A hónap műtárgya rovatunk keretein belül ezúttal egy Közép-európai Kupa érmet mutatunk be.

Idén a Ferencvárosi TC Európa-liga csoportgyőzelmével 19 év után élte meg magyar csapat az európai „kupatavaszt”. A tavaszi fordulóig, utoljára a 2003-2004-es szezonban a Debrecen jutott el az Európa-liga elődjében, az akkor még csak egyenes kieséses szakaszból álló UEFA kupában. Az európai kupasorozatoknak ezt megelőzően azonban a magyar csapatok nemcsak résztvevői, hanem sokszor győztesei voltak. Ezekből a gyűjteményünkben fellelhető egyik Közép-európai kupagyőzelemre emlékszünk.

A Közép-európai Kupának hosszú és gazdag történelme van. A verseny elődjének az Osztrák–Magyar Monarchia keretein belül lebonyolított Challenge Kupát szokás tartani, amelyet 1887-ben Bécsben a Vienna Cricket and Football-Club elnöke, John Gramlick alapított meg. Ebben a sorozatban a Monarchia minden klubcsapata részt vehetett, de a legjobb csapatok a három nagyváros, Bécs, Budapest és Prága köré csoportosultak. A Challenge Kupát 1911-ig rendezték meg, majd átnevezték Mitropa Kupára. Az első világháború után az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, de a közép-európai utódnemzetek labdarugó klubjaiban nem tűnt el a közös kupasorozat iránti érdeklődés.

A közép-európai nemzetek labdarúgásának képviselői a versenysorozatot Hugo Meisl, az Osztrák labdarúgó-szövetség (ÖFB) főtitkárának, kezdeményezésére Velencében élesztették újra. A Mitropa kupa első találkozójára 1927 augusztus 14-én került sor. A két világháború közti időszakban azonban Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia két-két klubja mellett, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai is csatlakoztak. A versenysorozatban az országok bajnokai és kupagyőztesei vehetett részt. 1929-ben a jugoszláv csapatok helyére az olaszok léptek be. A kupa egyre népszerűbb lett, amelyhez hamarosan új nemzetek csatlakoztak: 1936-ban Svájc és Románia is bekapcsolódott. 1938-tól az Anschluss miatt Ausztria a továbbiakban nem vett részt, Svájc kiszállt a versengésből. 1939-ben a megszállt és feldarabolt Csehszlovákia helyét a Cseh–Morva Protektorátus vette át.

A kupát a két világháború közti időszakban két magyar csapat tudta elhódítani: a Ferencváros (1928, 1937) és az Újpest (1939). A versenysorozatot a második világháború megszakította, és 11 éves szünet után 1951-ben rendezték meg újra. Az 1955-ös sorozatot a Vörös Lobogó csapata osztrák, csehszlovák, olasz és jugoszláv csapatokat megelőzve nyerte meg. A következő évben azonban a Vasas diadalmenete vette kezdetét.

Az 1956-os sorozatban olasz klubcsapatok nem indultak, így a magyarok, osztrákok, a csehszlovákok és a jugoszlávok két-két klubot indítottak. A lebonyolítás egyenes kieséses szakaszokból állt, amely a negyeddöntőkkel vette kezdetét. A meccseket oda-visszavágós rendszerben rendezték meg, és ha mindkét mérkőzésen döntetlen született a továbbjutás sorsát egy harmadik meccsen döntötték el. Magyar részről a címvédő Budapesti Vörös Lobogó, és a Magyar Kupa győztes Budapesti Vasas indult. Előbbi csapat gerincét az Aranycsapat olyan játékosai adták, mint Lantos Mihály, Zakariás József, Sándor Károly, Palotás Péter, vagy a kapus Gellér Sándor. Mellettük a Vasas is jó erőkből állt és a negyeddöntőre a Kamarás Mihály, Sárosi László, Kontha Károly, Teleki Gyula, Bundzsák Dezső, Berendi Pál, Raduly József, Csordás Lajos, Szilágyi Gyula, Szilágyi János, Lenkei Sándor sorral álltak fel.

A negyeddöntőben a Vasas az ÚDA Prahát a Népstadionban Csordás és Lenkei góljával 2:0-ra győzte le, míg a visszavágón változatos mérkőzésen Prágában ugyancsak Csordás és Lenkei góljával 2:2-re végeztek, így a legjobb négy közé 4:2-es összesítéssel jutottak. Az elődöntőben a Partizan Beograd hazai pályán 1:0-ra felülmúlta a Vasast, de ellenfelét a visszavágón a Magyar Kupa győztes, a Népstadionban 6:1-el ütötte ki. Csordás ezúttal mesterhármast szerzett, mellette Szilágyi Gyula, Bundzsák és Lenki egyszer-egyszer voltak eredményesek.

A Vasas a döntőben a címvédő Vörös Lobogót búcsúztató a Rapid Wient fogadta. A két csapat Bécsben 3:3-ra végzett, a Népstadionban az osztrákok 4:3-ra tudtak diadalmaskodni. A bécsi Práterben Szilágyi Gyula már a második percben betalált, de az osztrákok villámgyorsan fordítottak és az eredményjelző húsz perc után 3:1-et mutatott. A második félidőben azonban Bundzsák és Csordás góljával a magyarok egalizálni tudtak. A visszavágó nagy küzdelmet hozott, Szilágyi Gyula a Népstadionban is korán beköszönt, a sógorok kapuját ezúttal a harmadik percben vette be. A Vasas a 60-ik percig őrizte előnyét, ekkor a Rapid egyenlíteni tudott. Az idegenben lőtt gól szabálya ekkor még nem létezett, így a végső győztes eldöntésére a Népstadionban egy harmadik meccsre is sor került. 1956. augusztus 4-én a közel 100 ezres magyar közönség gálát láthatott. Baróti Lajos csapata ezúttal a huszonegy perc eltelte után talált be először, innen viszont nem volt megállás és még nyolc találatot vittek be, amire a Rapid két góllal tudott válaszolni. A fölényes 9:2-es diadal során az ellenfél hálóját Szilágyi Gyula négyszer, Csordás és Raduly kétszer, Teleki pedig egyszer zörgette meg.

A győzelemért járó érmet múzeumunk gyűjteménye is őrzi. Az 1956-os Közép-európai Kupa győzelmi érme műbőr dobozban van elhelyezve. A doboz vászonnal és pamuttal bélelt. Az érem előlapján az osztrák-, a csehszlovák-, a magyar-, a jugoszláv-, és az olasz csapatok jelképei láthatóak. Körben francia nyelvű felirat: „LA COUPE DEL’ EUROPE CENTRALE” (Közép-európai Kupa). Hátlapján alul babérág, felül „SIEGER” (Győztes) középen: „1956” felirat. Az érem magassága és hossza 7,5–7,5 cm, átmérője: 3 cm súlya: 11,8 g, anyaga pedig arannyal bevont ezüst.

Nagy Gergely