95 éve alakult a Menekültek Kultúregyesülete

2021. január 15.

Az első világháborút követően a megszállt, majd elcsatolt területekről egy menekült áradat indult meg az ország belső területei felé, amely az adatok szerint 1920-ban tetőzött, de egészen 1924-ig eltartott. Főként középosztálybeli állami alkalmazottak: vasúti és postai dolgozók, csendőrök, hivatalnokok alkották a tömeg javát, amelynek összlétszáma az Ablonczy Balázs vezette Trianon100 kutatócsoport vizsgálatai alapján 400-500 ezer fő között lehetett. A köztudat vagonlakókként emlékszik rájuk, valójában ez csak egy részükre, nagyjából 50 ezer emberre volt igaz. Az ország számára a kialakult helyzet komoly lakhatási és munkaerő-piaci problémákat gerjesztett, amely a társadalom részéről is bizonyos fokú ellenérzést váltott ki a menekültekkel szemben.

Az Auguszta-telep az 1920-as évek elején, ma a BKV járműgarázsa található a helyén

A fővárosba érkezők számára megpróbáltak a háború idején felhúzott barakk-kórházakat átmeneti szükséglakótelepekké kialakítani, így alakult ki a Zita-, a Mária Valéria-, valamint a történetünk szempontjából fontos kőbányai Auguszta-telep is. A szigetelés nélküli dupla deszkafalból álló barakkházak nem voltak megfelelően közművesítve. A szennyvízhálózatot eleve nem építették ki, míg a vízvezetékek a karbantartás hiánya miatt néhány évnyi használat után már nem adtak emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet. Ami azért is probléma, mert az Auguszta-telepen a „fénykorában” közel 7 ezer ember lakott.

Az Auguszta-telep szükséglakásai

A menekültek természetesen szerettek volna minél hamarabb tisztességes körülmények közé kerülni, és szabadultak volna ennek a megnevezésnek mindenfajta ódiumától, másrészt az átélt események és élethelyzetek, ha néhány évre is, de egy közös identitást teremtett számukra. Ennek az összetartozásnak egy érdekes képződménye lett az Auguszta-telep lakosai által 1926-ban megalapított Menekültek Kultúregyesülete (MKE), amelynek első elnöke Hubay Győző nyugalmazott csendőrszázados, a telep gondnoka volt. Már az elnevezés elárulja, hogy a szervezet elsődlegesen egy amatőr művészetkedvelő társulatként funkcionált, s célja a telep lakosságának szórakoztatása volt, azonban a fiatalabb generációk részéről felmerült az igény az aktív sportéletre is, ezért Simon László vezetésével külön sportosztályt alakítottak az MKE-n belül.

A labdarúgás lett a legelső játék, amelyet versenyszerűen kezdtek űzni. A Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLASz) III. osztályához az 1926/1927-es szezonban csatlakoztak. Saját pálya híján olyan kisebb, mára javarészt eltűnt sporttelepeken játszották a „hazai” meccseiket, ahova olcsón bebocsájtást kaptak, így az évek során megfordultak a Gyömrői, a Szőnyi és a Fehér úton, valamint a Rendessy- és Szemere-telepen. A csapat főként a BLASz III. és IV. osztálya között ingázott, egyedül az 1931/1932-es szezonban sikerült feljutniuk a II. osztályba, ahonnan a szezon végén kiestek. A labdarúgó szakosztály az 1936/1937-as szezon végéig létezett, amikor a 12 csapatos IV. osztályt a 10. helyen fejezték be, majd a nyár folyamán beszüntették a működést. Legnagyobb sikerüket a tehetséges kapusuk, Szuhanek Ferenc kinevelésével érték el, aki 1932-ben próbajátékon vett részt a Ferencvárosnál, amikor a Háda Józseffel folytatott bérvita miatt a Fradi Amsel Ignác mellé keresett egy másik hálóőrt. Erre a transzferre ugyan nem került sor, azonban az MTK szerződést ajánlott neki, ahol főként a tartalékok között számítottak rá.

Az évek folyamán igény támadt további szakosztályok indítására, s ennek eredményeként 1928-ban megalapították az MKE női kézilabdacsapatát. Ez játék, amelynek ekkoriban még csak a nagypályás változata létezett, az 1920-as évek első felében szinte teljesen ismeretlen volt hazánkban. A Csehszlovákiában már nagy népszerűségnek örvendő sportág vélhetően a felvidéki magyaroknak köszönhetően honosodott meg, amelyet az is sejtet, hogy a hazai sajtó is eleinte a játék cseh nevén, a hazenán (csehül házená) emlegette. Mivel a kézilabda saját szövetsége csak 5 évvel később, 1933-ban alakult meg, így addig a BLASz írta ki és koordinálta a bajnokság küzdelmeit. Az MKE az 1928/1929-es szezonban csatlakozott a 10 csapatból álló mezőnyhöz. A futballcsapathoz hasonlóan saját pálya híján ők is a már említett sporttelepeket használták, s első idényükben egy bíztató eredményt elérve az 5. helyen végeztek. A második szezonra már némileg tapasztaltabban vágtak neki, s végül meg is nyerték a magyar bajnokságot. A győztes csapat tagjai: Ráday Olga, Flóri Margit, Bravják Margit, Töpfner Teréz, Töpfner Mária, Kempf Piroska, Molnár Ilona, Ráday Irma, Simó Irén, Mándoky Margit, Bazsó Margit, Mészáros Ilona, és Serb Erzsébet voltak, míg a csapatot Schäffer Gusztáv edzette.

Magyarország első női kézilabda válogatottja, két MKE játékossal a keretben

Állnak: dr. Juhász Attila, Cser Ilonka, Fazekas Irén, Solymossy Mária, Mándoky Margit, Ráday Irma, Csunády Manyi, Karsay József szövetségi kapitány

Térdelnek: Temesi Mária, Bedő Annuska, Fái Mária

Ülnek: Zsolnay Éva, Molnár Mária, Balogh Zsófia, Révész Lászlóné

1929 során első alkalommal hívták össze magyar női válogatottat, amelybe bekerült a csapat 2 játékosa: Mándoky Margit és Rádai Irma. Az MKE a következő két idényben is meghatározó szereplője maradt a bajnokságnak. Az 1930/1931-es szezonban 2., az 1931/1932-es idényben a 3. helyen végeztek. Ezt követően a szakosztály megszűnt, s bár csak rövid ideig létezett a csapat, így is meghatározó szereplőjévé vált a kézilabda magyarországi hőskorának. A csapat utóélete szempontjából fontos megjegyezni, hogy az 1949-ben Budapesten rendezett első női kézilabda világbajnokságot a Schäffer Gusztáv vezette magyar válogatott Bártfainé Mándoky Margittal a soraiban megnyerte. Mándoky Margitnak a sportág iránti szeretetét mutatja, hogy túl az 50. életévén, az 1960-as évek közepén fejezte be az aktív pályafutását. Fia, Bártfai Róbert is sportoló lett, aki labdarúgóként megfordult az MTK, a Bp. Spartacus, a Csepel és az Elektromos színeiben, majd visszavonulása után játékvezetőként tevékenykedett.

Bártfainé Mándoky Margit, és fia, Bárfai Róbert

Megfelelő infrastruktúra híján további csapatsportokat már nem kívánt felvállalni az MKE. Inkább olyan sportágakat választottak, amelyek kis létszámmal, helyben is űzhetőek, így jött létre 1933-ban az egyesület asztalitenisz szakosztálya, amely az Auguszta-telepi kultúrházban játszotta a mérkőzéseit. Bár ezt a sportágat csupán 2 évig űzték az MKE keretein belül, így is rendszeresen megmérkőztek olyan meghatározó egyesületekkel, mint az MTK, az UTE, a BSE, a DSC, a VAC, valamint a FTC újonnan alapított asztalitenisz csapata.

Hasonlóan rövid ideig működött a sakk szakosztály is, amely Székely Dezső vezetésével 1936-ban indult el a budapesti csapatbajnokság IV. osztályában, majd 1937-ben még befejezték a szezont, de az 1938-as idénytől már visszaléptek.

A Menekültek Kultúregyesülete az 1920-as évek végén még több mint 2 ezer taggal rendelkezett, majd az évek folyamán rohamosan zuhant tagság létszáma, olyannyira, hogy 1937-ben papíron már csak 60, a valóban fizetőké kevesebb, mint 30 fő volt. A drasztikus csökkenés mögött nyilvánvalóan az állt, hogy idővel a menekültek egyre nagyobb hányada költözött el az Auguszta-telepről, talált megfelelő állást és lakhatást, majd hagyta végleg maga mögött a bizonytalan és nyomorúságos éveket. A taglétszám hanyatlása ezért lényegében megállíthatatlan volt, ami elvezetett oda 1938-ban meg is szűntették a Menekültek Kultúregyesületét, amely ezzel beteljesítette a küldetését, hogy segítse az elveszett területekről idevándorolt emberek beilleszkedését.

Iváncsó Ádám