Egy kávéházi író és a téli sport, avagy Szép Ernő esete a fakorcsolyával

Szép Ernő (1884 – 1953)
költő, író, publicista, a Nyugat első nemzedékének tagja,
a XX. századi magyar népies impresszionista líra jeles képviselője

„Egyedül hangzó költő:
a nyelvi dekadenciából
és a népköltészet nyelvi bájából
kevert új színeket.” Vida Lajos

A jégen való közlekedésre őseink számos eszközt feltaláltak és alkalmaztak az idők során. A fakorcsolya „keletkezésének” idejét épp ezért nehéz lenne meghatározni; az biztos, hogy a középkori Európában már ismert volt a vas éllel ellátott fakorcsolya. A néprajzi leírások részletesen közlik a kezdetleges fakorcsolyák előállításának módját, de ezzel jelen írásban foglalkozni nem célunk. Annyit azonban mégis meg kell említeni, hogy a modern acélkorcsolya már a XIX. század végén ismert volt, a falusi gyerekek, fiatalok azonban a XX. század első felében is többnyire a fakorcsolyát használták telente a jégen. Elsősorban népi sportjáték eszköz volt, közlekedésre nem használták.

Szép Ernőt – művei jóvoltából – mindeddig a „kávéházi sportok” (kártya, biliárd, sakk) kedvelőjének, no meg nagy focirajongónak ismertük. Az eddig megjelent, sporttal kapcsolatos szépirodalmi alkotásokat felvonultató, magyar nyelvű antológiák kizárólag a fenti vonatkozásokat nevesítik a szerző életművében. Az író azonban egy mára szinte elfeledett lírai elbeszélésében, valamint több publicisztikájában is vallott gyermekkora legnagyobb sportélményéről, amely téli sporthoz, jelesül a korcsolyázáshoz kötődik.

Szép Ernő – Kosztolányi és Márai mellett – a Pesti Hírlap három, ünnepelt tárcaírójának egyike a harmincas években. Ötletei kifogyhatatlanok, mindig a legfrissebb élménye hatása alatt áll. Épp ezért publicisztikája tartalmilag és formailag is rendkívül változatos képet mutat, egyetlen esetet kivéve: a fakorcsolyát ugyanis több tárcában, valamint novellában is megörökítette. Rendre visszatért a témához, sokszor új színekkel, hangsúlyokkal gazdagítva, csiszolgatva, bővítve, máskor épp ellenkezőleg: esszenciává lényegítve azt. Valósággal lubickolt a szoboszlói gyermekkor emlékeiben, amelyek a Kösi (Kösely) jegén való csúszkálást elevenítették fel.

1914-ben, Az Est című lapban, Téli emlék címen írta meg a fakorcsolya-történetet, jellegzetes módon ki-kiszólva az olvasóhoz, ahogy azt publicisztikáiban rendszeresen tette. Nála ugyanis az olvasó egyfajta kommunikációs partner. Ahogy életművének egyik legavatottabb ismerője, Vida Lajos írja:

„műveibe tudatosan vagy ösztönösen, de inkább tudatosan olyan kommunikációs képesség van kódolva, amely azonnal működésbe jön, amint az olvasó olvasni kezdi. Szép Ernő /…/ kacsint, kezet nyújt, leültet maga mellé, veled marad időn és téren át….”

Ugyanott, 23 évvel később ismét megjelent egy írása a fakorcsolyáról.

A Színházi Élet című lap a húszas-harmincas évek fordulóján Sportoló írók, színésznők, színészek címmel mini riportokat közölt, több hírességgel. Az írókat az akkor már rendkívül népszerű Szép Ernő képviseli, aki kétséget sem hagy afelől, mit jelentett számára a fakorcsolya: első sportjának nevezi, rögtön az első mondatban.

1932-ben aztán a Pesti Hírlap reprezentatív, karácsonyi albumában Fakorcsolya címmel Szép Ernő lírai elbeszélést közöl, amelyben aprólékos részletességgel és újra meglelt, valójában soha el nem veszített gyermeki ártatlansággal, a felfedezés és az alkotás izgalmát nosztalgikus derűvel fűszerezve írja meg a fakorcsolya elkészítésének módját. S míg 18 évvel korábban a gyermeki érzékenység és igazságérzet sérülése utólag visszafogott társadalomkritikában nyilvánult meg, ezúttal reálisan szemléli a gazdag gyerek – szegény gyerek problematikát.

„ /…/ nem éppen a szegénység miatt korcsolyáztak a szegény gyerekek fakorcsolyán: a paraszt gyerek, ha nagy gazda fia volt is, akkor se kapott elegáns acélkorcsolyát, annak mindnek fakorcsolyát kellett eszkábálni magának.
Magam meg tanító fia, tudom az apám akármilyen szegény ember is volt, nem tagadta volna meg a fiától azt a kis áldozatot, ha a fia egy pár korcsolyáért rimánkodott volna néki. Hiszen még ócskán is lehetett volna acélkorcsolyát szerezni az ócskás soron a hetipiacon.”

1941-ben új kötettel jelentkezett, címe: Felnőtteknek. A kötetben, amelyben gyermekkora emlékei és élményei elevenednek meg, természetesen szerepel a fakorcsolya is, ezúttal Hát a fakorcsolya címmel. Míg azonban a Pesti Hírlap karácsonyi albumában, néhány évvel korábban megjelent írása míves irodalmi publicisztika, ez utóbbi elbeszélése már vérbeli novella.

A kötetet a rákövetkező évben újra kiadták. 1943-ban még megjelent egy új novelláskötete, azt követően azonban Szép Ernő hangja elhalkult; zsidó származása miatt a háború végéig nem közölték írásait.

Amint hogy a háborút követően sem. Szép Ernővel nem tudott mit kezdeni a népi demokrácia. Néhány pályatársával ellentétben (Ady, József Attila stb.) őt nem lehetett kiragadott részletek segítségével politikai propagandává csűrni-csavarni. Ízig-vérig polgári író volt, bőréből pedig soha nem tudott és nem is akart kibújni: idegenül mozgott a háború utáni világban, képtelen volt kiszolgálni a rendszert. Írásait persze nem közölték a lapok, ami rendkívül komoly megélhetési problémákhoz vezetett. Élete utolsó éveiben a feljegyzések szerint így viszonozta a bemutatkozást: „Szép Ernő voltam.” Nincstelenül, gyomorrákban halt meg, 1953-ban. Csak születése centenáriuma felé közeledve, a 80-as években kezdődött reneszánsza: sorra jelentek meg művei, addig kiadatlan elbeszélései (Kispanasz), és korábban már publikált írásai egyaránt. A színházak műsorra tűzték Patika című darabját, amely a maga idejében nagy politikai viharokat váltott ki.
És újra megjelentek írásai a lapokban. A fakorcsolyáról szólóak is, több alkalommal.

1969-ben a Képes újság a Felnőtteknek című kötetben megjelent szövegváltozatot közölte, apró kihagyással az elején, A fakorcsolya címváltoztatással.

Ugyanezt tette a Vasárnapi Új Szó című lap, egy évvel később.

A Magyar Nemzet 1995. február 20-i számának melléklete Polgár című rovatában egy műkorcsolya témájú fotóval idézik föl Szép Ernő 1945-ben papírra vetett sorait a fakorcsolyáról. Ugyanez az írás jelenik meg bővebb terjedelemben, három évvel később, a Népszava című lapban, A fakorcsolyám címmel. A publicisztika egy addig még nem ismert családi anekdotának is helyet ad. Íme, egy részlet:

„Kérem, az én legelső korcsolyázásomnak csúnya vége lett. Nem az, hogy elpottyantam, nem tudom hányszor, az katonadolog, hanem az, hogy beszakadt a jég alattam, vagyis alattunk. Friss jég volt az, azon reggelre fagyott be csak a Kösély, éppen karácsony első nap reggelére.
Odaszaladtak a lékben halászó emberek, azok húzgálták fel, akik a Kösélybe estek.
Összefagyva, sírva-ríva mentem haza. Már bőgtem, mert tudtam, mi vár rám. Apám volt a szoboszlai apák közt az az apa, aki a legtöbbet verte a fiát, mármint engem. Meg is érdemeltem.
Csuda meglepetés: nem nyúlt apám a pipáért, hogy a szárat kicsavarja. Azt mondta nyájasan:
– Fiam – azt mondja -, máma karácsony napja van, minden gyerek kap
ajándékot, az is, aki nem keresztény. Én nagyon szegény ember vagyok, azt az ajándékot adom néked, hogy most nem töröm össze a csontodat.
Ez volt az én szép karácsonyi ajándékom.”

És nem zárható ki teljesen, hogy a fakorcsolya témának más közlései, változatai is léteznek Szép Ernő tollából. Mindezek alapján elmondható, hogy az életmű egészét figyelembe véve is különlegességnek számít, hogy a fakorcsolyáról szóló Szép Ernő-írásoknak több szövegváltozata létezik. A szépirodalmi mű és a publicisztika műfaji követelményeinek eltérő jellegéből adódóan az alkotások kissé különbözőek, de még több köztük a hasonlóság. Mindamellett sport- és egyben irodalomtörténeti kuriózum, hogy egy magyar író hiteles leírása révén képet nyerhetünk egy népi sporteszköz megalkotásáról egy szépirodalmi alkotásban, amely ráadásul olyan művészi igényességgel, részletességgel és megjelenítő erővel beszéli el a folyamatot, ahogyan azt Szép Ernő tette.

 

Farkas Ágnes

„Nos, alákötöttem a csizmám alá a fakorcsolyát és korcsolyáztam. A ballábomon volt a korcsolya, a jobblábommal sántikáltam mellette, toltam, lendítettem magam előre a havas jégen, a melyen finom hosszu vonalakat huzott a fakorcsolya drótja.” (Az Est, 1914. január 4.)

„A gyermek nem ismeri az eredetiségnek, az alkotásnak boldogtalan hiúságát és ebben a pillanatban is büszkeséggel tölt el annak az emléke, hogy én is éppen olyan korcsolyát tudtam csinálni, mint a többiek és fakorcsolyámra gondolva, azt érzem, hogy csináltam valamit életemben. ” (Az Est, 1914. január 4.)

„Legelső élményemre nem kellett sokáig várni, mert a késeket engedelem nélkül használtam fel s ezért apám pénzbírsággá át nem változtatható testi fenyitésre itélt s a büntetés azon nyomban végre is lett hajtva.” (Színházi Élet, 1929/31)

A fakorcsolyának egy tél volt az élete. A fája a sok nedvességtől megrothadt. /…./ Vagy hat télen által csináltam meg a fakorcsolyám /…./ Persze minden esztendőbe takarosabb, ügyesebb korcsolyát fabrikáltam. Istenem, ha folytatom. Máma talán a Nemzetközi Vásárra is elküldhetném a fakorcsolyámat.”
(Hát a fakorcsolya. Felnőtteknek, 1941.)

Irodalom:

1. Szép Ernő: Felnőtteknek (Hát a fakorcsolya)
= Hungária Kiadó, 1941
2. Ua.
= Hungária Kiadó, 1942
3. Ua.
= Hajdúszoboszló Városi Tanács, 1988
4. Pesti Hírlap karácsonyi albuma 1932
A Pesti Hírlap Vasárnapja (54. évf. 40 – 51. sz.; 1932. október – december) különszáma (127 p.; 6. oldal)
5. Vasárnapi Új Szó, 1970. január 11.
(Az Új Szó vasárnapi melléklete – XXIII. évf. 8. szám)
6. Vida Lajos szerk.: Szép Ernő élet- és pályaképe
= Csokonai. Debrecen, 2007
7. Takács Ferenc: Irodalom és testkultúra
= Pauker Holding /…/ Budapest, 2016.
8. Kálmán C. György: Alkalmiság és újítás Szép Ernő kisregényeiben
= http://real.mtak.hu/43966/1/szeperno_kotet_u.pdf
9. Magyar Nemzet, 1995. február 20.
10. Népszava, 1998. december 24.
11. Képes Újság, 1969. 2.
12 Alföld, 1993
13. Az Est, 1914. január 4.
14. Az Est, 1937. január 30.
15. Színházi Élet, 1929
16. Újság, 1925. december 25.
17. Kiss Tamás: Szép Ernő: Kispanasz
= Alföld, 1993. 44.
18. Szép Ernő: Kispanasz 1992
= Gondolat – Nyilvánosság Klub – Századvég, Budapest 1992.