Munkatársaink május végén, június elején részt vettek a Magyar Sporttudományi Társaság XX. Országos Sporttudományi Kongresszusán Veszprémben, a Pannon Egyetemen, tíz sporttörténeti előadással képviseltetve intézményünket. A kutatások, előadások javarészt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményére és dokumentum-adatbázisaira támaszkodtak. Az egyetem dísztermében ezen felül az Iváncsó Ádám kurátori munkájában létrejött „St. George Budapest – Ausztrália magyar sztárcsapata” című vándorkiállításunkat is meg lehetett tekinteni. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadások ismertetőiből olvasható részlet.

Csóti Gergely Ákos:

Hajba Antal kenu világbajnok és kajak-kenu mesteredző pályafutása

2022 márciusában Román Gyöngyi a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumnak ajándékozta elhunyt férje, a világbajnok kenus és kajak-kenu mesteredző Hajba Antal hagyatékát. A hagyatékkal számos értékes, Hajba Antal kalandos sportpályafutásából származó relikviával gazdagodott a múzeum tárgy-, fotó-, érem-, és kéziratgyűjteménye. Az előadás elsősorban a Magyar Sportmúzeum gyűjteményeiben és könyvtárában fellelhető képi-, tárgyi-, szakirodalmi- és forrásanyagra támaszkodik, valamint az online elérhető forrásokra és adatbázisokra.

Hajba Antal Mikosszéplakon született 1938-ban, de Budapesten nőtt fel. […] Az 1964-es tokiói olimpián Soltész Árpáddal 4. helyezést ért el C2 1000 méteren. 1966-ban a berlini világbajnokságon C1 10000 méteren világbajnok lett. 1969-től edzőként is tevékenykedett. 1973-ban szerzett szakedzői oklevelet, 1977-ben pedig mesteredzőit. 1969-72 között az Egyetértés vezető edzője, 1972-ben 3 hónapig a kanadai válogatott edzője, 1972-83 között a Bp. Honvéd kenuedzője, 1982-től pedig a Paksi Atomerőmű SE vezető edzője volt. Tanítványai közül Buday Tamás, Frey Oszkár, és Hoffmann Ervin világbajnokok lettek. […] Hajba Antalt sokan a Parti János utáni korszak egyik legtehetségesebb kenuedzőjének tartják. Szaktudása és nyelvismerete folytán nemzetközi tekintélyre is szert tett. Habár az olimpiára egyéni számban nem tudott kijutni, így is elismerésre méltó eredményeket ért el sportpályafutása alatt. Hivatásos edzői karrierje mellett sokat foglakozott gyerekekkel is, illetve hobbi szinten úszott, síelt, és túrázott. Számos kitüntetés birtokosa volt: Kiváló és Érdemes Sportoló, Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozata, Pro Urbe Paks, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Kiváló utánpótlás nevelésért díj, Magyar Sport Újságírók Díja, Atomerőmű SE örökös tagja.

Farkas Ágnes:

Sportábrázolások a magyar hangosfilm első évtizedének nagyjátékfilmjeiben

A magyar hangosfilm fél évszázaddal a szervezett, intézményesülő magyar sportélet létrejötte után jelenik meg, a XX. század harmincas éveinek legelején. Többnyire játékfilmekről, és jellemzően közönségfilmekről beszélünk, amelyek a korszak technikai lehetőségeit maximálisan kiaknázva társadalmi körképet is adnak – természetesen a két világháború közötti magyar korszellem jegyében. Kutatásaimat a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum könyvtárában, valamint a Nemzeti Filmintézet Archívumában végeztem. A forgatókönyvekben a tágabb értelemben vett sport ritkán domináns motívum, inkább mellékszál a történet- és karakterábrázolások során. Ennek megfelelően a vívás, a tenisz és az autósport általában pozitív, míg a szerencsejáték (pl. sportfogadás lóversenyen), a varieté (pl. tánc) inkább negatív jelentéstartalmakat hordoz.  A sportábrázolások a vizsgált időszakban jellemzően a nagypolgárság, kisebb mértékben a nagybirtokos réteg és az arisztokrácia jellemző sporttevékenységeit illusztrálják. Az úri társadalom életét pedig jelentősen befolyásolja a(z anglomán) sportdivat, s az évtized vége felé már érzékelhető a testedzés iránti igény megjelenése is. A nagy, nemzetközi sportesemények hatása néhol már a filmekben is érezhető, az évtized utolsó éveiben pedig a futball – a semmiből előtörve – már „mindent visz”: fokozódó népszerűsége egyre inkább a polgári középosztály felé irányítja a figyelmet.

Iváncsó Ádám:

Párizs magyar bajnokai: A Club des Lutteurs Hongrois de Paris története

Az első világháborút követően a területileg megcsonkított Magyarországnak komoly gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie. Az emberek számára a mindennapi megélhetés biztosítása egyre nehezebb feladattá vált, így az 1920- as évek kezdetétől elindult egy kivándorlási hullám a jobb élet reményében. A századforduló időszakához képest azonban a célországok köre ekkor már sokkal szűkebb volt. Az Egyesült Államok 1921-ben kvótarendszert vezetett be, amelyet 1924-ben és 1927-ben tovább szigorítottak, míg az európai országok java szintén gazdasági problémákkal küzdött. Szinte az egyetlen alternatíva Franciaország volt, amely az Általános Bevándorlási Társaság (Seciété Générale de l’Immigration) nevű cég révén több százezer munkást toborzott külföldről, kezdetben a nehézipar, később más gazdasági ágazatok számára. A toborzók Magyarországon is eredményes munkát végeztek. Hevesy Pál követségi tanácsos 1923. szeptember 21-i jelentésében leírta, hogy naponta 80-100 magyar érkezett a párizsi Gare de l’Est pályaudvarra. A munkavállalók között számos olyan fiatal volt, akik itthon komoly sportolói múlttal bírtak. Többen kint is folytatni akarták a versenyzést, és közülük a legaktívabb közösséget a birkózók alakították ki. A csoport 1924-ben kezdett szerveződni a Szegedi Atlétikai Klub két korábbi versenyzője, Márton Pál és Csanády Lajos, valamint egy korábbi UTE birkózó, Elek Bertalan révén. Eleinte egy alkalmanként összeálló, szervezeti háttér nélküli társaságként működtek és mérkőztek meg a francia, belga és luxemburgi egyesületekkel. A sikerek hatására azonban a helyi birkózótársadalom részéről egyre nagyobb igény támadt a magyarokkal való találkozókra. Ez elengedhetetlenül magával vonta a szervezeti keretek kialakulását, egy sportegyesület létrehozását, amely végül 1925 decemberében jött létre. A Párizsi Magyar Birkózók Clubjának (Club des Lutteurs Hongrois de Paris, röviden: CLHP) első elnöke a szlovák származású Dvorcsák Győző lett, aki századelőn az Eperjesi Torna és Vívó Egylet színeiben maga is űzte a sportágat, s ebben az időszakban a párizsi magyar közösségi élet egyik legagilisabb személyisége volt. A CLHP a következő közel 1,5 évtizedben a francia birkózóélet, és a helyi magyar közösség egyik meghatározó, különleges szereplőjévé vált, amelynek részleteibe az előadásom során adok rövid betekintést.

Kormány Ákos:

Szépség, erő és biológia – A munkásmozgalmi természetjárók test- és egészségképe a 20. század első felében

Az egészség megőrzésének igénye a 19. század második felétől kezdve fokozatosan nyitotta meg a testmozgás addig kevésbé ismert formái előtt az utat. A szervezett természetjárás népszerűsége a modern életreform-mozgalmak trendjeivel együtt haladt, miközben előbb a polgári, majd néhány évtizeddel később a munkáskultúrán belül is gyökeret tudott ereszteni. A munkásmozgalom magyarországi viszonylatában a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) emelkedett ki, mint a természetjárás vezető és egyben iránymutató szervezete. 1910-ben a Munkás Testedző Egyesület turista szakosztálya kivált az anyaegyesületből, és Természetbarátok Turista Egyesülete néven önállósodott. A munkásturisztika saját szervezetének létrejötténél is fontosabb volt azonban, hogy a természetjárás nemzetközi hálózatához a Touristenverein die Naturfreunde-hoz csatlakoztak. Ez önmagában azért volt lényeges esemény, mert így a szervezeti felépítés, az ideálok és minden egyéb más gondolat egy határokon túlívelő, modern keretrendszert kapott. A munkásmozgalmi természetjáró mozgalom még az első világháborút megelőzően hihetetlen fejlődésnek indult. Tizenkilenc városban jött létre csoportja, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia magyar felének valamennyi jelentősebb területét lefedték. Azonban a nagy háború, a forradalmak és egy új politikai rendszer létrejötte igencsak megtépázta az egyesületet és megnehezítette annak működését. Kutatásaimhoz felhasználtam a TTE levéltári iratanyagát, rokon egyesületek ide vonatkozó iratait, illetve visszaemlékezéseket. Ezen kívül fontos forráscsoportot jelentett a korabeli sajtó folyóiratai, különös tekintettel a Természetbarátra és a Népszavára. Továbbá vizsgáltam forrásértékű kiadványokat és egykorú fényképeket is. Ezek mellett pedig a nemzetközi szakirodalom már feltárt eredményeire úgyszintén támaszkodom.

László Laura:

A világ második legjobb sakkozója? Löwenthal János Jakab találkozása Paul Morphyval

Az előadás fókuszában a magyar sakkozást a világtérképre feltevő, győztesen megvívott Pest-Párizs levelezési mérkőzés egyik főszereplője, a Pesti Sakk-kör egyik alapítója, Löwenthal János Jakab (1810–1876) áll, akit korában a világ legerősebb mesterei között, sőt, a világ „második legjobb” sakkozójaként tartottak számon. Löwenthal az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után – minthogy Kossuth Lajos kormányában fontos hivatalt töltött be – menekülni kényszerült, így sakkozói pályája is külföldön teljesedhetett ki: először az Amerikai Egyesült Államokban, ahol kezdeti tervei szerint ugyan farmerként szeretett volna élni, mégis professzionális, bevételeit a sakkal kereső játékossá vált, majd Angliában telepedett le. Ezen utazásai tették lehetővé, hogy a magyar sakkozás színvonalát is reprezentálva a nagyvilágban több ízben is megmérkőzzön a világ akkori legjobb sakkozójának, s az első (nem-hivatalos) világbajnoknak is tartott amerikai Paul Morphy ellen. Az előadás leginkább a Morphy elleni játszmák alakulására koncentrál magyar nyelven kevéssé feldolgozott források – például maga Löwenthal angol nyelvű, Morphyt tanulmányozó könyve, s számos korabeli külföldi szaklap tudósítása alapján – s arra az úgynevezett historikus pontszámításra, amely Löwenthal játékerejét top szinten, a szűk világelit részeként tartja nyilván. A vizsgálódás célja, hogy a magyar nyelven eddig szakmai és tágabb kontextusban is kevés figyelmet kapott, ugyanakkor sportágában kiemelkedőt alkotó Löwenthal munkásságát és eredményeit behatóbban ismertesse. Előadásomban a vonatkozó korabeli külföldi szaklapok és szakkönyvek, valamint magyar sakktörténeti munkák köréből származó szakirodalmi tételekre támaszkodom.

Manhercz Erika:

A magyar úszó- és vízilabda válogatott kalandos útja az 1932-es Los Angeles-i olimpiára

A magyar úszó-és vízilabda válogatott több, mint egy hónapos utazással jutott el az 1932-es Los Angelesben megrendezett nyári olimpiai játékokra. A hosszú út során szó szerint „végigúszták” Amerikát, hiszen számos városban álltak meg, hogy megküzdjenek a helyi legjobb versenyzőkkel és bemutatókat tartsanak. Ennek elsődleges oka az utazás költségességére vezethető vissza (emiatt az előző olimpiához képest felére esett vissza az indulók száma). Össze kellett „kalapolniuk” az útiköltséget. Az amerikai versenyek során az olimpia előtt a legesélyesebbnek tartott úszók küzdhettek meg egymással, így a közönség már ekkor nagy lelkesedéssel fogadta az olimpiai címre esélyes vízilabda csapatot, valamint úszóinkat, köztük a favoritnak tartott Dr. Bárány Istvánt. Az úszó-és vízilabda válogatott utazásairól pontosan értesülhettek az érdeklődök a magyar sajtóból, hiszen a Nemzeti Sportnak többek között tudósított a vízilabdások vezetője, Komjádi Béla és a csapat masszőre „Pitti Kiss” is. A Pesti Naplónak Dr. Bárány István küldött rendszeresen beszámolókat. Az úszókülönítmény már Prágában megkezdte a versenyzést, majd folytatta útját Brémába, ahol szintén mérkőzések várták a csapatokat. Innen különvonattal indultak a Bremen óceánjáróhoz, hogy megkezdjék a több napos utazást Amerika felé. […] New Yorkban, az első versenyhelyszínen Bárány és a vízilabda csapat ugyan győzött, de a többi úszó hátraszorult az amerikai válogatott mögé. A kompánia haladt is tovább az amerikai magyarság központjába, Cleveland-be. Majd következett Chicago, San Francisco és a végállomás, az olimpia helyszíne, Los Angeles. Sok helyen nagy lelkesedéssel várták a magyar csapatot, San Francisco polgármestere Angelo Rossi átnyújtotta a város jelképes kulcsát is a különítménynek. Úszóink azért belefáradtak a hosszú utazásba és az állandó megmérettetésbe, Bárány és Komjádi is csak a lelátóról figyelték a nyitó ünnepséget. […]

Nagy Gergely:

A Berán család hatása a századfordulós és két világháború közti magyar sportra

A Berán testvérek az 1880-as évek Budapestjén születtek és a 20. század eleji magyar sport-életre fontos, „történelmi” hatást gyakoroltak. A legidősebb testvér, Berán József a Ferencvárosi Torna Club egyik alapító tagja és korai halála ellenére is az FTC labdarúgó szakosztályának egyik fontos alakja volt, hiszen a csapat első kapitánya lett. Két öccse, Lajos és Nándor, a magyar éremművészet és szobrászat prominens személyiségévé vált. A magyar éremművészet felvirágoztatásában előbbi a művészi koncepciót, utóbbi az üzleti és ipari hátteret adta. Berán Lajos eredetileg Telcs Edénél és Bécsben folytatott tanulmányai során szobrászatot végzett, de pályafutása mégis az éremkészítésről szólt, egy olyan korban, amikor a numizmatika mesterei a franciák és osztrákok voltak, míg ő maga a magyar éremművészek első generációját képviselte. Művei a bécsi klasszicista iránnyal tartottak kapcsolatot, de nem voltak mentesek a szecesszió hatásától sem. Éremképei három ábrázolási műfajra oszlanak, mint az arcképekre, a kötött ábrázolásokra és a szabad kompozíciókra. Művészi értékét legjobban a sportérmekben fejezte ki, ahol teljes kötetlenség jellemezte. Humorérzék, a formák és vonalak játékának kedvelése és a dekoratív elemek alkalmazása itt egyaránt megfigyelhető. A Berán testvérek fontos szerepet töltöttek be a korabeli magyar sporttörténet fejlődésében. Hármuk tevékenysége nemcsak a magyar-, hanem azon belül az idén 150 éves Budapest város sporttörténetének is fontos mozzanata volt. Az előadáshoz korabeli numizmatikai tárgyi emlékeket, sajtót és szakirodalmat kívánok felhasználni.

Dr. Szabó Lajos:

A balatoni sportélet kezdetei

A nyugat-európai fürdőélet mintájára a Balaton mellett először a XVIII. században a füredi savanyúvíz felfedezésével indult meg a gyógy idegenforgalom. 1861-ben a Déli Vasút megépülésével vált a Balaton könnyen elérhetővé a fővárosi polgárság számára. Ez az az időszak, amikor megkezdődött a modern sportélet hazánkban, természetes, hogy ez fokozatosan a Balatonra is kiterjedt.

Magyarországon a sport mindig erősen főváros központú volt, a Balatonhoz köthető sportok alapítói és művelői is főképp Budapestről érkeztek. A tó „felfedezése” a Reformkorral kezdődött meg. A nyugati sportokat megismerő, azokat művelő ifjú nemes ifjak voltak az elsők, akik vízbe, illetve vízre szálltak. A Birodalom gyógyfürdői közé emelkedő, a Balaton első fővárosa, Füred lett a sportok első helyszíne. Az első feljegyzett úszó, vitorlás, csónak és a szandolin versenyek mind ide kötődtek. A Déli vasút megépítése átrendezte a lehetőségeket. A vasút mentén sorra létesültek az üdülőtelepek. Ezek megközelítése már sokkal könnyebb és gyorsabb volt. Sport szempontjából Földvár és Siófok emelkedett ki közülük. A Balatonnál művelt sportok, az első időkben, helyszíntől függetlenül elsősorban az arisztokrácia tagjaihoz kötődtek. Ezek: a vitorlázás, úszás, tenisz, golf, lövészet, lovaglás, lóversenyzés voltak. Megalakultak az első clubok, egyletek, megrendezték az első versenyeket, az első bajnokságokat. Nyaranta folyamatossá vált a sportélet. A századfordulóra mind népszerűbb balatoni üdülés kiszélesítette a társadalmi palettát, egyre inkább a fővárosi polgárság töltötte meg a parti sétányokat. A századforduló után már az első sportvállalkozások is letelepedtek a parton, oktatást és szórakozást biztosítva az üdülővendégeknek. Az egyre tudatosabb idegenforgalom, a sportot is felhasználta a tó népszerűsítésére. A minták: a Lídó, Abbázia, Nizza és Ostende voltak. Időszakunk végén Földvárt már magyar Nizzaként, Siófokot pedig Ostendeként emlegették.

A rohamosan fejlődő Monarchia és a világvárossá váló Budapest polgárai felfedezték a Balatont és a fokozatosan kiépülő üdülőhelyeken főképp időtöltésként, szórakozásként a rendszeres sportolás is megjelent. A minta a nyugati polgárság és a hazai arisztokrácia volt. A tó marketingjéhez tudatosan használták fel a sportot, a sportversenyeket is.

Szentgyörgyi Viola:

A test nevelésének kialakulása Comeniustól, a német és svéd iskolai testnevelés alapjaiig a XIX. század első felében

A testnevelés oktatásának általános elterjedéséig hosszú út vezetett, melynek gyökerei egészen régre nyúlnak vissza. Az előadás ebbe a fejlődéstörténetbe nyújt betekintést. A morvaországi Johannes Amos Comenius, aki hazánkban is tanított Sárospatakon 1650 és 1654 között, az elsők között ismerte fel, hogy a tanulók szellemi képzése mellett a testi képzésük is elengedhetetlen. Ezt tantervébe délutáni játékként vezette be, ahol különböző élénkítő gyakorlatokat végeztek, mint a labda, a teke, a golyó, vagy a karika, csupa futással járó, élénkítő gyakorlatot. Comenius életműve meghatározó az iskolai testnevelés vonatkozásában. A munka, tanulás és a pihenés ritmusának meghatározásával, valamint a testnevelés gyakorlatanyagának összegyűjtésével hozzájárult a modern iskolai testnevelés megalapozásához. A filantropizmusnak, amely az angol, a francia és a német felvilágosodás pedagógiai hatásaiból nőtte ki magát és úttörője svájci Johann Heinrich Pestalozzi, elsődleges szerepe volt a testnevelés iskolai tantárggyá válásában, a filantropisták révén vált a testnevelés az iskolai oktatás részévé, melynek elismertetése, kötelező bevezetése az egyes iskolatípusokban azonban csak az 1800-as évek második felében következett be. Később a német és a svéd hagyományok hatottak a leginkább a testnevelés fejlődésére. A svéd gimnasztikából fejlődtek ki azok a mai napig is használt tornaszerek, mint pl. a bordásfal, a (svéd) szekrény vagy a pad, s munkásságuk folytán a testnevelést a filantropiumok mintájára beillesztették az oktatás rendszerébe.

Zombory István György:

A balatoni Kékszalag története

Az első balatoni vitorlásverseny megrendezését illetően több elképzelés is van. Az egyik legnagyobb múltú verseny nem más, mint a Kékszalag. A Kékszalag Nemzetközi Vitorlásverseny egy évente megrendezésre kerülő sportesemény. A versenyen a Balaton tavat kell az óramutató járásával megegyező irányában megkerülni a lehető leggyorsabban. A légvonalban 155 kilométer hosszú távot kikötés nélkül két nap alatt kell megtenni. Az európai versenyeken, a Garda-tavi Centomiglia, a Boden-tavi Rund um és a Genfi-tavi Bol d’Or viadalon kívül a Kékszalag ma Európa legrégibb, legnagyobb tekintélyű, leghosszabb távú és a legtöbb indulót regisztráló tókerülő versenye vitorlás hajók részére. A vitorlás hajóknak egy bójákkal előre kitűzött távot kell megtenni minél gyorsabban. A versenyre a vízi és a belvízi közlekedési szabályok és előírások vonatkoznak. Miért kék szalag? Valamikor a tengerek leggyorsabb vitorlása viselhette árbocán a kék szalagot, s ezt a tradíciót később átvették a gőzösök is. A vitorlás sport elterjedésével az európai tavakon is kialakultak azok a versenyek, amelyek győztese árboc­csúcsára köthette a leggyorsabbnak járó elismerést jelképező szalagot. Ezt a szokást ültette át a Balatonra a versenyt először kiíró Hungária Yacht Club. A kékszalag verseny győztese mindaddig árbocának csúcsán viselhette, viselheti a kék szalagot, amíg a következő versenyen az első helyet el nem vesztette. A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepe. Az esemény egyesíti a vitorlázás hagyományait. A résztvevők egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel, az elemek kihívásaival. Az esemény két napon keresztül teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és az akaraterőt. Valamint a Kékszalag vitorlásverseny egy olyan sportesemény, ahol kezdő és profi vitorlások egyaránt összemérhetik tudásukat. Az előadás, a szakirodalom a Hajó Magazin, Vitorlázás Magazin évfolyamainak és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum anyagára támaszkodik.