Magyarország területéről a 19. század utolsó harmadában és a 20. század első két évtizedében tömeges kivándorlás indult meg az Egyesült Államokba. Az útra keltek között nemcsak magyarok, hanem jelentős részben kisebbségi állampolgárok, főként szlovákok és ruszinok voltak. Az „új világ” elsősorban nehézipari munkát kínált számukra, így a többség Ohio, New York, és Pennsylvania államok valamelyikébe költözhetett. Számos városban alakultak ki nagy létszámú magyar közösségek, amelyek közül kiemelkedett a clevelandi diaszpóra, amely koncentráltságával és aktivitásával egy „kis Magyarországot” hozott létre Ohio állam fővárosában. Honfitársaink főként a Buckeye út környékére telepedtek le, ahol jelenlétük olyannyira meghatározó volt, hogy az 1930-as években a nagyjából 40 ezres lakosú környéken 35 ezer magyart tartottak nyilván. Ennek a közösségnek egy kis létszámú, de rendkívül tevékeny csoportját alkották a görögkatolikusok, akiknek a testmozgással kapcsolatos aktivitását az alábbi cikkünkben röviden összegezzük.

A clevelandi „magyar görögkatolikus hitközség” a felekezet történeti háttere miatt valójában több nemzetiségű közösségnek számított, ahol a hívek többsége ugyan magyar volt, de több ruszin és szlovák család is csatlakozott hozzájuk. A szervezőmunka 1891-ben kezdődött, amikor 18 família összefogásával megalakult a Szent Mihály Betegsegélyező Egylet (St. Michael’s Sick Benefit Society), amely állami társadalombiztosítás híján egy alapvetően non-profit és etikus módon működő biztosító volt. Ennek az egyletnek a tagsága 1892 augusztusában Cleveland keleti részén megalapította a saját hitközségét. Firczák Gyula ungvári püspöktől kértek papot, aki Csergovics Jánost küldte ki számukra. A saját templom felépüléséig a Lohmann-csarnokban tartották a miséket. A közösség első, egyszerű kivitelű temploma 1893-ban készült el a Rawlings Avenue 8021. szám alatt, amelyet a századfordulót követően eladtak a helyi magyar evangélikus gyülekezetnek. Az új templomot 1908-ban avatták fel a Buckeye út és az Ambler utca sarkán.

Cleveland magyar közössége által építtetett egyházi épületek.
(Felső sor: B’nai Jeshurum magyar ortodox zsinagóga, Az első magyar evangélikus templom, West Side magyar református templom, West Side magyar evangélikus templom
Alsó sor: Az első magyar presbiteriánus templom, Szent Erzsébet római katolikus templom, Szent János görögkatolikus templom, Az első magyar református templom)

A gyülekezet tagjai egyre aktívabb, és színesebb közösségi életet alakítottak ki. 1911-ben létrehozták a Szent János Színjátszó Klubot (St. John’s Dramatic Club), amely amatőr színi-, és ismeretterjesztő előadásokat tartott, valamint futball-, és baseballcsapatot szervezett. A bevételeik egy részét jótékonysági célokra ajánlották fel, a másik részéből 1926-ban egy saját klubházat vásároltak a Buckeye úton, nagyjából 1 km-re a templomtól. A gyülekezet fejlődése az 1930-as években sem állt meg. Ekkor már mintegy 250 család alkotta a közösséget, akik esti iskolát szerveztek a gyerekek számára, ahol a magyar nyelv helyes elsajátításán volt a hangsúly. 1939-ben a templomot egy új épületrésszel, a Szent János-teremmel (St. John’s Hall) egészítették ki, amely a közösség szervezeteinek és esti iskolájának új otthona lett.

A Buckeye út és az egykori cserkészbolt

A gyülekezet vezetése fontosnak tekintette azt is, hogy az ifjúságot a testmozgás és a szabadidősport szeretetére nevelje, így 1938-ban egy saját cserkészcsoportot alapítottak, amely a 278-as csapat (Troop 278) nevet kapta. A csoportot megalapító és finanszírozó bizottság elnöke Tabakovich Ödön tiszteletes lett, további tagjai pedig Kozora Mihály, Tabakovich József, és ifj. Tóth József lettek. Cserkészvezetőnek Pekarik Elemért, segítőjének Orosz Gyulát kérték fel. Pekarik remekül végezte a munkáját, mert a 278-as csapat hamarosan már a clevelandi cserkésztanács elismerését vehette át a kiemelkedően lebonyolított szabadidős programokért. Ebben a munkában nagy segítségére volt Charles B. Voss, aki Orosz Gyulát váltotta a segítői poszton. A csapat fejlődése 1940-ig töretlen volt, de ekkor Pekarik Elemér a munkája miatt kénytelen volt lemondani a csapatvezetői tisztségről. Helyét Charles B. Voss vette át, aki a lassanként súlyosbodó világháborús helyzet ellenére nemcsak igyekezett biztosítani a csapat működését, de a továbbfejlesztéssel kapcsolatban is voltak sikeres ötletei.

A Szent János hitközség cserkészcsapata, a 278-asok

Kezdeményezésére két aktív taggal bővült a 278-as csapatot fenntartó bizottság. Hrdlica Alfréd és Obrzut Leó adománygyűjtési akciót szerveztek, amelynek köszönhetően annyi pénzt gyűjtöttek össze, hogy a 278-asok rövidesen a kerület egyik legjobban felszerelt cserkészcsapatává váltak. A mozgalom olyan népszerű lett, hogy egy szenior csoportot is létrehoztak, amely a tizenöt év felettiek számára volt nyitva. Ez a csoport nagyobb kirándulások mellett kipróbálta magát a légi cserkészetben is, amely akkor egy új, de gyorsan nagy népszerűségre szert tevő program volt az amerikai cserkészmozgalomban. A csoportot először Szabó Zoltán, később az egyik cserkészfiú apja, Lázok Vilmos vezette.

A cserkészcsapat támogatói

A szenior csoport fejlődését azonban megtörte az 1941-es amerikai hadba lépés. A helyi magyar közösség sajátos helyzetbe került, hiszen Magyarország ismét az ellentétes oldalon állt. Azonban amíg az első világháborúban a clevelandi magyarság még túlnyomórészt bevándorlókból állt, addig a második világháború alatt a közösség fiatalfelnőtt korosztálya már többségében második generációs magyarnak számított, aki legalább annyira amerikainak is vallotta magát. A 278-as csapatból harmincegy fő csatlakozott az amerikai fegyveres erőkhöz, többek között olyan tagok is, akik már a cserkészvezetői posztot is betölthették volna, mint Ficere Jakab, vagy Karovics Elemér. Ez a jelenség természetesen nem jelentette azt, hogy a közösség ne lett volna szolidáris az anyaországgal. A harcok elülte után a magyarországi szenvedések enyhítésére, valamint az európai táborokban élő magyarok megsegítésére a clevelandi diaszpóra ruhákat, gyógyszereket, élelmiszert és pénzt küldött.

A 278-asok fronton járt tagjai, és a cserkészcsapat névsora 1948-ból

A háború végén a 278-asok hazatérő tagjai ismét csatlakoztak csapathoz. Karovics Elemér és Ficere Jakab elvégezte a cserkészvezetői tanfolyamot, és egyre jobban kivette a részét a szervezőmunkából. A csapat tevékenysége egyre aktívabbá vált, amely nem kerülte el a clevelandi katolikus egyházmegye figyelmét sem. 1947-ben a 278-asok két ifjúsági vezetője is Ad Altare Dei kitűntetésben részesült, amely az egyház által adható legmagasabb cserkészérdemrendnek számított. Az egyikük Dorony Elemér volt, aki a kanadai vadonba vezetett kenutúrákat, a másik díjazott Tamás Ede lett, aki részt vett az 1947-es nemzetközi cserkész dzsemborin a franciaországi Moisson-ban. Ott aktívan és sikeresen népszerűsítette mind a 278-as csapatot, mind az amerikai cserkészmozgalmat.

A cserkészcsapat évkönyve 1948-ból

A Szent János hitközség sportélete a háború végével tovább bővült. 1945-ben megalapították a Szent János Sport Klubot (St. John’s Sport Club), amely a fiatalok körében népszerűsítette a labdarúgást, a kosárlabdát, és a baseballt, míg a felnőttek elsősorban rekreációs jelleggel kártyáztak és bowlingoztak. A klub vezetését Tóth Lajos, Karnya Károly, és Povec József látták el, akik szoros kapcsolatot alakítottak ki az országos hálózattal bíró amerikai-magyar szervezettel, a Verhovayak Segélyegyletével. Ez a társaság nemcsak az amerikai magyarság legfontosabb biztosítójának számított, hanem a közösségi élet terén is meghatározó szerepet töltött be. A fontosabb fiókjai saját sportegyesületeket alapítottak, így a clevelandi is, amely rendszeresen szervezett közös programokat a Szent János Sport Klubbal.

A Szent János iskola diákjai az 1950-es években

A közösség fejlődése az 1950-es években is dinamikus maradt. Ebben nagy szerepet játszott az új pap, Bobák Sándor agilitása. Az ő kezdeményezésére és a hívek adományai révén az ’50-es évek elején jelentősen átépítették a Szent János templomot, valamint kibővítették annak közösségi tereit. A beruházásnak köszönhetően 1953 szeptemberében saját óvodát és általános iskolát nyitottak, ahol a Szent Bazil rend nővérei tartották az oktatást. Az intézmény nagy segítséget nyújtott az ifjúság közösségi életének összefogásában és fejlesztésében.

Az új Szent János templom Solonban, és a hitközség alapításának 100. évfordulójára állított emléktábla

A Buckeye úti magyarság, és azon belül a görögkatolikus hitközség fejlődése nagyjából 1960-ig tartott. Ezt követően megindult a fiatalabb korosztály fokozatos elvándorlása Cleveland külvárosi kerületeibe, így az egykori magyar negyed etnikai képe lassan átalakult. A Szent János templom általános iskolája 1972-ben végleg bezárt, a hitközség egyesületei idővel a taglétszámok csökkenése miatt megszűntek, majd 1982-ben a plébánia engedélyt kért Mihalik Emil püspöktől, hogy a gyülekezet központját áthelyezzék Solonba, Cleveland egyik külvárosába. Az új templom 1983. december 24-én nyitotta meg kapuit az Aurora út mentén. Az apró hitközség azóta is igyekszik újjáépíteni magát, és a korábbi közösségi életét, amelynek részeként 1998-ben újraalapították a 278-as cserkészcsapatot is.

A Szent János templom napjainkban, és a Buckeye út ma is látható magyar nyomai a Szent Erzsébet templomnál

Iváncsó Ádám