A hónap műtárgya rovatunk keretein belül ezúttal egy sportzászló kerül bemutatásra. Gyűjteményünk eme darabján keresztül pedig elsősorban a napra pontosan 35 évvel ezelőtt megrendezett szöuli olimpiával foglalkozunk, de a Budapest Honvéd, illetve aranyérmes sportolóink is szóba kerülnek majd.

Habár minden olimpiának megvan a maga jelentősége, érdekességei és értelmezési keretei, ezek mégis kiváltképpen igaznak számítanak az 1988-ban megrendezésre kerülő szöuli olimpia kapcsán. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1981-ben a németországi Baden-Badenben gyűlt össze, hogy az 1988-as, XXIV. nyári olimpia helyszínéről szavazzon. Az asztalon lényegében két ajánlat hevert: Japán Nagoja városával, míg Dél-Korea a fővárosával, Szöullal kampányolt. Mindez előrevetítette, hogy az 1964-es tokiói olimpia után Ázsia mindenféleképpen készülhet a második olimpiájára. Előzetesen Japán sikerét szinte mindenki biztosra vette és ez leginkább az ellenfelének volt köszönhető. Dél-Koreáról abban az időben egy rendkívül kedvezőtlen kép alakult ki a világ nagy részének köztudatában, amit nyílván csak megerősített az ország kedvezőtlen gazdasági helyzete, a politikai instabilitás és az, hogy lényegében háborúban (állandó háborús készültségben) álltak északi szomszédjukkal. Ennek ellenére a japán pályázat olyannyira nem nyerte el a bizottság tagjainak tetszését, hogy az első körben, 52:27-es, nagyarányúnak mondható szavat különbséggel Szöul mellett tették le a voksukat.

Az 1988-as nagojai olimpia mellett kampányoló japán plakát, még az 1980-81-es évekből.

(A japán pályázat összefoglalója (angol nyelven) az alábbi linken érhető el: https://issuu.com/thatsnotmypuppy/docs/nagoya88execsummary)

A döntés persze a világ számos pontján tiltakozást váltott ki, sőt, néhányan egyenesen a teljes olimpiai mozgalom végét vizionálták következményként. Azonban ahogy haladt előre az idő, ez lassan megváltozott. Az 1980-as moszkvai olimpiát a nyugati államok, míg az 1984-es Los Angeles-i olimpiát a keleti tömb bojkottálta. A diplomáciai felfordulások után, a világ egy, a béke és egység nevében megrendezendő olimpiára vágyott. Ezt a kívánságot meghallgatva, a következő olimpiára készülő Dél-Korea pontosan ezt ígérte. (Később, az olimpia hivatalos dalának címválasztása és témája sem volt véletlen: Kéz a kézben) Ugyanezt a hullámot kívánta meglovagolni Észak-Korea is, akik sokak meglepetésére, felvette a diplomáciai kapcsolatot Dél-Koreával egy közösen megrendezett olimpia ügyében. Az ajánlatuk nagy vonalakban arról szólt, hogy a játékokat két főváros között fele-fele arányban osszák szét. A háromoldalú tárgyalások a két Korea és az olimpiai bizottság között azonban nem vezettek eredményre, amire válaszul észak és öt szövetséges szocialista ország, köztük Kuba bejelentette az olimpia bojkottálását. Rajtuk kívül Albánia, Etiópia és a Seychelle-szigetek nem felelet az olimpiai bizottság meghívására, míg Nicaragua és Madagaszkár anyagi okok miatt nem vett részt a megmérettetésen.

Az olimpia hivatalos dalának lemezborítója és kabalafigurája, a Hodori névre hallgató szibériai tigris.

(A Kéz a kézben című dalt Giorgio Moroder olasz zeneszerző komponálta, angol dalszövegét Tom Whitlock, a koreait Kim Moon-hwan írta, míg a Koreana névre hallgató együttes énekelte fel.)

Dél-Korea közben a „harmónia és haladás” jegyében, teljes erejével készült a nagy reményekkel kecsegtető olimpia megrendezésére. Ugyanis nem kisebb célokat tűztek ki maguk elé, mint az országról kialakult kedvezőtlen kép javítását, a kultúrájuk bemutatását, a politikai stabilizációt, egy hosszú távú sport-stratégia beindítását, sport és egyéb diplomáciai kapcsolatok építését, sőt még a város modern átalakítása is a napirenden volt. Kimondott elvárás volt, hogy minden tekintetben a világ addigi legjobban megszervezett olimpiáját rendezzék meg.

A szöuli olimpiai park és bejáratánál található Világbéke kapu(ja).

A verseny helyszínéül a város déli részét, a Han folyó bal partját jelölték ki. Az itt felépített csarnokok, stadionok, az Olimpiai Park és az olimpiai falu mind közel voltak egymáshoz, ami jelentősen megkönnyítette a sportolók és a nézők közlekedését. A frissen épített komplexumok csúcsát az Olimpiai Stadion jelentette, amit Korea akkori legfoglalkoztatottabb és legismertebb építésze, Kim Szvu-Geon tervezett, ahogyan az egész sportközpont kialakulása is az ő elképzeléseit követte. Ezen kívül a szakmai beszámolók említést tettek még a kimagasló biztonsági protokollról, a kiváló információs és tájékoztatási szolgálatokról, illetve a technikai vívmányok magas fokú használatáról. Például az időmérő berendezéseket összekapcsolták az egész olimpia számítógépes rendszerével, így nem volt szükség az időeredmények külön kézi bevitelére. Az ország, Szöul és a főbb létesítmények főpróbájára az 1986-os, X. Ázsiai Játékok alkalmával érkezett el, ami a szakma és a közvélemény szerint kiválóan sikerült.

A közel 70 ezer férőhelyes szöuli Olimpiai Stadion.

A pozitívumok mellett azonban a szokásos botrányoktól sem volt mentes az olimpia. A hatóságoknak komoly fejtörést okozott a virágzó feketepiac, illetve az egyre sűrűbb incidensé váló lopások és rablások. De a legnagyobb félelmet egyértelműen a terrorizmus, egy esetleges terrorcselekmény esélye váltotta ki. A város biztosítása érdekében az utcákat az olimpia alatt és azt megelőzően fegyveres katonák, különleges egységek és rendőrök lepték el. Emellett felháborodást váltott ki a hajléktalanokkal és a csavargókkal szemben tanúsított embertelen bánásmód, akiket a szó legszorosabb értelmében igyekeztek „eltakarítottak” az utcákról. A gyakorlatban ez börtönt vagy tábort jelentett.

Az olimpia megnyitójára szeptember 17-én, szombaton került sor. Az ünnepség műsorai már a délelőtti órákban elkezdődtek. Helyi idő szerint 10.30-kor a Han folyón tartottak vízi parádét, amit kivetítőkön is követni lehetett. Ezt követően az Olimpiai Stadion gyepén megkezdődött, a népviseletbe öltözött táncosok produkciója, amit tűzijáték kísért. Ezután a hagyományoknak megfelelően, a sportolók hosszú bevonulása, majd az olimpiai bizottság elnökének, Juan Antonio Samaranch és Dél-Korea államfőjének, Roh Tae-woo-nak a megnyitó beszéde következett. Végül fellobbant az olimpiai láng Sohn Mi-chung, Chung Sun-man és Kim Won-tak közreműködésével, felhúzták a zászlókat és megkezdődhetett a ceremónia másfél órás, ejtőernyősök, táncosok, taekwondosok bemutatójával tarkított fináléja.

Az olimpia megnyitóünnepsége.

Sohn Mi-chung, Chung Sun-man és Kim Won-tak meggyújtja az olimpiai lángot.

Az olimpián végül csaknem 8500 sportoló állhatott rajthoz, 159 ország képviseletében. A küzdelmek már a megnyitó után, szombat délután elkezdődtek és 16 versenynap után, október 2-án, vasárnap zárultak. Ez idő alatt 27 sportágban 237 sporteseményt rendeztek meg, míg 5 további sportágban (tollaslabda, baseball, bowling, női judo, taekwondo) csak bemutató mérkőzéseket játszottak. Az olimpia abszolút győztese a Szovjetunió lett, akik 132 érmet nyertek, köztük 55 arannyal. Utánuk a dobogóra még az NDK és az Egyesült Államok fért fel. Dél-Korea történelme addigi legjobb olimpiai szereplésével, a 33 darab megszerzett éremével a negyedik helyen végzett. Sikerült tehát felülmúlniuk a korábbi legjobb, 1984-es Los Angeles-i olimpiai 10. helyezésüket. (Bár ekkor már tudatosan készültek a saját, hazai olimpiájukra.) Ami viszont ennél is lényegesebb volt, hogy Magyarországnak sikerült összetettben – az NSZK után – a 6. helyen végezni. A 23 megszerzett éremből 11 arany, 6-6 pedig ezüst és bronz volt. (Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy önmagában az érmek számában Bulgária és Románia is megelőzte az országot, azonban nekik kevesebb aranyérmet sikerült gyűjteniük.)

Mindennek ellenére Magyarország abszolút sikeres olimpiát zárhatott 1988-ban, még akkor is, ha a pontszerző helyezések száma csökkent a korábbiakhoz képest. Szöulba 188 magyar sportoló érkezett, 152 férfi és 36 nő, akik 20 sportágban méretettek meg. A nyitóünnepségen a zászlót Vaskuti István, Moszkvában olimpiai bajnok kenus vitte, ahogyan az eskütételt is ő rakta le a magyar csapat nevében. A legsikeresebb sportágak az úszás és a kajak-kenu voltak. A csapat teljesítményét két doppingvétség árnyékolta be, ami addig példátlan volt a magyar sportban. Csengeri Kálmán és Szanyi Andor egyaránt megbuktak a teszteken. Előbbitől egy negyedik helyezést, utóbbitól egy ezüstöt vettek el, majd mindkettőjüket két évre eltiltották. Csengeri egy évvel később könyvet jelentetett meg Becsaptuk a világot címen, amelyben az esemény hátterét és a rendszerszintű problémákat tárgyalta.

A hónap műtárgyának választott 41 cm magas sportzászló, ennek a magyar olimpiai szereplésnek állít emléket. Felületén a következő kilenc sportoló aláírása szerepel: Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Borkai Zsolt, Szabó József, Martinek János, Fábián László, Hódosi Sándor, Csipes Ferenc, Nébald György. A felsorolt személyekben két közös vonás van, ami a tárgy alapján mindenképpen megállapítható: mindannyian a Budapest Honvéd versenyzői voltak 1988-ban, és mindannyian aranyérmet nyertek Szöulban. Tehát a magyar csapat 11 megnyert aranyérméből 7-ben közreműködött honvédos sportoló.

Gyulay Zsolt kajak egyesben 500m-en, majd Ábrahám Attilával, Csipes Ferenccel és Hódosi Sándorral kiegészülve kajak négyesben 1000m-en, Martinek János egyéni öttusában, aztán Fábián Lászlóval (és Mizsér Attilával) együtt öttusa csapatban, Borkai Zsolt lólengésben, Szabó József 200m-es mellúszásban, míg Nébald György a kardcsapat tagjaként lett olimpiai bajnok. (Utóbbi csapattársai Szabó Bence, Bujdosó Imre, Gedővári Imre és Csongrádi László voltak.)

Rajtuk kívül aranyérmet szerzett még Sike András kötöttfogású birkózásban, Egerszegi Krisztina 200m hátúszásban, és Darnyi Tamás 200 illetve 400m-es vegyes úszásban.

Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Csipes Ferenc és Hódosi Sándor 1000m után a dobogó tetején.

A szöuli olimpia történelmi jelentősége egyrészt abban áll, hogy Dél-Korea volt az első fejlődő ország, amelyik olimpiát rendezhetett. Másrészt pedig – bár ezt az akkori résztvevők még nem tudhatták – ez volt a hidegháború utolsó olimpiája. Vagyis ekkor találkozhatunk utoljára az induló országok között a Szovjetunió, vagy a két Németország, az NDK és az NSZK nevével.

Kormány Ákos