2016. 06. 02.  

2016. május 26. és május 28. között a Magyar Sporttudományi Társaság és a Nyugat-magyarországi Egyetem, Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar, Sporttudományi Intézetének rendezésében lezajlott a XIII. Országos Sporttudományi Kongresszus. Az esemény egyebn a Magyar Sporttudományi Társaság fennállásának 20. éves jubileumát is ünnepelte. 20 éve a „Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában”.

Az ünnepi megnyitón beszédet mondott Prof Tóth Miklós, az MSTT elnöke, Dr. Németh István, a Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese, Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, és Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke.

A három napos sportkonferencián Társadalomtudományi, Természettudományi, valamint E-poszter szekciók keretein belül zajlottak az előadások a Sportszociológia, Sportpszichológia, Iskolai testnevelés és utánpótlás nevelés, Humánbiológia, Sport és egészség, Sportgazdaság, Sporttörténet, és egyébb témakörökben.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumot három előadó képviselte. Dr. Szabó Lajos, a sportmúzeum igazgatója, Nagybudai Vermes Lajosról és az általa szervezett Palicsi “előolimpiai” Játékokról tartott részletes és élvezetes sporttörténeti előadást, melyben kihangsúlyozta a vitatott személyiségű sportember tevékenységének fontosságát Magyarország sportban és olimpizmusban betöltött kiemelkedő szerepében. Cserháti Katalin, az egri Eszterházy Károly Fősikola Történelemtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a dualizmus korabeli vasutas tisztek sportban betöltött szerepéről adott átfogó képett előadásában, melyben kiemelte a sportdiplomácia területén kifejtett tevékenyésük fontosságát. Végül Csóti Gergely Ákos, a sportmúzeum történésze, Téry Ödönről, a Magyar Turista Egyesület megalapítójáról tartott előadásában bemutatta, hogyan alakult át a magyar turista és természetjáró mozgalom a XIX. század második felétől az I. világháború kirobbanásáig.