2016. 12. 09.  

Ürményházy Attiláról, Tasmániában élő, lelkes sportrajongó honfitársunkról már korábban is szóltunk a Hónap Műtárgya rovatban.

Abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a Sydney-i Oimpiai Játékok Szervező Bizottsága beválasztotta a fáklyavívők közé, melynek eredményeként 2000. augusztus 2-án, a fáklya útjának 56-ik napján, a 83-ik szegmensen ő futhatott az olimpiai fáklyával 500 méteren keresztül. A fáklyafutás élményétől fűtve elhatározta, hogy megvásárolja a nevezetes ereklyét. Miután a fáklya a birtokába került, úgy döntött, hogy felajánlja azt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum számára, amelynek nyomán 2003 tavaszán megérkezett az olimpiai fáklya a múzeumba.

Ürményházy Attila nagylelkűsége azonban ennyivel még nem ért véget. 2016-ban újabb nemes felajánlást tett múzeumunk számára. Az internetről értesült az augusztusban megnyílt olimpiatörténeti kiállításról és a képeket nézegetvén észrevette, hogy a kiállított sydney-i olimpiai fáklya mellől hiányzik valami. Ez a valami pedig annak a hivatalos olimpiai egyenruhának a felsőrésze, melyett a fáklyavívők viseltek a fáklyafutás alatt. Több sem kellett Ürményházy Úrnak, menten postára adta az ereklyét, és csatolta a mellé 83-as indulószámot, valamint a fáklyahordozói kinevezésének értesítőjét is! A csomag novemberben érkezett meg a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum irodájába.

Értékes ajándékát ezúton is hálásan köszönjük.