100 éve született Kárpáti Rudolf

2020. július 17.

Kárpáti Rudolf (Budapest, 1920. július 17. – 1999. február 1.)

Hatszoros olimpiai és hétszeres világbajnok kardvívó.

A Budán szegény családi körülmények között felnővő, Klein Rudolfként született ifjú, az Állami Mátyás Király Gimnáziumban érettségizett, mellette 1932-től 1937-ig a Nemzeti Zenede hallgatója. 1942-ben a Zeneakadémia hegedű tanszakán végzett, ezt követően pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen zenetörténetet hallgatott.

A visszaemlékezések szerint tizennyolc évesen egy véletlennek köszönhetően kezdett el vívni. A sportkörbe indult tornázni, és a helyszínen tudta meg, hogy kardvívó háziversenyt tartanak a torna helyett. Némi győzködés után benevezett a versenybe, és ha már elindult, nyert is. Ekkor derült ki, hogy Kárpátinak jó a tempóérzéke, kellően dinamikus a mozgása, és jók a reflexei. Ahogy a Muzsika című lapnak adott 1962-es interjújában kifejtette: „A zene és a sport – az ügyességi sportok – nem állnak távol egymástól. Ritmus köti össze őket: ritmusa van a megközelítésnek, a támadásnak is. Aki ezt nem hallja, nem érzi, sosem lesz igazi vívó.” Italo Santelli híres vívótermébe került, ahol az olasz mester egy év alatt továbbfejlesztette kitűnő adottságait. Bár jól úszott és kiemelkedő eredményei voltak atlétikában, végleg a vívás mellett döntött. 1938-ban a Budapesti (Budai) Tornaegylet (BBTE) versenyzője lett. A BBTE feloszlatása után 1945-ben a Vasasban folytatta a vívást, majd 1950-től 1967-es visszavonulásáig a Budapesti Honvéd tagja. A kitűnő hazai versenytársakkal való rengeteg gyakorlás tökéletesre csiszolta a technikáját, és hosszú időn át elképzelhetetlen volt nélküle bármely világverseny dobogója. „A három muskétás” egyikeként, Gerevich Aladár és Kovács Pál mellett részese volt a legendás hármasnak, amely világhírűvé tette a magyar kardvívást. Csapatban négyszer, egyéniben két alkalommal állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokára. Mesterei Balogh Béla és Somos Béla voltak.

Világbajnokságokon hét arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyert. 1947-től 1961-ig volt válogatott. 1959-ben és 1960-ban az Év sportolójának választották. A kard mellett, tőr és párbajtőr szakágban is vívott.

Aktív versenyzői pályafutása befejeztével komoly szerepet vállalt a magyar vívósport irányításában. A Magyar Vívó Szövetség elnökségének 1961-től harminc éven át tagja volt. 1977-től a Budapesti Vívó Szövetség elnöke, 1990-től első klubja, a BBTE tiszteletbeli elnöke. A Nemzetközi Vívó Szövetség bíróbizottságának tagja.

A vívás mellett másik szenvedélye a zene volt, az 1950-ig a Magyar Általános Hitelbank tisztviselőjeként dolgozó Kárpáti 1950-től 1986-ig a Néphadsereg Központi Tiszti Házában dolgozott, 1961 és 1986 között művészeti vezetőként. Honvéd ezredesként vonult nyugdíjba, majd 1990-ben vezérőrnaggyá léptették elő.

Karddal a világ körül címmel írta meg sportélményeit (1965), Muzsika című kötete 1962-ben jelent meg.

1990-ben a NOB Olimpiai Érdemrenddel tüntették ki, 1991-ben megválasztották a Halhatatlanok Klubjának első elnökévé.

1994-ben MOB-érdemrendet, 1998-ban Magyar Örökség Díjat kapott.

Kárpáti Rudolf hetvenkilenc éves korában, 1999. február 1-jén hunyt el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke, a Kárpátival egy napon született Juan Antonio Samaranch a következő szavakkal búcsúzott tőle: „Kárpáti kiemelkedő sportember volt, a fair play nagykövete. Szomorú halála egyformán nagy veszteség a vívóéletnek és az olimpiai mozgalomnak. A győztes kardját különös becsben tartva, megőrizzük a lausanne-i Olimpiai Múzeumban, ezzel is emléket állítva a nagyszerű eredményeinek.”

Kárpáti Rudolf – a szintén kétszeres egyéni olimpiai bajnok vívóhoz, Elek Ilonához hasonlóan ígéretes zenei karrierjét áldozta fel a vívás érdekében és jutott fel az olimpiai dobogó tetejére.

Irodalom:

Kárpáti Rudolf: Karddal a világ körül Sport Kiadó, Budapest, 1965. 145. old

Kő András: Pengevilág. Magyar Vívószövetség, Budapest, 2004. 202 old.