A Nemezetek Ligája őszi meccseire készülve múzeumunk gyűjteményének egy ritka darabját, az 1948–1953 között rendezett Európa-kupájának győzelmi érmét mutatjuk be.

Olaszország, Ausztria, Csehszlovákia, Svájc és Magyarország első alkalommal 1927 és 1930 között egymás közt rendezte meg a Coupe Internationale européenne-t, magyar nevén az Európa-kupát. Ez volt az öreg kontinens első kupasorozata, amelyben nemzeti válogatottak szerepeltek. Mivel az öt résztvevő nemzet mindegyike a kontinens közepén helyezkedett el, a hivatalos Európa-kupa elnevezés helyett a köznyelv és a korbeli szakmai is Közép-Európa-kupaként emlegette. A FIFA világbajnokságával és a dél-amerikai nemzetek kupájával szemben az Európa-kupa lebonyolítása éveket vett igénybe, hiszen nem egyetlen rendező országa volt, hanem oda-visszavágós rendszerben minden résztvevő hazai pályán fogadta ellenfelét, vagy tett idegenbeli túrát. A két világháború között négy ilyen sorozatot rendeztek meg, de az utolsót, amikor a csoport élén éppen Magyarország állt, az Anschluss megszakította.

A második világháború befejezése után a közép-európai nemzetek kupájának folytatása újra napirendre került. A nyugati szövetségesek és a Szovjetunió uralta öreg kontinens azonban 1945 után két részre oszlott és a későbbi vasfüggöny Ausztriát, Svájcot és Olaszországot Magyarországgal és Csehszlovákiával ellentétes táborba sorolta. A labdarúgás azonban olyan erős hagyományokkal rendelkezett, hogy az aktuálpolitikai események ellenére is lehetővé tette, hogy a korábban szoros kapcsolatban álló közép-európai válogatottak a továbbiakban is rangadókat vívhassanak. 1948-ban az ötödik Európa-kupa küzdelme változatlan névsorral és lebonyolítással vette kezdetét. Az öt résztvevő mindegyike nyolc mérkőzést játszott le, négyet hazai, négyet idegen környezetben. A győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont járt és a végső győztes az lett, aki a legtöbb pontot gyűjtötte. Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség döntött.

Az 1948. április 21-ei nyitómérkőzésen a magyar nemzeti tizenegy az Üllői úton fogadta a Svájc válogatottját. A mindössze 19 éves Puskás Ferenc már az első percben betalált, de a helvétek három gyors góllal válaszoltak, így 1:3-as előnnyel vonulhattak szünetre. A második félidőben aztán beindult a magyar henger: a svájciak hálóját Deák „Bamba” Ferenc kétszer, Egresi Béla, Szusza Ferenc, Puskás és az újonc Gőcze Sándor egyszer-egyszer zörgette meg, míg a magyar kapuba a helvétek csak egyszer tudtak betalálni. Május 2-án a bécsi „Práterben” az osztrák–magyar örökrangadó, majd 23-án a Fradi-stadionba visszatérve a csehszlovákok elleni mérkőzés következett. A svájci meccsel szemben az osztrák és csehszlovák mérkőzés nagy csatát hozott. Az osztrákok ellen Szusza és Deák révén kétszer is vezettünk, de a mérkőzést végül szerencsés körülmények között 3:2-re a sógorok nyerték. Húsz nappal később a magyarok a csehszlovákok ellen már győzni tudtak, így a bécsi vereségből fel tudott állni a csapat. Egresi az első, Deák a második félidőben zörgette meg északi szomszédunk hálóját, amire a csehszlovákok csak egy kései szépítő találattal tudtak válaszolni.

1949. április 10-ei prágai meccsünk a „Puskás-korszak” egyik legsúlyosabb vereségét hozta. Az mérkőzés első gólját a csehszlovákok a 41. percben szerezték meg, de a második félidőben a magyar kapuba négyet rámoltak be, ezt pedig Puskás és Szusza csak egy-egy találattal tudta kozmetikázni. A végeredmény 5:2 lett, amelynek a szakmai stábban következményei lettek. Gallowich Tibort szövetségi kapitányt menesztették, így az osztrákok elleni hazai mérkőzésre a magyar csapat május 8-án már Sebes Gusztáv vezetésével futott ki. A Megyeri úti stadionban aratott 6:1-es magyar győzelem az Európa-kupa megnyeréséért vívott harcnak újra esélyt adott. Puskás mesterhármast szerzett, Deák két gólt, míg Kocsis Sándor egyet lőtt, amire az osztrákok csak egy találattal tudtak válaszolni. Június 12-én az olaszokat fogadtuk, ahol az Azzurri korán vezetést szerzett, amire Deák tudott válaszolni. Több gól nem született, így az olaszok elleni történelmi győzelem még váratott magára. Ezután egy hosszabb szünet következett, hiszen nemzeti tizenegyünk két kivétellel minden mérkőzését lejátszotta. 1952. szeptember 20-án a Stadion Wankdorfban Svájcot Puskás két góljával és Kocsis valamint Hidegkuti Nándor egy-egy találatával 4:2-re múltuk felül.

A magyar csapat az utolsó római mérkőzése előtt holtversenyben Ausztriával vezette a csoportját, így a válogatott első Európa-kupa elsősége karnyújtásnyira került. Az 1953. május 17-én játszott mérkőzés több tekintetben is sporttörténeti vonatkozással bírt. Egy olaszok felett aratott diadallal a magyarok nagy lépést tehettek a végső győzelem felé, valamint az Azzurri ellen tartó nyeretlenségi átkot is megtörhették. Ha ez nem adott volna elég súlyt az összecsapásnak, az 1960-as római olimpiának helyszínt adó Stadio Olimpico nyitómérkőzése volt. Az olaszok jól kezdték a mérkőzést, a magyar védelem viszont állta a sarat, majd Hidekuti a 41. percben mindenki meglepetésére megszerezte a vezetést. A második félidőben aztán Puskás Ferenc öt perc alatt két találatot szerzett, amivel a párharcot végleg eldöntötte. Magyarország 1925 után győzte le először saját otthonában Olaszországot és 11 pontjával a csoportot immár egyedül vezette.

A küzdelmeknek azonban nem volt vége, bár nemzeti tizenegyünk többet nem lépett pályára. Csehszlovákia 5:0-ra legyőzte a csoport utolsó helyén álló Svájcot, és ha az Azzurri ellen a genovai meccsen győzni tud, a sorozatot jobb gólkülönbségének köszönhetően még megnyerhette volna. Az utolsó mérkőzésen az olaszok azonban 3:0-ra diadalmaskodtak, így az Európa-kupa küzdelmeit történetében először Magyarország nyerte meg 11 ponttal, 27 rúgott és 17 kapott góllal. Mögötte Csehszlovákia és Ausztria végzett (9-9 pont), negyedikként Olaszország (8 pont), míg az utolsó helyet Svájc foglalta el (3 ponttal). Bár ebben a sorozatban közép-európai nemzetek vettek részt, mégis hasonló „elitcsoport” volt, mint napjaink „A”-ligás kvartettje. Olaszország kétszeres világbajnoki címvédő volt, Magyarország és Csehszlovákia az utolsó a két VB ezüstérmese, míg Svájc rendezhette az egy évvel későbbi, 1954-es labdarúgó-világbajnokságot, ahol Ausztria bronzérmet szerzett, a helvétek pedig a legjobb nyolc közé jutottak, amit azóta sem tudtak megismételni.

Mivel ekkoriban még nem volt hivatalos átadás, a győztesnek járó érmeket Rómában az Olaszország – Csehszlovákia mérkőzés után Barcs Sándor MLSZ elnök vette át, és juttatta el azokat az érintettekhez. Ezekből őriz egyet múzeumunk gyűjteménye. Az érem anyaga arannyal bevont ezüst, amely kék színű műbőr borítású dobozban van. A kipárnázott felső részen Stabilimenti Artistici cégneve olvasható; az érmet ugyanis ebben a firenzei műhelyben verték, amelynek átmérője 2.6 cm, súlya 7 gramm. Az aranyérem előlapján körben babérágak, középen magyar, csehszlovák, osztrák, svájci és olasz zászlót ábrázol. Hátlapján körben babérkoszorú, középen olaszul felirat: „La Coupe International 1953”.