őt. Az első csapatban 17 évesen mutatkozott be 1906. február 25-én a Postás ellen (0-1), de játéka még nem volt megfelelő, ezért 3 hónapra visszakerült a második csapatba erősödni. Ősztől már ismét az első csapatban szerepelt és már a tehetségének megfelelő játékot mutatott, így hamarosan stabil csapattaggá vált. Schlosser 1915-ig nyolc idényt játszott a Fradiban, ebből hatszor bajnokok lettek, illetve zsinórban hatszor gólkirály lett. Miután a vezetőseggel összekülönbözött, a nagy rivális MTK-hoz szerződött. 1916 őszén, az I. világháború idején, két nem hivatalos bajnokság után ismét újraindult a nemzeti bajnokság. Schlosser hat szezonban játszott a Hungária körúton és mindannyiszor bajnokok lettek, a legelső idényben hetedszer is gólkirály lett. 1923-ban először a svéd FC Kamraterna (Norrköping) csapatánál vállalt edzői állást. Ezt követően egy idényt a lengyel Wisla Kraków-nál trénerkedett, szerény eredményekkel. 1925-1926-ban a bécsi Wiener AC játékos-edzője lett. 1926 őszén visszatért az Üllői útra és bajnokcsapat tagjaként búcsúzott. Visszavonulása után különböző csapatokban néhány mérkőzés erejéig többször visszatért. 1906 őszén 17 évesen lett a válogatott tagja. Az akkori szövetségi kapitány, Hajós Alfréd hívta meg a keretbe. 1927-ig 68 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 59 gólt szerzett. Szintén rekord, hogy válogatott pályafutása 21 évet ölel fel. 1955. október 16-án a 100. magyar-osztrák mérkőzésen az ő vezetésével vonultak ki a csapatok, és a kezdőrúgást is ő végezte el a Népstadionban 104 000 néző előtt.

Vissza a nevekhez