Rovatunk novemberi számának műtárgya egy ritkán emlegetett sporthoz kapcsolódik, a kötélhúzáshoz. A szóban forgó tárgy egy impozáns díszoklevél az 1897 júniusában tartott dévai kerületi tornaversenyről. Az oklevelet a dévai Magyar Királyi Általános Főreáliskola ifjúsága számára állították ki, akik győzedelmeskedtek a kötélhúzás kategóriában.

Az oklevél méretei tekintve 57 cm széles és 46 cm magas. Gazdagon díszített és részletesen kidolgozott; felül található Hunyad vármegye címere a csőrében gyűrűt tartó hollóval, bal oldalt egy kardot, trombitát és győzelmi babérágat tartó szárnyas angyal helyezkedik el, a háttérben pedig a dévai Várhegy látható az ókori eredetű várral, melyet a tatárjárás után IV. Béla király építetett újjá. Az oklevelet aláírták a kerületi tornaverseny bíráló bizottságának tagjai, valamint Hunyad vármegye főispánja Báró Szentkereszty György mint a verseny elnöke.

Az oklevél Dr. Mező Ferenc sporttörténész és tanár hagyatékában maradt fent. Mező Ferenc az 1928-as amszterdami olimpia művészeti versenyeinek olimpiai bajnoka volt epika kategóriában. Sporttörténészként szerteágazó kutatásokat végzett a sport számos területén, kezdve az ókortól egészen saját koráig. Az oklevelet a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum restaurálta, így a bal felső sarok hiányosságát leszámítva, újra régi pompájában tündökölhet.

Magyarországon a kötélhúzás elsősorban nem versenysportként volt ismert, hanem inkább az iskolai testnevelési órák és a különböző sportünnepélyek és bemutatók programjaiban szerepelt. Magyarországon a tornamozgalom irányítását a 19. század második felében a hivatalosan 1873-ban megalakult Nemzeti Torna Egylet tartotta a kezében, akik a sportolásnak az ember testi és lelki nevelésében betöltött szerepét hangsúlyozták a versenysportolással szemben. Déva városa mint Hunyad vármegye székhelye, önállóan rendezett kerületi tornaversenyeket, ahol a kötélhúzás mellett a program része volt a futás, távolugrás, magasugrás, függeszkedés, rúdmászás, rúdugrás és a súlydobás is.

Nemzetközi szinten a kötélhúzás komolyabb sporttörténeti múltra tekinthet vissza, sőt még olimpiai és sportág is volt. A sportág, nemzetközi nevén Tug of War, valószínűleg az angol tengerészek játékos vetélkedéseiből nőtte ki magát. 1960-ban alakult meg a nemzetközi szövetség (TWIF), melynek ma 75 ország a tagja. A sportág főként Svájcban, Németországban, Nagy-Britanniában, Svédországban és az Egyesült Államokban tett szert komolyabb népszerűségre.

A kötélhúzás 1900 és 1920 között szerepelt a nyári olimpiai játékok programjában is. 1908-ig még az atlétika egyik versenyszámaként, azonban 1912-től már önálló sportágként kerültek megrendezésre a versenyek. A verseny célja az ellenfél csapatának, illetve annak első emberének áthúzása a kijelölt középvonalon. Egy csapat nyolc tagot számlál, azonban 1900-ban Párizsban csak hat, 1904-ben St. Louisban pedig öt főből állt egy csapat. Amennyiben öt percen belül egyik csapatnak sem sikerült az áthúzás, akkor az a csapat nyer, amelyik távolabbra tudja húzni ellenfelét. A versenyek három győzelemig tartottak.

„A sporteszköz 23 méter hosszú és 5-6 centiméter átmérőjű kötél. A két csapat első versenyzői 3,50 méterre állnak egymástól. Az utolsó versenyző mögött még legalább egy méter kötélnek kell lennie. Minden játékos 1,25 méter távolságra áll fel egymástól. Tilos a kötélre csomót kötni vagy azon bármi olyan beavatkozást alkalmazni, ami hozzásegíti a versenyzőt a kötél jobb fogásához. A kötél közepére egy színes szalagot, a közepétől mindkét irányban 1,75 méterre más-más színű szalagot kötnek.” (Ivanics Tibor: Kötélhúzás az olimpiai játékokon, in Sporthistória 2003, 6. szám, 14.)

A kötélhúzás tekintetében nem mindig egyértelműek az olimpiai eredmények adatai. Ennek az a fő oka, hogy a kötélhúzó versenyek rendezése és lebonyolítása körül gyakran nagy volt a zűrzavar. A világkiállítás árnyékában megrendezett 1900-as párizsi olimpia játékokon például az Egyesült Államok kötélhúzó csapata nem volt teljes, mert három tagja nem tudott átérni a kalapácsvetés döntőjéről, a norvégokat kizárták, mert összesen két versenyzőt tudta kiállítani, a szintén emberhiánnyal küszködő dánok és svédek pedig végül közös csapatot indítottak. A párizsi olimpiai játékokról hivatalos jelentés és eredménylista nem készült, a különböző szakirodalmi források pedig más-más nemzetet hoznak fel győztesként. A legelfogadottabb adatok szerint a Svédország és Dánia közös csapat volt az első, Franciaország a második, harmadik helyezés pedig nem volt.

1904-ben, St. Louis-ban hat csapat versenget kötélhúzásban. Az első négy helyen az Egyesület Államok csapatai végeztek, utánuk pedig Görögország és Dél-Afrika következett.

Az 1906-os athéni soron kívüli olimpián Németország, Görögország, Svédország, Ausztria volt a sorrend.

Az 1908-as londoni olimpián Nagy-Britannia tagbaszakadt rendőrei taroltak. Az első három helyen a London City Police (arany), a Liverpool Police (ezüst), a K. Division Metropolitan Police (bronz) csapata végzett. Az amerikaiak ellenfeleik szöges cipőire hivatkozva megóvták az eredményt, de az angol rendező bizottság ezt visszautasították, mert szerintük a cipők a rendőri erők hivatalos öltözékének részét képezték…

1912-ben, Stockholmban a házigazda svédek győzedelmeskedtek, Nagy-Britannia pedig a második helyen végzett.

Az 1920-as antwerpeni olimpián a hivatalos sorrend Nagy-Britannia, Hollandia és Belgium volt, azonban itt is vannak eltérő adatok. Mező Ferenc szerint például a hollandokat a negyedik helyre sorolták, mert korán hazautaztak, így az Egyesült Államok csapata végzett a második helyen, míg a harmadik hely Olaszországot illette.

1920 után a kötélhúzást törölték az olimpiai játékok programjából.

 Csóti Gergely Ákos