125 éve alakult az Eperjesi Torna és Vívó Egylet – II. rész

A világháborút követően Eperjes városa a megalakuló Csehszlovák Köztársaság részévé vált. A harcok, és az azt követő politikai bizonytalanság megszűnésével az Eperjesi Torna és Vívó Egylet tagsága 1920 augusztusában úgy határozott, hogy feléleszti az 1914. óta szünetelő klub működését. Az ötletgazdák az ETVE korábbi versenyzői, Görög Artúr, dr. Hirschfeld Márk, dr. Kissóczy István és Grósz Miksa voltak.

Ahogy arra az egylet történetéről szóló első cikkünkben már röviden utaltunk, az újrakezdés nem ment zökkenőmentesen. A csehszlovák hatóságok a magyarosítás vádjával igyekeztek egyes klubokat ellehetetleníteni, illetve a magyar identitású sportegyesületek alapítását meggátolni. Több egyesület emiatt nem, vagy csak sokadik nekifutásra kapta meg a működési engedélyét. A legszembetűnőbb elvárás a névváltoztatás volt, mivel a városok magyar neveinek használatát betiltották. Ritkább esetben a klubszínek lecserélését is elvárták, ami az egyesületek vezetőit alkalmanként kreatív megoldásokra ösztönözte. Így történt ez a Felvidék másik meghatározó egyesületében, a Pozsonyi Torna Egyletben is, amelyet mindkét probléma érintett, mivel számukra a városi címer piros-fehér színeinek használatát is megtiltották. Végül az egylet – monogramjának megtartása érdekében – nevét Polgári Torna Egyletre, a színeit pedig a Pozsony vármegye címerére utaló kék-sárgára változtatta, így már nem fogtak gyanút a hatóságok.

Az ETVE végül megtarthatta színeit, de nevet kellett cserélniük, így azt hivatalosan Prešovi Torna és Vívó Egyletre (PTVE) módosították. Azonban a klubtagok és a helyi magyar sajtó továbbra is az eredeti nevet használta, így cikkünkben, az egyszerűség kedvéért, mi is az eredeti változat mellett maradunk. Működési engedélyét végül megkapta az egylet, de a hatóságok továbbra is figyelemmel kísérték tevékenységét, ami a nyíltan vállalt magyar identitás mellett két további okra vezethető vissza. Egyrészt az ETVE irányításában, és anyagi stabilitásának megteremtésében nagy szerepet játszottak a helyi magyar, illetve magyarbarát szlovák elit képviselői, mint dr. Ghillány László, Szepesházy Bertalan, vagy Dobránszky János, akik az Országos Keresztényszocialista Párt tagjai is voltak. Másrészt az ETVE-ben belül több olyan személy is sportolt a háborút megelőzően, aki 1918 után a területvédő, majd az irredenta mozgalmak aktív szereplőjévé vált, pl.: dr. Kobulszky Károly vagy Dvorcsák Győző. Ezek a kapcsolatok nyilvánvalóan bizalmatlansággal töltötték el a csehszlovák rendőrséget és titkosszolgálatot.

Dvorcsák Győző (Viktor Dvorčák), az ETVE korábbi sportolója és titkára. A világháború után irredenta propagandista

Az ETVE keretein belül, 1920 őszétől egymás után éledtek újjá az egykori szakosztályok. Ezzel párhuzamosan a csehszlovák sportéletben komoly vita zajlott a területi és a nemzetiségi alapú rendszer bevezetésének kérdésében. Az első struktúra hívei azt támogatták, hogy a csehszlovák bajnokságok két, különálló sorozatra tagolódjanak. Az egyikben a cseh és morva területek versenyzői szerepeltek volna, a másikban pedig a szlovenszkói és ruszinszkói, vagyis a felvidéki és a kárpátaljai sportolók. A két országrész bajnokságainak győztesei végül az országos döntőben mérkőzhettek volna meg a végső elsőségért. A második lehetőség támogatói azt szerették volna elérni, hogy a Csehszlovákiában élő, számottevő lélekszámmal bíró nemzetiségek (cseh-szlovákok, németek, magyarok, zsidók, lengyelek és ruszinok) saját bajnokságokat szervezzenek, majd azok győztesei mérkőzzenek a csehországi és a szlovenszkói bajnoki címekért. Legvégül a két terület legjobbjai találkoztak volna az országos döntőben. A kérdést végül az döntötte el, hogy az ország sportéletének csúcsszerve, a Csehszlovák Sportközösség a nemzetiségi elvet támogatta. A cseh-szlovák, a német és a magyar közösség, ha nem is minden sportágban egyszerre, de kiépítette saját, teljes értékű sportrendszerét. A zsidók csak egyes sportágakban tudták ezt megtenni, míg a lengyelek és a ruszinok végül nem indultak külön, hanem a cseh-szlovák ligákba integrálódtak.

A magyarok elsőként labdarúgó szövetségüket hozták létre, amely 1921-ben alakult. A közösség sportéletének csúcsszerveként funkcionáló Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetséget (CSMTSZ) csak meglepően későn, 1928-ban alapították meg. Ez meghatározó lépés volt, mert a többi sportágban addig csupán klubközi találkozókat és kisebb tornákat rendeztek, de a CSMTSZ kezdeményezésére az 1930-as években sorra alakultak a sportági szakszövetségek, és elindulhattak a valódi bajnokságok.

A CSMTSZ szakszövetségei

Szakszövetségek Alakulási év
Csehszlovákiai Magyar Labdarúgó Szövetség 1921
Csehszlovákiai Magyar Tenisz Szövetség 1930
Csehszlovákiai Magyar Atlétikai Szövetség 1931
Csehszlovákiai Magyar Kanadai Jéghoki Szövetség 1931
Csehszlovákiai Magyar Úszószövetség 1931
Csehszlovákiai Magyar Asztalitenisz Szövetség 1933
Csehszlovákiai Magyar Birkózó Szövetség 1933
Csehszlovákiai Magyar Kerékpáros Szövetség 1935

Az ETVE keretein belül űzött sportágak közül az ekkor már  legnépszerűbbnek számító labdarúgás szerveződött meg leghamarabb. Az 1920-as években Zemann Jenő és Tar Lipót Aladár felelt a szakosztályért, majd a következő évtizedben dr. Böhm Bertalan intézte a labdarúgók ügyeit. Szezononként változott, hogy egyszerre hány kerületből állt a magyar bajnokság élvonala, de az ETVE mindig a kassaiban kapott helyet, ahol 1-2 kiugró szezontól eltekintve többnyire a középmezőnyben végzett. Ennek egyik oka az volt, hogy a kassai csapatok uralták a ligát, a másik pedig az, hogy Eperjesen is megjelentek rivális egyletek, amelyek komoly harcot folytattak a tehetségesebb játékosok megszerzéséért. Az Eperjesi Törekvés és a cseh-szlovák bajnokságban induló Slávia Prešov sokszor jobb anyagi feltételeket tudott kínálni, így az ETVE nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Legjobb eredményeik az 1926/27-es, és az 1927/28-as szezonokhoz kötődnek, amikor a kerületi ligában előbb a 3. helyet szerezték meg a Kassai AC és a Kassai Húsos mögött, majd a következő évadban a 2. helyen zártak a Kassai TSE-t követve. Legtehetségesebb játékosuk Bihary Emil volt, akit a korabeli „zuhanyhíradó” szerint az MTK és a Ferencváros is szeretett volna leigazolni. De Bihary nem akarta elhagyni Eperjest. Pályafutása során megfordult az Eperjesi Törekvés és a Slávia Prešov labdarúgócsapatában, valamint utóbbiak jégkorongcsapatában is.

Bihary Emil, a Slávia Prešov jégkorongcsapatának játékosaként

Feléledt az ETVE nagy hagyományokkal rendelkező atlétika szakosztálya is, amelyet néhány évig ismét Pethe Ferenc vezetett, majd 1923-as visszavonulása után Sebes Béla és Farkas Béla vette át a helyét. Pethe Ferenc edzői karrierjének utolsó éveihez két tehetség kinevelése köthető. Egyikük Haluska József, akinek kiteljesedése már nem az ETVE-ben történt meg. Tanulmányait Budapesten folytatta, orvostanhallgató lett, s 1923-ban és 1924-ben országos bajnoki címet szerzett távolugrásban, a BEAC színeiben. Esélyes volt az 1924-es párizsi olimpián való szereplésre is, de eredményei hanyatlani kezdtek, így nem jutott ki a játékokra. A másik tehetséges versenyző, Sztaniszlay István teljes pályafutását az ETVE színeiben töltötte, s magasugrásban négyszeres (1926, 1928, 1929, 1930), tízpróbában egyszeres (1930) csehszlovák bajnok lett. 1928-ban, 188 cm-es eredménnyel, ő tartotta a csehszlovák országos csúcsot magasugrásban, de egyéni legjobbja 190 cm volt, amelyet egy budapesti versenyen ért el, 1929-ben. Ő lehetett volna az ETVE történetének első olimpikonja, de 1924-ben nem sikerült elérnie a kvalifikációhoz szükséges szintet, pályafutása csúcsán, 1928-ban pedig egy sérülés akadályozta meg a kijutásban. 1932-ben már leszálló ágban volt, nem tudta megközelíteni korábbi eredményeit, így a nyári játékokon való részvétel nem sikerült számára.

Sztaniszlay István az ETVE szerelésében

Az egylet nevében is szereplő két, alapító szakosztály, a torna és a vívás szintén újjáalakult. Előbbit, az atlétikai mellett, szintén Pethe Ferenc koordinálta, ám a torna versenysportként való űzése teljesen háttérbe szorult. Elsősorban nők vettek részt a foglalkozásokon, akik alakformálási és egészség megőrzési célból tornáztak. A vívást dr. Ghillány László, ifj. Kirchmayer Vilmos és dr. Dobay Sándor karolta fel. Aktív utánpótlás nevelést folytattak, felnőtt csapatversenyeken is részt vettek, de – a tornához hasonlóan – a tagság ezt a sportágat is inkább szabadidősportnak tekintette, és egészségmegőrző célból gyakorolta. Hasonló volt a helyzet a kerékpározással, amelyet kirándulósportként űztek, valamint a síeléssel és a birkózással. Utóbbiak mindig is a legkisebb létszámú szakosztályai voltak az ETVE-nek, és működésük sem volt folyamatos. Érdekesség, hogy az eperjesiek az 1920-as évek közepéig aktívan füleslabdáztak, de a sportág végül úgy a Felvidéken, mint az anyaországban kikopott a sportéletből.

A BBTE – ETVE füleslabda mérkőzés filmhíradója: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=8318

Az egylet tagjai által régóta űzött sportágak közül a tenisz fejlődése volt a leglátványosabb. A háború után az ETVE első elnöke, Görög Artúr alapította újra a szakosztályt, és hozatta rendbe az egylet sporttelepén található két pályát. A sportszereket egy helyi kereskedő, Theisz Ármin boltjából szerezték be, ahol Hammer, Mass és Slazenger ütőket és labdákat tartottak készleten. Az 1920-as években főként a városi bajnokságban játszottak, amelyet rendszeresen meg is nyertek, emellett kassai és ungvári egyesületekkel mérkőztek meg kisebb tornákon. A Csehszlovákiai Magyar Tenisz Szövetség létrejötte után csatlakoztak a bajnoksághoz, az első szezonban bejutottak a keleti kerület döntőjébe, ahol a Kassai SC ellen 6:3-ra alulmaradtak. Legjobb eredményüket két évvel később érték el, amikor a kerületi ligát megnyerték, így bejutottak a magyar bajnokság döntőjébe, ahol a Polgári (Pozsonyi) TE már felülmúlta őket, de a második helyezés így is komoly sikernek számított. A csapat tagjai: Frisch Ödön, Schwartz Győző, Grün Emil, Krausz Hermann és Krausz Béla, illetve Keil Mária, Lefkovicsné, Zimmermanné és Paleschné voltak.

Theisz Ármin üzletének reklámja

1922-ben épült fel a város első, a verseny szabványoknak megfelelő medencével rendelkező uszodája, így Klauzer László, Stern Gyula és Boross Sándor kezdeményezésére az ETVE úszószakosztályt alapított. Kezdetben inkább rekreációs céllal, 1924-től már versenyszerűen úsztak. Az 1930-as évekre az ETVE a Felvidék keleti felének egyik legjobb úszó- és vízilabda-szakosztályával rendelkezett, a Kassai AC mellett. Több nemzetközi versenyt is rendeztek a városban, valamint 1933-ban a magyar vízilabda-válogatottal is összecsaptak.

Nagy népszerűségnek örvendtek egyes újonnan megjelent játékok, mint a jéghoki. Az ETVE csapatát Timkó Emil, és Szepesházy Bertalan alapította, 1928-ban. A városi rivális Slávia Prešovval közösen a Baštová utcában alakítottak ki pályát, de a sportág meglehetősen időjárás függő volt; ha nem volt elég kemény a tél, nem tudtak jeget készíteni. További érdekesség, hogy kezdetben nem ismerték a sportág korongos verzióját, és kis gumilabdával játszottak. Az általuk űzött sportág így inkább volt bandy, mint jégkorong. A magyar bajnokság az 1930-as években indult, a kassai csapatok uralták a ligát, a legjobb eperjesiek pedig a Sláviában szerepeltek, így az ETVE igazán kiemelkedő eredményt nem tudott elérni ebben a sportágban.

Szepesházy Bertalan, az ETVE egyik vezetője

Az újonnan feltűnő és idővel nagy népszerűséget kivívó sportágak közé tartozott az asztalitenisz is, amely az 1920-as évek elején jelent meg a Felvidéken. Kezdetben inkább Pozsonyban űzték. Az évtized végére terjedt el Szlovenszkó keleti felében is, ahol Eperjes vált a sportág egyik fellegvárává. 1928-ban, Siegelmann Lajos vezetésével jött létre a szakosztály, amelyben az egylet teniszezői: Frisch Ödön, ifj. Bartha Kálmán, Gubcsó Lajos, Krausz Hermann, Krausz István és Vajdicska Elemér kezdtek játszani. Bajnokság híján eleinte főként a kassai és ungvári klubokkal szervezett tornákon mérkőztek meg, amelyeken Krausz István és Vajdicska Elemér révén nagyszerűen szerepelt az egyesület. Az 1933-ban megalakuló Csehszlovákiai Magyar Asztalitenisz Szövetségnek az ETVE egyik vezetője, dr. Hirschfeld Márk lett az ügyvezető elnöke. A bajnokság kiírását követően az ETVE több alkalommal is megnyerte a keleti kerületet. Ebben nagy szerepe volt a Loydl-nővéreknek, Adélnek és Annának, akik az évtized közepétől a keleti kerület legjobb női versenyzőinek számítottak. A magyar országos döntőben azonban sosem volt esélyük a végső győzelemre, mert a Polgári (Pozsonyi) TE olyannyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy a csehszlovák bajnokságot is több alkalommal megnyerték.

Az egylet működése a két világháború közti időszakban – néhány hullámvölgytől eltekintve – kiegyensúlyozott volt. Komolyabb nehézséget a gazdasági világválság és a csehszlovák bürokrácia jelentett. 1935 márciusában az Országos Hivatal (Krajinský Úrad) hónapokra felfüggesztette az ETVE működését, mert sérelmezték, hogy az egylet nem szlovákul vezette ügykezelését, voltak idegen állampolgárok a tagok között, valamint az ifjúsági sportolók részére nem szereztek szülői beleegyezést. A hivatal munkatársai lefoglalták az egylet teljes iratanyagát, és megtiltották mindennemű sporttevékenység végzését. Az ETVE dr. Kőszeghy László ügyvéd közreműködésével nyújtotta be a fellebbezést, valamint Bárczy Oszkár, a CSMTSZ ügyvezető elnöke is közbenjárt, így három hónap múltán törölték az egylet felfüggesztését. Sajnos az eltelt idő alatt az ETVE több felnőtt és ifjúsági sportolója átigazolt a városi riválisokhoz, ami hosszabb távon is kihatással volt az egylet szakosztályainak teljesítményére.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés révén a Felvidék magyar többségű déli sávja visszakerült az anyaországhoz, Eperjes pedig maradt Csehszlovákia, majd az abból 1939. március 14-én kiszakadó Szlovákia része. A magyar–(cseh)szlovák külpolitikai viszony egyre feszültebbé vált, amelynek eredményeként 1938 decemberében számos magyar szervezetet és sportegyesületet feloszlattak a hatóságok, vagyonukat pedig elkobozták. Az Eperjesi Torna és Vívó Egyletet, amely szintén erre a sorsa jutott, többé nem lehetett újraalapítani.

Iváncsó Ádám