Téli olimpiák – 1964 – Innsbruck

Az 1964-es téli olimpia plakátja

1959-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság müncheni kongresszusán döntöttek az 1964-es nyári és téli olimpia helyszíneiről. Előbbinél Tokió 24 szavazatot kapott, Bécs 10-et, Detroit 9-et, Brüsszel 5-öt. A téli játékoknál még ennél is egyértelműbb döntés született, mivel Innsbruck 49 szavazattal magasan verte a 9 szavazatot kapó Calgaryt. Ezzel az osztrák várost a NOB igyekezett kiengesztelni a 4 évvel korábbi döntésért, amikor nem nekik ítélték a téli játékok rendezési jogát. Innsbruck az előző helyszínnel, Squaw Valley-vel szemben, a hivatalos nyilatkozatok szintjén az egyszerűségre, és a költséghatékonyságra törekedett. Állításuk szerint nem akartak, és nem tudtak volna túlzottan nagyszabású beruházásokat csinálni, ezért az olimpia után is fenntarthatóan üzemeltethető létesítményekben gondolkodtak. A fenntarthatóság szempontja ugyan sok téren valóban érvényesültek, azonban az osztrákok a következő években mintegy 40 millió dollárnak megfelelő márkát költöttek a versenyek helyszíneinek, és a kiszolgáló létesítmények kialakítására, ami duplája volt annak, amit Squaw Valley-re fordítottak.

Az osztrákok bizonyítási vágya megmutatkozott az épületek elkészülésének ütemében is. 1962 nyarára elkészült az Isel-hegyen épített sísánc, valamint a köré épített 60 ezer férőhelyes tribünrendszer, amely a görög amfiteátrumokhoz hasonló elrendezést kapott. A bobversenyek részére a Patscherkofel-csúcs északi lejtőjén építettek 1500 méter hosszú pályát, amelynek a starthelye 1133, a célé 995 méter magasan feküdt, és tizennégy kanyart alakítottak ki benne. A tervezők várakozásai szerint a bobok a 85,5 kilométer óránkénti sebességet is elérhették.

A síugrósánc, és a kialakított nézőtér

Az olimpiai falu lényegében egy lakótömb volt, amely 8 darab, egyenként tizenegy emeletes épületből állt. Ezen épületek alagsorába alakították ki az éttermeket, a konyhákat, a raktárakat. Egy ilyen szintű infrastruktúra kiépítésére szükség is volt, mert a szervezők előzetes tájékoztatása szerint az olimpikonok hatféle konyha változatos menüjéből válogathattak. Az ellátás méreteit bemutató néhány adat: 20 000 kg hús, 37 000 liter tej, 200 000 tojás, 8000 kg sajt, 10 000 darab csirke, és 150 000 liter gyümölcslé lett előkészítve a játékok idejére. A faluban mintegy 60 szakács, és 200 segédszemélyzet foglalkozott a versenyzők és a kísérőszemélyzet táplálásával. A fenntarthatóságról szóló ígéreteiket komolyan véve a téli olimpiai játékok után, a lehető legkisebb költséggel lakóházakká kívánták alakítani az új telepet, és a nyolc ház mindegyikében 78 lakás kialakítását kalkulálták be. Az éttermekből óvodákat, napközi otthonokat, egy könyvtárat és egy hatalmas előadótermet alakítottak ki.

Az olimpiai falu egyik épülete

A játékok kifejezetten nagy területen kerültek lebonyolításra. Egyes helyszínek egymástól akár 30-40 km-es távolságra voltak, így a hatékony információáramlás érdekében egy modem, háromemeletes sajtóközpont is építettek.

A szervezőbizottság az IBM, a Xerox és a Gestetner vállalatoktól számítógépek, eredményszámláló és hírközlő berendezések egész sorát rendelte meg, hogy az egyes helyszínek eredményei azonnal befussanak a szervezők, és a sajtó képviselői számára. Minden pályát külön vonal kötötte össze a központtal, így a rendszer még a verseny folyamán azonnal értékelte, és folyamatosan közzétette az eredményeket, így gyakorlatilag a sporteseménnyel egyidejűleg tájékoztatták a nézőket is. Összességében 420 befutó és 300 kimenő vonala volt a sajtóközpontnak. A tudósítóknak 70 telefonfülke, 70 távírógép és 20 képtávíró ált a rendelkezésére. Ezt az épületet az esemény után a helyi egyetem kémia intézete kapta meg.

Az olimpiai sajtóközpont egyik sarka

A jégcsarnok kivételével 1962 októberére a létesítmények már lényegében készen álltak, de a csarnok is elkészült 1963 februárjáig. A 95×65 méteres alapterületű, 10 ezer néző befogadására alkalmas csarnok déli oldala teljesen zárt volt, míg az északi felén hatalmas ablakokat alakítottak ki, amelyek jó rálátást biztosítottak a közeli havasokra.

Látszólag minden tökéletesnek tűnt a megnyitás előtt 1 évvel. 1964 talán azonban lényegesen melegebb tél volt, mint az azt megelőző 60 évben. Az olimpiát megelőző hat hétben nem esett hó Innsbruckban, de ezt a problémát még tudták orvosolni hóágyúk beszerzésével. Lényegesen komolyabb problémát jelentett, hogy a pályák kialakítása gyorsabb, és veszélyesebb volt, mint azt előzetesen gondolták volna. A megnyitó előtt négy nappal Kazimirez Kay-Skrzypeski, lengyel származású brit szánkós szenvedett halálos balesetet egy tesztkör során, de rajta kívül is további négy szánkós, és bobos szenvedett komolyabb sérüléseket. Sajnos a tragédiák ezzel nem értek véget. Két nappal később az ausztrál síelő, Ross Milne nagysebességgel csúszott ki a pályáról lesiklás közben, és fának ütközve életét vesztette. Rajta kívül két további versenyző szenvedett lábtörést aznap a pályán, míg a bobosoknál egy elszabadult szánkó okozott koponyatörést egy pályaellenőrnek. A szervezők több átalakítást, és óvintézkedést is tettek, de mind a megnyitóünnepséget, mind az esemény további részét beárnyékolták a tragédiák.

Az olimpiai láng meggyújtása

Innsbruckban végül 10 sportág 34 versenyszámát rendezték meg, amelyen 36 ország sportolói vettek részt. Magyarország kifejezetten népes küldöttséggel vett részt az eseményen, mivel tizennyolc versenyszámában huszonkét férfi és hat női olimpikon képviselte hazánkat. Alpesi síben Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó indult; gyorskorcsolyában Ihász Sándorné, Ivánkai György, és Martos Mihály állt rajthoz; műkorcsolyában Almássy Zsuzsa, és Ébert Jenő lépett jégre; sífutásban Balázs Éva, Hermik Ferencné, Tamai Sándorné képviselte a magyar színeket; síugrásban Csávás László, és Gellér László szerepelt. Rajtuk kívül nagy bravúrral kvalifikálta magát a magyar jégkorong válogatott is, amelynek sajnos azóta sem sikerült megismételnie ezt a sikert. A csapat keretét Babán József, Bánkúti Árpád, Beszteri János, Bikár Péter, Boróczi Gábor, Jakabházy László, Kertész József, Koutny Lajos, Losonczi György, Lőrincz Ferenc, Orosz Károly, Raffa György, Rozgonyi György, Schwalm Béla, Vedres Mátyás, Ziegler János, és Zsitva Viktor alkotta. A nagy létszám ellenére sajnos sem érmet, sem pontszerző helyet nem sikerült elérnie a versenyzőinknek.

A magyar jégkorong válogatott

Rajtuk kívül Románia színeiben további magyar sportolók is részt vettek az olimpián. Közülük a legjobb eredményt György Vilmos érte el, aki biatlonban a pontszerző 5. helyen zárt. Mellette a román jégkorong válogatott keretébe több csíki játékost is beválogattak, név szerint Czáka Zoltánt, Kalmár Sándort, Varga Dezsőt, Szabó Gyulát, és Szabó Gézát. Az olimpiai éremtáblázaton az előző két eseményhez hasonlóan ismét a Szovjetunió végzett az élen, a második a házigazda Ausztria, a harmadik Norvégia lett.

A Filmhíradó az alábbi összeállítást közölte az 1964-es téli játékokról a magyar nézőknek:

Iváncsó Ádám