25 éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

2020. július 8.

A vívás történetének egyik legkiválóbb versenyzője életének 83. évében, 1995. július 8-án hagyott itt minket. A magyar csuklóvívás technikájának legeredményesebb képviselője volt, akinek fantasztikus pályafutásához csupán Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf karrierje mérhető.

Debrecenben született 1912. július 17-én, ahol a sporttal gimnazistaként ismerkedett meg. Először atletizált, majd az Arany Bika Szállóban tartott vívóbemutatók nagy hatást gyakoroltak rá. Egy ideig párhuzamosan űzte a két sportágat, majd édesapja halála után, még középiskolás korában Budapestre költözött az édesanyjával, ahol a Toldy gimnázium diákja lett. Itt tizenhat éves korában 175 centimétert ért el magasugrásban és 17,1-et futott 110 gáton, amelyek korosztályos szinten kifejezetten szép eredmények voltak, de a Középiskolai Sportkörök Országos Központjának (KISOK) versenyein mégis vívóként hívta fel a klubok figyelmét, így 17 évesen lett a Budapesti (Budai) Torna Egylet (BBTE) vívószakosztályának igazolt versenyzője.

Sportkarrierje a harmincas években gyorsan ívelt felfelé. 1931-ben azzal mutatkozott be a magyar kardbajnokságon, hogy 5:1-re legyőzte az akkori idők egyik legnagyobb sztárját, az egy évvel később megrendezett Los Angeles-i olimpián két aranyérmet nyerő Jekelfalussy Piller Györgyöt. Az érettségit követően Kovács Pál a Ludovika tisztképzőjén folytatta tanulmányait, ahol az egyetem sportegyesületének versenyzőjeként ismerkedett meg a Pillert is kinevelő Borsody László mesteredzővel. Borsody, Italo Santellivel és az olasz kardvívás híveivel ellentétben egy “igazi” magyar kardvívást, a saját művét, az úgynevezett csuklóvívást oktatta. Hogy végül is melyik stílus tekinthető jobbnak a kardvívásban, azt ma sem tudni, de az sokszorosan igazolt tétel, hogy Santelli iskolája mellett és azzal ellentétben is, Borsody iskolájával is fel lehet jutni a legmagasabb csúcsokra. Tanítványaitól elvárta a kifogástalan erőnlétet és technikai tudást, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt helyezett az „észjátékra”, az ellenfél kiismerésére és a győzelemre vivő taktika tudatos kidolgozására.

Kovács Pál a legkiemelkedőbb tanítványa lett. Mindehhez kivételes taktikai érzék, mondhatni ravaszság társult, amit talán leginkább a beceneve, Fuxi (a Fuchs németül rókát jelent) tükröz. Már a megjelenése is úgyszólván “az ellenség megtévesztését” szolgálta. Mert egyáltalán nem volt sportos alkat. Született, tipikus értelmiségi volt. Nem túl széles, sőt enyhén ejtett vállai voltak, amelyhez ráadásul általában raglán szabású felöltőt választott, lassú, könnyed járás, eleresztett, laza, természetes, kicsit hanyag tartás jellemezte.

Alkati sajátosságai ellenére mégis minden idők egyik legeredményesebb magyar kardvívója lett, rajta kívül csak Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf szerzett ebben a fegyvernemben legalább hat olimpiai aranyérmet. A berlini olimpián (1936) a győztes kardcsapat tagja volt, majd a második világháború alatt bevonult katonának és hadifogságba esett. A harcok lezárulta után két évvel térhetett haza, amikor már Borsody László nem élt. Szűts János, majd Skaliczky Géza vette át egykori mestere helyét és munkájuk révén ismét a világ legjobbjai közé emelkedhetett.

A londoni olimpián (1948) ismét a győztes kardcsapat tagja. A helsinki olimpián (1952) csapatban és egyéniben egyaránt aranyérmes. 1956-ban Melbourne-ben szintén olimpiai bajnok a kardcsapattal, akárcsak Rómában (1960). Sokszoros magyar bajnok egyéniben és csapatban. 1933-ban a budapesti Európa Bajnokságon csapatban Európa-bajnok. A világbajnokságokon kilencszer állhatott a dobogó legfelső fokára, kétszer az egyéni verseny győzteseként. A magyar kardvívó sport nemzetközi erejét mutatja, hogy a világbajnokságokon kétszer úgy lett ezüstérmes, hogy 1951-ben Gerevich Aladár, 1954-ben Kárpáti Rudolf szorította maga mögé.

Kovács Pál az 1960-as római olimpiát követően abbahagyta az aktív sportolást, és életét a sportág szervezésének, tudását az utánpótlás-nevelésnek szentelte. 1961 és 1963 között a Magyar Vívó Szövetség alelnöki, 1963-tól 1968-ig elnöki tisztét töltötte be. 1968 sportvezetői pályafutásának fontos mérföldköve volt, hiszen ekkor választották be a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) Végrehajtó Bizottságába, ahol a kard szakbizottság elnöke lett. 1980 és 1988 között a FIE alelnöke volt. Szintén 1968-at írtak, amikor beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai sorába, ahol 1980-ig tevékenykedett.

Számos magas hazai és külföldi elismerésben részesült. 1984-ben NOB érdemrendet, 1985-ben Nemzetközi Fair Play életműdíjat kapott. A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület megalakulásakor Kovács Pált posztumusz a szervezet tagjává választották.

Első házasságából született két fia, Attila és Tamás szintén nagyszerű vívókká váltak, pedig apjuk nem is szólt bele a képzésükbe, azt ráhagyta Forró Sándorra. Attila kétszeres világbajnok, Tamás egyszeres világbajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes lett. Kovács Pál 83. életévében, 1995. július 8-án hunyt el. A Magyar Olimpiai Bizottság, az OTSH, a Magyar Vívó Szövetség és a Halhatatlanok Klubja saját halottjának tekintette. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Az utókor nem felejtkezett el róla, s egykori egyesülete a Vasas pasaréti vívócsarnokát róla nevezték el.

Iváncsó Ádám