Rovatunk idei utolsó számába egy impozáns labdarúgó-díjat választottunk, amelynek apropóját az adja, hogy a trófea eredeti tulajdonosa a 130 évvel ezelőtt indult Sportvilág című lap volt. A magyar nyelvű sportsajtó fejlődése a 19. század utolsó két évtizedében kapott jelentősebb lendületet. Előzményként említhető az 1857-ben alapított Vadász- és Versenylap, amely évtizedekig az egyetlen olyan hazai orgánum volt, amely egyik fő témájaként képviselte a sportot. Ezt követte 1879-ben a Vadászújság (1880-tól Vadász Lap), amely inkább a Vadász- és Versenylap konkurense kívánt lenni, és a sporttal csak mellékesen foglalkozott. 1884-ben azonban elindultak a Tornaügy és a Herkules című lapok, amelyek már az új korszak kezdetét jelezték. Amíg előbbi a kompetitív szemléletet elvető tornamozgalom orgánumának számított, addig utóbbi már nyitott volt az atlétikamozgalom szabadtéri versenysportjai iránt is, de a havonta, majd 1892-től kéthetente megjelenő Herkules még nem tudta kiszolgálni a sport iránt megmutatkozó egyre nagyobb olvasói igényt. Ezt a piaci rést megérezve 1893 decemberében a még csupán 22 éves Balogh Hugó megalapította a Sportvilág című lapot, amit munkatársával, a szintén csak 23 éves Tatich Péterrel 1894 februárjától már hetilapként adtak ki.

Ki is volt azonban a két alapító? Balogh Hugó 1871. január 29-én született Pesten. Már fiatalon érdeklődést mutatott a sportok iránt. 17 évesen részt vett a gróf Vay Lajos vívómester által meghirdetett házibajnokságon a kezdő tőrvívók kategóriájában. Miután a Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziumában leérettségizett a Budapesti Tudományegyetemen folytatta a tanulmányait joghallgatóként. A diákközösség aktív tagjaként az Egyetemi Athletikai Club háznagya, szertárosa és úszója lett, majd 1890-től már a MAC színeiben versenyzett, ahol a korszak egyik legjobb hazai úszójává vált. 1893-ban egyik alapítója volt a Magyar Úszó Egyletnek, amely a vizessportokon túl a magyar labdarúgóélet korai időszakának egyik meghatározó klubjává vált. A századfordulót követően a Magyar Labdarúgó Szövetség intézőbizottságának tagja, majd az FTC úszó-, atlétika-, és a futballszakosztálynál töltött be művezetői pozíciót, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség első titkára is volt egy időben.

Balogh Hugó az 1920-as években

Balogh Hugó munkatársa, a szerb származású Tatich Péter 1870. november 27-én született a Bács-Bodrog vármegyei Zomboron. Tanulmányait szülővárosában, Nyitrán, majd a Budapesti Tudományegyetemen jogászként folytatta. 1889-ben lett a Magyar Athletikai Club sportolója, ahol Halász Zsigmond szakmai vezetése mellett megismerkedett az ökölvívással, de kipróbálta magát atlétikában, kerékpározásban, valamint 1893-tól a lengyel Władysław Pytlasiński révén birkózásban is.

Balogh és Tatich együttműködése révén 1893. december 17-én jelent meg a Sportvilág első száma, amely megpróbálta betölteni a magyar sportsajtóban tátongó űrt. A lapot Balogh Hugó igyekezett előfinanszírozni, de a hosszútávú működés biztosításához szükséges lett volna egy komoly előfizetői kör megteremtése, amelyet már a legelső szám szerkesztői köszöntőjében is burkoltan megfogalmaztak: „A mi czélunk örökké a magyar sportágak tökéletesítése marad, és hogy e nemes czélt elérhessük, számítunk a magyar sportközönség szellemi és anyagi támogatására, melyről különben is eleve meg vagyunk győződve”. A várakozással ellentétben mégsem érkezett elegendő anyagi támogatás, így a Sportvilág 1894. július 8-a után átmenetileg felfüggesztette a működését. Az újságot Tatich Péter Stobbe Ferenc építésznek, a Budapesti Torna Club egyik alapítójának az anyagi támogatásával indította újra 1895. február 3-án. A következő hónapban Stobbe Ferencet egy másik BTC alapító, Iszer Károly váltotta a tulajdonosi székben, míg a szerkesztői feladatokat Tatich látta el egészen 1895 májusáig, amikor Balogh Hugó vette át a feladatkört. Az alapító egészen 1895 októberéig dolgozott a lapnál, amikor dr. Füzesséry Árpád ügyvéd, a Magyar Úszó Egyesület akkori titkára, a vízilabda későbbi hazai meghonosítója vette át a szerkesztési feladatokat. A lap működése stabil maradt az alapítók távozása után is, amely elsősorban Iszer Károlynak volt köszönhető.

A futballfanatikus laptulajdonos ötlete nyomán 1900. október 14-én egy kispályás labdarúgótornát szerveztek, amelynek bevételét a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület számára ajánlották fel. A mérkőzéseket 70×40 méteres pályán 6-6 fős csapatok vívták 7-7 perces félidőkkel. A tornára 7 klub adta le a nevezését: a Budapesti Atlétikai Klub, a Budapesti Torna Club, a Budapesti Sport Club, a Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Úszó Egylet, az Újpesti Torna Club és az osztrák Vienna Cricket and Football Club. Közülük a BTC 3, a MUE 2 csapatot indított. Az első torna győztese a Vienna Cricket and Football Club lett, második a Budapesti Torna Club A csapata, harmadik pedig a Ferencvárosi Torna Club lett.

A következő évben szeptember 22-én tartották a tornát. A mezőny ismét népes volt: a Budapesti Torna Club 2 csapattal, a Magyar Úszó Egylet 2, a Ferencvárosi Torna Club 1, a Budapesti Sport Club 2, a Sport Club 1900 2, a Rákosszentmihályi ST 1, a Törekvés FC 1, Budapesti Atlétikai Club 1 csapattal nevezett. A győzte ekkor a Magyar Úszó Egylet A csapata lett, mögötte az FTC végzett, míg harmadikként a BTC A csapata zárt.

Harmadik alkalommal 1902 szeptemberében került sor a tornára. A nevezési határidő szeptember 13. volt, amely után 2 nappal a Teréz körúti Sztanoj-féle kávézóban tartották a sorsolást. Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett végül 11 klub 19 csapata adta le a nevezését: a 33 FC 2 csapattal, a BAK 2, a BTC 2, a BSC 2, az FTC 2, az Óbudai TE 1, az MTK 2, a MUE 2, a Postások 1, a Törekvés 2, valamint az UTE 1 csapattal. A lebonyolítás azonban nem volt problémamentes, mert a Millenáris pályán megrendezett tornán az újpestiek csapata végül nem jelent meg, míg az FTC és BAK A csapataiból hiányzott 1-1 játékos, így őket kizárták a további küzdelmekből. A tornát végül a BTC A csapata nyerte, második a 33 FC A csapata, harmadik az MTK A csapata végzett.

A következő évben még egy alkalommal megrendezték a tornát, de ezt követően a Sportvilág már nem folytatta a sorozatot. Az úgynevezett „hatos” tornák népszerűsége azonban annyira megnövekedett, hogy 1904-ben már a Magyar Olympiai Bizottság szervezett egy hasonló mini-bajnokságot. 1905 januárjától Iszer Károly átadta a laptulajdonosi jogot Dr. Speidl Zoltánnak, aki atlétaként magyar bajnok, valamint az 1900-as olimpián 800 méteres síkfutásban 5-ik volt, sportvezetőként pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség titkáraként szerzett tapasztalatot. A Sportvilág a következő 8 évben több tulajdonosváltáson is átesett, miközben a lap egyre kevésbé bírta a megnövekedett konkurenciaharcot a hazai sportsajtópiacon. Az újság utolsó száma 1913. december 22-én jelent meg.

Iváncsó Ádám