Száz éves a testnevelési törvény

Pontosan száz éve, 1921. december 21-én fogadták el a testnevelési törvényt, hosszas egyeztetések után.
Az 1920-as trianoni békediktátum elfogadása merőben új helyzet elé állította az országot. Az ország területének szétdarabolása miatt a kultúrpolitika is új megvilágításba került. Újra a köztudatba emelték a Széchenyi István által megfogalmazott kultúrfölény gondolatát, mely szerint fontos az ország kulturális színvonalának emelése, hogy Magyarország ezzel is kiemelkedjen az európai nemzetek sorából. Ennek az elvnek a szellemében újult meg a magyar oktatás rendszere, valamint értékelődött fel a sport szerepe. Az 1920-as években új tanterveket vezettek be a népiskolában, polgári iskolában és középiskolában is. Erősödött a világnézeti-politikai nevelés és megjelent az irredentizmus az oktatásban is.

Az 1930-as december 19-i OTT gyűlés részvevői a Magyar Testnevelés Háza Nagy Tanácstermében. A résztvevők balról jobbra: Szukováthy Imre, Soós Pál, Vasadi Balogh György, Páskándy János, Szent-Györgyi Imre, Pellermonn Arthúr, Krencsey Géza, Kmetykó János, Gerevich Zoltán, Ágotha Árpád, Klebelsberg Kunó, Prém Loránd, Ugron Gábor, Andrássy Géza, Rády József, Zuber Ferenc, Rakovszky István, Mokcsay Dezső, Karafiáth Jenő, Tárczay Felicides Román, Muzsa Gyula, Kuncz Ödön, Lieber Béla és Gerde Oszkár.

A sport megjelenésének az állami politikában már voltak előzményei a világháború előtt is. Két évnyi egyeztetés után 1913-ban adták ki a 13. törvénycikket, mely létrehozta az Országos Testnevelési Alapot. Ugyanebben az évben az Országos Testnevelési Tanács is létrejött Berzeviczy Albert vezetésével. A tanács már ekkor kidolgozta az ifjúság egységes nevelésének tervezetét.

Válogatott cikkek a Nemzeti Sport hasábjairól

A világháború a magyarországi sportéletet is felforgatta, a vidéki sportszervezetek több mint fele elveszett, számos egyesület szűnt meg, illetve sok sportoló halt meg a frontokon hazája becsületéért küzdve. A háború után mégis nagy társadalmi igény mutatkozott a sportélet mind civil, mind állami megszervezésére. Mindeközben a háborúban betöltött szerepünk miatt számos világversenyen nem vehettek részt a magyar versenyzők, így az 1920-as belga rendezésű antwerpeni olimpiára sem hívták meg a vesztes országokat brit és belga kezdeményezésre. Ráadásul a nemzetközi szövetségekből is kizárásra kerültek az érintett országok képviselői a sportblokád miatt.
A trianoni békediktátum az általános védkötelezettséget is felszámolta, így az ifjúság katonai előképzésére a sport előtérbe helyezése jelentett megfelelő alternatívát. A fiatal fiúk testedzésére a tanórákon, valamint azon túl a cserkész-, illetve levente mozgalomban nyílt lehetőség. A cserkészet már 1912-ben megjelent Magyarországon, de csak a háború után lett népszerű az ifjúság körében. A levente mozgalmat pedig a testnevelési törvény keltette életre.
A testnevelési törvény kapcsán az indítvány beterjesztője a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb sportvezetője, Karafiáth Jenő ipolyszalkai képviselő volt, aki később, 1923-1931 között az Országos Testnevelési Tanács elnöki tisztségét töltötte be. 1920-1923 között a Magyar Turista Szövetség társelnöke is volt, 1932-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1937-1942 között pedig Budapest főpolgármestere. Indítványa kapcsán számos egyeztetés történt az érintett minisztériumok (belügyi, földművelésügyi, honvédelmi, igazságügyi, népjóléti, pénzügyi és propaganda) között. Viszota Gyula a nemzet újjászületésének lényeges eszközeként emelte ki a testnevelés kérdését, melyet végül Imre Sándor államtitkár rendezett 10 paragrafusba. A törvényjavaslatot 1921. júniusában tűzték újra napirendre a Nemzetgyűlésben. A júniusi vitában 163 képviselő látta el támogatólag aláírásával az indítványt, mégis egészen december 19-ig kellett várni az ügy folytatására. Végül december 21-én adott hírt a sajtó a törvény elfogadásáról.
A később leventetörvénynek is nevezett testnevelési törvény több célt is szolgált. Egyrészt a trianoni békediktátumra reflektált azzal, hogy az ifjúság burkolt katonai előképzését megszervezte. A törvény elrendelte az iskolát elhagyó ifjúság (csak a fiúk) kötelező testnevelését 12-21 éves korig. A leventeoktatók (általában leszerelt, vagy tartalékos katonák) hétvégente tartottak két órás foglalkozást a fiataloknak, mely során a testnevelésen túl a menetgyakorlatot és a fegyverhasználatot is elsajátíthatták. Nyaranta két-három hetes levente táborokat is tartottak. A nevelés vallásos jellegét mutatja, hogy a leventéknek előírták a kötelező istentiszteleten való megjelenést is vasárnapokon és ünnepnapokon. A képzésen tehát érvényesült a testin túl az erkölcsi és nemzeti hazafias nevelés.
A levente intézmény a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irányítása alá került, mely az anyagiakat és az 1924-ben visszaállított Testnevelési Alapot is kezelte. Az testnevelési törvény 1924-es végrehajtási utasítása a levente nevelésre törvényhatósági testnevelési bizottságok megalakítását indítványozta elő minden megyében és törvényhatósági jogú városban. A bizottságok feladata volt a levente egyesületek megalakítása, az ifjúsági oktatók képzése, valamint a helyi testnevelési alapok kezelése. Háromféle hatáskörrel rendelkező testnevelési alapot hoztak létre: országos, törvényhatósági és városi, valamint községi.
A nagyobb (ezer fő feletti) vállalatok, intézmények és üzemek részére is előírta kötelezően a sportpályák létesítését, ezzel letéve a vállalati sport alapjait. Egyes vállalatok saját levente egyesületet hoztak létre, de előfordult az is, hogy több cég közösen összeállva teljesítette a levente kötelezettséget. Az egyetemek és főiskolák ezen a területen is autonómiát élveztek, jelen esetben önként vezették be a kötelező testnevelést.
Továbbá a városok és egyéb települések is kisajátítási jogot kaptak sport célú építkezések telekigényének biztosítására. Ez kedvezett a sport decentralizálásának is, hiszen a budapesti sportélet mellett lökést adott a vidéki sport fejlődésének is, egészen a legapróbb falvakig. A sport tehát már nem csak egyes néprétegek kiváltsága volt, hanem a törvény létrehozta az iskolán kívüli testnevelést, a tömegsportot is.
Klebelsberg Kuno 1925-ben a Nemzetgyűlés előtt elhangzott beszédében egyértelművé tette, hogy a kultusztárca alapfeladatai közé tartozik a honvédelem:
„Szeretném a köztudatba belevinni, hogy a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat, és ezekkel az eszközökkel kell mindig újból és újból bizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság.”

A Nemzeti Torna Egylet Csarnoka az 1920-as években

A testnevelési törvény rendelkezett a Testnevelési Főiskola és a Nemzeti Stadion felállításáról is. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fenntartásában létrejövő főiskola elsődleges feladatának nevezték meg a megfelelő testnevelési szakembergárda képzését. A 8-as pont pedig egyértelműen kimondta, hogy Budapesten szükséges egy olyan nagyszabású stadion építése, ami az olimpiának és egyéb világversenyeknek, valamint ünnepségeknek is otthont adhat. A Nemzeti Stadion kérdése már az első, 1896-ban megtartott olimpia óta szerepelt a Magyar Olimpiai Bizottság programjában. A stadion kérdése azonban így sem oldódott meg rögtön. Végül számos terv- és helyszínváltoztatás után 1948-ban kezdték meg a Népstadion építését, melyet 1953. augusztus 20-án nyitottak meg.
A törvény azonban pénzügyi kérdések miatt egészen 1924-ig nem került végrehajtásra, pedig még Horthy Miklós kormányzó is kiállt az ügy mellett. Végül a végrehajtási utasítást 1924 január 31-én adták ki. Elsőként a kultuszminisztériumban felállítottak külön egy testnevelési ügyosztályt, melynek feladata a végrehajtási utasítás kidolgozása volt (VKM 1924/9000).
Az utasítás egyes pontjaival, így az iskolai testnevelési paragrafusokkal a többség egyetértett. A 12-21 év közötti iskolába nem járó fiatalok „levente” képzését illetően azonban számos ellentét feszült egymásnak. A fiatalok nyilvántartására törvényhatósági testnevelési bizottságok megalapítását indítványozták elő minden megyében és törvényhatósági jogú városban, melyek feladata volt a leventeegyesületek megalapítása, az egyesületek működésének ellenőrzése és a helyi testnevelési alapnak a kezelése. A leventekötelezettség elmulasztását bírsággal büntették. Fontos döntés volt a Testnevelési Alap visszaállítása, melyet először 1913-ban hoztak létre. Az Alap 1922-ben megszűnt, majd 1924-ben újra visszaállították. Legnagyobb bevételei a lóversenyfogadásokból és a futballmérkőzések adóiból származtak.

A levente intézményt persze sokan bírálták. A szociáldemokrata politikusok közül például Kéthly Anna hangsúlyozta a rendelet „munkásellensségét”. A képviselőnő nem vitatta a sport fontosságát, ellenben kiemelte, hogy előbb a munkásosztály megélhetőségi és szociális problémáit kéne orvosolni, mert jelen állapotban sem szabadidejük, sem megfelelő testi erejük nincsen meg a „kényszersport” űzéséhez. Kifogásolta továbbá, hogy az Országos Testnevelési Tanácsban egyetlen képviselője sincsen a munkásságnak, holott az országban számos munkásegyesület étezik, így létszámuk indokolná képviseletüket. A másik oldalról Dinich Ödön és Gömbös Gyula (a Magyar Országos Véderő Egylet képviseletében) fontosnak tartotta a törvény végrehajtását. Klebelsberg hangsúlyozta, hogy demokratizálni kell a sportot, ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy az új létesítmények fejlesztése olyan nagyszabású program, mely rengeteg tőkét igényel. 1922-1924 között pedig kevesebb támogatást is kapott a kultusztárca testnevelési célokra.
Az egyre növekvő sportolási igények, egyes sportágak szélesebb körben való elterjedése kapcsán új, korszerű létesítmények születtek: a Hajós Alfréd tervezte margitszigeti Sportuszoda, a szegedi uszoda, a tihanyi víztelep, vagy a városligeti Műjégpálya 1926-ban. Ez a létesítményei háttér pedig kedvezett a versenysportnak. A versenysport népszerűségét mutatja, hogy az 1924-es párizsi nyári olimpián a magyar sportolók több érmet nyertek, mint a kisantant (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia) államai együttvéve, így létrejött a sportnemzet fogalma. Az 1928-as amszterdami olimpián született meg a magyar ökölvívó sport első aranyérme, melyet Kocsis Antal szerzett meg. Kocsis ezzel Európa-bajnoki címet is szerzett. Az ő példáján keresztül is láthatjuk, hogy milyen lökést adott a magyar sportnak a levente intézménye.

A Hajós Alfréd tervezte UTE Stadion az újpesti gyárak gyűrűjében

Az 1926-es Európa-bajnokságra átépített Császár Uszoda

Az új létesítmények olyan világeseményeknek adtak otthont, mint például az 1926-os első úszó és vízilabda Európa-bajnokság, vagy az 1928-as kerékpáros pálya – és országúti világbajnokság, az 1929-es jégkorong és műkorcsolya Európa-bajnoksága, az 1934 –es torna világbajnokság és az 1935-ös Főiskolai világbajnokság.

A Csepeli Weiss Manfréd Művek Stadionja

A bethleni irányzat után az 1930-as években került előtérbe az olasz fasiszta sportmozgalom példája az állami vezetésben. Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt a sport, a levente intézmények egyre inkább a nemzeti nevelés alapkövévé váltak, innentől kezdve a politika tudatosan beavatkozott a sportéletbe és propaganda célokra használta.

Ceglédi leventék revíziós stafétája az Ereklyés Országzászlónál 1933. október 6-án

Karafiáth Jenő

Összességében a száz éve megalkotott testnevelési törvény megalapozta a mai magyar sportinfrastruktúrát, mely a mai napig kihat sportsikereinkre, valamint számos sportolónknak megteremtette a lehetőséget, hogy versenysportolóvá, olimpikonná váljon.

Forrás:
Barát Bence: A Sport mint honvédelem? A Nemzeti Sport Háborús propagandája a második világháború idején. In: Jel-Kép. Kommunikáció, Közvélemény, Média. 2019. 3. szám. 54-66. o.
Dorka Péter: Klebelsberg Kunó sportpolitikája. In: Új Pedagógiai Szemle. 2004. december. URL: https://epa.oszk.hu/00000/00035/00087/2004-12-mk-Dorka-Klebelsberg.html Utolsó elérés: 2021.12.18.
Dr. Szabó Lajos: A magyar ifjúság testi nevelésének története. A Sportmúzeum kincsei 5. Budapest, 2004.
Nemzeti Örökség Intézete – Karafiáth Jenő (gov.hu) Utolsó elérés: 2021.12.15.
Nemzeti Sport. 13. évfolyam, 91. szám. 2021.12.24
Romsics Ignác: Magyarország története a 20. században, Budapest, 2010.
Sporthirlap. 12. évfolyam, 102. szám. 1921.12.22.
Szikora Katalin: Az első magyar testnevelési (sport) törvény megszületésének körülményei. In: Hadtörténelmi Közlemények. 125. évfolyam, 2. szám. 2012. 531-541. o.
T. Kiss Tamás: A kulturális élet közteherviselésének klebelsbergi modellje. In: Kultúra és Közösség. IV. évfolyam, II. szám. 2013. 5-22. o.
Trianon 100. A trianoni békediktátum hatása a magyarság sportjára. Magyar Sporttudományi Füzetek. XIX. Kiadja a Magyar Sporttudományi Társaság. Budapest. 2020.
Várdai Levente: A levente – Egy emblematikus ifjúságnevelő szervezet a Horthy-korszakból. URL: https://ujkor.hu/content/levente Utolsó lekérés: 2021.12.16.
Zeidler Miklós: A Labdaháztól a Népstadionig. Sportélet Pesten és Budán a 18-20. században. Kalligram. Pozsony, 2012.

 

Manhercz Erika

Kocsis Antal, az első ökölvívó olimpiai bajnokunk

Levente sportünnepély a Millenárison az 1930-as évek elején

Rotter Emília és Szollás László, kétszeres olimpiai bronzérmes műkorcsolya párosunk a Városligeti Műjégpályán

A Testnevelési Főiskola 1930 körül

Kéthly Anna magyar szociáldemokrata képviselő, az Országgyűlés második női képviselője