Sorozatunkkal olyan ritkán látott relikviákat szeretnénk bemutatni a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményéből, amelyek jeles eseményekhez, sportolókhoz, kiemelkedő sportteljesítményhez köthetők, vagy éppen funkciójuk miatt rendelkeznek említésre méltó sporttörténeti értékkel.

A jelen alkalommal Hajós Alfréd olimpiai ezüstérmét mutatjuk be, amelyet 100 évvel ezelőtt, az 1924-es párizsi játékokon nyert a művészeti versenyek építészet kategóriájában alkotótársával, Lauber Dezsővel. Hajós Alfrédról köztudott, hogy ő az első magyar olimpiai bajnok, de az már kevéssé ismert, hogy civil foglalkozását tekintve építészmérnök volt. A Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, majd pályakezdő építészként először Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában dolgozott. 1907-ben önálló irodát nyitott és hamar keresett építésszé vált. Számos olyan épületet tervezett, amely ma már városképi jelentőséggel bír, mint a Római katolikus gimnázium Lőcsén, a Magyar Általános Hitelbank palotája Szabadkán, vagy az Aranybika Szálló Debrecenben. A sport iránti szeretete építészként is megmutatkozott. 1922-ben az ő tervei alapján épült meg az Újpesti Torna Egylet Megyeri úti stadionja, majd az 1924-es nyári olimpiai játékok művészeti versenyében egy Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervvel második helyet ért el. Így Hajós Alfréd és az amerikai Walter W. Winans az egyedüliek, akik mind sportolóként, mind a szellemi versenyek résztvevőiként olimpiai érmet szereztek.

Nemcsak sportolóként, hanem építészként is kivívta a kortársai elismerését. Nem volt tehát meglepő, amikor 1930. március 12-én a Nemzeti Sportuszoda tervpályázatán őt hirdették ki győztesnek. Március 17-én Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter ünnepélyes kapavágásával meg is indult a beruházás. A feszes ütemtervet sikeresen tartották, így december 4-én már próbaversenyeket rendeztek az új uszodában, december 7-én pedig ünnepélyes keretek között, egy nemzetközi úszóversennyel megnyitották a világ első, nézőtérrel is ellátott fedett uszodáját.

Hajós Alfréd a Nemzeti Sportuszoda építkezésén

Átadásakor Európa legnagyobb fedett úszócsarnokának számított a maga 33 m hosszúságú és 18 m széles úszómedencéjével. Vizét kezdetben a margitszigeti termálvízforrás, valamint a Dunából szivattyúzott hideg víz keveréke biztosította. A medence körül 2500 néző befogadására alkalmas nézőteret, az épület körül 800 fürdőzőre elegendő öltözőhelyiséget építettek. Minden szempontból méltó otthona lett a világszínvonalú magyar úszó- és vízilabdasportnak.

Hajós Alfréd elkötelezetten támogatta a Nemzeti Stadion építésének ideáját, és maga is számos stadiontervet készített az évtizedek során. Az elsőt 1913-ban Villányi Jánossal közösen alkotta meg a régi lóversenytér telkére, amely a mai Dózsa György út, Thököly út, és Stefánia út közötti területre tervezett. A következő munkáját 1919-ben alkotta meg, amely görög és magyaros elemeket ötvözött, s helyszínként arra Margitszigetre szánta, amelyet 1919. március 28-án nyitottak meg ingyenesen a főváros lakossága előtt. Az 1930-as évekre a stadionépítés ügye heves vitákat váltott ki az építésztársadalmon belül, amely végül három elismert építész, Borbíró Virgil, Hajós Alfréd, és Maróti Géza tervcsatájában teljesedett ki. Az 1930-as évek második felében egyre radikalizálódó politikai élet őt sem hagyta hidegen. Sportsikereinek köszönhetően a zsidótörvények hatálya alól kezdetben mentességet élvezett, de a nyilasuralom idején már bujkálnia kellett. A szintén olimpiai bajnok Halassy Olivérrel közösen zsidó sportolókat igyekezett bújtatni.

Budapest ostroma után több középület, például a Vajdahunyad várának és a Tőzsdepalotának a helyreállítási munkáit vezette. A Nemzeti Stadion kérdése azonban továbbra sem hagyta nyugodni. 1946 februárjától újra a régi lóversenytérre összpontosított, és számos tervet dolgozott ki az Istvánmezei út, a mai Stefánia út és a Dózsa György út által határolt területre. A Centrális Stadion munkacímre hallgató létesítmény tervezésére a főépítészi megbízást végül mégsem ő, hanem Dávid Károly kapta. Dávid munkáját a tervek elkészítésében Juhász Jenő és Kiss Ferenc, míg a statikai tervezés terén Gilyén Jenő segítette. A korábbi stadionkoncepciók áttanulmányozása után a döntnökök a Hajós által is kiszemelt régi Lóversenytér mellett tették le a voksukat. Az építkezés 1948-ban kezdődött, és időnként lelkes önkéntesek, köztük az Aranycsapat tagjai is bekapcsolódtak a munkába. A megnyitó ünnepséget 1953. augusztus 20-án tartották, Avery Brundage, a NOB elnökének a jelenlétében. A megnyitón díszvendégként Hajós Alfréd is részt vett, aki számára ez egyszerre volt egy álom beteljesülése és keserű csalódás, mert élete munkájaként tekintett a Nemzeti Stadion megtervezésére, ennek ellenére még szakértőnek sem kérték fel a megvalósuló projekthez. Két évvel a stadion megnyitása után távozott az élők sorából.

Hajós Alfréd személye a Sportmúzeum szempontjából is fontos, mert tagja volt annak a Testnevelési és Tudományos Tanácsnak, amely 1954-től megkezdte a múzeum alapgyűjteményének az összeállítását, majd halála előtt a Báthory utca 5. alatti lakását és relikviáinak egy részét a majdani múzeum számára ajánlotta fel.