Téli olimpiák – 1968 – Grenoble

Az 1968-as téli olimpia plakátja

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1963 októberében, Baden-Badenben tartott kongresszusán döntött az 1968-as nyári és téli játékok helyszíneiről. A jelentkező városok 1963 áprilisáig adhatták le a pályázatukat, így a nyári olimpia megrendezéséért Mexikóváros, Detroit, Buenos Aires és Lyon szállt harcba, míg a téli olimpia rendezési jogáért Lake Placid, Oslo, Lahti, Grenoble, Sapporo. Calgary és Sion. Otto Mayer, a NOB olimpiai irodájának a vezetője némileg elhamarkodottan azt a kijelentést tette a jelentkezési határidő lezárása után, hogy a nyári játékok tekintetében Detroit és Lyon a két legesélyesebb pályázó. Az ősszel meghozott döntés végül egész más képet mutatott. A nyári játékoknál végül Mexikóváros 30, Detroit 14, Lyon 12, Buenos Aires pedig 2 szavazatot kapott. A téli eseménynél három fordulóban dőlt el a győztes város kiléte. Az első körben Grenoble 15, Calgary 12, Lahti 11, Sapporo 6, Oslo 4, Lake Placid pedig 3 szavazatot kapott. A három legtámogatottabb pályázó jutott tovább a következő körbe, ahol Calgary 19, Grenoble 18, Lahti pedig 14 szavazatot kapott. Az utolsó körbe így a francia és a kanadai város került, ahol Grenoble 27, Calgary pedig 24 szavazatot szerzett.

A franciák folytatták azt a sormintát, ami az előző két olimpiát is jellemezte, vagyis a grandiózusság, és az üzleti szempontok előtérbe kerülése határozta meg az eseményt. 1965 novemberében már arról szóltak a hírek, hogy mintegy 140 millió dollárt fordítanak majd a versenyhelyszínek, és a szükséges infrastruktúrák kialakítására. Nyilvánvaló volt, hogy ez a szám az építkezések befejezéséig még tovább fog emelkedni. A szervezőbizottság, és a városvezetés együttműködése révén Grenoble új városházát, főpostát, két új autóutat, és két hidat is belekalkulált a költségvetésbe. Ezen közlekedési beruházásokra nemcsak a helyszín általános fejlesztése miatt volt szükség, hanem azért is, mert Grenoble városa a versenyhelyszíneket további hat településre osztotta szét. Az egyes pályák között így 100 km-es távolság is előfordult. Nem talált kedvező fogadtatásra később a versenyzők részéről az sem, hogy az olimpiai falu bár 1700 lakásból állt, azonban nem egy, hanem három külön helyen elosztva épült meg, megfosztva ezzel a sportolókat attól a klasszikus olimpiai hangulattól, ami a játékokat addig jellemezte.

Grenoble éjszakai látképe a síugró sáncról

Az üzleti szempontok elsődlegessé válását jelezte az is, hogy a szervezők már 2 ezer újságíró elszállásolásával számoltak, vagyis többel, mint ahány versenyző venne részt a játékokon. Számukra külön épülettömböt hoztak létre 500 db, 4 szobás lakással. A legnagyobb szabású sportlétesítmény a 12 000 néző befogadására alkalmas jégcsarnok volt, de az eseményre külön pályát építettek a bobosok, és külön a szánkósok részére is, ami jelentősen megemelte a költségeket. Utóbbi létesítményeknél komoly tervezési hibát vétettek azzal, hogy déli tájolásban épültek meg, így a jégfelületük napközben alkalmatlanná vált a versenyzésre, és csak reggelente lehetett használni őket. Végül mindent összevetve 240 millió dollárt fordítottak az eseményre, ami magasan túlszárnyalta a 40 milliós költségből megvalósult 1964-es olimpiát. Az amatőrizmus eszmeiségét pártoló NOB elnök, Avery Brundage úgy érezte, hogy a téli olimpiák egyre kevésbé felelnek meg az olimpiai mozgalom elvárásainak, ezért egyre nyíltabban szólalt fel amiatt, hogy a sorozat átalakítására, vagy esetleges beszüntetésére volna szükség.

Avery Brundage (középen), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke 1957–1972 között

A Filmhíradó rövid összeállítása a versenyhelyszínekről:

A X. téli olimpia végül 1968. február 6-án vette kezdetét. A megnyitóbeszédet Charles de Gaulle francia elnök tartotta, a sportolók fogadalmát Léo Lacroix, olimpiai ezüstérmes síelő olvasta fel, míg a lángot Alain Calmat, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó gyújtotta meg. A február 18-ig tartó eseményen 37 ország versenyzője, 6 sportág 35 versenyszámában mérte össze az erejét. A téli olimpiák történetében ez volt az első alkalom, hogy az NSZK és az NDK külön színekben indult.

Az 1968-as téli játékok megnyitóünnepsége

Magyarországot 3 sportágban 10 versenyző képviselte. Gyorskorcsolyában Ivánkai György, Martos György, és Marton Mihály; sífutásban Balázs Éva, Holéczy Tibor, és Holló Miklós; síugrásban Gellér László, és Gellér Mihály, valamint műkorcsolyában Almássy Zsuzsa, és Ébert Jenő. Almássy Zsuzsa nevét érdemes kiemelni, mert a 6. helyezésével pontszerzőként zárt, ami az előző két, magyar szempontból nem túl sikeres olimpia után nagyszerű eredménynek számított.

Almássy Zsuzsa 1968-as olimpiai kűrje

Az előző eseményhez hasonlóan a román válogatott ismét több csíki játékost válogatott az utazókeretébe: Basa János, Bíró Antal, Czáka Zoltán, Fogarasi Zoltán, Kalamár Sándor, Varga Dezső, Szabó Gyula, Szabó Géza, Texe István. A csapat legyőzte Ausztria, és a házigazda Franciaország legjobbjait, és mindössze egy góllal maradtak alul Japán és Norvégia ellen, míg Jugoszlávia és az NSZK válogatottja komolyabb vereséget mért rájuk. Végül a csoportjukban a 4., összetettben a 12. helyen végeztek.

Az 1968-as olimpiára utazó román jégkorong válogatott

Állósor: balról az első Varga Dezső, második Kalamár Sándor, harmadik Bíró Antal, hetedik Basa János, nyolcadik Szabó Gyula, tizenegyedik Czáka Zoltán. Alsó sor: harmadik Szabó Géza, ötödik Fogarasi Zoltán, hetedik Texe István.

Az éremtáblázaton trónfosztást történt, mert az előző olimpiákon egyeduralkodó szovjetek a második helyen végeztek Norvégia mögött, míg a harmadik helyen a házigazda Franciaország zárt.

Iváncsó Ádám