Szeptember havi hónap műtárgyával a Chelsea – Vörös Lobogó mérkőzés emlékét elevenítjük fel.

A második világháború után újrainduló magyar sportélet nemcsak generáció váltáson esett át, hanem a hatalmat birtokló kommunista diktatúra a klubok működését is átalakította. Az 1950-es évtizedtől a fővárosi és vidéki sportegyletek állami szervek irányítása alá kerültek és az „arculatváltás” jegyében a klubok jelképei, színei és neveit is megváltoztatták, ami a szocialista-munkás világ ideológiáját volt hivatva hirdetni.

A Bástya 1952-es Magyar Kupa győztes csapata(Hátul áll: Bukovi, Gondos, Peller, Kárász, Kovács IV, Kovács II, Börzsei, Lantos, Kovács I, Zakariás. Guggol: Gellér, Sándor, Hidegkuti, Palotás, Szolnok, Hegedűs, Turai.)Egy évvel később magyar bajnoki címet ünnepelhettek.

Nem volt ez másképpen az 1888-ban alapított Magyar Testgyakorlók Körével sem. Az MTK a két világháború között felvette a Hungária megnevezést, amit 1945 után elhagyott. Az 1950. február 26-án tartott közgyűlés az eredeti nevétől is megfosztotta az MTK-t, Budapesti Textiles SE néven működött tovább az egyesület. Egy 1948-ban kelt rendelettel a belügyminiszter kötelezővé tette a rendőr-egyesületi tagozatok létrehozását. Ekkortól alakultak meg a fegyveres testületek egyesületei: a Honvéd (a Honvédelmi Minisztérium és a hadsereg csapata), a Dózsa (a Belügyminisztérium és a rendőrség csapata), melyeket 1951. február 23-án az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) egyesülete, a Bástya SE megalakulása követett.

Nem elég, hogy a közutálatnak örvendő ÁVH csapata lett a korábbi MTK, legkiválóbb sportolóiból ÁVH-s tisztek lettek, ráadásul még a csapat kék-fehér színét is megváltoztatták, a Budapesti Bástya színe piros-fehér lett. Érdekesség, hogy a piros-fehér egyesület címere – a benne lévő vörös csillagtól eltekintve – kék-fehér volt. A Bástya a korábban jól működő szakosztályok egy részére nem tartott igényt, ezek a textilipar más egyesületeihez (Goldberger, Magyar Posztó, Magyar Pamut) kerültek.

Az MTK több név- és arculatváltáson esett át. A Vörös Lobogó jelképeit és megnevezését 1953 és 1956 között használták.

Az MTK mindössze két évig szerepelt Bástya néven, ugyanis 1953-ban az ÁVH-t a Belügyminisztérium alá rendelték. A BM-nek már volt csapata, az akkor Budapesti Dózsa néven működő Újpest. Formálisan ez azt jelentette, hogy 1953. augusztus 25-én a Bástya megszűnt, pontosabban beolvadt a Budapesti Vörös Lobogóba. Az MTK sportolói és szurkolói is örömmel fogadták az ÁVH-tól való megszabadulást, és persze a klub színeinek visszaszerzését! Mert a Vörös Lobogó névre keresztelt csapat újra a kék-fehér mezt, lobogót használhatta.

A többszöri átnevezések és átszervezések ellenére a csapat labdarúgó szakosztálya a Budapesti Honvéddal együtt az Aranycsapat fémjelezte válogatott gerincét adta. Többek között Lantos Mihály, Zakariás József és a klublegenda Hidegkúti Nándor is itt rúgta a bőrt. 1950 és 1956 között a Honvéd egyeduralmát egyedül a Vörös Lobogóra keresztelt MTK tudta megszakítani, 1953-ban a hazai első osztályú bajnokság megnyerésével. A korabeli Vörös Lobogó az európai labdarúgásban is magasan jegyzett klub volt, amelyet a kontinens legerősebb csapatai láttak vendégül. Ezek közül az egyik ilyen kiemelkedő barátságos mérkőzés az 1954-es Chelsea FC – Vörös Lobogó mérkőzés volt.

Az 1954. december 15-i Chelsea – Vörös Lobogó programfüzete.

1954 decemberében a válogatott klasszisokkal felálló Vörös Lobogó látogatott a Stamford Bridge-re. Nem a Vörös Lobogó volt az egyetlen csapat a kommunista blokkból, akik akkoriban a nyugat-londoniak otthonába látogattak; 1945-ben a Dinamo Moszkva elleni barátságos összecsapás rekord mennyiségű nézőt vonzott a stadionba: a nem hivatalos becslés szerint 100.000 néző tekintette meg a moszkvai csapat gálamérkőzését. A budapesti Vörös Lobogó csapatának fogadása szintén nagy presztízzsel bírt a Chelsea számára, hiszen egy évvel korábban kapott örökké emlékezetes futball-leckét Anglia Magyarországtól (6:3), többek közt Hidegkuti Nándor mesterhármasával. A szakértők kíváncsian várták, milyen taktikai újítást mutat nekik a magyar csapat; különösen azt figyelték, vajon Börzsey János középpályást (centerhalf) vagy középhátvédet játszik majd (a két csapat felállásában a középhátvéd szerepe volt az egyetlen eltérés), illetve hogy a magyar középcsatár vajon egy vonalban játszik-e majd a csatársorral, avagy kicsit hátrább vont szerepben.

A mérkőzés előtt a két csapatkapitány kézfogása.

A csapatok felállása így nézett ki: Chelsea (2-3-5): Bill G. Robertson – John Harris, Stan Willemse – Ken Armstrong, Ron Greenwood, Derek Saunders – Eric Parsons, John McNichol, Roy Bentley Les Stubbs, Frank Bluntstone. Vörös Lobogó (3-2-5): Oláh Géza – Lantos Mihály, Börzsey János, Kovács József – Zakariás József, Kovács Imre – Tóth, Szolnok István, Palotás Péter, Hidegkuti Nándor, Sándor Károly. A gálamérkőzés 2:2-es döntetlent hozott, a gólokat Les Stubbs, Roy Bentley, illetve Hidegkuti Nándor és Palotás Péter szerezték. A hazai csapat két tizenegyest is kapott, de John Harris egyiket sem tudta értékesíteni.

A Chelsea – Vörös Lobogó gálamérkőzés emlékplakettje.

Október havi műtárgyunk a mérkőzés az emlékét őrző plakett, amelyet múzeumunk éremtári gyűjteménye őriz. A plakett fekete patinás műanyagra erősített bronz tábla. A tábla bal felső sarkában a Chelsea FC kék-fehér oroszlános címere látható, mellette felirat: „15th. December 1954”. Középen felirat: CHELSEA FOOTBALL CLUB v VÖRÖS LOBOGÓ STAMFORD BRIDGE.” A négyszögletű plakett 14×14 cm, súlya 268 gramm, anyaga műanyag és bronz.

Nagy Gergely