Nevek-legek

"A nemzet bombázója" - Tichy Lajos
Tichy Lajos (Budapest, 1935. március 21. – Budapest, 1999. január 6.)

Második felesége Lehoczky Zsuzsa színésznő volt. 1992-től Kispest díszpolgára. Játékos-pályafutását 1947-ben a MÉMOSZ SE-ben kezdte, majd a Bp. Lokomotívban játszott. Az Aranycsapat gerincét adó Honvéd 1953-ban igazolta le. Nagyon gólerős csatár volt. 320 bajnoki mérkősésen 247 gólt szerzett és ötször volt a bajnokság gókirálya. 1971. június 20-án játszott utoljára a Bp. Honvéd színeiben. Tichy 1955-ben Oslóban került először a magyar válogatottba, ahol első válogatott meccsének 74. percében 18 méterről betalált a kapuba. Válogatottunk ezen a meccsen 5:0-ra verte a házigazda norvégokat. A nemzeti válogatottban összesen 72 alkalommal lépett pályára. Részt vett három világbajnokságon. 1958-ban és 1962-ben pályára is lépett. Az 1962-es chilei VB-n csapatunk egyik vezéregyénisége volt, 3 gólt szerzett. 1971-től a kispesti ifjúsági és tartalékcsapat edzője volt, majd 1976-tól 1982-ig az első csapat vezetőedzője. 1980-ban 25 év szünet után sikerült bajnokságot nyernie a Honvéddal. Edzőként számos később sikeres labdarúgót indított el, például Dajka Lászlót, vagy Garaba Imrét. 1982-től 1984-ig az al-Shabab nevű arab csapat edzője, majd hazajövetele után 1985 és 1989 között a Bp. Honvéd utánpótlás szakágvezetője. 1989-től haláláig a kispestiek szaktanácsadója.

A hatvanas évek egyik legkiválóbb csatára - Farkas János
Farkas János (Budapest, 1942. március 27. – Budapest, 1989. szeptember 29.)
Olimpiai bajnok magyar labdarúgó. 1942. március 27-én született Farkas János, a Vasas legendás csatára. Az 1964-ben olimpiai aranyat és Európa-bajnoki bronzot is nyerő játékos 33 alkalommal ölthette magára a nemzeti csapat mezét, legemlékezetesebb gólját az 1966-os világbajnokságon Brazíliának lőtte. Két évvel később meghívást kapott a Világválogatottba is. Pályafutását a László Kórház csapatában kezdte, 1959-ben, 17 évesen lett a Vasas tagja és egészen 1972-ig, pályafutása végéig kitartott az egyesület mellett. A korszak egyik legkiválóbb támadója volt, csatárerényeit nemcsak klubjában, de a válogatottban is megcsillantotta. A Vasassal négyszer nyert magyar bajnokságot (1961, 1962, 1965, 1966), háromszor nyert Közép-európai Kupát (1962, 1965, 1970). 1966-ban 25 góllal magyar gólkirály lett, őt választották az év labdarúgójának is. 290 bajnoki mérkőzésen 169 gólt szerzett. A válogatott mérkőzéseken 19 gólt lőtt. 1960-ban tagja volt az UEFA-torna-győztes ifiválogatottnak, 1962-ben már ott lehetett a chilei világbajnokságon, igaz, pályára nem lépett. 1964-ben olimpiai bajnoki címet nyert Tokióban, s részt vett a spanyolországi Eb négyes döntőjében is, ahol Magyarország végül a 3. helyen zárt. Ott volt 1968-ban az Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutó csapatban, meghívták a világválogatottba is. 27 évesen a csehszlovákok elleni 4-1-es vereséggel záruló marseille-i mérkőzés után búcsúzott a válogatott meztől, három évvel később, 1972-ben pedig elköszönt a labdarúgástól is.
"Náczi bácsi" egyik legkiválóbb tanítványa - Rózsavölgyi István
Rózsavölgyi [született: Reidl] István (Budapest, 1929. március 30. – Budapest, 2012. január 27.)

Karrierje során 7 világcsúcsot, 8 Európa-csúcsot és 19 magyar csúcsot futott közép- és hosszútávon, az 1960. évi nyári olimpiai játékokon harmadik helyen végzett 1500 méteren. 297 versenye során összesen 188-szor győzött. Két váltó világcsúcs után az 1955-ös év meghozta első egyéni világcsúcsát is, ami táplálta a már felfokozott olimpiai reményeket. Sokan az 1500 méter favoritjaként tartották számon, és ezt erősítette az 1956. augusztusi 1500 méteres világcsúcsa is. Az októberi 2000 méteres világcsúcsa pedig azt igazolta vissza, hogy tökéletesen sikerült a felkészülés. Az október 23-án kirobbanó forradalom azonban derékba törte a felkészülését. Mint a Honvéd futóját, Táborival együtt őrségszolgálatra rendelték és heteken keresztül nem tudott edzeni. A hosszabbított őrszolgálat, a bezártság és az edzések hiánya miatt fizikai állapota gyorsan romlásnak indult. A hosszú kihagyás, a forradalom okozta lelki trauma és futótársa, Iharos Sándor eltűnése a forradalom kavalkádjában legyengítették, és ezt az olimpiai szereplése is megsínylette. Az olimpia több szempontból is törést okozott Rózsavölgyi karrierjében. A kudarcon túl elveszítette edzőjét, Iglói Mihályt, valamint futótársát és egyben legjobb barátját, Táborit is, miután mindketten úgy döntöttek, hogy nem térnek vissza Magyarországra. A két olimpia közötti időszakban felkészülését zömében maga irányította. Az edzéstervekhez Iglói módszereit használta és azokat fejlesztette tovább. Az 1960-as Olimpiai döntőig könnyedén menetelt, de a végső összecsapásban az ausztrál Elliott bizonyult jobbnak, és Rózsavölgyi a célegyenesben visszaszorult a harmadik helyre. A harmadik helyet azonban nem kudarcnak, hanem teljes sikernek élte meg. 1962-ben végleg felhagyott a futással. Futókarrierjét követően edzői szerepet vállalt a Honvédnél és egy rövidebb időre az öttusaválogatottnál. 1984-ben nyugdíjba vonult, de hosszú éveken keresztül dolgozott még edzőként és mint a Tatai Olimpiai Edzőtábor szakmai vezetője. Élete utolsó éveiben Tatán élt.

A keménységéről ismert középhátvéd - Lóránt Gyula
Lóránt [született Lipovics] Gyula, (Kőszeg, 1923. február 6. – Szaloniki, 1981. május 31.)
A Kőszegi SE, a Szombathelyi FC, a Nagyváradi AC, a Nagyváradi Szabadság SK, a Vasas SC, majd a Budapesti Honvéd középhátvédje, 1948 és 1955 között 37 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az Aranycsapat gránitkemény középhátvédje hosszú utat tett meg a hármas számú mezig. Sokáig csatárt (többnyire jobbszélsőt), majd fedezetet, azután szélsőhátvédet játszott. Végül a védelem tengelyébe állt, és annak valódi pillérévé vált. A válogatottban – két mérkőzés kivételével, amikor jobbhátvéd volt – már állandóan a középhátvéd helyén szerepelt. Ragyogó fizikai felépítése, mintaszerű állóképessége jelentette azt az alapot, amelyre labdarúgó-tulajdonságai épültek. Kitűnően helyezkedett, biztosan szerelt fejjel és lábbal, nagyszerűen rúgott. Ütemérzéke, taktikai érettsége és fegyelmezettsége szintén kifogástalan volt. A legnehezebb helyzetekben is feltalálta magát. Pályafutásának csúcsát a helsinki olimpia idején érte el. Legjobb játékát a döntőben, 1952. augusztus 2-án, a Jugoszlávia elleni mérkőzésen (2:0) nyújtotta. Visszavonulása után 1962 augusztusa és 1963 áprilisa között a Bp. Honvéd edzője volt, majd az Oroszlány együttesét irányította. 1963. decemberében külföldre távozott, a Német Szövetségi Köztársaság hét első osztályú csapatánál kapott szakvezetői megbízást. Sikeres edzői pályafutásának állomásai: SV Rheydt, 1. FC Kaiserslautern, MSV Duisburg, 1. FC Köln, Kickers Offenbach, PAOK Szaloniki (csapatával görög bajnoki címet nyert), Eintracht Frankfurt, Bayern München, Schalke 04. Öt év után visszatért korábbi edzői sikerének színhelyére, Szalonikibe, ahol a következő év tavaszán a PAOK kispadján érte a halálos szívroham…
A "negyedik hátvéd" - Grosics Gyula
Grosics Gyula (Dorog, 1926. február 4. – 2014. június 13.)

A Dorog AC, a MATEOSZ Munkás SE, a Teherfuvar SE, a Budapesti Honvéd, majd a Tatabányai Bányász kapusa, 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, továbbá az 1958. és 1962. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A dorogi származású “fekete párduc” a magyar labdarúgás legnagyobb kapusainak egyike. Nemcsak világklasszisokat jellemző képességei voltak, hanem “újdonsággal” is szolgált: szinte az egész saját térfelet működési területének tekintette. Nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját. Együtt élt a játék minden mozzanatával. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett elhárítani a fenyegető veszélyt. Ezért világszerte a magyar válogatott “negyedik hátvédjeként” emlegették. A labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott. A kapusok speciális tulajdonságai közül különösen a ruganyossága és a reflexei voltak egészen kiválóak. Az Aranycsapat egyik legbiztosabb pontja volt. Nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették. Világbajnoki szerepléseit azonban sorozatos balszerencse kísérte. Ő az első tatabányai labdarúgó, aki a legjobbak között szóhoz jutott. Rengeteg emlékezetes játéka közül az 1954. április 11-én, az osztrákok elleni találkozón (1:0) mutatott bravúrsorozata az egyik legértékesebb. Edzői pályája rövidebb volt és kevésbé sikeres: 1963-ban Tatabányán, 1964-1965-ben Salgótarjánban, 1966-ban a KSI-ben edzősködött, 1966 és 1968 között pedig Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től 18 esztendőn állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, egyesületi elnökként vonult nyugdíjba.

A legendás "táncos" - Törőcsik András
Törőcsik András (Budapest, 1955. május 1.)

Cselezése, helyzetfelismerése, ritmusváltásai és robbanékonysága nemzetközi szinten is kiugró karrierre predesztinálták, de – sokszor külső tényezők hatására – lehetőségeinek a töredékét sem sikerült megvalósítania. 12 évesen a BVSC-ben kezdte a labdarúgást. Tehetségére hamar felfigyeltek és 1974-ben leigazolta az Újpesti Dózsa. Itt háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes lett. Az 1983-84-es Kupagyőztesek Európa-kupája szezonban a negyeddöntőig jutottak, hol a későbbi győztes skót Aberdeen-nel szemben maradtak alul. 1985-86-ban egy idényt a francia Montpellier csapatában játszott. 1987 és 1989 között kanadai teremlabdarúgó-csapatokban (Toronto, North York Rockets), itthon pedig a Volán és MTK-VM-ben játszott. Pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1980-as súlyos autóbalesete, amely miatt nem tudott eleget tenni a világválogatotti meghívásnak. Többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára (legjobb eredménye 9. hely), éveken keresztül volt Magyarország és klubcsapata, az Újpesti Dózsa legnépszerűbb labdarúgója. Egyéni megoldásait, fifikás trükkjeit pályafutása befejezése után is emlegetik a szurkolók. Virtuóz játéka kapcsán született a legendás „Táncolj, Törő!” rigmus. Az MTK csapatában a Verebes-korszakban játszott, és ott fejezte be pályafutását. 1976 és 1984 között 45 alkalommal szerepelt a válogatottban és 12 gólt szerzett. Részt vett az argentínai és spanyolországi világbajnokságon.

A legnagyobb szívű csapatjátékos - Zakariás József
Zakariás József (Budafok, 1924. március 5. – Budapest, 1971. november 22.)
A Budafoki MTE, a Kábelgyár SC, a Gamma FC, a Budai Barátság SE, a Budai MSE, a MATEOSZ Munkás SE, a Teherfuvar SE, a Budapesti Előre, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó balfedezte, 1947 és 1954 között 35 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. “Zaki” volt az Aranycsapat “szürke eminenciása”. Ebben a tizenegyben a kék-fehérek kiváló fedezte a negyedik hátvéd, mai kifejezéssel: a “beállós” szerepkörét töltötte be. A technikailag-taktikailag egyaránt kitűnően képzett labdarúgó lemondott az egyéni csillogásról. Minden megmozdulása a csapatjáték céljait szolgálta. Fegyelmezett és éppen ezért nagyon értékes labdarúgó volt. Pompásan helyezkedett, kitűnő ütemben lépett közbe. A megszerzett labdát rendre jól továbbította. Nagy nyugalma, fáradhatatlan munkabírása, töretlen küzdőszelleme a legnehezebb helyzetekben is kisegítette. A támadásokat is nagyszerűen támogatta, de elsőrendű feladatáról, a védekezésről, soha nem feledkezett meg. Tökéletesen kiegészítette társa, Bozsik József játékát. Az 1954-es világbajnokság után minden átmenet nélkül kimaradt a legjobb tizenegyből. (Pedig a világbajnoki döntő elvesztésében semmivel sem játszott nagyobb szerepet, mint bármelyik más játékostársa…) A válogatottban szinte minden tudása legjavát adta. Legkiválóbb teljesítményét talán 1953. május 17-én, az Olaszország elleni mérkőzésen (3:0) nyújtotta. Visszavonulása után sem szakadt el a labdarúgástól, az edzősséget az Április 4. Gépgyár csapatánál kezdte, majd a szigetszentmiklósi gárda vezetője lett. 1961. augusztusában Guineába szerződött, az afrikai országban szövetségi kapitány lett. 1965-ös hazatérése után a Medosz Erdért SE mestere volt. Sikeresen induló edzői pályafutását derékba törte a fájóan korai halála. A szívembernek – a szíve mondta fel a szolgálatot.
A magyar labdarúgás első Európa-szerte elismert klasszisa - Schlosser Imre
Schlosser Imre (Budapest, 1889. október 11. – Budapest, 1959. július 19.)
Schlosser mindkét bátyja az FTC tagja volt és ők hívták fel Malaky Mihály figyelmét testvérükre, aki 1905-ben szerződtette őt. Az első csapatban 17 évesen mutatkozott be 1906. február 25-én a Postás ellen (0-1), de játéka még nem volt megfelelő, ezért 3 hónapra visszakerült a második csapatba erősödni. Ősztől már ismét az első csapatban szerepelt és már a tehetségének megfelelő játékot mutatott, így hamarosan stabil csapattaggá vált. Schlosser 1915-ig nyolc idényt játszott a Fradiban, ebből hatszor bajnokok lettek, illetve zsinórban hatszor gólkirály lett. Miután a vezetőseggel összekülönbözött, a nagy rivális MTK-hoz szerződött. 1916 őszén, az I. világháború idején, két nem hivatalos bajnokság után ismét újraindult a nemzeti bajnokság. Schlosser hat szezonban játszott a Hungária körúton és mindannyiszor bajnokok lettek, a legelső idényben hetedszer is gólkirály lett. 1923-ban először a svéd FC Kamraterna (Norrköping) csapatánál vállalt edzői állást. Ezt követően egy idényt a lengyel Wisla Kraków-nál trénerkedett, szerény eredményekkel. 1925-1926-ban a bécsi Wiener AC játékos-edzője lett. 1926 őszén visszatért az Üllői útra és bajnokcsapat tagjaként búcsúzott. Visszavonulása után különböző csapatokban néhány mérkőzés erejéig többször visszatért. 1906 őszén 17 évesen lett a válogatott tagja. Az akkori szövetségi kapitány, Hajós Alfréd hívta meg a keretbe. 1927-ig 68 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 59 gólt szerzett. Szintén rekord, hogy válogatott pályafutása 21 évet ölel fel. 1955. október 16-án a 100. magyar-osztrák mérkőzésen az ő vezetésével vonultak ki a csapatok, és a kezdőrúgást is ő végezte el a Népstadionban 104 000 néző előtt.
A legsikeresebb magyar olimpiai bajnok és pontszerző - Gerevich Aladár
Gerevich [1936-ban Gerei] Aladár, ifj. (Jászberény, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, 1910. március 16. – Budapest, 1991. május 14.)
Kard- és tőrvívó, edző, szakíró.
Fiai: Gerevich Pál kardvívó, Gerevich György kardvívó, edző. Felesége (Bogáthy) Bogen Erna, olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok tőrvívó.
Italo Santelli tanítványa. A Magyar Athletikai Club tagja.
Vívómesteri oklevelet szerzett, vívó szakedző, 1961-től mesteredző.

Közgazdasági egyetemi tanulmányait követően magántisztviselőként dolgozott, majd 1937 és 1971 között a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt.
Egyesületei 1945 után: Toldi Miklós SE, Csepeli MTK, Budapesti Vörös Meteor.
Az 1931-es Európa-bajnok csapat tagjaként mutatkozott be a nemzetközi élmezőnyben.
1932 és 1960 között a válogatott keret tagja volt. A legsikeresebb magyar olimpiai bajnok és pontszerző. A mai napig ő nyerte a legtöbb olimpiai érmet a magyar sportolók között, szám szerint tízet, ebből hét aranyérmet: 1932 Los Angeles (csapat), 1936 Berlin (csapat), 1948 London (egyéni és csapat),
1952 Helsinki (csapat), 1956 Melbourne (csapat), 1960 Róma (csapat).
Sokszoros országos bajnok mindkét fegyvernem csapat, illetve egyéni versenyeiben.
Kilencszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok.
1961 és 1971 között a Budapesti Vörös Meteor, illetve a Budapesti Honvéd, majd a BVSC, 1975-től 1990-ig a Vasas edzője. Tanítványa volt Horváth Zoltán olimpiai bajnok is.
1948-ban Jászberény díszpolgárává választják. 1988-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemrendjével tüntették ki. 1989-ben Nemzetközi Fair Play életműdíjat kapott. A MOB érdemrendet 1991-ben vehette át.
A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület posztumusz alapító tagja.

A magyar labdarúgó-válogatott legeredményesebb kapitánya - Sebes Gusztáv
Sebes [született: Scharenpeck] Gusztáv (Budapest, 1906. január 22. – Budapest, 1986. január 30.)
Labdarúgó, edző, az Aranycsapat szövetségi kapitánya. Sebes Gusztáv a Haladásban kezdett futballozni 1919-ben, majd 1940-ig tartó pályafutása során szerepelt a Vasasban, az egy időben a Hungária FC nevet viselő MTK-ban, s a kék-fehérek tagjaként három bajnoki címet is nyert. 1936-ban egy találkozón pályára lépett a magyar válogatottban. Legeredményesebb kapitányunk 1940-ben a Szentlőrinci AC trénereként kezdte nagyszerű edzői pályafutását. 1968-ig szakvezetője illetve szakmai tanácsadója volt a Budafok, az Újpesti Dózsa, a Honvéd és a DVTK együttesének is. 1945-től 1949-ig a magyar válogatott edzője, 1949-től 1956-ig pedig szövetségi kapitánya volt. Irányításával nemzeti együttesünk 1952-ben olimpiai bajnok lett Helsinkiben, az 1954-es svájci világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. A sporttörténelembe talán 1953-ban Londonban, az évszázad mérkőzésén írta be nevét kitörölhetetlenül: az általa vezetett Aranycsapat 6:3-ra győzte le az addig verhetetlennek hitt angolokat. Moszkva válogatottja ellen vívott két találkozót is beleszámítva összesen 69 mérkőzésen irányította nemzeti tizenegyünket. 1948-tól 1960-ig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökeként dolgozott. 1954-ben alapító tagja volt az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), s 1954-től 1960-ig ő volt a testület alelnöke.
A magyar labdarúgás egyik utolsó klasszisa - Détári Lajos
Détári Lajos (Budapest, 1963. április 24.-)
Labdarúgó, edző. Egyesületei: Aszfaltútépítő, Budapesti Honvéd, Eintracht Frankfurt (német), Olympiakosz (görög), Bologna (olasz), Ancona (olasz), Ferencváros, Genoa (olasz), Neuchatel (svájci), St. Pölten (osztrák), BVSC, Dunakeszi, Felsőpakony, Unione FC. Legjelentősebb sikerei: háromszoros magyar bajnok, magyar kupagyőztes, Szuperkupa-győztes, háromszoros gólkirály, az év játékosa (1988.). Német Kupa-győztes, Görög Kupa-győztes, a német Bundesliga legjobb külföldi játékosa, a görög liga legjobb játékosa, a svájci liga legjobb játékosa, hatszoros világválogatott. Válogatottság/gól: 61/13. Élvonalbeli bajnoki/gól: 164/81 (magyar), 33/11 (német), 55/33 (görög), 40/10 (olasz), 38/12 (svájci). 2000-óta edzőként dolgozik magyar, román, szlovák és vietnami csapatoknál, váltakozó sikerekkel. Jelenleg a Ferencváros szakmai igazgatója.
A magyar sport első női olimpiai bajnoka - Elek Ilona
Elek Ilona /Schacherer Károlyné/ (Budapest, 1907. május 17. – Budapest, 1988. július 24.)
Zongoraművész helyett: olimpiai tőrművész
Italo Santelli tanítványa.
Egyesületei: Budapesti Budai TE (BBTE), Detektív Atlétikai Club (DAC), UTE, Közalkalmazottak Sport Egyesülete (KASE), Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) Atalante Sport Egylete, Budapesti Lokomotív, Budapesti Honvéd.

Legnagyobb sportsikerei: kétszeres olimpiai bajnok (Berlin, 1936, illetve London, 1948 – tőr egyéni); olimpiai ezüstérmes (Helsinki, 1952 – tőr egyéni), hatszoros világbajnok (Párizs, 1937 – tőrcsapat; Stockholm, 1951 – tőr egyéni; Koppenhága, 1952 – tőrcsapat; Brüsszel, 1953 – tőrcsapat; Luxemburg, 1954 – tőrcsapat; Róma, 1955 – tőrcsapat). Ötszörös Európa-bajnok (Budapest, 1933 – tőrcsapat; Varsó, 1934 – tőr egyéni és csapat; Lausanne, 1935 – tőr egyéni és csapat), kilencszeres magyar bajnok.
 
A magyar sport első női olimpiai bajnoka. Páratlanul sikeres sportpályafutása csaknem három évtizedig tartott. Kétszeres olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes, hatszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok.
Zeneakadémiát végzett, zongoraművésznek készült. Számos dal szerzője, ő írta az 1959-es vívó vb indulóját és a labdarúgó-indulót.
Sportpályafutása befejezése után az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese volt.
Díjak, kitüntetések: Feyerick Vándordíj, a nemzetközi szövetség /FIE/ legmagasabb elismerése; ő az első nő, aki e kitüntetésben részesült (1951), Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozata (1982), NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozata (1983).

A magyar sport első olimpiai bajnoka - Hajós Alfréd
Úszó, labdarúgó, sportvezető, építészmérnök. Az első újkori olimpián, az 1896. évi athéni játékokon a 11 fokos, hullámzó tengervízben megrendezett versenyen megnyerte 100 m-es és a 1200 m-es gyorsúszást. Ezzel megszerezte a magyar sport első és második olimpiai győzelmét. Játszott az 1897. május 9-én megrendezett első nyilvános labdarúgó-mérkőzésen. 1901-ben és 1902-ben bajnokságot nyert a BTC csapatával. Szerepelt az első válogatott labdarúgó-mérkőzésen (1902. október 12.). Később játékvezetőként is tevékenykedett és a szövetségi kapitányi posztot is betöltötte. Az MLSZ, az Úszó- és a Tornaszövetség társelnöke, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is volt. Építészmérnöki diplomája megszerzése után (1899) Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában dolgozott. Tervei alapján épült fel, a debreceni Aranybika Szálló (1910), az ÚTE Megyeri úti labdarúgó-stadionja (1922), valamint a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda (1930). Az 1924-es párizsi nyári olimpia művészeti versenyein a Lauber Dezsővel közösen benyújtott stadionterve második helyezést ért el. 1930 és 1934 között kormányfőtanácsos. Budapest ostroma után részt vett számos középület helyreállítási munkáiban. Egykori lakásában (Báthory utca 5.) kezdte meg működését a Testnevelési és Sportmúzeum, 1967-ben. Rangos szakmai és állami elismeréseket, kitüntetéseket vehetett át: Építész Aranydiploma, a Sportérdemérem arany fokozata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság oklevele (1949), Magyar Örökség-díj (2002) posztumusz Ybl Miklós-díj (2010). 1994-től a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület posztumusz alapító tagja. Az Úszósport Hírességeinek Csarnoka (International Swimming Hall of Fame) tagja. 1981 óta a Zsidó Sporthírességek Csarnoka (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja. Számos iskola viseli a nevét.
A modern szélsőjáték egyik előharcosa - Czibor Zoltán
Czibor Zoltán (Kaposvár, 1929. augusztus 23. – Győr, 1997. szeptember 1.)

A Komáromi AC, a Komáromi MÁV-AC, az FTC, az ÉDOSZ, a Csepeli Vasas, majd a Budapesti Honvéd balszélsője, 1949 és 1956 között 43 alkalommal játszott a válogatott csapatban és 17 gólt szerzett. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Kiváló képességű, világklasszisnak számító, de szélsőséges, szeszélyes labdarúgó volt. Páratlan gyorsasága, nagy mozgékonysága, kitűnő labdakezelése, szélsőknél ritkán tapasztalható gólképessége és kiismerhetetlen cselei a világ legjobbjai közé emelték. A “Rongylábúnak”, kevésbé szalonképesen “Bolondnak” is becézett balszélső kiismerhetetlen cseleivel szinte az őrületbe kergette az ellenfelek jobbhátvédjeit. Szüntelen mozgásával – a pálya széltében és hosszában – megelőzte a maga korát. Ezért a modern szélsőjáték egyik előharcosának tekinthető. Legemlékezetesebb alakítása is hamisítatlan “czibori” játék volt. 1956-ban külföldre távozott. Előbb 1957-ben az AS Rómánál edzett és játszott nem hivatalos mérkőzéseken, majd 1958-ban, FIFA-eltiltása lejártával az FC Barcelona szerződtette. A Barcával két bajnoki címet szerzett, spanyol kupát és VVK-t nyert, valamint tagja volt a BEK-döntőben vesztes gárdának. Az 1961-1962-es idényben az Espanolban szerepelt, sőt 1962-ben egyetlen mérkőzés erejéig az Austria Wienben is pályára lépett. Két és fél évtizednyi távollét után 1991-ben hazatért Magyarországra, életre hívta anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi AC-t, amelynek elnöke volt haláláig.

A magyar sport első világbajnoka - Kronberger Lili
Kronberger Lili /Szentgyörgyi Imréné/ (Budapest, 1890. november 12. – 1974. május 21.)
Legkiemelkedőbb eredményei: négyszeres világbajnok (Troppau, mai nevén: Opava, 1908; Budapest, 1909; Berlin, 1910; Bécs, 1911), háromszoros magyar bajnok (1908-1910).

 
Egyike az első női versenyzőknek a magyar és a nemzetközi műkorcsolya sport történetében. Eleinte férfiakkal versenyzett, ugyanis annyira kevés nő foglalkozott ezzel a sporttal, hogy nem rendeztek számukra külön bajnokságot. Mikor már volt külön hölgyverseny, azt rendszeresen megnyerte.
 
Gyermekkorától korcsolyázott, hétévesen már az ismert Victor Seibert edzette. 16 éves korában vett részt először világbajnokságon és bronzérmet szerzett (Davos, 1906). A következő évben (1907) megrendezett bécsi vb-n szintén harmadik helyen végzett.
 
1908-tól uralta a világbajnoki mezőnyt, Troppauban a dobogó legfelső fokára állhatott (a versenyt utólag minősítették világbajnokságnak). 1909-ben egyedüli női indulója volt a budapesti vb-nek, ahol sikeresen megvédte világbajnoki címét. 1910-ben és 1911-ben sem akadt jobb versenyző nála, újból aranyérmet szerzett.
 
Élete tragédiája, hogy nem vehetett részt olimpián, pedig eséllyel indult volna az 1908-as londoni versenyen. Ő lehetett volna az első női magyar olimpiai versenyző, de a nem megfelelő háttér miatt nem tudott felkészülni a megmérettetésre.
 
Férjhezmenetele után, sportsikerei csúcsán, az 1911-es címvédő bécsi világbajnokságot követően hagyott fel a versenyzéssel. Ez volt az a verseny, ahol Kodály Zoltánnal közös újításukat bevezették a műkorcsolya világába: ő volt az első a világon, aki zenei kísérettel előadott művészi programot mutatott be. Mozdulatainak csak rá jellemző eleganciája és harmóniája még inkább kitűnt a zene hatására. A zene mára már minden verseny velejárója lett, e nélkül elképzelhetetlen a műkorcsolya.
 
Férje dr. Szentgyörgyi Imre, a Budapesti Korcsolyázó Egylet elnöke volt, a nemzetközi szövetségben is magas pozíciót töltött be, illetve a sportág versenyszabályainak kidolgozásában is úttörő szerepe vállalt.
 
Lili öt évvel visszavonulása után újra korcsolyát húzott, visszatért a jégre, ekkor azonban már nem tudott jelentős sikereket elérni.
 
1983-tól a zsidó sporthírességek csarnokának (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja.
Terták Elemér előterjesztésére 1997-ben a valaha élt legjobb műkorcsolyázók közé választották (The World Figure Skating Hall of Fame).  
A szabadrúgások mestere - Lantos Mihály
Lantos [született Liendenmayer] Mihály (Budapest, 1928. szeptember 29. – Budapest, 1989. december 31.)
A MÁVAG SK, BVSC, MÁV Konzum Előre, Budapesti Vasutas Előre, a Budapesti Vasas Előre SC, az MTK, a Textiles, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó balhátvédje, 1949 és 1956 között 52 alkalommal öltötte magára a címeres mezt és 5 gólt szerzett. Tagja volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Az Aranycsapat játékosa remek testi felépítésű, kétlábas, kitűnően rúgó és fejelő hátvéd volt. Pompásan helyezkedett és hosszú átadásokkal gyakran indított veszélyes ellentámadásokat. Lehetőleg megelőző szereléseket alkalmazott. Jól időzített keresztezéseivel gyakran segítette ki társait is. Mozgékonysága és gyorsasága nem mindig volt kifogástalan. Emiatt ritkán vállalkozott előretörésekre. Nagy lövőerejét eredményes szabadrúgásaival bizonyította be. Remek rúgótechnkáját minősíti, hogy Puskásék a szabadrúgások és tizenegyesek jó részét neki engedték át. Szinte minden mérkőzésen helytállt. Ez megbízhatóságát, jó átlagteljesítményét dicséri. Legjobb játékát talán 1954. február 12-én, az Egyiptom elleni kairói mérkőzésen (2:0) nyújtotta. A Kőbányai Porcelán csapatánál kezdett edzősködni (1963-ban), majd egykori mestere, Bukovi Márton segédedzője lett a görög Olimpiakosz Pireusznál. Hét évet töltött a Komlói Bányásznál, kettőt a Nagykanizsai Olajbányásznál, hármat Székeshérvárott a Videotonnál, végül Zalaegerszegen, 1981-ben a ZTE-ben fejezte be edzői karrierjét, melynek során 272 NB I-es találkozón ült a kispadon.

A másodosztályú katonacsapatok edzője - Budai II (Bednarik) László
Budai II [Bednarik] László (Budapest, 1928. július 19. – Budapest, 1983. július 2.)
A BRSC, a Hutter Olaj SE, az FTC, az ÉDOSZ, majd a Budapesti Honvéd jobbszélsője, 1949 és 1959 között 39 esetben játszott a nemzeti tizenegyben és 10 gólt ért el. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A sok sikert aratott Aranycsapat jobbszélsője Kocsis Sándorral együtt világhírű szárnyat alkotott. Kettőjük összeszokottsága mintaszerű volt. Szinte egymás gondolatait is ismerték. A zömök, lendületes, bátor labdarúgó nagy gyorsasága kitűnően érvényesült ebben a környezetben. “Behunyt szemmel” is tudta, hogy Kocsis mikor és hová íveli, vagy lövi elé a labdát, amelylyel azután villámgyorsan elszáguldott – akár az alapvonalig. Pontos beadásaival – amelyekből társai, főleg Kocsis, sok gólt értek el – mesterien értett a támadások eredményes befejezéséhez. Erőteljes lövéseivel gyakran veszélyeztette az ellenfél kapuját. Roppant hasznos, fáradhatatlan, a mezőnyben is nagy munkát vállaló játékos volt. Kiváló teljesítményt nyújtott 1950. szeptember 24-én, Albánia csapata ellen (12:0), amikor szélső létére négy gólt lőtt. Pályafutása befejeztével másodosztályú katonacsapatok (Egyesített Tiszti Iskola, Szentendrei Honvéd, Kossuth KFSE) edzőjeként dolgozott. Nyugdíjazása után, 1980-ban néhány hónapig a Fót csapatánál tevékenykedett. 1999-ben a Budapest, XV. ker. Rákospalota, Széchenyi téri volt Volán SC stadiont, Budai II Lászlóról nevezték el.
A tokiói olimpia gólkirálya - Bene Ferenc
Bene Ferenc (Balatonújlak, 1944. december 17. – Budapest, 2006. február 27.)

Sokoldalú támadójátékos volt, aki a Dózsában középcsatárként szerepelt, a válogatottban azonban Albert Flórián miatt a jobb összekötő posztját töltötte be. Marcali és Kaposvár csapataiban játszott, Avar István fedezte fel és ajánlotta a 17 éves játékost az Újpestnek 1961-ben. 17 éven át, 1978-ig az Újpesti Dózsa játékosa volt. Később játszott a Volán, a finn Seinäjoki, a Soroksár és a Kecskeméti SC csapataiban. 418 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 303 gólt szerzett ezeken. Ötször lett magyar gólkirály. Nyolcszor nyert magyar bajnoki címet, háromszor Magyar Kupát. 1974-ben BEK-elődöntőt játszott. 1975-ben az akkori kupaforduló legszebb gólját rúgta Nyugat Európában. Nevét viseli a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgó akadémiája. Sikerei, díjai: Olimpiai bajnok: 1964, Tokió; gólkirály: 1964, Tokió (12 gól – olimpiai rekord); Európa-bajnoki bronz: 1964, Spanyolország; Magyar bajnok: 1969, 1970-tavasz, 1970-71, 1971-72, 1972-73, 1973-74, 1974-75, 1977-78; ezüstérmes.: 1961-62, 1967, 1968, 1976-77; bronz érmes: 1962-63, 1975-76; gólkirály: 1962-63: 23 gól; 1969: 27 gól; 1971-72: 29 gól; 1972-73: 23 gól; 1974-75: 20 gól (holtversenyben); Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) győztes: 1969, 1971, 1975; Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) elődöntős: 1973-74; Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) elődöntős: 1961-62; Vásárvárosok Kupája (VVK) döntős: 1968-69; Az év labdarúgója: 1964, 1969; 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba.

A világ legkiválóbb jobbösszekötője - Kocsis Sándor
Kocsis Sándor (Budapest, 1929. szeptember 21. – Barcelona, 1979. július 22.)

A Kőbányai TC, az FTC, az ÉDOSZ, majd a Budapesti Honvéd jobbösszekötője, 1948 és 1956 között 68 mérkőzésen játszott a válogatott együttesben és 75 gólt ért el. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar csapatnak. Az Aranycsapat legjobb képességű játékosainak egyike volt. Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Káprázatos fejjátékáért kapta Spanyolországban az “Aranyfejű” (Cabezas de Oro) becenevet, amely felváltotta a hazai “Kockát”. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották. Az 1954. évi világbajnokságon szerzett 11 góljával ő nyerte el a legeredményesebb csatár részére felajánlott tiszteletdíjat. Sok-sok nagyszerű játéka közül az 1954. június 30-án, a világbajnokság elődöntőjében, Uruguay csapata ellen (4:2) mutatott teljesítménye a legemlékezetesebb. Gólképességére jellemző, hogy egy mérkőzésen (1954. NSZK 8:3) négy, további hat találkozón (1949. Svédország 5:0, 1952. Finnország 6:1 és Csehszlovákia 5:0, 1954. Dél-Korea 9:0 és Csehszlovákia 4:1, 1955. Svédország 7:3) pedig három-három góllal terhelte meg az ellenfél hálóját. 1956-ban külföldre távozott. 1957-ben a svájci Young Fellowsban szerepelt, 1958 és 1965 között az FC Barcelona mezét viselte. A Barcával két bajnokságot nyert, kétszer volt kupagyőztes és tagja volt a VVK-t nyerő és a BEK-döntős együttesnek. 75 spanyol bajnoki találkozón 40-szer talált a kapuba. Rövid ideig a Barca ificsapatánál és a Hércules Alicantében edzősködött.

Az egyik leggólerősebb hazai játékos - Nyilasi Tibor
Nyilasi Tibor (Várpalota, 1955. január 18. -)

Labdarúgó, támadó középpályás, edző. A Ferencváros és az Austria Wien játékosa volt. Kétszeres magyar és háromszoros osztrák bajnok. 1981-ben az év labdarúgója Magyarországon, magyar gólkirály és Ezüstcipő-nyertes, 1984-ben osztrák gólkirály. 70 alkalommal szerepelt a válogatottban és 32 gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt (1978, 1982). Az Úttörőstadionban kezdett futballozni, majd 1970-ben Kertész János, Nyilasit a zöld-fehérekhez hívta. Felnőttként két bajnoki cím, valamint három Magyar Kupa-győzelem megszerzése után 30 találattal 1981-ben ő lett a bajnokság gólkirálya, s ő kapta ebben az esztendőben az Európai Ezüstcipőt is. Szerepelt az 1975-ben Kupagyőztesek Európa Kupája döntőt játszó FTC-ben. Összesen 243 magyar bajnoki mérkőzésen 130 gólt lőtt. Szerepelt az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is, ahol öt mérkőzésen két gólt szerzett. A nemzetközi sikereknek köszönhetően 1983-ban szerződést ajánlott neki az Austria Wien(1983-87) együttese. Itt zsinórban három bajnoki címet szerzett és ez első idényben 1984-ben 26 találattal ő lett a bajnokság gólkirálya. Szerepelt az Európa-válogatottban is (1981). Edzőként két időszakban irányította a zöld-fehéreket, 1990 és 1994 között egy bajnoki címet, három kupagyőzelmet és egy Szuperkupa győzelmet ért el vezetőedzőként. A második periódusában (1997-1998) kevesebb sikert szerzett, akkor az együttes ezüstérmet szerzett a bajnokságban. Összesen 253 (170+73) mérkőzésen ült a kispadon, ebből 171 bajnoki volt. 2002 és 2007 között a Magyar Labdarúgó-szövetség utánpótlásért felelős szakfelügyelője volt.

Az egyetlen magyar Aranylabdás - Albert Flórián
Albert Flórián (Hercegszántó, 1941. szeptember 15. – Budapest, 2011. október 31.)

Labdarúgó, edző, sportvezető. Fia, Flórián válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgó. Leánya, Magdolna kézilabdázó. Egyesülete: Ferencvárosi Torna Club (Bp. Kinizsi). Edzői: Száger Mihály, Tátrai Sándor. Legkiemelkedőbb eredményei: olimpiai bronzérmes (Róma, 1960); Eb-bronzérmes (Spanyolország, 1964); Vásárvárosok Kupája győztes (1965). Az egyetlen magyar focista, aki elnyerte az Aranylabdát (1967). UEFA Kupa-bronzérmes (1972). 1959-től 1974-ig a válogatott középcsatára volt. 75-szörös válogatott, világ- (1968, 1973) és Európa-válogatott (1972). Négyszeres magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), háromszoros gólkirály (1960, 1961, 1965). Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1972). 1966-ban és 1967-ben az év labdarúgójának választották. 1974-ben edzői képesítést szerzett: Az FTC edzője, technikai vezetője, az utánpótlás szakág vezetője, 1987 és 1990 között a labdarúgó szakosztály igazgatója, majd elnöke, 2000-ben elnöki tanácsadója lett. 1978-től 1982-ig, majd 1985-ben a líbiai Al Ahly Benghazi csapatának edzőjeként dolgozott. Kitüntetések, elismerések: A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület alapító tagja (1992), az FTC örökös bajnoka (1974) és aranydiplomás labdarúgója (1984), tiszteletbeli elnöke (2001). Hercegszántó díszpolgára (2007), Budapest díszpolgára (2010). Az FTC Üllői úti stadionja 2007. december 21. óta a nevét viseli.

Az egyik leghűségesebb Vasas játékos - Mészöly Kálmán
Mészöly Kálmán (Budapest, 1941. július 16. – )
61-szeres válogatott labdarúgó, edző. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. 2011. augusztus 20. ünnep alkalmával A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje állami kitüntetéssel tüntették ki. Fiai: Mészöly Géza válogatott labdarúgó, edző és ifj. Mészöly Kálmán vendéglátóipari szakember, labdarúgóként nem jutott el az első osztályig. 11 évesen a III. Kerületi TTVE csapatában kezdte a labdarúgást. 1959-ben igazolta le a Vasas, amihez egész játékos pályafutása alatt hű maradt. Angyalföldön hamar meghatározó tagja lett a csapatnak, ahol négy bajnoki cím mellett, három KK győzelmet ért el. 1961 és 1971 között 61 alkalommal szerepelt a válogatottban és 6 gólt szerzett, ebből négyet tizenegyesből. Két világbajnokságon vett részt. Az 1962-es chilei világbajnokságon ötödik helyezést, az 1966-os angliai világbajnokságon hatodik helyezést ért el a csapattal. 1966-ban tagja volt a csoportmérkőzések során a kétszeres világbajnok Brazíliát 3-1-re legyőző csapatnak. A harmadik gólt ő szerezte tizenegyesből, majd vállsérülése után felkötött karral is folytatta a játékot. 1972-ben hagyta abba az aktív labdarúgást. Sikerei, díjai: A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011), Pro Urbe Budapestért-díj (2011). Játékosként: Európa-bajnoki bronz 1964, Spanyolország; Magyar bajnok: 1960-61, 1961-62, 1965, 1966, ezüstérmes: 1970-71, bronzérmes: 1959-60, 1968; Közép-európai Kupa (KK) győztes: 1962, 1965, 1970, ezüstérmes: 1963.
Az egyetlen százszoros magyar válogatott labdarúgó - Bozsik II József
Bozsik II József (Kispest, 1925. november 28. – Budapest, 1978. május 31.)

Olimpiai bajnok labdarúgó, jobbfedezet, az Aranycsapat tagja, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya. A Kispesti AC és a Budapesti Honvéd jobbfedezete, az egyetlen játékos, aki a magyar válogatottban száznál többször szerepelt, a világfutball egyik legfényesebb csillaga volt. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Az egyetlen százszoros magyar válogatott labdarúgó hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt a sport legkiválóbb egyéniségei közé tartozik. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során minden idők legkiemelkedőbb képességű magyar fedezetjátékosának bizonyult. Tökéletes technikai képzettség, kimeríthetetlen ötletgazdagság és taktikai érettség, lenyűgöző könnyedség és irányítókészség jellemezte játékát. Pályafutása idején rengeteg elismerésben részesült. Az ötvenes évek elején országgyűlési képviselővé választották. Legfeledhetetlenebb alakítása “az évszázad mérkőzése”, az 1953. november 25-i, londoni 6:3 alkalmával nyújtott, szinte felülmúlhatatlan játéka (egy gólt lőtt). Pályafutása befejeztével előbb szakosztályvezetőként, majd 1966-ban és 1967-ben edzőként működött a Budapesti Honvéd csapatánál. 1974. szeptember 28-án, Bécsben – egyetlen mérkőzés erejéig – a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. 1986 októberében volt csapata, a Kispest, stadionja névadójának választotta.

Az első magyar Európa-bajnok korcsolyázó - Földváry Tibor
Földváry Tibor (Öttevény, 1853. július 5. – Budapest, 1912. március 27.)
Legkiemelkedőbb eredményei: 1892 bécsi Európa-bajnokság 2. hely, 1894 bécsi Európa-bajnokság 3. hely, 1895 budapesti Európa-bajnokság 1. hely
 
Földváry Tibor a magyar műkorcsolyázás úttörője volt. Ő változtatta e a sportot szórakozásból versenysporttá. A siketnéma sportoló megszerezte az első magyar korcsolya Európa-bajnoki aranyérmet az 1895-ben, Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon.
 
A versenyzést sikerei csúcsán, 1895-ben hagyta abba. Visszavonulása után kidolgozta a műkorcsolyázás első nemzetközi szabálykönyvét. E mellett bíráskodott is. 
Az első válogatott Dorogi Bányász - Buzánszky Jenő
Buzánszky Jenő (Újdombóvár, 1925. május 4. – 2015. január 11.)
A Dombóvári Vasutas SC, a Pécsi VSK, a Dorogi AC, a Dorogi Tárna és a Dorogi Bányász jobbhátvédje, 1950 és 1956 között 48 válogatott találkozón szerepelt. Tagja volt az 1952-ben olimpiai arany- és 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az ötvenes évek elején világhírű gárda, az Aranycsapat egyetlen vidéki “törzstagja” volt. A kitűnő dorogi játékos, “Kazal” az együttes legbiztosabb pontjai közé tartozott. A Buzánszky-Lóránt-Lantos összetételű hátvédhármasban ő volt a leggyorsabb. Technikailag és taktikailag egyaránt érett, megbízható és korszerű hátvédjátékot mutatott. Nemcsak a szerelésben, a támadások elhárításában, hanem az ellentámadások indításában is jeleskedett. Gyakran vállalkozott előretörésekre, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be. Minden mérkőzésen kiegyensúlyozott, értékes teljesítményt nyújtott. A legjobb játékot 1955. szeptember 25-én, a Szovjetunió elleni mérkőzésen (1:1) láttuk tőle. A dorogi bányászcsapatból ő öltötte először magára a címeres mezt. Visszavonulása után néhány évig edzősködött, majd 1972 és 1985 között a dorogiak technikai vezetőjeként dolgozott. Nyugdíjasként is a magyar labdarúgást szolgálta: a megyei labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, majd elnöke volt, 1993 óta az MLSZ elnökségi tagja, 1996-tól két évig a szövetség alelnöki pozícióját is betöltötte.
Elsőként a hátravont középcsatár posztján - Hidegkuti Nándor
Hidegkuti Nándor (Budapest, 1922. március 3. – Budapest, 2002. február 14.)

Az Újlaki FC, a Gázművek, az Elektromos, a Herminamezei AC, az MTK, a Textiles, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó csatára, 1945 és 1958 között 69 mérkőzésen volt válogatott és 39 gólt szerzett. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Az Aranycsapat kivételes képességű középcsatára, a magyar labdarúgás legkiválóbb játékosainak egyike. Sokoldalúságára jellemző, hogy a válogatottban a támadósor valamennyi helyén szerepelt. Iskolát teremtett játékával. A korábbi klasszikus ötcsatáros játékból őt vonták hátra, a mai értelemben használt középpályás pozícióba, ahonnan remekül időzített labdákkal indíthatta Kocsist és Puskást, vagy a két szélsőt. Technikailag és taktikailag tökéletesen képzett, invenciózus, munkabíró, gyors és a fejjátékban is ügyes labdarúgó volt. Fénykorában a világ legjobb csatárai között emlegették. Sikerekben gazdag pályafutásának egyik érdekessége, hogy harmincadik életévén túl “érkezett be”. Bozsik és Puskás mellett a válogatott csapat egyik karmestere lett. Ebben a szerepkörben ért el három gólt az élete legkiemelkedőbb játékát jelentő, 1953. november 25-i, Anglia elleni 6:3-as találkozón. “Az évszázad mérkőzése” mellett még két alkalommal szerzett három-három gólt (1947. Bulgária 9:0 és 1951. Finnország 8:0). 1959-től edzősködött: MTK, Fiorentina (KEK- és Olasz Kupa-győztes), Mantova, Győri ETO (magyar bajnok és BEK-elődöntős), Tatabánya, ismét az MTK, Bp. Spartacus, Stal Rzeszów, Egri Dózsa, al-Ahli (ötszörös egyiptomi bajnok), al-Ahli (Dubai). Még 75 éves korában, 1997-ben is felkérte korábbi egyiptomi sikercsapata, az al-Ahli a technikai igazgatói feladatok ellátására. Halála után az MTK Hungária körúti stadionját Hidegkuti Nándorról nevezték

Az olimpiák történetének legsikeresebb labdarugója - Novák Dezső
Novák Dezső (Ják, 1939. február 3. – Budapest, 2014. február 26.)

Kétszeres olimpiai bajnok magyar labdarúgó, hátvéd, edző. Edzőként háromszoros bajnok a Ferencvárossal. 1981-ben az év edzője. 1995-1996-os idényben a BL csoportkörig jutott a zöld-fehérekkel. A szombathelyi Haladás csapatában kezdte első osztályú pályafutását. Innen került be a válogatottba 1959-ben és lett 1960-ban bronzérmes a római olimpián. 1961-ben már az Üllői úton játszik. 1972-ig négyszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes. Részese a Fradi nemzetközi sikereinek: 1965-ben VVK győztes, 1968-ban döntős, 1972-ben UEFA-kupa elődöntős. A Fradiban összesen 405 mérkőzésen szerepelt, ebből 251 bajnoki, 137 nemzetközi, 17 hazai díjmérkőzés volt. 96 gólt szerzett. 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották. A magyar válogatottban 9 alkalommal szerepelt 1959 és 1968 között. Az olimpiák történetének legsikeresebb labdarúgója: 2 arany- (1964, 1968) és egy bronzéremmel (1960). Tagja az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon 3. helyezést elért csapatnak. Négy évig a Ferencváros tartalékcsapatának edzője, majd Dunaújvárosban vezetőedző. Innen tér vissza az Üllő útra, ahol három idény alatt először bajnokcsapatot kovácsol az együttesből, majd két ezüstérem következik. 1994-ben tér újra vissza két szezonra és mind a kétszer bajnokot csinál a Fradiból. 1995-1996-os BL idényben a csoportkörig jut a zöld-fehér gárda. Sikerei: Magyar bajnok: 1962-1963, 1964, 1967, 1968; Magyar Kupa: 1971-1972; VVK győztes: 1965, döntős: 1968; UEFA-kupa: 3. 1971-1972; Olimpiai bajnok 1964, Tokió; 1968, Mexikóváro;s Olimpiai bronzérmes 1960. Róma; Európa-bajnoki bronz 1964, Spanyolország; Világválogatott: 1968.

Magyarország első síugró bajnoka - Szepes Béla
Szepes [született: Strauch] Béla (Igló, 1903. szept. 3. – Budapest, 1986. jún. 26.)

Síelő és gerelyhajító olimpikon, karikaturista.
1923-ban ő lett Magyarország első síugró bajnoka. Az északi összetett magyar versenyét négyszer nyerte meg síelésben. 
Gerelyhajításban hétszer nyerte el a magyar bajnok címet. Az 1928. évi amszterdami olimpián 65, 26 méteres hajítással ezüstérmet szerzett. Háromszor nyert angol nemzetközi bajnokságot, 1929-ben 66, 70 méteres dobással élete legjobbját hajította. Ez volt az ötödik magyar rekordja.
1937-től 1940-ig a Magyar Atlétikai Szövetség szövetségi kapitánya volt, később edzőként is működött.
Sportpályafutása alatt és utána is több hazai és világlapba rajzolt sportkarikatúrákat. Számos szakkönyvet illusztrált és plakátokat is tervezett. A harmincas években néhány filmnek forgatókönyvírója illetve rendező-asszisztense volt. 1956-tól a Képes Sport szerkesztőjeként dolgozott. 1965-től sporttárgyú kisplasztikákat készített. 
Az ő felesége volt Szepes Mária, az ismert írónő, nagysikerű gyermek- és ezoterikus könyvek szerzője.

Az újpesti legenda - Göröcs János
Göröcs János (Gánt, 1939. május 8. -)

Válogatott labdarúgó, csatár, edző. 1957-ben a Bp. Vasas Izzótól 18 évesen került az Újpesti Dózsa csapatához, amelyhez 15 évig hű maradt. Az Újpesttel ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes. 1961-1962 KEK kiírásban a sorozat gólkirálya lett, a csapat az elődöntőig jutott. 1968-1969-as VVK szezonban, a döntőben a Newcastle United-del szemben maradtak alul. 1972 és 1974 között Tatabányán játszott és két Közép-európai kupa-győzelem volt a legnagyobb eredménye. A magyar válogatottban 1958 és 1970 között 62 alkalommal szerepelt és 19 gólt szerzett. 1960-ban a római olimpián a bronzérmes csapat tagja (9-szeres olimpiai válogatott). 1962-ben a chilei világbajnokságon ötödik helyezést ért el a válogatottal. 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon egy bajnoki mérkőzésen szerzett sérülés miatt nem tudott részt venni. 1974-ben kezdte edzői pályafutását. Először Újpesten volt az ifjúsági csapat edzője. 1976-től évekig Kuvaitban dolgozott utánpótlás edzőként. 1985 és 1988 között az Újpesti Dózsa vezetőedzője. 1986-1987-es idényben második, és MNK győztesek, a következőben harmadikak. Összesen 93 mérkőzésen irányította a lila-fehéreket. A kilencvenes évek elején Iránban dolgozott. Sikerei, díjai: olimpiai bronzérmes (1960, Róma); Magyar bajnok: (1959-1960, 1969, 1970 tavasz, 1970-1971, 1971-1972); Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1969, 1971); VVK 2.: (1968-1969); KEK gólkirály (1962); KK győztes: (1973, 1974); az Újpesti Dózsa örökös bajnoka (1985); Újpest díszpolgára (2008); Edzőként: Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1987).

Minden idők egyik legjobb antwerpeni játékosa - Fazekas László
Fazekas László (Budapest, 1947. október 15. – )

Labdarúgó, jobbszélső, edző. Az 1960-as, 70-es évek, sorozatban hétszer bajnoki címet nyert Újpesti Dózsa csatársorának meghatározó tagja, a második legjobb európai góllövőnek járó Ezüstcipő nyertese 1979-80-ban. 92 alkalommal szerepelt a válogatottban, 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai aranyérmet nyert a válogatott csapat tagjaként. Ma Merksem Schotenben, Antwerpen egyik külvárosában lakik. Jelenleg sporttal kapcsolatos reklámokkal foglalkozik. Az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában kezdte pályafutását. 18 évesen került az első csapathoz, és másfél évtized alatt 408 bajnoki mérkőzésen, 210 góllal járult hozzá a sikerekhez. A csapattal 9 bajnoki címet nyert, megszakítás nélkül 7 alkalommal. Háromszor lett gólkirály utolsó újpesti idényeiben két évente (1976, 1978, 1980). A legutolsó alkalommal elnyerte az európai ezüstcipőt is. Fazekas László Bálint László után, a második olyan magyar játékos volt (a II. világháború utáni időszakban), aki engedéllyel mehetett külföldre játszani. Négy éven át a belga Royal Antwerpen csatára volt. Itt, mint mindenidők három legjobb antwerpeni játékosa közt tartják számon. Az aktív labdarúgást a St. Truiden csapatában fejezte be 1985-ben. A belga élvonalban összesen 105 mérkőzésen 34 gólt szerzett. 1968 és 1983 között 92 alkalommal szerepelt a válogatottban és 24 gólt szerzett. A válogatottságot tekintve Bozsik József mögött a második. 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai aranyérmet szerzett a csapattal. Kétszer szerepelt világbajnokságon: 1978-ban Argentínában, 1982-ben Spanyolországban. 1983. március 27-én a Luxemburg elleni Eb-selejtezőn (6-2) búcsúzott hivatalosan a válogatottól.

Minden idők egyik legkiválóbb magyar jobbszélsője - Sándor Károly
Sándor Károly (Szeged, 1928. november 26. -)
Az MTK, a Textiles, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó jobbszélsője, 1949 és 1964 között 75 alkalommal lépett pályára címeres mezben és 27 gólt szerzett. Tagja volt az 1958. és 1962. világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A higanymozgású “Csikar” méltán sorolható labdarúgásunk legtöbb sikert aratott, érdekes egyéniségei közé. A népszerű játékos minden idők egyik legkiválóbb magyar jobbszélsőjének bizonyult. Rendkívüli gyorsasága, mozgékonysága és kimeríthetetlen cselei, sokszor a vakmerőséggel határos bátorsága, viharos lendületű elfutásai, váratlan lövései és csukafejesei egyaránt pompás mozzanatai voltak játékának. Képességei, adottságai inkább egyéni megoldásokra tették alkalmassá, ugyanakkor azonban értékes csapatjátékosnak is bizonyult. A köpcös, kiszámíthatatlanul cselező, remek irány- és ritmusváltásokat bemutató, cseles, ravasz, emellett nagyszerűen centerező, gólerős “Csikar” specialitása az alapvonal közeléből, rendkívül éles szögből leadott lövés volt. Színes egyénisége, sajátos humora, beszédkészsége és bohókás tréfái miatt nemcsak a szurkolók rajongását, hanem a játékostársak barátságát is kiérdemelte. Az Aranycsapat szétbomlása után szélső létére irányította, sokszor szinte magával ragadta ifjabb társait. Örökös jókedve, kiapadhatatlan humora is nagyon jó hatást gyakorolt az egész csapatra. Sikerekben gazdag sportpályafutásának méltó betetőzéseként 1946. szeptember 23-án helyet kapott a Belgrádban játszó UEFA-válogatottban. Jasin, Schnellinger, Voronyin, Seeler, Eusebio és a többi “világnagyság” társaságában “Csikar” is bebizonyította, hogy az európai labdarúgásnak jelentős egyénisége. Legemlékezetesebb teljesítményét 1958. október 5-én, Jugoszlávia csapata ellen nyújtotta (4:4). Ekkor nemcsak önfeláldozó játékával, hanem három pompás góllal is hozzájárult az elveszettnek vélt mérkőzés megmentéséhez. 1955-ben a Dánia elleni találkozón (6:0) szintén három gólt juttatott az ellenfél hálójába. Játékos-pályafutása befejeztével edzősködést sosem vállalt. Szeretett klubjának, az MTK-nak azonban esztendőkön át volt elnökségi tagja, valamint az egyesület baráti körének elnöke is.
Minden idők egyik legnagyobb csatáregyénisége - Puskás Ferenc
Puskás [született Purczeld] Ferenc (Budapest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.)

A Kispest AC és a Budapesti Honvéd balösszekötője, 1945 és 1956 között 85 válogatott mérkőzésen szerepelt és 84 gólt szerzett. Tagja és csapatkapitánya volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. A zömök termetű “Öcsi” az Aranycsapat kapitánya, a magyar labdarúgás legnagyobb játékosainak egyike. Már gyermekkorában felcsillant nagy tehetsége. Egészen fiatalon, 1943-ban helyet kapott az NB I-es kispesti csapatban. Bár alakja nem mondható eszményinek, igazán jól csak bal lábbal rúgott és fejjátéka sem haladta meg a jó átlagot, mégis kiemelkedő tudású, világklasszis labdarúgó vált belőle. Éveken át a világ legjobb csatárai között emlegették. Játékát rendkívüli robbanékonyság, bal lábbal tökéletes labdakezelés, szellemes, ötletekben, váratlan húzásokban páratlanul gazdag elgondolások, 30-40 méterre is hajszálpontos átadások, nagy mozgékonyság, a helyzetek tökéletes és gyors felismerése és kivételes lövőkészség jellemezte. A “tömör” termetű fiatalember mesterien, hadvezérként irányította csapatának játékát. A befejezéseknél is rendre a helyén volt. A válogatott mérkőzések többségén a mezőny legjobbjai közé tartozott. Az 1952. július 28-án vívott olimpiai elődöntőben, az előző olimpiai bajnok svéd válogatott ellen aratott 6:0-ás magyar győzelem hőse a káprázatos teljesítményt nyújtó “Öcsi” volt. Nagy gólképességét sokszor csillogtatta. 1950-ben, az albánok ellen (12:0) négy gólt ért el. Négy további találkozón három-három gólt szerzett (1946. Luxemburg 7:2, 1948. Románia 5:1, 1949. Ausztria 6:1 és 1950. Ausztria 4:3). Több mint 50 válogatott mérkőzésen szerepelt a neve a gólszerzők között. Egyedülálló teljesítmény a magyar labdarúgás történetében! 1956-ban külföldre távozott. Spanyolországban, a világhírű Real Madrid csatapában egy évtizeden át szerepelt sikeresen. Többször játszott a spanyol válogatottban is. 1963. október 23-án, az Anglia elleni Világválogatottban szintén helyet kapott. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is a legnagyobb csatáregyéniségek között foglal helyet. Visszavonulása után, 1967-től edzői feladatot is vállalt, kilenc országban volt mester, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Görögországban, Chilében, Szaud-Arábiában, Egyiptomban, Paraguayban és Ausztráliában. (1971-ben a Panathinaikosz együttesét a BEK-döntőig vezényelte.) 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották.

Minden idők legjobb magyar közép- és hosszútávfutója - Iharos Sándor
Iharos [Izrael] Sándor (Budapest, 1930. március 10. – Budapest, 1996. január 24.)

Pályafutása során 12 világcsúcsot állított fel közép- és hosszútávon, ebből hetet 14 hónap leforgása alatt 1955-ben és 1956-ban, amikor 1500 métertől 10 000 méterig minden távon a világ legjobb eredményével rendelkezett. Összesen 31 magyar bajnoki címet nyert. Szakemberek szerint minden idők legjobb magyar közép- és hosszútávfutója volt, akinek eredményességét a mai napig nem tudta atléta megközelíteni. Első világcsúcsát 1953-ban állította fel 4×1500 méteres váltóban és 1955-ben futotta első egyéni világcsúcsát. Két Európa-bajnokság során hatodik helynél előrébb nem végzett és az 1956. évi nyári olimpiai játékokra, habár abszolút favoritként tartották számon több számban is, az október 23-án kitört forradalom miatt nem tudott kiutazni. Iglói csapata olyannyira dominálta az olimpia előtti évben a férfi közép- és hosszútávú mezőnyt, hogy az amerikai Time Magazin “Öt Elvtárs” című cikkében emlékezett meg a csapatról. Az olimpiai felkészülés október 22-én szakadt félbe, amikor Iglói csapata bevonult a tatai edzőtáborba. Iharos azonban nem tartott a csapattal és október 31-én bejelentette, hogy nem utazik az olimpiára. Úgy nyilatkozott, hogy nincs megfelelő formában és nem vállalja a megmérettetést. Felajánlotta, hogy elkíséri a csapatot a Magyar Rádió riportereként, de végül nem utazott és hónapokra eltűnt. Végül 1957 tavaszán tért vissza Magyarországra és visszatért az atlétikához. Az 1956-os kudarc azonban derékba törte karrierjét. Nemcsak az olimpiai siker maradt el, de edzője és mentora, Iglói sem tért haza Ausztráliából. Iharos rövid ideig megpróbált Rózsavölgyivel együtt készülni, de kapcsolatuk nem volt felhőtlen és Iharos kivált a csapatból. 1956 után korábbi formájához képest csak közepes eredményeket hozott és az 1960. évi nyári olimpiai játékokon 5000 méteren tizedik és 10 000 méteren tizenegyedik lett. Pályafutását 1964-ben fejezte be, majd 1970-ig edzősködött mielőtt eltávolodott az atlétikától. A Magyar Posta 2005 márciusában Iharos Sándor emlékbélyeget bocsátott ki “Iharos Sándor: 1955-ben a világ legjobb sportolója” felirattal.