„A hónap műtárgya” sorozatunkban olyan ritkán látott műtárgyakat szeretnénk bemutatni a múzeum gyűjteményéből, amelyek jeles eseményekhez, sportolókhoz, kiemelkedő sportteljesítményhez köthetők, vagy éppen funkciójuk miatt rendelkeznek említésre méltó sporttörténeti értékkel. Augusztusban az olimpiai bajnok ökölvívó, Kocsis Antal Everlast márkájú bokszkesztyűjét választottuk. Ez a tárgy Kocsis profi időszakából származik, amely a sportkedvelők számára talán kevéssé ismert, de számos érdekesség köthető ehhez a karrierszakaszhoz is.

Kocsis Antal 1905. november 17-én született Kispesten, a Wekerle-telepen. A sporttal már fiatalon megismerkedett a Leventemozgalom révén. Kezdetben atletizált, azon belül is elsősorban a hosszútávfutásban jeleskedett. Az ökölvívással a MÁV Gépgyári Sportkörben ismerkedett meg, ahol nevelőedzője a Ferencváros korábbi ökölvívója, Untenecker (Alszeghy) József volt. 1924 decemberében aratta első komoly sikerét, amikor a Budapest-bajnokság légsúlyú döntőjében legyőzte Adler Zsigmondot, a III. Kerületi TVE akkor regnáló magyar bajnokát, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László későbbi mesterét. Ez az eredmény felkeltette a Ferencvárosi Torna Club ökölvívó szakosztályának a figyelmét, amelyben szerepe lehetett edzőjének is, mivel a következő évben már mind Kocsis Antal, mind Untenecker (Alszeghy) József a zöld-fehérek sorait erősítette.

1925-től tagja lett a válogatottnak, majd 1926-ban megnyerte első magyar bajnoki címét légsúlyban, amelyet a rákövetkező két évben megvédett. A válogatottban előbb a német Emil Volkmerrel dolgozhatott együtt, majd az 1927-es berlini Európa-bajnokságra az angolok korábbi félnehézsúlyú profi világbajnoka, Ted „Kid” Lewis készítette fel. A közös munka eredményeként egészen a döntőig menetelt, ahol ugyan alulmaradt a svéd Lennart Bohmannal szemben, azonban az akkor még teljesen ismeretlen Kocsis ezzel az ezüstéremmel valósággal berobbant a nemzetközi bokszéletbe.

A zsinórban megnyert három magyar bajnoki cím, valamint az 1927-es Európa-bajnoki ezüst miatt megnőtt vele szemben az elvárás. Az 1928-as amszterdami olimpiára a légsúly egyik titkos esélyeseként utazott ki, és nem is okozott csalódást. Pontozással győzött a spanyol José Villanova, a német Hubert Ausböck, az olasz Carlo Cavagnoli és a francia Armand Apell ellen. Ezzel ő lett Magyarország első ökölvívó olimpiai bajnoka, valamint a Ferencvárosi Torna Club első aranyérmes sportolója a nyári játékokon. Érdekesség, hogy a korszak Nemzetközi Amatőr Boksz Szövetségének (Fédération Internationale de Boxe Amateur, FIBA) szabályai szerint az 1924-es, 1928-as és 1932-es olimpiákon a súlycsoportjaikban legjobban teljesítő európaiak Európa-bajnoki címet is kaptak. Így Kocsis Antal egyszerre két címmel gazdagodott.

Az olimpia után úgy döntött, hogy a további önsanyargató fogyasztások helyett inkább súlycsoportot vált, és harmatsúlyban folytatja tovább a pályafutását. 1929-ben már ennek a súlycsoportnak a képviselőjeként lett magyar bajnok. 1930 februárjának legelején jött a hír, hogy Kocsis Antal profi licenszet váltott ki Ausztriában. A hír nem volt teljesen váratlan, mivel a világgazdasági válság emberek milliói számára okozott megélhetési problémákat, és ez Kocsist is komolyan érintette. Emellett a Wiener Athletiksport Club már az előző év augusztusában nyílt ajánlatot tett a bajnoknak, amelyet a magyar sportsajtó is leközölt. Az Osztrák Profi Boksz Szövetség (Österreichischer Berufs-Boxverband) képviselői jelezték a Magyar Ökölvívó Szövetségnek, hogy Kocsist a továbbiakban nem szabad versenyeztetni az amatőrök között. Az olimpiai bajnok a licenszről való lemondással ekkor még visszatáncolt a helyzetből, és a Ferencvárossal 1930 februárjában megnyerte a magyar csapatbajnokságot, a hónap végén azonban a Nemzeti SC versenyzőjével, az Európa-bajnoki bronzérmes Gelb Miklóssal együtt Németországba távozott. Ott váltották ki a profi versenyengedélyt, majd április 11-én, Frankfurtban meg is vívták első hivatásos meccseiket. Gelb Miklós pontozásos győzelmet aratott Adam Lenz felett, míg Kocsis Antal kiütötte Erich Kohlert. Németország azonban csak átmeneti helyszín volt a két magyar számára, mert a nyár folyamán már az Egyesült Államokban szálltak ringbe.

Kocsisék tengerentúli bemutatkozását egy magyar származású amerikai edző és menedzser, Steve Klaus tette lehetővé. Az ambiciózus tréner rendkívül fiatalnak számított a szakmában, csupán egy évvel volt idősebb Kocsisnál. Klaust a korábbi profi világbajnok, Young Griffo tanította meg bokszolni, majd rövid ökölvívói pályafutását sérvproblémák miatt kellett feladnia. 1926-ban váltott az edzői pályára, s New York-ba költözve egy ideig Bob Ciocher segédjeként dolgozott. 1930-ban vette szárnyai alá az Egyesült Államokba kerülő Kocsis Antalt, és vitte el New York egyik legismertebb edzőtermébe, a Stillmann’s Gym-be, ahol a legendás edző, Jimmy DeForst is segítette Kocsisék edzéseit. Az akkor már veteránnak számító DeForest számos kiemelkedő bokszolóval dolgozott együtt korábban. Tanítványai közül a teljesség igénye nélkül megemlíthető az első afroamerikai világbajnok, George Dixon, a lengyel származású középsúlyú világbajnok, Stanley Ketchel (Stanisław Kiecal), vagy a sportág történetének egyik legnagyobb klasszisa, Jack Dempsey.

A DeForest-tel folytatott munkából, bár Kocsis számára sem volt haszontalan,inkább Steve Klaus profitált igazán sokat, aki a sportág egyik meghatározó személyiségévé vált. Mivel kiválóan beszélt magyarul, 1931-ben felkérték a válogatott szövetségi kapitányának, amelyet örömmel elfogadott. Az ő irányítása alatt az 1932-es nyári játékokon Énekes István, míg az 1936-os olimpián Harangi Imre nyert aranyérmet. 1937-ben Olaszországba hívták dolgozni, ahol nemcsak kiváló ökölvívó nemzedékek sorát nevelte ki, hanem otthonra is lelt. Klaus többé nem dolgozott más országban, Rómában telepedett le, ahol 1992. május 27-én hunyt el.

Kocsis Antal 1930. április 11-től 1935. augusztus 5-ig versenyzett a profik között, ahol ugyan nem vallott szégyent, azonban az igazi áttörés elmaradt. 39 mérkőzéséből 21-et nyert meg, 13-at elveszített és 5 alkalommal döntetlent ért el. A korszak ismert harmatsúlyú versenyzői közül többekkel is összemérte az erejét. Legyőzte az egykori világbajnoki kihívó Eladio „Black Bill” Valdést, valamint a sportág szentélyének számító Madison Square Gardenben múlta felül a korábbi világbajnok Gregorio Vidalt. Döntetlent ért el a francia Európa-bajnok Émile Pladner ellen, valamint kikapott a kétszeres világbajnoki kihívó Benny Schwartztól. Utóbbi mérkőzésről a Washington Post tudósítója azt írta, hogy „Ez egy nagyszerű mérkőzés volt két világklasszis harmatsúlyú között, amely megérdemelte volna, hogy a Madison Square Garden főmérkőzése legyen.”

Visszavonulása után az Egyesült Államokban telepedett le, ahol több területen is kipróbálta magát. Dolgozott asztalosként, valamint eredeti szakmáját művelve szabóként is. Nem szerzett komoly vagyont a profi bokszból, de családja számára biztosított egy középosztálynak megfelelő életszínvonalat. Több évtizedes távollét után 1965-ben három hét erejéig hazalátogatott Magyarországra. Ekkor találkozott Papp Lacival, valamint kiment szeretett klubja, a Ferencváros futballmérkőzésére, amely a VVK negyeddöntőjének visszavágóján 3:0-ra győzte le az Athletic Bilbaót a Népstadionban.

Nyugdíjas éveit a floridai Titusville-ben töltötte, ahol 1994. október 25-én hunyt el. Ő távozott el utolsóként az 1920-as évek magyar olimpiai bajnokai közül. Rendelkezése szerint hamvait a tengerbe szórták. Tiszteletére 1996. május 17-én emléktáblát avattak a Wekerle-telepen a Baross utca 4. szám alatti szülőháza utcafronti homlokzatán. Az FTC népligeti olimpiai sétányán 1999-ben avatták fel mellszobrát, amely Lantos Györgyi alkotása.

Iváncsó Ádám