Téli olimpiák – 1972 – Sapporo

Az 1972-es téli olimpia plakátja

1966 áprilisában, Rómában tartották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusát, amely az 1972-es olimpiák helyszíneiről volt hivatott dönteni. A nyári játékok megrendezéséért München, Madrid, Montreal, és Detroit pályázott. A kétkörös döntés első részében München 29, Madrid 16, Montreal 6, Detroit 6 szavazatot kapott. Az amerikai város nem jutott be a második körbe, ahol München 31, Madrid 16, Montreal 13 szavazatot szerzett, így a bajor város nyerte el a rendezés jogát. A téli játékokra Sapporo, Banff és Calgary közösen, valamint Lahti, és Salt Lake City nyújtotta be a pályázatát. Végül Sapporo 32, Banff és Calgary 16, Lahti 7, Salt Lake City pedig szintén 7 szavazatot kapott.

Sapporo lett a téli olimpiák történetének első ázsiai helyszíne, amely eredetileg az 1940-es téli olimpia házigazdája lett volna, de a rendezés jogáról az 1937-ben kirobbanó második japán–kínai háború miatt lemondtak a szervezők, majd a helyére beugró Garmisch-Partenkirchen végül a második világháború miatt nem tudta megrendezni az eseményt. Abban, hogy Sapporo végül ismét megkapta a rendezési jogot komolyan közrejátszott, hogy Tokió nagyszerű házigazdája volt az 1968-as nyári olimpiának. A korábbi téli helyszínekhez képest az 1 milliós lakosú Sapporo egy igazi metropolisnak számított. Az ország északi részén, Hokkaido szigetén elhelyezkedő város a télisportok Mekkájának számít Japánban.

Sapporo látképe

A Japán kormány az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében komoly infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre. Az ország legnagyobb szigetének, Honsúnak, és Hokkaidónak a kikötőit bővítették, modernizálták, nagyobb befogadóképességű komphajókat állítottak forgalomba, emellett az úthálózatot is szélesítették, valamint Sapporoban új szállodákat építettek.

A jégsport számainak lebonyolítására külön gyorskorcsolyapályát, műkorcsolya-stadiont, és két jégkorongcsarnokot építettek. A síugráshoz egy négy ugrósáncból álló létesítményt építettek fel, amelyet az ismert német mérnök, Heine Klopfer tervezett. 1971 szeptemberére készült el az utolsó olimpiai létesítmény is. Ekkor adták át a Makomanai park közelében levő olimpiai falut. Innen valamennyi versenyhelyszín könnyen megközelíthető volt, valamint metrónak köszönhetően a belvárost is 15 perc alatt elérhették a résztvevők. Az olimpiai falu területe 16 hektár lett. A 23 ötemeletes és a 2 tizenegy emeletes épületben összesen 820 különböző helyiséget alakítottak ki. Ezek adtak szállást a 2300 versenyzőnek, a sportvezetőknek és a rendezőknek.

A Makomanai parkban kialakított téli olimpiai központ

A nemzetközi télisportélet figyelmét azonban sokkal inkább a kirobbanó botrányok terelték el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Avery Brundage az amatőrizmus eszméjének megszállott védelmezője volt, aki 1970 végén a következő nyilatkozatával támadta meg az egyéni szponzori szerződésekkel rendelkező síelőket: „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság irodáját elárasztják a levelek. A levelek írói tudni óhajtják, vajon azok a síelők, akiknek a nevét és fényképét napról napra látni lehet a különböző sígyárak hirdetésein, részt vehetnek-e a téli olimpián, vagy sem. […] A sísport elüzletiesedése valóban elkeserítő. Mindenkit, még a legcinikusabb újságírót is megdöbbentette az üzleti szellemnek az a foka, amelyet Val Gardenában, az alpesi sízők világbajnokságán tapasztalhattak. A mellékelt listán felsorolt nevek viselői semmiképpen sem tekinthetők többé amatőrnek és így Sapporóban sem állhatnak rajthoz”. A mandátumáról 1972-ben leköszönő elnök egyik utolsó támadásaként valóban szerette volna elérni, hogy a listán szereplő versenyzőket eltiltsák az olimpián való részvételtől, de ez végül csak az osztrák Kari Schranz esetében valósult meg.

A nyugati versenyzők, az akkor már 83 éves NOB elnök szavaira jogosan vágtak vissza azzal, hogy kettős mércét alkalmaz, mivel a keleti blokk országainak „amatőrjeivel” szemben közel sem lépett fel ilyen eréllyel. Ez különösen a jégkorongozók között szült állandó feszültséget, hiszen az Észak-amerikai profi ligában, az NHL-ben játszó amerikai és kanadai játékosok számára továbbra is tiltott volt a téli olimpián való szereplés, míg a szovjetek gond nélkül beválogathatták a CSKA, a Spartak, vagy a Dynamo Moszkva játékosait, mivel ők a NOB szabályai alapján amatőrnek minősültek. A valós erőviszonyok ilyen jellegű manipulálása miatt Kanada végül úgy döntött, hogy tiltakozásképpen nem küldi ki a jégkorongozóit az 1972-es olimpiára.

A XI. téli olimpiai játékok megnyitására végül 1972. február 3-án került sor. A megnyitóbeszédet Hirohito császár tartotta, a sportolók esküjét Keiichi Suzuki, világbajnoki ezüstérmes gyorskorcsolyázó mondta el, míg a lángot, rendhagyó módon, egy 16 éves középiskolás diák, Hideki Takada gyújtotta meg, aki az iskolai csapatában röplabdázott, és semmilyen konkrét télisport tapasztalattal nem bírt.

A X. téli olimpia végül 1968. február 6-án vette kezdetét. A megnyitóbeszédet Charles de Gaulle francia elnök tartotta, a sportolók fogadalmát Léo Lacroix, olimpiai ezüstérmes síelő olvasta fel, míg a lángot Alain Calmat, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó gyújtotta meg. A február 18-ig tartó eseményen 37 ország versenyzője, 6 sportág 35 versenyszámában mérte össze az erejét. A téli olimpiák történetében ez volt az első alkalom, hogy az NSZK és az NDK külön színekben indult.

Hideki Takada meggyújtja az olimpiai lángot

A Filmhíradó az alábbi összeállítást készítette a magyar nézőknek a megnyitóünnepségről:

A játékokon végül 35 nemzet sportolója vett részt, akik 6 sportág 35 versenyszámában mérték össze a képességeiket. Magyarországot egyesül Almássy Zsuzsa, műkorcsolyázó képviselte, aki a négy évvel korábbi eredményéhez képest egy helyet javítva a pontszerző 5. helyen zárt.

Román színekben egy magyar nemzetiségű verseny állt rajthoz, Fazekas György műkorcsolyázó, aki végül a 17. helyen zárt.

Almássy Zsuzsa 1972-es olimpiai kűrje

Az előző eseményhez hasonlóan a román válogatott ismét több csíki játékost válogatott az utazókeretébe: Basa János, Bíró Antal, Czáka Zoltán, Fogarasi Zoltán, Kalamár Sándor, Varga Dezső, Szabó Gyula, Szabó Géza, Texe István. A csapat legyőzte Ausztria, és a házigazda Franciaország legjobbjait, és mindössze egy góllal maradtak alul Japán és Norvégia ellen, míg Jugoszlávia és az NSZK válogatottja komolyabb vereséget mért rájuk. Végül a csoportjukban a 4., összetettben a 12. helyen végeztek.

Az 1972-es téli olimpia záróünnepsége

Az éremtáblázaton végül a Szovjetunió visszaszerezte a négy évvel korábban elvesztett elsőségét, második helyen az NDK, harmadikként Svájc zárt.

Iváncsó Ádám