Az olimpiák első magyar bajnokai: 1956–1988

Magyarország az újkori olimpiák története során eddig összesen 179 aranyérmet tudhat magáénak. Vegyük is sorba az egyes olimpiák első magyar győzteseit. Sorozatunk második részében 1956-tól 1988-ig.

1956 – Melbourne

A novemberi kajak kettes versenyen a Fábián László és Urányi János kettes diadalmaskodott, ezzel megszerezve a magyar kajak-kenu sport első olimpiai aranyérmét. A versenyt a Melbourne-től 160 kilométerre lévő Ballaratban rendezték meg. A 10 ezer méteres távon szinte végig a magyar kettes vezette a mezőnyt, míg végül egy teljes hajóhossznyi előnnyel értek célba a nyugatnémet versenyzőkkel szemben.[1]Urányi korábban is mindent megtett, hogy olimpiai bajnok lehessen, de ez végül csak pályafutása alkonyán, 32 évesen érte el a nála 12 évvel fiatalabb Fábiánnal.[2]

Urányi János és Fábián László

 

1960 – Róma

Rómában ismét a kajak-kenu gazdagodott elsőként aranyéremmel. Ezúttal Parti János állhatott fel a dobogó első fokára kenu egyesben, az 1000 méteres távon. A versenyt a Rómától nem messze fekvő Albano-tavon rendezték meg. A verseny közvetítésekor a magyar riporter nem látta közvetlenül a képernyőt, kérte a nézőket, hogy a fehér sapkás versenyzőt figyeljék, neki kell szurkolni. Csakhogy Parti közvetlen a rajt előtt levette fehér sapkáját. A mezőnyben a szovjet Szilajev szintén fehér sapkás volt, így a riporter végig az ő szurkolására bíztatta a nézőket, akik igencsak meglepődtek, amikor a verseny végén egy másik hajó előretörve megelőzte a fehér sapkást. Mégsem szomorkodtak sokáig a nézők, hiszen kiderült, hogy Parti János előzte még végül a szovjet versenyzőt.[3] Érdekesség, hogy Parti saját maga tervezte hajóját, a „Kenusaurust”.[4]

Parti János

 

1964 – Tokió

Dr. Török Ferenc öttusában olimpiai bajnok lett egyéniben. Csapatban ezúttal nélkülöznünk kellett Balczó Andrást és Móna Istvánt, így a csapat (Nagy Imre, dr. Török Ferenc és dr. Török Ottó) bronzérmesek lettek. Ezzel szemben egyéniben Török hatalmas küzdéssel, szinte ájultig futva magát a sáros pályán legyőzte ellenfelét, Igor Novikot. A célhoz közel érve olyan közel kellett elfutniuk a versenyzőknek az olimpiai láng mellett, hogy szinte érezték a perzselő tüzet. A győzelem után a dobogón állva pedig azon lepődhetett meg győztesünk, hogy a japán zenekar csárdás ritmusban játszotta el a magyar himnuszt.

A legeredményesebb versenyzőinknek a vívók bizonyultak, akik összesen négy aranyérmet szereztek Tokióban.[5]

dr. Török Ferenc

 

1968 – Mexikóváros

Ismét a déli féltekén rendeztek olimpiát, így október 14- én született meg az első aranyérem atlétikában, Németh Angéla gerelyhajítónk 60,36 méteres dobásával. Senki sem várt tőle ekkora sikert, ugyanis frissen diplomázott a Testnevelési Főiskolán tanárként, ráadásul nem sokkal az indulás előtt átpártolt a kosárlabdához. Mégis nem sokkal az olimpia előtt megdöntötte az országos csúcsot gerelyhajításban.. Az olimpián remekelt, 44 centiméterrel nagyobbat dobott, mint a második helyezett román atléta, Mihaela Penes.[6]

Németh Angéla

 

1972 – München

Földi Imre súlyemelésben diadalmaskodott, légsúlyban. Ekkor még utoljára, három fogásnemben mérkőztek meg egymással a súlyemelők. Nyomásban 127,5 kg-ot emelt fel, a legnagyobb taktikai tudást igénylő szakításban, ahol egyből kell a súlyt a fej fölé emelni, 107,5 kg-ot emelt fel vetélytársával, a szovjet Csetyinnel együtt. Az utolsó nem a lökés volt, ahol 142,5 kg-al diadalmaskodott. Így az összetett versenyt 377,5 kilogrammos világcsúccsal nyerte meg.

München volt a negyedik olimpiája, 34 évesen, sokan várták már, hogy a dobogó legtetejére léphessen. Érmével a súlyemelés számára is megszerezte az első olimpiai bajnoki címet.[7]

Földi Imre

 

1976 – Montreal

A tornászok közül Magyar Zoltán hatalmas sikert aratott lólengésben. Az orsóforgással megtoldott vándorkörzése meghozta számára a sikert. A bonyolult mozdulatsort évekig gyakorolta, hogy tökéletes legyen. Négy évvel korábban az olimpián mutatta be a vándor elemet, bár ekkor ez még nem hozott számára sikert. Montrealban a döntőben 9,9 pontot kapott bravúros gyakorlatára. A következő olimpián Moszkvában megvédte olimpiai bajnoki címét, majd visszavonult az aktív sportolástól.[8]

Magyar Zoltán

 

1980 – Moszkva

Varga Károly sportlövészetben a kisöbű sportpuska 60 lövésese fekvő testhelyzetű versenyében lett elsőként olimpiai bajnok Moszkvában, 599 körrel olimpiai és világcsúcsot állítva. Azt hitte veszített, de kaliberezés után egy lövése után plusz pontot kapott, így megnyerve a versenyt. A nagyközönség számára teljesen ismeretlen versenyzőként állt rajthoz. Hét évvel korábban tűnt fel egy iskolai lövészversenyen. Kortársai szerint remek szeme, biztos keze és rendkívül nyugodt versenyző volt, ami a sportlövészetben nyerő párosítás. Az olimpián sérülten versenyzett. Moszkvában az öttusázók ellen játszott futballmeccsen egy becsúszó szerelésnél ráesett a kezére, eltört a csuklója, ezt azonban eltitkolta a csapatorvos elől.[9]

Varga Károly

 

1984 –Los Angeles

Politikai okokból nem vettünk részt a los angeles-i olimpián.

1988 – Szöul

Darnyi Tamás a 400 méteres vegyes úszásban olimpiai bajnok lett 4:14.75-ös világcsúccsal. Az elején a pillangónál még csak harmadikként fordult, de féltávnál, a hátúszás után már teljes testhosszal vezetett.

„A célba csap, hátrafordul, az arca még hosszú másodpercekig halálosan komoly. Még kavarog benne a világ, a küzdelem, a csata, az évtizedes szívszaggató munka, kavarognak a másodpercek és az esztendők. Csatából jött. Győztesen. Aztán végre felnevet, a kötélre támaszkodik és nagyot csap a vízre.”[10]

Pár nappal később a 200 méteres vegyes úszásban is elsőként végzett.

Manhercz Erika

Darnyi Tamás

 

 

[1] Gyárfás Tamás (szerk.): Az olimpiák árnyai. Tanulmányok, visszaemlékezések, riportok (Budapest, 1984)

[2] Marosvölgyi György (szerk.): Bajnokról bajnokok. A Magyar Olimpiai Bizottság centenáriuma tiszteletére 1995 Budapest, 1995.

[3] Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).

[4] Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012.  Szer. Rózsaligeti László. Corvina. 2012.

[5] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[6] Sportélet. 1986.12.01. 12. szám. 25-26. o.; László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[7] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[8] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.

[9] László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története 1896-1980 (Budapest, 1980).; Magyarok az Olimpiai játékokon. 1896-2016. Budapest, 2017.; Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel. Budapest, 2017.

[10] Képes Sport. 35. évfolyam, 39. szám. 1988.09.27. 7. o.