125 éve alakult a Pannónia Evezős Club

2021. január 27.

A magyar evezősport egyik legeredményesebb egyesületének kezdetei 1894-ig nyúlnak vissza, amikor Grumm Iván, a Magyar Athletikai Club tagja nekilátott egy evezőscsoport megszervezésének. A MAC-ban megvolt a vágy, hogy az angol és amerikai clubok mintájára egy allround sportegyesületté fejlődjön, s ennek eléréséhez az evezés felvállalása nélkülözhetetlen volt. A 2 éves szervezőmunka eredményeként 1896 tavaszán 26 taggal létrejött a MAC csónakdája, amelynek első elnöke az ötletgazda, Grumm Iván lett. A csónakda kifejezést, amely alapvetően a hajók tárolására alkalmas úszóházat takart, az evezőscsoport tagjai további jelentéssel is felruházták, s ezzel azt kívánták hangsúlyozni, hogy a club struktúráján belül egyelőre a szakosztályok szintje alatt helyezkednek el.

A kezdeti infrastrukturális lehetőségeik szerények voltak. Mindössze 10 hajóval, és egy csónakdával rendelkeztek, amelyet Weimess Marián műépítész, a MAC tagja tervezett. Ezt a csónakdát először a Ferenc József-híd (mai Szabadság-híd) pesti oldalán, a vámházzal szemben kötötték ki, de még 1896 során engedélyt kaptak arra, hogy áthelyezzék a Margit-szigetre. Első háziversenyüket még az év októberében megtartották, amelyen két egypárevezős, azaz korabeli szóhasználattal skiffista, valamint két négyevezős hajó vett részt. A sport mellett a tagok aktív közösségi életet is éltek. A csónakdában hetente tartottak összejöveteleket, és havonta egyszer tánccal egybekötött vacsorákat szerveztek, s emellett 1896 telén, a Vigadóban rendezett bálon már mintegy 300 fő vett részt. Az egyre népszerűbbé váló csoportnak 1897 elejére már 51 tagja és 12 hajója volt.

A versenyevezősök 1897 februárjától kezdték meg a felkészülést a szezonra Szendey Béla vezetésével. A munkájuk eredményeként a Magyar Evezős Egyletek Országos Szövetsége által rendezett nemzetközi regattán a kormányos négypárevezősök versenyében győzelmet aratott a Schmidt Richárd, Dobák Emil, Hérics–Tóth Jenő, Jankó Béla összetételű csapat Károly Henrik kormányossal, amely a csónakda első, nyilvános versenyen elért győzelme volt. A versenyzés mellett a tagok egy jelentős része a túraevezésnek is hódolt, s pontos statisztikákat vezettek az éves szinten megtett távokról és útvonalakról.

Az evezősök folyamatos fejlődése és létszámbővülése egyre inkább szükségessé tette egy megfelelő clubház felépítését. Az ekkor már Gerenday Béla vezette csoport 1899. októberében nyitotta meg a saját kőházát az Újlaki rakparton, a Császárfürdővel szemben, azonban a beruházás és annak üzemeltetése túlzottan nagy anyagi terhet rótt a csónakdára, ezért az anyaklub segítségét kérték. Az első megbeszélések nem vezettek eredményre, sőt, a MAC elnökségének elzárkózása miatt felmerült a teljes csoport kiválása. A helyzetet végül. dr. Széki Attila, az evezősök tagja mentette meg egy kompromisszumos javaslattal. Ennek főbb pontjai alapján a csónakda átadta vagyonát a MAC-nak, cserébe a club viszont átvállalta az evezősök terheit. A MAC vezetése nem szólt bele a csónakda szakmai ügyeibe, amelynek a pénzkezelése azonban az anyaegyesület kezébe került. Eszközölni kellett egy névváltozást is, amely szerint a Magyar Athletikai Club csónakdájáról, a Magyar Athletikai Club evezős szakosztályára keresztelték át a csoportot, s ennek eredményeként Gerenday Béla bekerült a MAC elnökségébe.

Az egyesület egykori clubháza és csónakdája az Újlaki rakparton

Végül ez a megoldás sem bizonyult tartósnak, mert 1900 őszén a többi szakosztály vezetése indítványozta, hogy szabadon használhassák az evezősök felszereléseit, anélkül, hogy belépnének az ő szakosztályukba. Krasznay Ferenc az anyaegyesület akkori alelnöke hiába próbált közbenjárni az evezősök érdekében, ez már nem vezetett eredményre. A szakosztály úgy döntött, hogy kiválik a MAC-ból, és ezt az anyaklub elnöksége is megerősítette 1901. január 15-én. A függetlenné váló egyesület 1901. január 26-án, a belvárosi Saskör nagytermében tartotta az alakuló közgyűlését, amelyen a jelenlévő 70 fős tagság kikiáltotta a Pannónia Evezős Club megalakulását, és megválasztotta az egylet elnökségét, amely a következőképpen állt fel: elnök gróf Károlyi Mihály; igazgató: Gerenday Béla; igazgató-helyettes: Martin István; titkár: dr. Záborszky István; jegyzők: Falkh József és Ottlik Tihamér. Bár a club ekkor vált függetlenné, azonban a tagság alapítási évként továbbra is az 1896-ot tartotta mérvadónak.

gróf Károlyi Mihály, a Pannónia első elnöke

A MAC-tól történt különválás komoly anyagi teherrel járt. A Pannónia visszakapta ugyan a MAC számára átadott ingóságait, de az azzal járó adósságokat is, valamint az új egylet adósságnak ismerte el mindazon összegeket, amelyeket a MAC az egykori szakosztályának fenntartására fordított. Az új egyesület vezetősége vállalta, hogy ez utóbbi tételt 3 éven belül 5%-os kamattal együtt visszafizeti. Hogy az egykori Pannónia tagok nem égettek fel minden hidat maguk mögött az is jelzi, hogy a MAC az újonnan létrejött Pannóniába 1000 koronával belépett, mint alapító tag.

A Pannónia versenyzői, és középen trénerük: H. G. Follet

Az evezős szövetség minden probléma nélkül felvette tagjai közé az új egyesületet, amely a szakmai fejlődés érdekében szükségesnek látta, hogy Raics Lajos és Kortsák Ferenc művezetők mellé egy külföldi trénert igazoljon, így került hazánkba a hamburgi Allemannia Rowing Club korábbi szakembere, H. G. Follet, aki meghonosította az ortodox angol evezőstílust a Pannóniában. Az új szemléletnek, edzésmódszereknek, és a téli időszakban az Erzsébet körúti fürdőben tartott evezőgyakorlatoknak köszönhetően a Pannónia a legeredményesebb hazai evezősegyletté vált, amely nemcsak a magyarországi, bécsi és prágai regattákon aratott diadalokat, hanem német és angol versenyeken is sikeresen szerepelt. Addigi egyik legjelentősebb eredményüket az 1910-es, Oostendében tartott Európa-bajnoki regattán érték el, ahol a nyolcevezős csapatuk a magyar színeket képviselve harmadik helyen végzett. A club elnöke, gróf Károlyi Mihály maga is alapított egy vándordíjat, amellyel hozzájárult a hazai versenynaptár bővüléséhez. A versenyzők között számos meghatározó nevet említhetnénk a korszakból, de a legismertebbek Gillemot Ferenc és Manno Miltiades, allround sportemberek voltak. Utóbbival kapcsolatos, azaz eset, amely 1903-ban a Henley-regattán történt, ahol Manno az egypárevezősök mezőnyében indulva kis híján megnyerte a versenyt, azonban 50 méterrel a cél előtt a csónakokban elhelyezett nézők egyike beevezett a versenypályára, és beleütközött a magyar hajójába. A versenyt emiatt az eset miatt az angol Guy Rixon nyerte meg.

Manno Miltiades a Pannónia evezőseként

Mivel a század elején a magyar versenyhajó-építés még kezdetleges szinten állt, így a Pannónia külföldről volt kénytelen beszerezni a megfelelő eszközöket, elsősorban olyan gyártóktól, mint az angol Sims, az osztrák Langsteiner & Coeln, a német Pirsch, vagy a francia Leux, és Dossunet mester. Ennek a helyzetnek a megváltozásáért a club tajgai is tenni kívántak, ezért felkarolták azokat a kezdeményezéseket, amelyek a hazai hajógyártás megindítását célozták, s több alkalommal is rendeltek evezősöket és felszereléseket a Nautica Motorhajógyár Rt-től, valamint Kampe Ferenc hajóépítő mestertől.

Az egylet a versenyzés és a túrázás mellett aktív társasági életet is élt. A csónakházuk mellett két teniszpályát is létesítettek, amelyek nemcsak rendszeres használatban voltak, hanem házibajnokságokat is kiírtak. Emellett nyaranta tartottak vízilabda mérkőzéseket, télen vívógyakorlatokat, valamint 1909-től lovastársaságot alapítottak. A clubházuk is rendszeres összejövetelek helyszíneként szolgált, ahol nem voltak ritkák a 80 fővel tartott vacsorák.

Bár az egylet már 1908-ban is részvett az olimpián egy nyolcevezős csapattal, amely akkor az 5. helyen végzett, de az 1912-es stockholmi játékokra minden korábbinál nagyobb elszántsággal akarták felkészíteni a versenyzőket. A Pannónia vezetősége a részvételre esélyes evezősök számára előre meghatározott, szigorú edzéstervet akart előírni, ami végül komoly felzúdulást váltott ki a sportolók egy részénél. A nyolcevezős csapat magját alkotó Szebeny-fivérek (Antal, György, István és Miklós) kiléptek a Pannóniából és megalapították a Hungária Evezős Egyesületet, amely a club legkomolyabb riválisa lett a későbbiekben. Érzékeny veszteség volt Manno Miltiades elvesztése is, aki szintén a Hungáriába távozott. A Szebeny-fivérek végül az új egyesület versenyzőiként képviselték a magyar színeket az 1912-es játékokon, de helyezetlenül zártak.

Az 1914-ben kirobbanó világháború jelentősen visszavetette a club fejlődését. A tagok javát besorozták, a regatták jelentős része pedig indulók híján vagy elmaradt, vagy az utánpótlásból felhozott versenyzőkkel futott le. A háborús emberveszteség nem kímélte az országot, és a Pannóniát sem. A club tagjai közül szolgálatteljesítés közben elhunyt Fehérváry József, id. Éder Róbert, Gillemot Ferenc, Kardos Géza, dr. Jordán Oszkár, Morócz Károly, Petőcz Károly, dr. Virava József, és Wohlrab Ödön.

A club egyik hősi halottja: Gillemot Ferenc

A háborút követően a valódi versenysport 1920-ban indulhatott újra. A Pannónia szakmai munkájáért ekkor Koch Károly és dr. Csik László volt felelős, akik megfelelően felkészítették a nyolcevezősöket az 1921-es amsterdami Európa-bajnokságra. A probléma azonban az volt, hogy a vesztes országokat érintő bojkott miatt a magyarok nem vehettek volna részt az eseményen. A kiutazó csapat indulásáért végül a holland szakszövetség főtitkára, A. Th. G. Coblijn járt közben, aki végül meggyőzte a Nemzetközi Evezősszövetség vezetését, hogy a magyarokat visszavegyék a tagok közé. A Pannónia nyolcevezősei végül a svájciak mögött a 2. helyet szerezte meg, ami méltó megünneplése volt a club 25 éves fennállásának.

Az 1920-as évek során kisebb hullámvölgyektől eltekintve a Pannónia megőrizte vezető szerepét a hazai evezősportban, és sikeresen meghonosította Magyarországon a forgóvillás hajókat. Bár a club rendszeresen szállította az eredményeket a külföldi regattákról is, azonban az Európa-bajnoki arany egészen 1932-ig nem akart összejönni. Végül Belgrádban tört meg a jég, ahol a Török Zoltán, dr. Szabó László, Gyurkóczy Károly és Bartók László alkotta négyes nemcsak bajnok lett, hanem megszerezte a Glandaz-serleget is, amely az Európa-bajnoksági pontversenyben legjobban teljesítő nemzetek örökös vándordíja. A club versenyzőinek szakmai felkészítéséért ekkor már Walter Imre, Bányay Béla és Rakitay Tivadar volt felelős, így az ő munkájukat is dicséri az, hogy az 1933-as budapesti Európa-bajnokságon a kormányos négyes 2. helyen végzett, a Hungáriával közösen kiállított kormányos nélküli négyes szintén 2. lett, míg Hungária 2 tagjával kiegészített nyolcevezős csapat megszerezte a bajnoki címet, s emellett Magyarország ismét megtarthatta a Glandaz-serleget.

Az 1932-es Európa-bajnok csapat: Bartók László, Gyurkóczy Károly, Szabó László, dr. Török Zoltán

1934-ben a club sportigazgatói posztjáról leköszönt a Pannónia kiváló evezőse, Hautzinger Sándor, s helyét Bányay Béla váltotta, aki elhatározta, hogy megreformálja a csapat evezési stílusát. Mivel a Pannónia versenyzői kisebb módosításokkal, de még mindig az H. G. Follet-től elsajátított ortodox angol stílust űzték, így Bányay szerette volna, ha inkább áttérnek a modernebb Fairbairn-féle evezésre. Ezt Steve Fairbairn, a Cambridge egyetem evezőscsapatának edzője dolgozta ki, aki szerint a lábmunka és a kar húzóerejének kihasználása érdekében fel kell áldozni az ortodox stílus eleganciáját. Újítása nyomán a Cambridge sikeresen előzte meg a hagyományos stílust alkalmazó Oxfordiakat.

A club szakmai munkájának felelősei: Walter Imre, Bányay Béla, Rakitay Tivadar

A club a folyamatos tagbővülés miatt szükségesnek látta egy új, a korábbinál nagyobb clubház létesítését, amelyet végül a Margit-szigeten, a Neptun Evezős Egylet sporttelepétől északra építettek fel. A Hübner Tibor műépítész által tervezett épület 1936 őszére készült el. Ez az év azonban nem csupán emiatt fontos. Egyrészt a berlini olimpián a nyolcevezős csapat az 5. helyen végzett, másrészt ekkor indult el a club keretén belül a versenykajakozás, amelynek az országos bajnokságon történt első kiírását a Pannónia versenyzője, Hábl Károly nyert meg. A kajak hazánkban mindaddig elsősorban a túrasport eszközeként volt kezelve, azonban az 1936-os nyári játékokon felvételt nyert a programba, így jelentősége is megnövekedett.

A következő években a sportág fejlődését a nemzetközi politika feszült légköre egyre jobban hátráltatta. 1938-ban a bécsi döntések előtti időszak jelentősen felkavarta a magyar evezősport állóvizét, mivel Magyarország hadkészültségbe állt, s a Pannónia át kellett, hogy adja a Honvédség részére azt a kikötőpontot, ahova az úszóházát telepítette. Ezzel a club megőrzés céljából átadta a hajóit más egyesületeknek. Bár a határváltozások révén a helyzet rendeződött, s újraindulhatott a normális evezősélet, ez már nem tartott sokáig.
Az újabb világégés során ismét besorozták a tagság javát, s bár 1940-ben még megnyerték a Berlin–Bécs–Budapest városok közti nyolcevezős versenyét, azonban a továbbiakban a versenysport egyre inkább az utánpótlásra korlátozódott, majd idővel már arra sem. Budapest ostroma alatt a club infrastruktúrája lényegében megsemmisült, majd 1945 után megkezdődött a polgári hátterű egyesületek fokozatos felszámolása. A Pannóniát 1946-ban a 434.845/1946. IV/3. számú belügyminiszteri rendelettel feloszlatták. A tagság megpróbálta megmenteni a clubot, ezért megkérte gróf Károlyi Mihályt, az egykori alapító elnököt, hogy járjon közbe Rajk László belügyminiszternél az egylet engedélyezése érdekében. Károlyi levélben kérte is Rajkot, hogy pártfogolja az egylet törekvéseit, azonban ez már nem változatott a helyzeten. A Pannónia Evezős Club megszűntetése véglegessé vált.

Iváncsó Ádám