135 éve alakult a MOTESZ

 

2020. június 29.

Magyarországon a szervezett sportélet megteremtésében a német eredetű tornamozgalom rakta le az alapokat. Az irányzat már a 19. század második évtizedében megjelent Pesten, de a kiteljesedésére a dualizmus időszakáig kellett várni, amikor kiépült a tornasport országos egyesületi hálózata. A mozgalom hatékonyabb koordinálása miatt végül a tornasport képviselői szükségét érezték egy egyesületek felett álló szervezet létrehozásának, s így alakult meg 16 klub részvételével 1885. június 29-én a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetsége.

A hazai tornasport első szárnypróbálgatása a svájci származású pedagógushoz, Egger Vilmoshoz köthető, aki a báró Vay család meghívására, mint házitanító érkezett Magyarországra, s 1817-ben a Deák-téri evangélikus gimnáziumban létrehozta az első nyilvános testgyakordát. Ez a próbálkozás még jelentősebb visszhang nélkül elhalt, de a francia származású Clair Ignác által 1833-ban létrehozott Pesti Gimnasztikai Iskola nevű magánintézmény már megtörte a „jeget”. Az iskola, amely 1839-ben Pesti Testgyakorló Intézet néven részvénytársasági formában működött tovább az évek folyamán generációk sorát nevelte a tornasport szeretetére. 1852-ig számszerűleg 1326 fiú és 497 lány tornázott az intézet falai között, valamint 53 tornatanítót képeztek ki, akik közül többen vidéki városokban igyekeztek követőket szerezni a mozgalomnak a későbbiekben.

A tornamozgalom jellegzetessége volt, hogy tevékenysége nem a versenyzésre irányult, sőt azt hosszú ideig ellenezte, a tornát, mint pedagógia eszközt alkalmazta és a fegyelmezett, együttműködő csoportmunka elérése volt a célja, melyet dísztornák keretében (bemutatókon) tárt az érdeklődő közönség elé. Ezzel a célkitűzéssel nagymértékben szolgálta a modern tömeghadsereg szükségleteit is.

Három évtizednyi működés után 1863-ban az intézet Matolay Elek, Szontagh Ábrahám és Bakody Tivadar révén átalakult az ország első tornaegyesületévé, Pesti Torna Egylet néven, amely az 1867-ben létrejött Nemzeti Torna Egylet (NTE) jogelődjének tekinthető. Az NTE létrejötte fontos mérföldkőnek számít a mozgalom történetében, mert a következő években országszerte alakultak a fiókegyesületek, s mire 1870-re az NTE megépítette a Szentkirályi utcai tornacsarnokát, addigra a felavatása alkalmából már 13 magyar, 3 szász és 3 horvát egylet küldte el jókívánságait, 9 pedig küldöttséggel képviseltette magát.

A sportegyesületek dokumentumain keresztül is jól követhető a városi polgárság nyelvváltása az 1860-as évektől, mivel a kezdetekkor német vagy kétnyelvű alapszabályok készültek, de néhány év alatt eljutunk oda, hogy az egyletek nyelveként illetve a vezényleti nyelvként már a magyart határozták meg. Ehhez szükséges volt a magyar szaknyelv megteremtésére, szakszótárak és magyar nyelvű szakkönyvek elkészítésére.

Mivel az állam az egységes egyesületekre vonatkozó szabályozáson és az iskolai testnevelés megszervezésén túl nem foglalkozott a sportegyesületekkel, ezért megindult a törekvés a sport terület feletti ellenőrzés, vezetés megszerzésére. 1885-re pedig már olyan kiterjedt tornaegyleti hálózat létezett Magyarországon, hogy az NTE kezdeményezésére létrehozták a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetségét (MOTESZ), amely a ma is működő Magyar Torna Szövetség jogelődje. A Hegedüs Sándor elnökletével létrejött szervezet alapítói között ott volt a Budapesti (Budai) Torna Egylet, az Óbudai Torna Egylet, a Magyarországi Tornatanítók Egyesülete, valamint vidékről Arad, Debrecen, Fogaras, Kolozsvár, Nagykanizsa, Sopron, Sárospatak, Szabadka, Szeged, Pancsova és Temesvár városok tornaegyletei, akikhez a Pozsonyi Torna Egylet 1885 második felében csatlakozott. A MOTESZ éves szinten, más-más helyszínen dísztornákat rendezett, amelyeket rendszerint nagy érdeklődéssel fogadott a közönség.

Mivel a szervezet szándéka az volt, hogy minden magyarországi sportegyesületet a felügyelete alá vonjon, ezért ez a célkitűzés konfliktusokhoz vezetett a szabadtéri versenysportokat preferáló atlétikamozgalom képviselőivel, akiket a Magyar Athletikai Club (MAC) vezetett. Az egyesületek felügyeletének kérdése mellett az ellentétek részét képezte az iskolai tornaoktatás tananyagának meghatározása és a tornatanító képzés feletti ellenőrzés is, ahol a MAC-nak nem sikerült teret nyernie, az NTE megőrizte korábbi indulásából is fakadó helyzeti előnyét, s a 20. század elejéig megtartotta dominanciáját.

Hogy a sportirányzatok küzdelme nemcsak egy elszigetelt kérdés volt az is mutatja, hogy az 1886-ban megjelent sportnaptár már 128 egyesületet tartott számon az országban, a teljesség igénye nélkül. A magyarországi sportélet fejlődési üteme ekkor messze meghaladta a Monarchia egyéb területeit, s ez a lendület magával vonta a sportsajtó kialakulását is. A lóversenyzést és a vadászatot előtérben tartó 1857-ben induló Vadász és Versenylap mellé igazi “embersport” lapok zárkóztak fel. 1883-ban indult a Tornaügy, válaszul a következő évben a Herkules, 1893-ban a Sport-Világ, 1903-ban pedig a ma is megjelenő Nemzeti Sport. Ezek mellett számtalan kisebb és helyi, rövid ideig megjelenő lap is működött.

A tornamozgalom bábáskodott a Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásánál is, amikor 1895. december 19-én a Nemzeti Torna Egylet tornacsarnokának tanácstermében megtartották a MOB alakuló ülését. A testület elnökének Berzeviczy Albertet (NTE), társelnökének Gerendai Györgyöt (MAC), titkárának pedig Kemény Ferencet (NTE) választották meg. Az irányzat fejlődése azonban megtorpant, amikor a századfordulótól kezdve a szabadtéri versenysportok népszerűsége meghaladta a tornáét, majd 1906-ban Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) megtiltotta tagjainak, hogy elinduljanak a MOTESZ versenyein. A kibontakozó torna–atlétika háborúnak végül a magyar állam vetett véget azzal, hogy a saját kezébe vette a sportélet irányítását. A tornamozgalom így a magyar sport alapjainak lerakásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, de a kiteljesedésében már háttérbe szorult az atlétika mögött.

Iváncsó Ádám