Középpontban ezúttal a futball: a gyűjteményünkben fellelhető alábbi unikális éremmel a novemberi labdarúgó-világbajnokságra hangolunk.

(Az érem hátlapja)

Az 1938-as világbajnokságon még nem volt éremosztás, így a második helyezésért járó elismerést egy dobozban kapta meg a helyszínen a csapat. Múzeumunk gyűjteménye ebből őriz egyet, amely Háda József kapusé volt, aki a Holland India elleni első mérkőzésen védett. Az érmet piros színű műbőr borítású dobozban helyezték el, anyaga ezüst, szélessége 3.6 cm, hossza 2.1 cm, súlya 5.8 gramm. Az érem előlapján egy angyalszárnyas nőalak babérágat tart, felette a „FIFA”-felirat olvasható. A nőalak két egymásra tükrözött glóbuszon áll, ami a világbajnokság nemzetközi jellegét hirdeti. Hátlapján a Francia Labdarúgó Szövetség címerének jelképe, egy gall kakas látható, körben felirat: „FIFA JUNE FRANCE 1938”. A címer mögött babérágak, felette „WORLD’S CUP”-felirat. Az éremhez egy kapocs is tartozik, melyet így nyakba akasztás helyett mellkasra lehetett tűzni.

(Az érem előlapja)

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) már 1904-es megalakulásakor kikötötte, hogy bármilyen labdarúgással kapcsolatos nemzetközi- vagy kontinentális esemény megrendezésének joga őt illeti. A régebbi hagyományokra visszatekintő olimpián azonban már rendeztek labdarúgó-tornát. Az ötkarikás játékokon a futball olyan népszerűségnek örvendett, hogy a FIFA 1930-ban saját világbajnokságot szervezett, amelyet azóta is folyamatosan megrendez. A résztvevő nemzetek és a lebonyolítás formája az idők során sokat módosult, de a négyévenkénti lebonyolítás változatlan maradt. Ezt egyedül csak a második világháború akasztotta meg.

Bár nemzeti tizenegyünk 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, hazánk mégis hosszú és sikeres vb-múltra tekint vissza. Az Aranycsapat 1954-es menetelése és az NSZK elleni szerencsétlen körülmények között megvívott vesztes döntő mind a mai napig a hazai és a nemzetközi labdarúgás történetének meghatározó epizódja. A Svájcban megrendezett világbajnokságon túl azonban Magyarország eddig összesen kilenc megmérettetésen vett részt. Az első Mundialt Uruguayban tartották, ahol válogatottunk – más európai nemzetekhez hasonlóan – nem vállalta a költséges és időigényes tengerentúli utazást, illetve a válogatott elutazásához a hazai klubcsapatok se adták hozzájárulásukat. Nemzeti tizenegyünk négy évvel később Olaszországban a negyeddöntőig jutott, ott nagy csatában Ausztriával szemben maradt alul.

(Az 1938-as világbajnokság hivatalos plakátja)

Az 1938-as világbajnokságon azonban már megmutatkozott, hogy a dunai iskola fő képviselőjeként Magyarország a korszak egyik legerősebb válogatottja és a szűk elitbe tartozik. Már a kezdetekben is jellemző volt, hogy a világbajnokság fő esélyesei az európai válogatottak mellett a dél-amerikai nemzetek közül kerültek ki. A franciaországi megmérettetést utóbbiak többsége azonban bojkottálta, mert egy korábbi megállapodásra hivatkozva az 1938-as tornát az öreg kontinens helyett Dél-Amerikában kívánták megrendezni. Ettől függetlenül Brazília és Kuba elutazott a tornára. Mellettük tizenhárom európai nemzet selejtezőn vívta ki a részvételi jogot, míg a torna csapatai közé Holland India (ma Indonézia) Japán visszalépése miatt, ugyancsak játék nélkül került be. A távol-keleti szigetország a Kelet-Ázsiában dúló sino–japán háború miatt lépett vissza, megelőzve egy esetleges FIFA általi kizárást. Az 1938 márciusában bekövetkezett Anschluss miatt azonban Ausztria még a vb előtt megszűnt létezni, így a tornát 15 csapattal kezdték el.

A magyar csapat Görögország ellen selejtezett és egy mérkőzésen, 11:1-es győzelemmel simán jutott a legjobb tizenhat közé. Nemzeti tizenegyünket a külföldi és a magyar sajtó is a végső esélyesek közé sorolta. Dietz Károly szövetségi kapitány huszonkét fős keretet vitt magával: húszan közülük a Ferencváros, az Újpest és a Hungária csapatában játszottak. Rajtuk kívül Kohut Vilmos az Olimpique Marseille-t, Pálinkás József pedig a Szegedi AC-t erősítette. Az 1938-as magyar vb keretben a kor hazai labdarúgásának legjobbjai, például Sárosi György, (kapitány) Háda József, Titkos Pál, Toldi Géza vagy Zsengellér Gyula kaptak helyet.

(A franciaországi világbajnokságon résztvevő magyar csapat és szakmai stáb tablója)

Az első ellenfél Holland India volt. A magyar csapat a Reimsben rendezett mérkőzésen a hideg, nyirkos idő ellenére is könnyedén, 6:0-ra nyert. Sárosi György és Zsengellér duplázni tudtak, mellettük Kohut és Toldi egy-egy találatot szereztek. A lille-i negyeddöntőben a Németországot kiejtő Svájc következett. A fiúk a két mérkőzés közötti egy hetet edzésekkel, városnézéssel töltötték. A csapatot és a velük utazó stábot családias hangulat jellemezte, például a szakácsok munkájába Schaffer Alfréd, az edző stáb egyik tagja is besegített. A meccs előtti napon a várost földrengés rázta meg, de az szerencsére nem okozott nagy kárt, így a mérkőzést másnap meg lehetett tartani. A negyeddöntőben a helvétek szívósan védekeztek, de a félidő előtt öt perccel Zsengellér lövésébe Sárosi Györgynek sikerült úgy beletennie a fejét, hogy az menthetetlenül a svájci kapu jobb oldalában kötött ki. Zsengellér aztán a mérkőzés vége előtt egy perccel eredményes volt, így alakítva ki a 2:0-s végeredményt.

(A világbajnoki döntő programfüzetének egy lapja a két kezdőcsapattal)

Az elődöntőben a svéd válogatott következett, amely Ausztria kiesése miatt egy mérkőzést játszott Kubával, amelyet fölényesen 8:0-ra nyertek meg. A párizsi mérkőzést a mieink rosszul kezdték, de egy korai svéd öngól megadta az önbizalmat, így végül 5:1-es különbséggel jutottunk a fináléba. A végső győzelemért azonban a brazilokat is kiejtő, címvédő olaszokkal kellett megküzdeni. Az Azzuri félelmetes ellenfél volt, hiszen 1924 óta nem sikerült őket legyőzni. Edzőjük, a négy évvel korábban is világbajnokságot nyert Vittorio Pozzo, szintén a dunai-iskola tanítványa volt, futballelméleti tudását a korabeli magyar labdarúgásból merítette. Dietz taktikai megoldásokkal próbált az ellenfél fölé nőni, így a megszokott kezdőcsapaton több helyen is változtatott. A meccs előtt felhívta játékosai figyelmét, hogy testtel keményebbek, de szabályosak legyenek. Ezután már csak a szokásos ebéd volt hátra: erőleves, borjúsült, pommes frittes, madártej, gyümölcs.

(A döntő előtt az olasz és a magyar válogatott kapitánya, Giuseppe Meazza és Sárosi György fog kezet. Középen a mérkőzés francia bírája, Georges Capdeville)

A döntő mérkőzést a párizsi Colombes stadionban játszották június 19-én, hetvenöt-ezer néző előtt. Az olaszok már a mérkőzés legelején bevették a magyar kaput, amire még Titkos válaszolni tudott, de ezután az történt a pályán, amit az Azzuri akart. Végül 3:1-es előnnyel vonulhattak szünetre. Ettől függetlenül a magyarok nem adták fel, végig küzdötték a második játékrészt. A 70. percben Sárosi György góljával megint egy volt a különbség, de az olaszok legjobbja, Silvio Piola a 82. percben ismét betalált, amivel eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, így a döntő 4:2-es olasz győzelemmel zárult. Az Azzuri megvédte címét, de a magyar válogatott se szégyenkezhetett. A kor legjobbjai közül Svájcot nagy csatában ejtette ki, míg Svédországot simán legyőzte, és a sokkal jobb erőből álló olaszokkal szemben is tisztesen helytállt. Az 1938-as ezüstérem korai megítélése sokkal elfogadóbb volt, mint az Aranycsapat kudarca. A hazai sajtó és a szakma kiemelte a csapat hiányosságait, de tisztán látta a helyzetet, hogy az esélyesebb csapat diadalmaskodott, és gratuláltak az ezüstéremhez.