A februári „A hónap műtárgya” rovatunk bizonyos szempontból a januári témánk folytatása lesz. A 2025 elején elhunyt 104 éves Keleti Ágnes helyére a Nemzet Sportolói február 1-jével Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívót választották be maguk közé. Ennek apropóján e havi cikkünkben Dömölky Lídia 1968-as olimpiai melegítője kerül a középpontba, illetve a tárgyhoz kapcsolódóan a sportolónő pályafutása és a mexikói olimpia.

Dömölky Lídia portrék

Dömölky Lídia 1936. március 9-én született Budapesten. Az iskolában balettozni tanult, de a bátyját követve csakhamar eljutott a BEAC vívótermébe, ahol mesterei, Szabó László és Ganzmann Ferenc már néhány edzés után nagy jövőt jósoltak az akkor tizenhárom éves lánynak. Itt vált belőle profi sportoló. Mindössze tizenhét évesen, 1953-ban lett a Magyar a magyar felnőtt válogatott tagja. A nagy áttörés ezután következett. Az 1955-ös esztendőben tőr egyéniben szerzett magyar bajnoki címe mellett, a római világbajnokságon egyéniben és csapatban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A korai sikerekben nagy szerepet játszott, hogy az edzőtáborokban folyamatosan a magyar vívó sport történelmének aranygenerációja közül olyanokkal készülhetett együtt, mint Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor vagy Elek Ilona.

Balra: Dömölky Lídia asszója egy budapesti csapatbajnokságon.

Jobbra: Díjátadás az 1963-as gdanski vívó VB-n. Dömölky Lídia egyéniben ezüstérmet nyert.

A hirtelen jött nagy győzelmek után egy kis megtorpanás következett. Az 1956-os Melbourne-i olimpia nem sikerült jól a számára, helyezés nélkül zárt. Ezután nem csak részt vett egy amerikai turnén, hanem egy ideig kint is maradt az Egyesült Államokban. Los Angelesben élt, és műszaki rajzolóként tevékenykedett. 1957 végén tért haza, a sportolói pályafutását pedig a Vörös Meteor kötelékében indította újra. A szakmai felkészítését ekkor Somos Béla és Vass Imre irányította. Karrierje az ’50-es évek végére ismét sínre került. 1959-ben újfent magyar bajnok lett, a budapesti VB-n pedig csapatban győzedelmeskedett. Az ekkorra nagyrészt már összeállt magyar női tőrválogatott az 1960-as római olimpia egyik nagy esélyesének számított, de a döntőben nem bírtak a Szovjetunió csapatával. A nagy visszavágóra négy évvel később, Tokióban került sor, szintén a döntőben. A két csapat végig fej-fej mellett haladt, Dömölky Lídia utolsóként lépett a pástra, közvetlen ellenfele Lydmila Shishova volt. Az aranyérem sorsa végül egyetlen találaton múlott, ami két sikertelen támadás után végül harmadik próbálkozásra sikerült Lídiának bevinnie, megszerezve ezzel a magyar tőrcsapat számára az olimpiai aranyérmet. Az 1968-as harmadik döntőbeli összecsapásból viszont ismét a Szovjetek kerültek ki győztesen.

Dömölky Lídia az USA-ban

Az aktív sporttól végül 1970-ben, hétszeres magyar, ötszörös világ és egyszeres olimpiai bajnokként vonult vissza. Eredeti civil foglalkozása textiltechnikus volt, de az aktív versenyzés befejezése után szinte azonnal a Budapest Honvéd edzőjeként helyezkedett el. Később a KSI és a Harvard Egyetem vívóedzőjeként is dolgozott. A szakedzői oklevelét 1978-ban a Testnevelési Főiskolán szerezte meg, ami után gimnasztikus testképzéssel kezdett el foglalkozni. Később szakíróként is kipróbálta magát. Kilenc éven át volt a Képes Sport evezésre és tornára szakosodott munkatársa. 1979-ben Sportol a baba és a mama címen egy szakfüzetet jelentetett meg, amit a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején Berczik Sára mozdulatművésszel közösen írt mozgásfejlesztő szakkönyvek követtek.

Az 1968-as mexikói olimpia megnyitója

1968-ban a soron következő olimpiai játékoknak, első Latin-amerikai országként Mexikóváros adott otthont. Az 1936-os berlini rendezés óta ez az olimpia volt leginkább vitáktól és a politikától megterhelve. Alapvetően a 2300 méter feletti magasságokban megtartani tervezett versenyek komoly sportszakmai kérdéseket vetettek fel, de a rendezés évében már egészen másról szóltak a nemzetközi híradások. A világot átszelő forradalmi hullám Mexikót is elérte. Míg Csehszlovákiában a Prágai tavasz, Kínában a kulturális forradalom, Franciaországban diáktüntetések, az USA-ban polgári demonstrációk zajlottak, addig Mexikóban tíz nappal az olimpia kezdete előtt tanár-diák tüntetést fojtottak vérbe a hatóságok. Ezen eseményeknek volt betudható, hogy a játékok alatt néhány sportoló részéről történt tiltakozás a Szovjetunió vagy a faji szegregáció ellen. Ugyan az olimpia és annak környezete egyáltalán nem volt nyugodtnak mondható, magyar szempontból mégis az egyik legsikeresebb játékoknak tekinthető. A 167 fős magyar sportolói küldöttség összesen tíz aranyat, ugyanennyi ezüstöt és tizenkettő bronzérmet nyertek, ezzel pedig az ország az összesített éremtáblázat negyedik helyén végzett, a harmadik hely is mindössze egyetlen aranyon múlott.

A vívás mindig is a magyar sporttörténelem kiemelkedően sikeres részéhez tartozott, és ez Mexikóvárosban sem volt másképp. Az atlétika után a magyar csapat vívásban szerezte a legtöbb olimpiai pontot. A férfi párbajtőrben Kulcsár Győző után csapatszinten is aranyérem született. Tőr egyéniben Kamuti Jenő szerzett ezüstöt, míg a kardvívók egyéniben és csapatban is a harmadik helyen végeztek. Az 1960-as években a női olimpiai vívás még csupán a tőrvívásra korlátozódott. Ennek volt köszönhető, hogy a női magyar vívóküldöttséget mindössze öt fő alkotta: Bóbis Ildikó, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária, Marosi Paula és Rejtő Ildikó. Egyéniben közülük is csupán hárman indultak: Bóbis Ildikó, Dömölky Lídia és Rejtő Ildikó.

Mexikóban ezüstérmes magyar női tőrvívó csapat (Képen balról jobbra: Gulácsy Mária, Dömölky Lídia, Rejtő Ildikó, Bóbis Ildikó)

Dömölky Lídia pályafutása talán legfényesebb győzelmét aratta 1964-ben Tokióban. Négy évvel később Mexikóban viszont már tudatosan készült az utolsó olimpiájára, ezzel együtt pedig a nemzetközi porondtól való búcsújára. Mindenképpen a szép lezárásban reménykedett. Ennek megfelelően egyéniben három győzelemmel és két vereséggel, másodikként jutott tovább csoportjából a legjobb tizenhat közé, ahol azonban az első körben vereséget szenvedett a hazai pályán versenyző, későbbi ezüstérmestől Pilar Roldántól. A vigaszágon azonban továbbra sem találta a formáját, mert az első mérkőzésen kikapott a román színekben versenyző, romániai magyar származású Jencsik Katalintól. Rejtő Ildikó bronzérmén túl, az utolsó remény a szép búcsúra a csapatverseny maradt, ami a papírformának megfelelően alakult. Sorrendben az USA, Olaszország és az NSZK válogatottján könnyedén jutottak túl, majd a döntőbe jutásért Romániával egy kiélezett küzdelmet vívtak, amit végül csak jobb tusaránnyal sikerült megnyerniük. Sajnos az elődöntő mind fizikailag, mind mentálisan kivett annyit a csapatból, hogy a döntőben a Szovjetunióval már nem tudták tartani a lépést. 9:3-as vereség alkalmával a magyar csapat utolsó győzelmét Dömölky Lídia szerezte.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpia tehát több szintről szemlélve is lényeges. Mint azt láthattuk, a sportszakmán belül például számos izgalmas kérdést és dilemmát vetett fel, míg politikai szempontból inkább feszültségekről beszélhetünk. Mikrotörténeti szempontból pedig bepillanthattunk egy kiváló sportoló, jelen esetben Dömölky Lídia személyes sporttörténetébe, aki utolsó nagy fellépésére készült a nemzetközi porondon. Február hónap műtárgyának választott melegítőt is ebben az értelmezési keretben érdemes szemlélni.

Dömölky Lídia 1968-as melegítő szettje.

A magyar olimpiai csapat ruházatát az 1968-as játékokra Nádor Vera tervezte. A felvonuló és az utcai uniformissal szemben a versenyek előtt, illetve után használt laster sötét bordó melegítő sokkal letisztultabb, dísztelenebb dizájnt kapott. Külső rétege műszálas anyagból, míg a belső pamutból áll, a nyaknál, a deréknál és az ujjaknál bordázott kötésű gumírozott anyaggal záródik. A felső a mellkasi résznél zipzárral szétnyitható, míg zsebek csak a nadrágban találhatóak. Alapanyagát jelentő textíliát Svájcban szőtte a Heberlein & Co. vállalat, amihez egy rendkívül rugalmas poliamid szálat tartalmazó fonalat, ún. helancát használtak. Ezt az anyagot Rudolph H. Kägi svájci származású amerikai állampolgár fejlesztette ki az 1930-as éves elején, amelynek jogait később a Heberlein cég vásárolta meg és fejlesztett tovább a technológiát, hogy alkalmas legyen sportruházatok elkészítéséhez. A kész anyag szabására és varrására a mosonmagyaróvári kötöttárugyárban került sor. Érdekesség, hogy a ruhát sportiskolás diákok tesztelték az olimpiát megelőző nyár folyamán.

A múzeum birtokában lévő darab egyedi különlegessége, hogy a melegítőnek mind a felső, mind pedig az alsó részének belső oldalába sárga fonallal belehímezték a „LIDIA” nevet, ezzel utalva a ruha eredeti birtokosára.

Kormány Ákos