Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Tanulmányok

Tarics Sándor köszöntésének apropóján

Isten éltesse születésnapján Magyarország és a világ legidősebb olimpiai bajnokát:

a 100 éves Tarics Sándort!

 

*          *          *

I.

Tarics Sándor (Budapest, 1913. szeptember 23.-)

Vízilabdázó.

Óbudán született, az Árpád Gimnáziumba járt. 16 éves korában helyezést ért el a középiskolai bajnokság (KISOK) úszóversenyében.
A fiatal tehetséget Komjádi Béla karolta föl. 1931-ben már a Magyar Athletikai Club (MAC) ifjúsági vízilabdacsapatának csatára (ma úgy mondjuk: centere) volt.
A következő évben iskolája vízilabda-csapatával megnyerte a KISOK bajnokságát.
1933-ban a torinói főiskolai világbajnokságon a győztes magyar csapat tagja. További három főiskolai vb-győzelem részese: 1935-ben Budapesten, 1937-ben Párizsban és 1939-ben Bécsben.
1935-ben már tagja volt a nagyválogatott utazókeretének, 1936 és 1940 között pedig hat alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.
Legnagyobb sikerét a berlini olimpián érte el, a címvédő magyar válogatott tagjaként.

Az olimpia évében, 1936-ban szerezte meg diplomáját Budapesten, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1943-ban doktorált, a negyvenes évek végén egyetemi magántanárként működött.
1949-ben az Egyesült Államokba települt. Előbb az indianai (Fort Wayne Univ.), később a kaliforniai műszaki egyetem professzora.
San Francisco-i irodájában 1951-től földrengésbiztos épületek tervezésében végzett úttörő jelentőségű munkát. Munkásságát rangos kitüntetésekkel ismerték el az Egyesült Államokban. Az ENSZ földrengéseket kutató szakbizottságának is volt tagja. Mint szakértő, idős korában is aktívan dolgozott.

Gyakran látogat Magyarországra. Egykori gimnáziumában a mai napig szeretettel fogadják, és tisztelettel emlékeznek meg róla. 2002 óta a Budapesti Műszaki Egyetem tanácsának tiszteletbeli tagja, gyémántdiplomás, valamint az egyetem díszdoktora. 

Magyarországi kitüntetések, elismerések: Toldi aranyérem (1936); Toldi Miklós érdemérem bronz fokozat (1940); MOB-díj (2003), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011). 







"Kánásy és Tarics, aki most ért haza amerikai tanulmányútjáról"

 

 "A vizipóló utánpótlás tagja tornatermi tréningen: Hazai, Michó, Takács, Laki, Mezei, Kánásy, Tarics, Zólyomi, Rajki II., Gyulai, Elmer."

 

II.

A Klebelsberg Kupa  

Megalakulásához az 1928-as amszterdami olimpiai döntőben a németektől elszenvedett elkeserítő vereség adta a kiindulást.
Az olimpiáról hazatérő magyar válogatottat egyébként győztesnek kijáró tisztelettel és szeretettel üdvözölték.
Már akkor megfogalmazódott a visszavágó gondolata. Homonnay Tivadar, a Magyar Úszó Szövetség elnöke három mérkőzésre hívta ki a német válogatottat.
A felhívás nyomán a szövetség, valamint a Nemzeti Sport – amelynek főszerkesztője dr. Vadas Gyula volt – értékes vándordíjat alapított, amelyet a hivatalban lévő kultuszminiszterről, a sportot különösen kedvelő gróf Klebelsberg Kunóról nevezett el.
A hazai úszószövetség részéről dr. Donáth Leó (egykori kiváló úszó, sportújságíró, páratlan tehetségű sportdiplomata, a magyar úszó- és vízilabdasport egyik legnagyobb hatású alakja), a nemzetközi szövetség főtitkára a világon elsőként dolgozta ki egy olyan hatos vízilabdatorna forgatókönyvét, amely körmérkőzéses rendszerben, folyik, ezáltal egyenlő feltételeket garantál a résztvevő nemzeti válogatottak számára. Kezdeményezése sporttörténeti jelentőségű volt a sportág későbbi fejlődése szempontjából.
A meccseket pontozzák, a kupagyőztes az a csapat lehet, amelyik a legtöbb pontot szerzi, vagyis: a legjobban teljesít. A játékvezetők is a meghívott nemzeteket képviselték.
Az első hatos tornán Európa, vagyis a világ akkori legjobb hat pólónemzete: az olimpiai bajnok Németország, az olimpiai bronzérmes Franciaország, Belgium, Anglia, Svédország és a házigazda Magyarország vett részt Budapesten 1929 augusztusában a Császárfürdőben.
A nyitó mérkőzésen a kormányzó is megjelent. Horthy Miklós németül, angolul és franciául, végül magyarul köszöntötte a résztvevőket, méltatva a hazai kezdeményezésű nemzetközi tornát.
A hétnapos versenyben - ahogy az várható volt - a magyar és a német csapat között dőlt el a kupa sorsa, s a több mint presztízs meccs kiütéses magyar győzelmet hozott (7:1). Ezzel a magyar válogatott elegáns revansot vett az olimpiai bajnokon, s - noha másnap még volt egy mérkőzése a belgákkal - elsőként megnyerte a Klebelsberg Kupát, amelyet a következő évben sem engedett ki a kezéből.

 
 

III.

Az 1935. évi Klebelsberg Kupa-mérkőzések viharos előzményeiről, valamint a fiatal tartalék: Tarics „nászágyáról”

Az 1932. évi los angelesi olimpiai játékokon győztes magyar válogatott akkor már hosszú évek óta a világ legerősebb vízilabda-csapatának számított. Hol volt már az egykor vágyott visszavágás a németeknek! A magyarok egyszerűen verhetetlenek voltak.
Az 1935. évi Klebelsberg Kupa versenyeit Brüsszelben rendezték, július 25. és 31. között. 
A kiemelkedő jelentőségű nemzetközi hatos tornán részt vevő nemzetek – egy kivételével – megegyeztek az 1929-ben szereplőkkel: Anglia helyett ezúttal a jugoszláv válogatott kapott meghívást.
A Nemzeti Sport 1935. július 23-i (keddi) száma címoldalán így számol be az előzményekről:

 

A folytatásban – természetesen nagyrészt a fáradhatatlan Donáth Leó közreműködésének köszönhetően - sikerült jobb belátásra téríteni a belgákat.
A bonyodalmakról ezúttal a Sporthírlap július 24-i száma tudósít:


 

A tornát ismét (harmadszor is) Magyarország nyerte meg öt győzelemmel, vagyis vereség nélkül. Ezzel végleg elhódította a Klebelsberg Kupát, összesítésben is fölényesen megelőzve (30 pont; 111:37-es gólarány) a németeket.


A kupagyőztes magyar válogatott tagjai: Bródy György, Homonnai Márton, Sárkány Miklós, Halassy Olivér, Bozsi Mihály, Németh János, Brandi Jenő.


Írta: Farkas Ágnes



Vissza a cikkekhez
További tartalmak