135 éve alakult a Budapesti Torna Club

2020. június 19.

A dualizmus időszaka a magyarországi polgárosodás fénykorának tekinthető. A főváros lakosságának a közösségi élet iránti igénye soha nem látott szintre emelkedett. 19. század utolsó évtizedeiben sorra alakultak azon egyesületek, amelyek a torna- és az atlétikamozgalom körébe tartozó sportágak meghonosítása terén rendkívül fontos munkásságot fejtettek ki. Közülük az egyik legjelentősebbnek a Budapesti Torna Club számított.

A főváros két vezető sportegyesülete az 1880-as évek elején a Nemzeti Torna Egylet és a Magyar Athletikai Club volt, a sport iránti érdeklődés azonban olyan szinten megnövekedett, hogy szükségessé vált újabb egyesületek létrehozása. A belvárosi polgárság 1885. május 29-én alapította a Budapesti Torna Clubot, amelynek első elnöke az a Hieronymi Károly lett, aki az Osztrák–Magyar Államvasút Társaság magyarországi részének vezérigazgatói, valamint a Neptun Evezős Egylet elnöki pozícióját is betöltötte. A klub alelnökévé az UTE-t is irányító Goll Jánost választották, a művezetői tisztséget Zsingor Mihály vállalta, míg a választmány tagjai Brooser Mór, Dapsy Lajos, Ebeczky Jenő, Kőberl József, Körber Ferencz, Kriegner Kálmán, Láng Gyula, Pozdech Gyula, Rauchbauer Antal, és Ruh Géza lettek. A klub taglétszáma ekkor 29 volt.

A tagok a kezdetektől fogva nyitottak voltak minden sportirányzatra, így bár eleinte a torna és a vívás dominált, azonban házi versenyeken már atletizáltak és kerékpároztak is. Az alakulás után a BTC azonban nehezen talált olyan helyszínt, ami nemcsak alkalmas lett volna az edzésre, hanem bérbe is adták volna az egyletnek. Először a VI. kerületi polgári iskola tornatermét szemelték ki, de az intézmény nem akarta ezt átengedni számukra, amit azért is sérelmeztek, mert egy évvel később a Nemzeti Torna Egylet már itt tartotta a foglalkozásait. Ezt követően az V. kerületi állami főreáliskola tornatermét szemelték ki, amelyet már sikerült bérbe venniük, sőt, a főreáliskola igazgatója, Hoffer Károly kifejezetten örömmel nyújtott otthont a számukra. A főreáliskola tornatanáraként dolgozott a BTC egyik alapítója, dr. Ottó József, aki olyan sportolókat nevelt ki, mint Hajós Alfréd, Bauer Rudolf, Weisz Richárd, vagy Gillemot Ferenc.

A BTC rendkívül aktív tevékenységet fejtett ki. Nemcsak, hogy beléptek a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségébe (MOTESZ), és éves szinten szerveztek dísztornákat, hanem rendszeres résztvevői voltak a fővárosi, vidéki és alkalmanként osztrák egyesületek által szervezett eseményeknek is. Többek között 1886-ban képviseltették magukat a bécsi Erster Wiener Turnverein negyedszázados jubileumi dísztornáján, 1889-ben a Temesvári Torna Egylet ünnepélyén, 1890-ben pedig a Békéscsabai Torna Egylet kerékpár és tornaversenyén. Nagy hangsúlyt fektettek a klub sajtómegjelenésére is, így 1888-ban a közgyűlés azt a határozatot hozta, hogy a Herkules című szakközlöny lesz az egylet hivatalos lapja, amely a hazai tornaegyesületek egyik legjelentősebb sajtóorgánuma volt a korszakban.

Az atlétika azonban az évek folyamán egyre fontosabbá vált, s a klub 1894-es közgyűlésén döntés is született arról, hogy a továbbiakban a szabadtéri versenysportokat fogják preferálni. A döntés nem aratott osztatlan sikert a MOTESZ keretein belül. Eleve ez volt a magyar sport azon időszaka, amikor az NTE vezette torna-, és a MAC vezette atlétikamozgalom „háborút” folytatott a magyar sport hegemóniájáért, s ezen harcokból a BTC igyekezett kivonni magát. A klub első nyilvános atlétikaversenyén, amelyet 1894. május 6-án tartottak a Markó utcai főreáliskola udvarán csak a Magyar Athletikai Club, a Magyar Testgyakorlók Köre és a Budapesti (Budai) Torna Egylet vett részt. A BTC tagjai közül első helyen végzett Szögyi Béla a korlát, valamint a nyújtó–ló–rúdugrás összetett versenyben, Fennesz József magasugrásban, illetve Réthy Menotti a távolugrás és súlydobás összetett számban. A BTC részt vett az 1894. május 27-én tartott szegedi országos tornaünnepélyen is, ahol azonban a versenybíróság olyan magatartást tanúsított a klub versenyzőivel szemben, hogy az egyesület vezetői eldöntötték, kilépnek a MOTESZ-ből.

A BTC részt vett a Magyar Kerékpáros Szövetség 1894-es megalapításában, sőt, a szövetség alapításának alkalmából rendezett 3 km-es versenyben simaházi Tóth Jenő, a klub versenyzője szerezte meg az első helyezést. Még abban az évben július 28-án, a BTC történetében először úszóversenyen is elindultak, amely a Magyar Úszó Egyesület szervezésében bonyolódott le. A klub részéről Boronkay Dénes úszásban első, Kellner Gyula műugrásban második helyezést ért el. A klub a következő évben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, s ennek alkalmából az év elején és végén is szerveztek egy-egy dísztornát, valamint június 13-án egy jubileumi versenyt a régi ügetőversenytéren. A klub taglétszáma ekkor már elérte a 156 főt.

Az 1896-os év több szempontból történelmi, nemcsak a klub, hanem a magyar és az egyetemes sport számára is. Április 6–15. között tartottak az első modernkori olimpiát Athénban, amelyen a BTC 3 fővel képviseltette magát Hajós Alfréd, Kellner Gyula és Kakas Gyula révén. Hajós végül a 100 és 1200 méteres úszásban első lett, s ezzel megszerezte Magyarország első olimpiai győzelmeit. Mindeközben itthon már javában épült a Millenáris sporttelep, amelynek létrehozásában Iszer Károly, a klub akkori művezetője is tevékeny szerepet vállalt. A létesítményt végül 1896. május 14-én adták át. Szintén Iszer Károlyhoz, valamint a BTC két további tagjához, Stobbe és Ray Ferenchez kapcsolódik, hogy 1896 végén megkezdték az ország első hivatalos labdarúgócsapatának a megszervezését. A keret, amelynek az olimpiai bajnok Hajós Alfréd is tagja lett 1897. január 24-re állt össze, s az első bemutató mérkőzésre május 9-én, a Millenárison került sor. Ellenfél híján ekkor még a BTC első és második csapata mérte össze az erejét. Októberben 31-én már a Vienna Cricketter and Football Club ellen játszottak, mintegy 1500-2000 érdeklődő előtt, amely a magyar labdarúgás első hivatalos mérkőzésének számít. A többségében angolokkal felálló osztrákok végül 2:0-ra győztek.

A BTC bemutató mérkőzéseinek hatására a sportág hamar népszerűvé vált a fővárosban, így a következő években sorra alakultak a futballszakosztályok a már meglévő egyesületeknél, valamint létrejöttek az első olyan klubok, amelyek már kifejezetten a futball miatt alakultak, pl.: 1899-ben a Ferencvárosi Torna Club. A csapatok eleinte klubközi mérkőzéseken és kisebb tornákon mérték össze tudásukat, azonban hamar felmerült a gondolata egy önálló szakszövetség létrehozásának, amely a labdarúgóélet legfőbb irányítószerve lehetne. Ez végül 1901. január 19-én valósult meg, amikor Akadémia utca 1. szám alatti István Főherceg Szálló különtermében tizenhárom klub részvételével kikiáltották a Magyar Labdarúgók Szövetségének megalakulását. Az első bajnokságot még abban az évben kiírták. A BTC az első osztály tagja lett a Budapesti Sport Club, a Ferencvárosi Torna Club, a Műegyetemi Football Club és a Magyar Úszó Egylet társaságában. A bajnok a BTC lett, a gólkirály címet pedig a klub játékosa, Manno Miltiades szerezte meg 17 találattal. Hasonló volt a helyzet a következő szezonban is, amikor mind a BTC, mind Manno az élen végzett. 1903-ban azonban az FTC és Károly Jenő (MTK) már letaszította őket a trónról.

A Budapesti Torna Club a századelőn számos sportágban is meghatározónak számított, azonban az első világháborút követően megtört a klub fejlődése. A klubnak 1922-ben el kellett hagynia a Millenáris sporttelepet is, majd a Fehér úton kapott új pályát, amit 1922. november 19-én adtak át. A ’20-as évektől már a nagyobb taglétszámú egyesületek uralták a hazai sportéletet, s az egykori úttörő egyre inkább háttérbe szorult. A második világháború, majd az új politikai helyzet végül megadta a kegyelemdöfést a polgári hátterű klub számára, amelyet 1948-ban megszüntettek.

Iváncsó Ádám