A Magyar Kultúra Napjára
„Hol nincs versenyzés, nincs küzdhelye bátor erőnek.”[1]
Január 22-e – immár 33 éve – a Magyar Kultúra Napja: 199 éve, 1823-ban e napon született meg a Himnusz tisztázata Kölcsey Ferenc tollából.
Kölcsey Ferenc
Noha a sport, mint közkeletű kifejezés mai értelmezésében még nem létezett nálunk a Himnusz születésének időszakában, Berzsenyi Dániel, az antik, görög olimpiák iránti elragadtatásától fűtve, már megírta levelét Széchenyi Istvánnak a „pannon olimpiák” tárgyában, és Széchenyi is bejárta már Angliát barátjával, Wesselényi Miklóssal, ahol – egyebek mellett – Drais báró parádés hobby horse-át[2] is szemügyre vehette.
Mindezek híre nyilván Kölcseyhez, és a pezsgő, magyar reformkori irodalmi élet más résztvevőihez is eljutott. Így például Vörösmartyhoz és Kisfaludy Károlyhoz. (Utóbbi előszeretettel írt „sportos”, frappáns sorokat pl. lóversenydíjak átadására.)
A Himnusz szerzője 1833-ban vetette papírra alábbi, időmértékes gnómáit. S noha óvakodnunk kell az erőltetett megfeleltetésektől, sorai a nemes versengés, vetélkedés, bátorság, törekvő és kezdeményező szellem, valamint a küzdelem erkölcsiségében kikezdhetetlen útmutatásai, szóhasználata pedig egyértelműen a versenyek világát idézi.
Ám költői képeiben – akárcsak Kisfaludy esetében – a pálya, a verseny, a küzdeni és a győzni szavak túlmutatnak eredeti jelentésükön: mindig a közösség, a haza érdekében tett erőfeszítés és önmegvalósítás példázatai.
Kölcsey Ferenc: Versenyemlékek
I
Bátorság ad erőt, pályán a gyáva hanyatlik:
Bátran lépj, hogy utóbb fény koszorúzza fejed.
II
Szállj versenyre, magyar; s fog kelni körűled az élet.
III
Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.
IV
Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derűl fény.
V
Küzdeni s győzni tanúlj. Kell küzdeni s győzni hazádért.
VI
Önnérzés, te vagy a diadalmas bére, nem a díj.
VII
Nemzeti fény a cél. Hogy elérd, forrj egybe magyar nép.
Farkas Ágnes