A budapesti Sokol tornaegylet története

A kiegyezést követő gazdasági fellendülés során Budapest igazi világvárossá fejlődött, ahová a Monarchia minden területéről érkeztek a dolgozni, és akár letelepedni vágyók. Nem volt ez másként a cseh és morva vidékek polgáraival sem, amit jól mutat, hogy amíg 1870-ben 6492, addig 1891-ben több mint 15 ezer olyan személy élt a magyar fővárosban, aki a cseh tartományokból származott. Közülük nyilván nem mindannyian voltak cseh vagy morva identitásúak, ettől függetlenül kialakult egy tevékeny közösségük Budapesten, amely több szervezetet is működtetett, és nem csupán önsegélyező, valamint közművelődési feladatokkal foglalkoztak, hanem sporttal is.

A cseh nép sport iránti rajongásának kialakulásában jelentős szerepet játszott Miroslav Tyrš és Jindřich Fügner, akik 1862-ben megalapították a Sokol nevű tornamozgalmat. Eszményképüknek az ókori görög testnevelést tartották, ezért a test és a szellem együttes fejlesztésének szükségességét hirdették. Modern mintaként a német Turnverein mozgalom szolgált számukra, amelynek politikai nézeteit is adaptálták, így a Sokol egyszerre vált a cseh nacionalizmus egyik meghatározó szervezetévé, valamint a 19. század utolsó harmadában – a többi szláv nép bevonásával fiókegyesületi hálózatot létrehozva – a szláv identitás megkerülhetetlen formálójává.

A budapesti cseh közösségben először 1887-ben merült fel egy Sokol egyesület létrehozása, s a kezdeményezéshez csatlakozott az előző évben alapított, a józsefvárosi és az erzsébetvárosi közösséget összefogó Svornost Cseh-szláv Művelődési és Segélyegylet (Českoslovanský vzdělávací a podporovací spolek „Svornost“). Az alapításra végül mégsem került sor, de a Svornost fiatalabb tagjai már ekkor elkezdték a tornázást. Ennek kiteljesedését megtörte, hogy 1890-ben a hatóságok pánszlávizmus, szocializmus és anarchizmus vádjával feloszlatták a Svornostot. A tagság egy része szervezeti keretek nélkül is folytatta az egylet munkáját. Amatőr színielőadást szerveztek a Herz vendéglőbe, aktív kapcsolatot tartottak fenn a Külföldi Cseh Egyletek Szövetségével (Svaz českých spolků zahraničních) és továbbra is hívei maradtak a tornázásnak. Valószínűleg prágai ösztönzésre merült fel ismét a budapesti Sokol megalapításának ötlete.

  1. november 4-én tartották az egylet első gyűlését, amelyen összeállították az alapszabályt, amit a Belügyminisztériumnak kellett jóváhagynia. Végül másfél éven át tartó egyeztetés, és többszöri javítás után 1896. május 18-án elfogadták az alapszabályt, így 1896. július 5-én a Két koronához címzett vendéglőben megtartották a budapesti Sokol tornaegylet (Tělocvčná jednota Sokol) alapító közgyűlését. A 70 fővel megalakuló klub első elnöke Eduard Langenberg, alelnöke Jan Janoušek, művezetője pedig František Rous lett. Az első hónapokban problémát okozott, hogy állandó és kellően felszerelt testedző helyszínt találjon magának az egylet, de a taglétszám fokozatos emelkedésének köszönhetően november elejétől ki tudták bérelni a Nemzeti Torna Egylet Szentkirályi utcai tornacsarnokát, amely akkor nagyszerűen felszereltnek számított.

/A Nemzeti Torna Egylet csarnoka/

Itt tartották első, nyilvános tornabemutatójukat 1897. december 5-én. A torna mellett aktívan szervezték a budapesti csehek társasági életét is. Farsangi bálokat tartottak, amelyre „Farsangi Lapok” (Šibřinkový List) néven újságot is nyomtattak, s ennek mellékleteként jelent meg a „Pest-budai szlávság” („Slovanský živel v Pešt-Budině“) is, amely a magyar főváros szláv közösségeinek életét mutatta be. A Sokolnak nők is tagjai lehettek, ami szintén segítette a taglétszám emelkedését, amely az 1900-as évek elején már meghaladta a 110 főt. Ennek következtében az egyletnek a torna mellett kerékpár, futball és szórakoztató szakosztálya is alakult.

A budapesti Sokol igyekezett kerülni a politikai tevékenységet, de fontosnak tartották a cseh kultúra ápolását, és jó kapcsolatot tartottak fenn a főváros és a közeli települések szláv lakosságával is. A többi cseh egylettel közösen gondozták a Budapesten eltemetett zeneszerző, Josef Slavík síremlékét, megünnepelték Jan Hus és Jindřich Fügner emléknapjait, valamint kirándulásokat szerveztek a szentendrei szerbekhez. A kultúra ápolása céljából könyvtárat is alapítottak, amely 1909-re már több mint 379 kötettel rendelkezett, emellett számos cseh lapra és folyóiratra előfizettek. 1909-től néptánc oktatással is elkezdtek foglalkozni, amelyhez a József Főherceg Szálló ingyen biztosított különtermet, csupán a világítást kellett fizetniük. A táncokat J. Medřický oktatta.

/Az 1907-es Sokol találkozó képeslapja/

A tornaoktatást továbbra is Nemzeti Torna Egylet csarnokában folytatták, heti három alkalommal, de a közönség számára szabadtéri bemutatókat is tartottak a kőbányai Dreher sörgyár kertjében. A budapesti szervezet tagjai 1905-től rendszeresen részt vettek a prágai Sokol-találkozókon, amelyek közül az 1907-es vonzotta a legtöbb külföldi delegációt. A pesti Sokol egylet – taglétszámát tekintve – akkor a 6. helyen állt a külföldi egyletek sorában, és olyan városok tagegyesületei előzték meg, mint Berlin, Drezda, Kijev, München és Tbiliszi.

/Az 1908-as budapesti Sokol találkozó fényképe/

A magyarországi Sokolnak az évtized második felében komoly gondot jelentett a taglétszám stabilizálása; a tagok száma 1908-ig 75 főre csökkent. Vélhetően ennek a problémának az orvoslása vezetett oda, hogy 1910-re már nemcsak cseheket találunk a tagok között, hanem – beszámolójuk szerint – „talán az egész szláv világ képviseltette magát”. Ez a kijelentés nyilván némileg túlzó, és elsősorban szlovák, kisebb részben szerb, lengyel és ruszin tagokat toborozhattak. 1910 azért is fontos év az egylet számára, mert akkor alakult meg 28 fővel kispesti fiókegyesülete, ahová elsősorban az ott alapított textilgyár munkásai léptek be. A torna oktatásokat František Kašpar tartotta.

1911-ben ünnepelte az egylet fennállásának 15. évfordulóját. Ennek alkalmából a József Főherceg Szállóban ünnepséget tartottak, amelyre a budapesti szláv szervezeteken kívül a bécsi Sokol is küldött tagokat. A következő időszak is reményteljesnek ígérkezett az egylet számára. Az 1911-ben létrehozott Magyar–Cseh Ipari Bank hivatalnokai közül többen is beléptek a Sokolba, amely 1913 elejére már 160 taggal rendelkezett, s egy hat tagú tornatanári stáb látta el az oktatást. Némi megingás után a kispesti fiókegyesület működése is stabilizálódott. Ez a fellendülés nem tartott sokáig, mert bár 1914. június 14-én még mintegy 900 érdeklődő előtt tartottak szabadtéri bemutatót a kőbányai sörgyár udvarán, a következő hónapban kitört az első világháború, a hadra fogható fiatalokat besorozták és a budapesti Sokol működése megszűnt.

Iváncsó Ádám

Felhasznált irodalom:

Földes Éva – Kun László – Kutassi László: A magyar testnevelés és sport története. Sport, Budapest, 1982.

Krasovec Ferenc: Sportoló munkások – régen. Budapest folyóirat. 1970/7. szám. 32–34. oldal

Mészáros Andor: A cseh elem a magyar polgárosodásban. A cseh nemzeti mozgalom expanziója. Doktori disszertáció. ELTE BTK, Történelemtudományi Doktori Iskola, Művelődéstörténeti Program, 2007.