Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Tanulmányok

Szabó II. László, az első magyar világbajnoki pontszerző motorversenyző

2014. 06. 11.  
2014. június 5-7. között rendezték a XI. Országos Sporttudományi Kongresszust a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában. A következő előadás-kivonat és dia a fent nevezett konferenciára készült.

ABSZTRAKT

Szabó II. László,

az első magyar világbajnoki pontszerző motorversenyző
 
Szerző: Csóti Gergely Ákos
Intézmény, város: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, Budapest
E-mail: gcsoti@sportmuzeum.hu
 
Bevezetés:
A szerző a poszterrel a magyar motorsport hőskorába invitálja a nézőt és egyik legendás alakja, Szabó II. László előtt tiszteleg.
 
Anyag és módszerek:
A poszter szakirodalmi források mellett a Magyar Olimpia és Sportmúzeum fotóanyagára támaszkodik. Szabó II. László 75. születésnapja alkalmából a múzeum gondozásában fotókiállítás nyílt 2009 novemberében. A kiállításon Schwanner Endre Balogh Rudolf-díjas fotóművész képeiből volt látható egy válogatás. A művész úr a fotó archívumot nagylelkűen a múzeumnak adományozta. Ebből a szerző most egy poszterre valót tár a nagyérdemű elé magyarázó szövegekkel ellátva, ezáltal felidézve Szabó II. László káprázatos pályafutásának néhány kiemelt szeletét.
 
Eredmények:
Szabó II. Lászlót motorversenyzői pályafutását a végtelen kitartás és nyerni akarás jellemezte. A világ legjobbjaival szemben állta a sarat, nem törődve a technikai hátrányokkal. 1956 és 1973 között huszonkét alkalommal volt magyar bajnok és 203 világbajnoki pontot gyűjtött. 1956-ban gyorsasági-, terep-, és túra motorsport kategóriákban állt pályához a 125 kcm-es géposztályban és mindhárom kategóriában bajnok lett. 1961-ben a kelet-németország Sachsenring-en elért 5. helyezésének köszönhetően Magyarország felkerült a világbajnoki ponttáblára. Pályafutása egyik legemlékezetesebb versenye szintén ehhez a pályához kötődik, az 1962-es világbajnoki futam. Saját MZ-jével ment ki a pályára, de a gyár a futamra felajánlott neki egy versenymotort. A verseny során ellenfelei Hondáit megelőzve az élre tört, a közönség őrjöngött. Mindenki a magyar férfi győzelmét várta a hazai motorkerékpáron. A győzelem karnyújtásnyira volt, azonban az utolsó 500 méteren a léghűtéses motor blokk feladta a szolgálatot. Szabó II. László lábon tolta be gépét a célba, és még így is hetedik lett. 1967-ben és 1970-ben ötödik helyen állt a világbajnoki ranglétrán. Az 1971-es Brno-i nagydíjon Drapál János mellett a második helyen állt a dobogón. 1973-ban súlyos közúti balesetet szenvedett Nancy-ban. Felépülése után nem versenyzett tovább, edzőként folytatta.
 
Következtetés:
A rendelkezésre álló adatok alapján kijelenthető, hogy Szabó II. László a szerényebb technikai háttér ellenére is képes volt felvenni a versenyt a világ legjobb motorversenyzőivel. Az erős, megbízható gép önmagában még nem elég, szükséges a versenyző tehetsége és kitartása is.

Kulcsszavak: sporttörténelem, motorsport, technika, Szabó II. László

Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Az olimpiai tölgyek sorsa (nemzetközi kitekintés) - 2. rész
2014. 06. 10.
2014. június 5-7. között rendezték a XI. Országos Sporttudományi Kongresszust a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában. A következő előadás-kivonat és dia a fent nevezett konferenciára készült.
Tovább

Kerékpár és egészség a századforduló sajtójának tükrében
2014. 06. 10.
2014. június 5-7. között rendezték a XI. Országos Sporttudományi Kongresszust a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában. A következő előadás-kivonat és dia a fent nevezett konferenciára készült.
Tovább

Szalai Margit – a para kajak úttörője