Az ősi táblajátékot a 19. században kezdték szervezett keretek között űzni, a folyamat kiteljesedése azonban a 20. században ment végbe. Ennek egyik fontos állomása az 1926-ban, Budapesten tartott kongresszus volt, ahol a Nemzetközi Sakkszövetség (Fédération Internationale des Échecs, FIDE) első alkalommal próbálta ki élesben azt a lebonyolítási rendszert, amely máig a nemzetek közötti legfontosabb verseny, azaz a sakkolimpia alapja.

Az előzmények miatt két évvel korábbra kell visszatekintenünk. Akkor rendezték a párizsi olimpiát, és a francia sakkozók közössége megpróbálta elérni, hogy felvegyék a játékot a programba. Törekvésük azonban nem járt sikerrel, mert a sportág szellemi jellege, valamint az amatőr és profi versenyzők szétválasztásának megoldhatatlan kérdése nem tette azt lehetővé. Az egyik ötletgazda, Pierre Vincent azonban elhatározta, hogy a nyári játékok idejére nagyszabású nemzetközi versenyt, „sakkolimpiát” szerveznek, amely remekül egészítheti ki a hivatalos programot. Végül 18 ország 54 játékosa vett részt a tornán, amelyet az egyéni verseny szabályrendszere alapján bonyolítottak le, azaz nem volt megszabott létszáma az egyes országok csapatainak, és azonos nemzetbeliek egymással is játszottak.

Pierre Vincent, az első, nem hivatalos sakkolimpia egyik szervezője

A szervezők a torna végén országonként összesítették a játékosok eredményeit, és kihirdették a nemzetek közötti verseny eredményét, ami a csapatlétszámok különbségéből fakadóan nem adott korrekt helyezéseket. Ennek ellenére a dr. Vajda Árpád, Sterk Károly, Steiner Endre, Havasi Kornél összetételű magyar csapat elégedett lehetett, mert Csehszlovákia mögött a második helyen végeztek. Az egyéni pontszámokat tekintve a lett Hermanis Matisons végzett az élen, míg a magyarok közül Vajda Árpád teljesített a legjobban, aki a 4. helyen zárt. Az esemény azonban nem is a torna miatt számított igazán fontosnak, hanem azért, mert egyúttal 14 (egyes források szerint 15) ország részvételével megalapították a Nemzetközi Sakkszövetséget, amelynek első elnöke a holland dr. Alexander Rueb lett.

A Nemzetközi Sakkszövetség alapítói.
Az ülő sorban balról a negyedik Abonyi István, a Magyar Sakkszövetség képviselője, tőle jobbra dr. Alexander Rueb, a FIDE első elnöke

A világszervezet a következő év júliusában Zürich-ben ülésezett, de akkor versenyt nem tartottak. Azonban 1926-ban nagyszabású kongresszusra készültek Budapesten, amelyet több kategóriában meghirdetett torna szervezésével akartak kiegészíteni. A Magyar Sakkszövetség részéről Abonyi István elnök, és Fleissig István társelnök intézte a szervezési feladatokat. Az eseményt 1926. június 25-én nyitották meg a Gellért Szálló zenetermében. A FIDE fejlődése szempontjából fontos volt, hogy Svédország, Norvégia és Dánia szövetségei révén újabb országok csatlakoztak a nemzetközi szervezethez. Érdekesség, hogy a spanyolok nemzeti szövetségének megalakulásáig engedélyezték a katalánok önálló tagságát is. A kongresszuson több, kényes kérdés is felmerült, mint az amatőrizmus és profizmus fogalmainak nemzetközi érvényű meghatározása, az irodalmi, művészeti szerzői jog kodifikációja vagy a mesteri címek adományozásának ügye. Ezekben a kérdésekben végül nem tudtak döntésre jutni; elnapolták őket a következő gyűlésig.

A FIDE működési és illetékességi kérdéseinél izgalmasabb eseményt jelentettek a kongresszus idejére szervezett tornák. Június 26-tól július 15-ig négy kiírást bonyolítottak le. Okulva a két évvel korábbi hibákból, most már különválasztották az egyéni és a csapatversenyeket. Előbbiben külön férfi és női mester, valamint nyílt kategóriát hirdettek, utóbbiban pedig meghatározták, hogy országonként 6 főt lehet nevezni, közülük fordulónként 4 fő ülhet asztalhoz, s azonos országbeliek már nem mérkőzhetnek egymással. Ezek a szabályok máig a sakkolimpia csapatversenyeinek alapját képezik. A budapesti versenyt azonban mégsem ismeri el a FIDE hivatalos sakkolimpiának. Az előzetes nevezések alapján 6 ország jelezte részvételi szándékát (Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Németország, és Románia), de az osztrákok és a csehszlovákok végül visszaléptek, így az induló létszám túl alacsonynak számított. Ezt a kiírást, ezáltal a második, nem hivatalos sakkolimpiát a Bakonyi Elek, Négyesy György, Steiner Endre, Sterk Károly, Vajda Árpád, Zinner Sándor összetételű magyar válogatott nyerte, megelőzve a 2. helyezett Jugoszláviát és a 3. helyen végző Romániát. Fontos megemlíteni, hogy utóbbi két nemzetben is szerepelt 2-2 magyar játékos. A jugoszlávoknál Asztalos Lajos, és György Imre, a románoknál Balogh János, és Bródy Miklós.

A férfi mesterversenyen 9 ország 16 versenyzője ült asztalhoz, és az 1. helyen holtverseny alakult ki az osztrák Ernst Grünfeld, és az olasz Mario Monticelli között. A magyarok közül a legjobb eredményt Takács Sándor érte el, aki az osztrák Hans Kmoch-hal, és a lengyel Akiba Rubinstennel holtversenyben a 2. helyen végzett.

Csoportkép a budapesti versenyek játékosairól és szervezőiről

Az eseményről készült filmhíradó: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=8504

Nagy érdeklődést keltett a női mesterverseny, amely hazánkban – ezen a szinten – az első női tornának számított. Az eseményt 8 résztvevővel bonyolították le. A győztes az angol Edith Holloway lett, megelőzve a magyar származású, osztrák Harum Gizellát és és a zágrábi születésű, de szintén osztrák színekben versenyző Paula Wolf-Kalmart. Őket követte Faragó Klára, aki első hivatalos versenyén vett részt, és a következő években a nemzetközi mezőny egyik legjobb női játékosává vált. A kongresszus negyedik versenye a nyílt kategória volt, amelyben Zinner Sándor diadalmaskodott.

Faragó Klára, 1920 körül

Bár a csapatverseny szűkös létszáma miatt az első, hivatalos sakkolimpia színhelye nem lehetett Budapest, a magyaroknak végül nem volt oka panaszra. Egyrészt az 1926-ban tesztelt rendszer kiállta az idő próbáját, másrészt a következő évben, Londonban tartott első, hivatalos sakkolimpiát a Maróczy Géza, Nagy Géza, dr. Vajda Árpád, Havasi Kornél, Steiner Endre összetételű magyar válogatott nyerte, s egy év múlva, Hágában megvédték a címüket. Ha a későbbi magyar eredményeket nézzük, akkor a férfi mezőnyben kétszer a 3. helyen (1956, 1966), hétszer a 2. helyen (1930, 1937, 1970, 1972, 1980, 2002, 2014), és a már említetteken túl egyszer az 1. helyen (1978) végeztünk. A nők számára 1957 óta rendeznek sakkolimpiát, ezeken kétszer a 3. helyen (1972, 1982), ötször a 2. helyen (1969, 1978, 1980, 1986, 1994), és kétszer az 1. helyen (1988, 1990) zártunk. A sakk végül 1999-ben került a NOB által elismert olimpiai sportágak sorába, és 2000-ben, Sydneyben, mint bemutatósport szerepelt a nyári játékok programjában. Akkor Viswanathan Anand és Alexei Shirov játszott két bemutatópartit. A játék végül nem került be a következő olimpiák hivatalos programjába, így a FIDE azóta is külön szervezi a sakkolimpiát.

Iváncsó Ádám