Hónap műtárgya-rovatunk decemberi cikkében egy emlékérmet mutatunk be, amely Elek Ilona 1936-os olimpiai bajnoki címe tiszteletére készült.

Elek Ilona 1907. május 17-én született Budapesten. Édesanyja Hollóczy Jusztina, édesapja Eisler Sándor zsidó származású kereskedő. Tanulmányait Margit nevű húgával együtt a fővárosban folytatta.  Ilona már a kezdetektől a vívás iránt érdeklődött, de a zongorázásnak is nagy figyelmet szentelt. Fodor István vívótermében ismerkedett meg a sportággal, és 22 évesen került be először a válogatottba – édesapja állta a költségeit, hogy ott lehessen a nápolyi Európa-bajnokságon. Akkor még saját jogon nem fért volna be a csapatba, egyéniben az ötödik helyen végzett. Sportkarrierjét annyira komolyan vette, hogy amikor a Zeneakadémia rektora választás elé állította, testvérével együtt végül a vívás mellett tette le a voksát. A testvérpár szoros kapcsolatát jól jellemezte, hogy 1930-ban Ilona saját pályafutását is kockáztatta, amikor egy tornán hevesen reklamált a zsűrinek egy Margit elleni ítélet kapcsán. Ilonát ezért két évre eltiltották, melynek bár a felét elengedték, így sem volt esélye arra, hogy a 1932-es Los Angeles-i olimpián elinduljon. 1934-ben megnyerte a varsói Európa-bajnokságot, majd egy év múlva a címvédés is sikerült neki. 1936-ban mégsem a legjobb magyarként utazott ki a berlini olimpiára, Vargha Katalint ugyanis a verseny előtt előrébb rangsorolták.

A 29 éves Ilonának jól indult az ötkarikás verseny, az első csoportkörben remek vívással veretlenül zárt, a másodikban viszont nem találta a ritmust. Két győzelme mellett három vereséget szenvedett, és csak a jobb találataránya miatt került be az elődöntőbe. Az elődöntőben aztán újra megtáltosodott és veretlenül, öt győzelemmel jutott a nyolc résztvevős döntőbe. A fináléban először magyar társával, Vargha Katalinnal mérkőzött meg, aki ellen fölényes 5:1-es győzelmet aratott. A második meccsen a német Helene Mayer következett, amely éles csatát hozott. A korabeli Nemzeti Sport erről így tudósított: „Őrült izgalom uralkodott a teremben, a németek tapsolnak és biztatják Mayert, hosszas várakozás után Mayer kitör, szúrást csinál, ezt azonban Elek védi, és riposztja ül. Győz Elek 5:4-re.”

A címvédő Ellen Preiss ellen hasonlóan feszült meccs jött, az osztrák 3:1-gyel el is tudott lépni, Ilona azonban minden lelki erejét és tudását összeszedve fordított és nagyon pontos szúrásokkal megőrizte veretlenségét. A negyedik mérkőzésén Hedvig Hassal szemben viszont alulmaradt, majd az utolsó két meccsén, a dán Karen Lachmannal (5:3) és az osztrák Elisabeth Grasserrel szemben (5:0) győzni tudott. A fináléban elszenvedett egyetlen veresége miatt – Hass a döntő előtt a második csoportkörben is jobb volt nála – Preiss és Mayer meccsén múlt az aranyérme. Ha ugyanis Mayer nyer, neki is hat győzelme van, és kettejüknek egy külön csörtében kell eldönteni, melyikük az aranyérmes. Preiss azonban 4:4 után megszúrta Mayert, ezzel a német a második helyen zárt, míg az osztráknak jutott a bronzérem.

Győzelme után így nyilatkozott Ilona a Pesti Hírlapnak: „Írja meg kérem, hogy ez életem második legboldogabb napja”. A Pesti Naplót tudósító kardvívó olimpiai bajnoknak, Petschauer Attilának feltárta, mikor volt boldogabb: amikor férjhez ment. Igaz, hogy az olimpia idején már arról írtak, hogy elvált Schacherer Károlytól – a férj ettől még boldogan nyilatkozott az Esti Kurirnak: „Ilus a legjobb idegzetű nő a világon, a legnagyobb versenyek előtt is nyugodt”. A tőrvívó Elek Ilona az 1936-os olimpián történelmi aranyérmet szerzett, ő volt az első nő, aki nyerni tudott magyar színekben. Krencsey Géza vívómester azt mondta a Zeneakadémián tanuló versenyzőről, hogy száz olyan zongorista is lesz, mint ő, de hasonló tőrvívó csak százévente egyszer születik. Elek Ilona a második világháború után, 12 évvel berlini sikerét követően megvédte címét az 1948-as londoni olimpián, ahol a döntőben testvérével is meg kellett mérkőznie, majd Helsinkiben is ezüstérmes lett 1952-ben.

Pályafutása befejezése után az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese volt. Sosem nem félt attól, mi lesz vele, ha kikopik a válogatottból, mert ugyan imádta a vívást, de önmaga képzésére különös figyelmet fordított. Öt nyelven beszélt, vadászni is kiválóan tudott és a zenéről sem mondott le. Szécsi Pál egyik dalát is ő szerezte („Nem tudja a jobbkéz, mit csinál a bal”), amelyet az 1971-es táncdalfesztiválon adott elő a korszak emblematikus énekese. Elek Ilona 1988-ban, 81 évesen hunyt el Budapesten. 2013-ban beválasztották a vívó Hírességek Csarnokába.

Az emlékérmet, melyet decemberben a hónap műtárgyának választottunk, az Újpesti Torna Egylet Elek Ilona 1936-os olimpiai bajnoki címének tiszteletére készíttette, anyaga ezüst. Előlapján Elek Ilona arcképe látható profilból, alatta az olimpiai ötkarika. Felirat: „Elek Ilona a női tőrvívás olimpiai bajnoka 1936.” Hátoldalon felirat: „U.T.E. tőrbajnok 1937.” Az érem átmérője: 5 cm, súlya: 32,2 g.