125 éve alakult az Eperjesi Torna és Vívó Egylet

A 19. század vége, a 20. század eleje a magyar sporttörténet egyik legizgalmasabb időszaka. A fővárosban és vidéken számtalan olyan egylet alakult, amely a testkultúra ápolását és annak terjesztését tekintette fő feladatának. Ezen klubok közé tartozott az Eperjesi Torna és Vívó Egylet, amely a Felvidék keleti felének első, és egyik legnagyobb hatású sportegyesületévé vált. Az egylet történetét kétrészes cikkben mutatjuk be. Az első részben, némi előzménnyel, a megalakulástól az 1920-ig tartó időszakot tárgyaljuk.

A szervezett sportélet Eperjesen komoly múltra tekinthet vissza. Az evangélikus kollégium egyik tanára, Benczúr József kezdeményezésére 41 fő anyagi közreműködésével alapították meg 1843. június 24-én a város első testgyakorló intézetét. Alapító elnöke Krieger Károly, nyugalmazott honvédőrnagy lett, míg művezetője, azaz testnevelő tanára a bártfai születésű, német anyanyelvű Wagner Gyula (Julius Wagner) volt, aki a Clair Ignác által alapított Pesti Gimnasztikai Iskolában szerezte a képesítését. A foglalkozásokon már az első évben 121 fő vett részt az Evangélikus Kollégium diákjai közül, akik szertorna és vívásoktatásban részesültek. A helyszín az egykori evangélikus külvárosi iskola területe volt, amely csak a tavasz beálltától őszig volt alkalmas a testgyakorlati órák megtartására. A téli időszakban – megfelelő tornacsarnok híján – a képzést szüneteltették.

A Testgyakorló Intézet álláshirdetése, 1845-ből

 

Az évtizedek folyamán az intézet szertára egy-két ügybuzgó tanár (Flórián Jakab, Ludmann Ottó) közbenjárása révén bővült, azonban egy téli használatra is alkalmas csarnok építésének gondolata egészen 1888-ig nem merült fel. Akkor, a Tisza-kormány révén, a Katolikus Főgimnázium anyagi szubvenciót kapott új főépület és egy tornacsarnok létesítésére, amelyek átadását 1889. július 1-én tartották. Az új létesítményt nemcsak a főgimnázium, hanem néhány év múltán az Evangélikus Kollégium és az Evangélikus Elemi Nép- és Polgári Leányiskola is díjtalanul használhatta. Ennek köszönhetően a tornaszerek beszerzését is közösen intézték. 1896-ra a csarnok 164 darab tornaeszközzel rendelkezett, míg a továbbra is használt nyári tornahelyiség 137 darabbal.

Ez a több mint fél évszázados testnevelési múlt kellőképpen megágyazott a város első sportegyesülete, az Eperjesi Torna és Vívó Egylet (ETVE) megalakulásának, 1896 novemberében. A kezdeményezést felkarolta a városi elit, így az elnökség összetétele a következő lett. Elnök: Szinyei Merse István, Sáros vármegye alispánja, 1897-től főispánja. Alelnökök: Uhlarik Mátyás, törvényszéki bíró, Dobiás Ede, királyi főmérnök. Titkár: Dresdner Ármin, könyvelő, vendéglátóipari vállalkozó. Pénztárnok: Vogel Béla, az Eperjesi Takarékpénztár könyvelője. A művezetői pozíciót a Katolikus Főgimnázium frissen kinevezett magyar-latin-testnevelés szakos tanára, az erdélyi Tordáról származó Pethe Ferenc töltötte be. Az ETVE klubhelyisége a Berger szálloda és kávézóban volt. Az egyletnek bárki tagja lehetett nemre, nemzetiségre, felekezetre vagy társadalmi osztályra való tekintet nélkül. Az egyletnek bárki tagja lehetett nemre, nemzetiségre, felekezetre, vagy társadalmi osztályra való tekintet nélkül. A magyar tornamozgalom többi egyesületéhez hasonlóan az ETVE is egy alapvetően hazafias célokat valló, magyar nyelvet használó szervezet volt, s mint ilyen, tevékeny részt vállalt a századfordulón Eperjes lakosságának magyarosítási folyamatában. Ennek eredményét mutatja, hogy amíg az 1880-as népszámlálásnál a város lakosságának több mint fele szlovák anyanyelvűnek vallotta magát, addig az 1910-es cenzus szerint a magyar anyanyelvűek már relatív többségben voltak.

Szinyei Merse István, az ETVE első elnöke

 

Az egylet nevének megfelelően a tagok kezdetben tornával és vívással foglalkoztak, de már az alapításkor kijelentették, hogy nyitottak az atlétika mozgalom szabadtéri versenysportjai irányában is. A torna- és vívásoktatást heti három alkalommal, (hétfőn, szerdán és pénteken) Pethe Ferenc vezetésével, a Katolikus Főgimnázium tornatermében tartották. A tagság aktivitását mutatja, hogy az ETVE 1897. április 4-én nemcsak hogy belépett a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségébe (MOTESZ), hanem egy héttel később megtartotta első dísztornáját is, amelyen a Nemzeti Torna Egylet 16 fővel, a Budapesti (Budai) Torna Egylet 2 fővel vett részt, míg az eperjesiek 22 tornászt vonultattak fel. Az esemény zárásaként az ETVE 100 fős bankettet tartott a Hungária szállóban, amelyen az egyesületek tagjai mellett számos MOTESZ-vezető is részt vett. A fővárosi egyesületeknek a dísztornán való részvételét eleve a MOTESZ kezdeményezte. Ennek oka, hogy a szervezetet a Sáros vármegyei származású Berzeviczy Albert vezette, aki nemcsak az alma matere révén kötődött Eperjeshez, hanem anyai ágon unokatestvére volt Szinyei Merse Istvánnak. Nem véletlen tehát, hogy a szövetség részéről az ETVE mindig is pozitív elbírálásban részesült.

Az ETVE kezdeti éveiben a Berger szálloda és kávéházban tartott fenn klubhelyiséget

 

A kedvező körülmények adottak voltak az egylet továbbfejlődéséhez, így 1897 tavaszától, még nem szervezett keretek között, hanem rekreációs jelleggel, de már megindult az atletizálás és a teniszezés. Előbbi a honvédség helyi gyakorlóterén, utóbbi Uhlarik Mátyás magánpályáján, amely az első teniszpálya volt a városban. Mindezen túl egy új szakosztállyal – vagy korabeli megnevezése szerint alosztállyal – bővült az ETVE: a kerékpárossal. Az új alosztály szervezeti kereteinek kialakítását Dresdner Ármin kezdeményezte, aki a Hunnia Magyar Bicycle Clubhoz, és a Budapesti Torna Club kerékpár alosztályához fordult tanácsért. Előbbiek az alapszabályuk és az ügyrendjük, utóbbiak a menetkönyvük átküldésével segítették az eperjesi kerékpársport létrejöttét. A 30 fővel megalakuló új alosztály már az első évében kirándulásokat, és egy országúti versenyt szervezett, majd a következő évben belépett a Magyar Kerékpáros Szövetségbe. Az MKSZ 1898. évi közgyűlésén Dresdner képviselte az eperjesieket, s indítványára a szövetség elhatározta, hogy hivatalosan is felszólal a kerékpáradó bevezetése ellen, amely komoly gátja lehetett volna a sportág fejlődésének.

A kezdeti lendület azonban egyes sportágak esetében apadni kezdett. A leginkább ingatag lábakon a vívó alosztály állt, amely iránt folyamatosan csökkent az érdeklődés, és már a képzés teljes leállítása is felmerült. Az egylet vezetői úgy határoztak, hogy ismertebb vívómestert szerződtetnek a közöny megtörésére, így került 1897-ben az ETVE kötelékébe gernyói Horváth Lajos, aki a fővárosban oktatott, de korábban már tartott órákat Szegeden és Miskolcon is. Az ő alkalmazása végül sikert aratott, és a vívás iránti érdeklődés ismét visszaállt a kívánatos szintre.

gernyói Horváth Lajos újsághirdetése, 1895-ből

 

Az egylet fenntarthatóságának szavatolásához muszáj volt biztosítani a megfelelő utánpótlást. Pethe Ferenc ezért 1897 őszén ifjúsági tornakört alapított a főgimnázium keretein belül, ahol a diákok a tanórák utáni időszakban szertornázással, atletizálással, a füleslabda nevű, ekkoriban népszerű csapatjátékkal és rövidebb kirándulásokkal töltötték az időt. A tornakör legtehetségesebb diákjait az ETVE a tanévek végén értékes könyvjutalmakban részesítette.

A század végén futótűz gyorsasággal terjedt el az országban a labdarúgás, amely Eperjesen is számos hívet szerzett magának. Az ETVE 1898-ban hozta létre csapatát, a Felvidék első együttesét, amely 1899 májusában a Pozsonyi Torna Egylettel vívta Magyarország első vidéki labdarúgó-mérkőzéseinek egyikét. Az 1899-es év azonban nem csak e találkozó miatt számított meghatározónak az ETVE történetében. Abban az évben jött létre az egylet atlétikai alosztálya, valamint Eperjes szabad királyi város 1899. augusztus 26-i közgyűlése döntést hozott arról, hogy a Malomrét néven ismert területet versenytér, azaz sportpálya létesítése céljából ingyen átengedi a főgimnáziumnak. Ezt a területet közösen használta a főgimnázium és az ETVE, majd az egylet az évek során több infrastrukturális fejlesztést is végrehajtott rajta, így 1906-ban –egyebek mellett – 400 fő befogadására alkalmas tribünnel, 1909-ben pedig teniszpályával egészült ki a sporttelep.

Az ETVE zászlaja a század elejéről. A műtárgy az Eperjesi Regionális Múzeum [Krajské múzeum v Prešove] tulajdona

 

Ezek a változások nagy segítséget nyújtottak a szabadtéri versenysportok kibontakozásához. A labdarúgócsapat, vidéki bajnokság híján, klubközi mérkőzéseken és kisebb tornákon vett részt. Végül az MLSZ az 1907/1908-as szezonban írta ki az első bajnokságot az Északi-kerület számára, amelyet az ETVE meg is nyert. A csapat tagjai: Párkányi Sándor, Kobulszky Károly, Krizs István, Kontra József, Kissóczy József, Wunsch István, Guttmann Áron, Kriebel Aladár, Antal Pál, dr. Hirschfeld Márk és Dahlström Károly voltak. A csapat az 1910/1911-es évadban a 3. helyen végzett, míg a következő két szezonban a 2. helyen zárt.

A századelőn élte fénykorát egy másik csapatsport, a füleslabda, amelyet a MOTESZ is felkarolt. 1902-től külön bajnokságot is szerveztek, amelyet az éves szinten megrendezett országos tornaünnepélyek keretén belül tartottak. A játékot 2 kg-os, 25-30 cm átmérőjű bőrlabdával játszották, amelyen egy bőrszalagból készült bőr fogó: fül lógott. A játéktér 90–120 méter hosszú, 40 méter széles terület volt. A szemben álló két, 10-10 tagból álló csapat tagjai a játékszert a fülénél fogva az ellenfél kapuja felé dobták. Ha a levegőben kapták el, akkor két kézzel, ha a földre esett, akkor ismét a fülénél fogva továbbíthatták. Gólt akkor értek el, ha az ellenfél kapuja fölött sikerült átdobniuk a labdát. Az a csapat győzött, amely a 2×20 perces játékidő alatt több gólt dobott.

A MOTESZ 1900-ban, bemutató jelleggel szervezett egy bajnokságot a Sopronban tartott tornaünnepélyen, amelyet az eperjesiek nyertek, megelőzve a Budapesti (Budai) Torna Egyletet. Az első, hivatalos füleslabda bajnokságot azonban 1902-ben írták ki. Az ETVE is elindult, de a döntőben vereséget szenvedett a Magyaróvári AC csapatától. A következő évben azonban már bajnoki címet ünnepelhettek a Millenárison, amikor a döntőben 4:1-re visszavágtak a Magyaróvári AC-nek, s elhódították a MOTESZ vándorserlegét. Az ETVE füleslabda csapatának erejét mutatja, hogy 1914-ig hét alkalommal szerezték meg a bajnoki címet.

Az ETVE 1904-es füleslabda-bajnokcsapata:
Pethe Ferenc, Dán György, Hajdú Bertalan,
Richnavszky Oszkár, Juhász János,
Kopasz Mihály, Majtényi Gyula, Széll Miklós, Galli János, Dahlström Károly,
Gregor Endre

 

Az atlétika is nagy népszerűségnek örvendett a városban. Az ETVE kitűnő nevelőmunkát végzett, amely elsősorban Pethe Ferenc érdeme volt, ám a tehetséges fiatalok sok esetben kénytelenek voltak a fővárosba költözni, és ott munkát vállalni, így kiteljesedésük többnyire már nem Eperjesen következett be. Az egylet legtehetségesebb neveltjei közé tartozott Antal Pál diszkoszvető, aki 1906 és 1910 között magyar és cseh bajnoki címet szerzett az MTK színeiben, valamint második lett az 1908-as főiskolai bajnokságon. Szintén az ETVE-ben kezdte pályafutását báró Wardener Iván (MTK), aki 1910 és 1915 között az ország legjobb magasugrója lett, és részt vett az 1912-es olimpián is, ahol 8. helyen végzett. Meg kell említeni még dr. Kobulszky Károly diszkoszvetőt és gerelyhajítót, aki 1910-től a Bp. Postás, később a MAC sportolója volt, diszkoszvetésben háromszoros magyar bajnok, valamint – Wardenerhez hasonlóan – szintén részt vett az 1912-es olimpián.

báró Wardener Iván

 

A korszak militarizálódását mutatta, hogy 1908 februárjától az egylet és a helyi honvédelmi parancsnokság rendszeres céllövőtanfolyamot szervezett a kollégium és a főgimnázium 16. életévét betöltött, testileg és szellemileg egyaránt alkalmas tanuló ifjai számára. A kurzust Kollár Károly honvédszázados szervezte, a főgimnázium és az ETVE részéről pedig Pethe Ferenc felügyelte a képzést. Az oktatást rendszerint szombatonként tartották abból a célból, hogy az ifjúságot megismertessék a harcászat alapjaival, valamint a honvédségnél rendszeresített lőfegyverek nyugodt és biztos kezelésével. A képzés szükségességét sajnos az idő igazolta. 1914-ben kitört az első világháború, s a hadra fogható fiatalok jelentős részét a frontra vezényelték. Az Eperjesi Torna és Vívó Egylet a háború idejére felfüggesztette működését, és egy ideig a tűzszünetet követően sem folytatta azt, mert a terület hovatartozásának kérdése, valamint a várost megszálló hadseregek keltette nyugtalanság ezt nem tette lehetővé. Végül 1920-ban éledt újjá az egylet, de a csehszlovák hatóságok névváltoztatásra kötelezték a vezetőket, mert a város magyar megnevezését már nem használhatták. Az új név a Prešovi Torna és Vívó Egylet [Prešovský telocvičný a šermiarsky spolok] lett, de identitásában továbbra is magyar klubként működött.

Iváncsó Ádám