Műtárgyak

Olimpiai kardcsapat-vándordíj

Készítette: Telcs Ede
Anyaga: bronz.
Magassága: 64 cm. 
Súlya: 3800 g.  

Leírása:
Férfiakt karddal. A talpazaton a címer alatt az alábbi szöveg olvasható:

“JEUX OLYMPIQUES CHALLENGE
PERPETUEL DE LA VILLE DE
BUDAPEST CONCOUPS DE SABRE
PAR EQUIPPES 1912″
 

A.m.: Budapest-Székesfőváros díja, amelyet a stockholmi olimpián aranyérmet nyert férfi kardcsapat tiszteletére alapított, 1912-ben.

A főváros az 1911-es, rendkívül jól szervezett és eredményes budapesti NOB-ülést követően határozott a díj alapítása felől. Elgondolása értelmében a vándordíjat a mindenkori olimpia győztes kardcsapata érdemli. Így került a stockholmi győzők jóvoltából rögtön első alkalommal magyar kézbe, hogy azután ott is maradjon… Sajnos nem a trófea újbóli elnyerése állta útját a további „vándorlásnak”, sokkal inkább a viharos történelem. A soron következő, 1916-os berlini olimpia a háború miatt nem került megrendezésre. Az 1920-as antwerpeni versenyekre pedig – politikai okok miatt – Magyarország nem kapott meghívást.

A kardvívás a tradicionális magyar sikersportok között is az első helyen áll, az összes eddig nyert olimpiai aranyérem közel egyötödét (168 / 35) vívóink hozták.

A stockholmi olimpián – csakúgy, mint négy évvel korábban – a magyar kardozók végigverték a világot az egyéniben és a csapatban egyaránt, noha az előző olimpiához viszonyítva a versenyzők létszáma megduplázódott.  Az egyéni versenyben az első hat között mindössze egy külföldit találunk: az olasz Nadi ötödik lett.

Az olimpiai bajnok csapat tagjai: Fuchs Jenő (aki az egyéni versenyben is aranyérmet nyert!), Berty László, Földes Dezső, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos.

Színezett üvegdia-Kronberger Lili

A színezett üvegdián Kronberger Lili, a magyar sport első világbajnoka látható a Budapesti Korcsolyázó Egylet jégpályáján, a Városligeti tavon.

A kép 1907-ben készült, a fotós neve nem ismert. A kép hátterében, jobb oldalon jól láthatóak a BKE jégkarneváljára előkészített házacskák, balra a tó hídja, valamint a jégre kihelyezett fakorlátok és a míves villanylámpák. Érdemes figyelmesen megnézni a sportolónő ruházatát is, mely a kor előírásainak megfelelően hosszú, csaknem bokáig ér, prémes szélű, és valószínűsíthető, hogy a kalaptűvel rögzített kucsma is ugyanabból a prémből készült.
A kép egy sorozat részeként a közelmúltban került elő a fotógyűjtemény rendezése során. 
 
Mérete: 8 x 8 cm (kerettel)
 
 
Kronberger Lili /Szentgyörgyi Imréné/ (Budapest, 1890. november 12. – 1974. május 21.) Műkorcsolyázó.
 
Legkiemelkedőbb eredményei: négyszeres világbajnok (Troppau – mai nevén: Opava – 1908; Budapest, 1909; Berlin, 1910; Bécs, 1911), háromszoros magyar bajnok.
Egyike az első női versenyzőknek a magyar és a nemzetközi műkorcsolya sporttörténetében. A magyar sport első világbajnoka. 
16 éves korában vett részt először világbajnokságon, és bronzérmet szerzett (Davos, 1906). A következő évben megrendezett bécsi vb-én szintén harmadik helyen végzett. 
1908-tól uralta a mindenkori világbajnoki mezőnyt; 1909-ben egyedüli női indulója volt a budapesti vb-nek. 14 éves korától – női bajnokság nem lévén – itthon még a férfiakkal versenyzett. Három egymást követő évben három bajnoki címet szerzett (1908–1910).  
Sportsikerei csúcsán hagyott fel a versenyzéssel, miután 1911-ben férjhez ment dr. Szentgyörgyi Imréhez, aki a Budapesti Korcsolyázó Egyletben, később a hazai és a nemzetközi szövetségben is magas pozíciót töltött be és a sportág versenyszabályainak kidolgozásában is úttörő szerepet játszott. 
Férjének – és Kodály Zoltánnak – köszönhetően Kronberger Lili a nemzetközi műkorcsolya sport megújítóvá vált: elsőként a világon ő mutatott be zenei kísérettel előadott művészi programot a bécsi világbajnokságon. Mozdulatainak csak rá jellemző eleganciája és harmóniája még inkább kitűnt a zene hatására. 
1983-tól a zsidó sporthírességek csarnokának (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja. Terták Elemér előterjesztése nyomán 1997-ben a valaha élt legjobb műkorcsolyázók közé választották (World Figure Skating Hall of Fame).
 
Búsbach Péter-vándordíj

Leírása:
Dr. Búsbach Péter 25 éves elnökségének tiszteletére alapította klubja, a Budapesti korcsolyázó Egylet. 1

Anyaga: ezüst.
Magassága: 75 cm.
Talpazat szélessége: 44 cm.
Súlya: 7500 gr.
Mintázta: Loránfy Antal2 és Herpka Károly3
Alkotója: Beck Ö. Fülöp4 

Tetején női akt áll egy nagy gyorskorcsolyán, mely alatt jobbról és balról egy-egy szárny nyúlik ki. A felső részt egy női és egy férfi vízi nimfaalak tartja, a habokból kiemelkedve, kezükben fátylat tartanak. Farokuszonyukkal tölgyfaágak és-lecvelek közül emelkednek ki.
Az érem előlapján korcsolyázó nő látható hosszú szoknyában kalappal, kezében muffal. Háttérben a BKE városligeti korcsolyapavilonja. Felirat: “Budapesti Korcsolyázó Egylet”.

Az érem hátlapján Búsbach-relief. Felirat: “Busbach Péter 25 éves elnökségének emlékére 1874-1899.”

A szobor alapját virág- és tölgyfaág díszek képezik. A trófea alapzatán elölnézetből a BKE korcsolyacsarnoka látható, előtérben korcsolyázókkal. Hátulnézetből: “Bajnoki vándordíj magyar gyorskorcsolyázók részére. Dr. Busbach Péter 25 éves (1874 – 1899) elnökségének emlékére alapította a Budapesti korcsolyázó egylet” felirat. 

1 A BKE a magyar korcsolyasport legjelentősebb egyesülete, amely  – Pesti Korcsolyázó Egylet néven – Kresz Géza kezdeményezésére alakult, 1869-ben. 1872-től már ~ néven működött – gr. Andrássy Manó elnökletével.
A ~, amely a magyarországi korcsolyasport megteremtője volt, a Városligeti-tó egy részén alakította ki jégpályáját. 1875-ben – Lechner Ödön tervei alapján – eklektikus stílusú csarnok épült a pálya mellé. A csarnokot 1893-ban, a kor igényeinek megfelelően átépítették.
A neobarokk jellegű, impozáns épülettel a Millennium előtt is tiszteleghetett a főváros.
Az első két évtizedben versenyeket csak az ún. jégünnepségek keretein belül rendeztek. A mai értelemben vett gyors- és műkorcsolyasport fejlődése a századforduló előtt lendült fel, amikor a ~ alkalmassá tette a jeget a nemzetközi szabályoknak megfelelő, páros indítású gyorskorcsolya-versenyek lebonyolítására is.
Az egyesület fontos szerepet játszott a nemzetközi szövetség megalakulásában is.
1900-ban írt ki először mű-, illetve gyorskorcsolya-bajnokságot. 1924-től már páros és női műkorcsolya-bajnokságokat is rendeztek. Mű- és gyorskorcsolya világversenyeknek 1895-től kezdve több alkalommal is otthont adott a pálya, amely 1929-ben a jégkorong Eb-nek is színhelye volt.
Noha az I. világháború évei számos reményt, elképzelést, fejlesztési tervet meghiúsítottak, az 1926-ban megnyitott városligeti műjeget a 20-as évek végén a világ legnagyobb, s egyik legrégebben működő pályájaként tartották számon.
A ~ versenyzője volt a magyar sport első világbajnoka, Kronberger Lili (1908), négyszeres világbajnok, a modern, művészi kivitelű műkorcsolyázás hazai meghonosítója, valamint első Európa-bajnoka: Földváry Géza. 
A ~ további világbajnokai: Méray-Horváth Opika, Rotter Emília, Szollás László, Kékessy Andrea és Király Ede.  Az egyetlen magyar gyorskorcsolyázó-világbajnok, Pajor Kornél ugyancsak a klub versenyzője volt.
A ~-t – több más polgári sportegyesülethez hasonlóan – 1949-ban felszámolták. 1990-ben alakult újjá. 

2 Loránfi Antal /1856. szeptember 5. – 1927. április 16. Kecskemét/ 
Szobrász. A magyar kisplasztika úttörője.
1879 és 1882 között Hellmer és Zumbusch tanítványa Bécsben. Itthon az Iparművészeti Iskola kisplasztika tanára. Plaketteket, portrészobrokat, kisplasztikai munkákat készített. 

3 Herpka Károly /1861. január 29. Bécs – 1938. augusztus 26. Budapest/
Iparművész.
Bécsi tanulmányait követően a budapesti Iparművészeti Iskola tanára.  

4 Beck Ö. (Ödön) Fülöp /1873. június 23. Pápa – 1945. január 31. Budapest/
A modern magyar szobrászat és éremművészet egyik úttörője. 
1888-1893-ig a budapesti Iparművészeti Iskola ötvösszakán tanult. 
1894-ben az École des Beaux-Arts ösztöndíjas növendékeként (Ponscarme tanítványa volt) pályázatot nyújtott be a millenniumi kiállítás emlékérmének megalkotására. A pályázatot megnyerte. 
1898-ban mutatta be első gyűjteményes éremkiállítását az Iparművészeti Múzeumban. Ekkor szerepelt magyarországi kiállításon először érem, mint önálló műfaj. 
1900-ban a párizsi világkiállításon ezüstérmet nyert. 
1910-től szobrokat is készít. Első önálló kiállítását 1914-ben mutatta be az Ernst Múzeumban.
1915-ban alkotta meg egyik fő művét, az Aphrodité-t. 
1927-ben elnyerte a Szinyei-Társaság nagydíját. 
Épületplasztikával is foglalkozott. ~ készítette a Corvin áruház reliefjeit, 1926-ban. 
A 30-as években síremlékeket is mintázott. 
Budapest ostroma alatt halt meg. Műveiből a Szépművészeti Múzeum 1946-ban emlékkiállítást rendezett. 
Művészetének meghatározó irányzata a posztimpresszionizmus volt, de a szecesszió hatása is kimutatható.  Főbb alkotásai között találhatók: Állatreliefek (1911); Szent Sebestyén (1914); Pápai hősi emlékmű (1931); Liszt Ferenc-emléktábla (1935); Ifjúság kútja ( 1938); Kölcsey-emléktábla (1943); Babits Mihály, Móricz Zsigmond és Kodály Zoltán mellszobrai, illetve a Petőfit, Adyt és Mikes Kelement ábrázoló érmek.

Színezett üvegdia-Judo
 
 
Sasaki Kichisaburo (balra) és egy tanítványa, a Tavara gaeshi dobás közben.
 
A kép 1906-ban készült a BEAC lágymányosi sporttelepén, amikor Kichisaburo a judo alapítójának, Kano mesternek a tanítványaként Budapesten oktatta a judót. A kép egy sorozat részeként a közelmúltban került elő a fotógyűjtemény rendezése során. 
 
Mérete: kerettel 8 x 8 cm
 
„Djudo a japán dzsiu-dzsicu tökéletesített módszere” címmel jelent meg Speidl Zoltán fordításában Sasaki Kichisaburo judo szakkönyve 1907-ben. Ennek fülszövege a következő volt: 
 
Sasaki Kichisaburo, a tokiói felsőbb tanítóképző tanára, jeles pedagógus s egyszersmind Kanonak egy kitűnő és judomesteri oklevélre érdemesített tanítványa volt az, a kit úgyszólván Japán közbizalma szemelt ki arra, hogy Magyarországgal a judo tanait megismertesse. Sasaki Kichisaburo múlt év tavaszán érkezett Japánból Budapestre és nyáron át tartott kurzusán, a Budapesti Egyetemi Athletikai Club lágymányosi sporttelepén avatta be ifjainkat a judo titkaiba.
Csodálatos türelmével, törhetetlen buzgalmával és szeretetreméltó modorával, a rendelkezésére állott aránylag rövid idő alatt – a körülményekhez képest – sikerült a judo alapjait leraknia. Hogy tanítványai ezeken az alapokon tovább építhessenek s hogy távozása után is előmozdítsa azt, hogy Magyarországon a judo, Szemere Miklós kezdeményezése nyomán mind szélesebb körben váljék népszerűvé, írta ezt a könyvet, a melyben a jiujitsunak tökéletesített, nemesített, modern formába öntött módszerét: a judot az ő kiváló szakértésével ismerteti.
A külföldön nagy számban megjelent hasontárgyú könyvek legtöbbjét a Sasaki Kichisaburo műve értékben messze túlszárnyalja. Azoknak a könyveknek legnagyobb része ugyanis az elavult jiujitsut foglalja magában s a jiujitsu örve alatt tücsköt-bogarat összehord, vagy csak a jiujitsu trickjeit ösmerteti, de egy-egy „verekedési fogásért” az apache-ok világába is elkalandozik s így a jiujitsu japánias karakterét meghamisítja.
Az a mű ellenben, a melynek én igénytelen tolmácsolója vagyok, nem a jiujitsut, hanem annak tökéletesített, modern formába öntött, mondhatnám sportszerű módszerét: a judot a maga nemes tisztaságában, rendszerbe foglalva ösmerteti; az úgynevezett mutatós trickekre helyet nem pazarol, hanem inkább arra helyezi a fősúlyt, hogy a judo lényegét megmagyarázza, a test- és léleknevelés e művészetét minden oldalról megvilágítsa s a gyakorlását, a fogásait, írásban és képben bemutassa.
Bizony mondom, hogy a magyar nemzet javára válnék, ha a judo, a japán kultúrának ez az érdekes, exotikus hajtása akklimatizálódnék a magyar ég alatt!
Budapesten, 1907. őszén – Dr. Speidl Zoltán”
Birkózók (bronz szobor)

Manno Miltiadesz: Birkózók

Készítette: Manno Miltiadesz (1879. március 3., Pancsova – 1935. február 16., Budapest)
Mérete: 80 x 80 x 70 cm

A szobor Szili István öntőműhelyében készült, Budapesten. A kor legnépszerűbb birkózói, Varga Béla és Papp László, álltak hozzá modellt.
A szobor az 1932-es los angelesi olimpia művészeti versenyeinek ezüstérmes alkotása.

A művész a XX. század elejének sokoldalú magyar sportembere, a legnagyobb „elsők” egyike:
– az elsőként alakult labdarúgócsapat (BTC) tagja, az első bajnokság győztese, az első gólkirály, az első magyar labdarúgó-válogatott tagja;
– négyszeres bajnok gyorskorcsolyázó, több nemzetközi verseny győztese;
– sokszoros bajnok evező – az első magyar, aki néhány nap leforgása alatt három nemzet bajnokságában is győzelmet aratott; Angliában versenyt, a hírneves Henley-regattán pedig futamot nyert.

Képzőművészként is sokoldalú: festő, grafikus, szobrász, a sportplakát hazai megújítója, a sportkarikatúra egyik megteremtője.

A kontinens első atlétikai versenyének érme

 

 A kontinens első atlétikai versenyének érme

 

Az elmúlt évben éremgyűjtő hagyatékból ismeretlen sportérmet vásárolt a Testnevelési és Sportmúzeum.
Az érem többször cserélt gazdát, így eredeti tulajdonosa már felderíthetetlen.
Az érem 33 mm átmérőjű, füles bronzérem, melynek előlapján a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek sportöltözetét viselő futó látható, hátlapján alul összefonódó tölgy és babérkoszorú keretben „II.”, alatta „1875” véset látható. Az érem 5 cm-es függőleges sávozású piros-fehér-zöld selyemszalagon függ, melyet alul és felül áttört, filigrán réz díszítmény zár. Az érmen sem érmészre, sem verőműhelyre utaló jelzés nem található.
Az érem fenti leírásából egyértelműen következik, hogy az 1875. év két magyarországi versenyének (május 6. Újépület, illetve május 23. Orczy-kert) egyikéről származhat.
A szalag – színei alapján – lehetne olasz versenyérem is, de nincs tudomásunk ebből az évből olasz versenyről.
A korabeli sajtó, illetve Molnár Lajos Athletika című könyvéből biztosan tudható, hogy a Magyar Athletikai Club május 6-i versenyének első számában: „Versenyfutás síkpályán. távolság 100 yard”, a második helyezett bronzérmet kapott.
Ugyancsak bronzérmet nyert az ökölvívás és a 120 yardos gátverseny másodikja is, de valószínűsíthető, hogy az ott nyert érmek előlapjának ábrázolásai az adott versenyszámhoz kötődtek.
Az érmeket a MAC, illetve Viator (gróf Esterházy Miksa) nagy valószínűséggel Angliából hozatta. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy hiányzik a MAC-ra vagy az adott versenyre utaló felirat, és csak ez az egyetlen fellelt példány ismert belőle. Feltételezve a külföldi forrást, nem okozhatott gondot a különböző versenyszámokat kifejező előlap-ábrázolás biztosítása.
Az Orczy-kertben május 23-án a Nemzeti Torna Egyle6t, a Budapesti (Budai) Torna Egylet és az Óbudai Torna Egylet által rendezett nagyszabású torna- és atlétikai bemutatóról szóló beszámolók a győztesek díjazásáról szólva csak szalagos koszorúkról tesznek említést.
Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy a tárgyalt érem nagy valószínűséggel a Brit Királyságon és az Amerikai Egyesült Államokon kívül rendezett legelső nyilvános atlétikai verseny első számának egyik érme, melyet 1875. május 6-án a 100 yardos síkfutásban nyert Hoffmann Ferencz.
Tudjuk, hogy Hoffmann elindult gátversenyen, és a távolugrásban is, de róla egy, a verseny résztvevőit ábrázoló csoportkép (közli: Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. III. 48. p.) kivételével (melyen vélhetőleg az itt tárgyalt érmet viseli) nem találunk más adatot.
A MAC későbbi versenyeinek indulói között nem találjuk, és az is bizonyosnak tűnik, hogy nem volt a versenyt rendező MAC tagja.

 

Dr. Szabó Lajos

Lábszánkózás kézikönyv

1913. július 15-én, immár száz éve alakult meg 14 egyesület részvételével a Magyar Sí Szövetség. Bár a szövetség megalakulása nem kiugróan korai, ennek ellenére a sportág elterjesztésében az élen jártunk. Chernelházi Chernel István (Kőszeg1865május 31. – Kőszeg, 1922február 21.) ornitológus 1891-es norvégiai útján ismerkedett meg a sízéssel, ekkor hozta magával az első léceket. 1896 végére „A lábszánkózás kézikönyve” címmel megírta és kiadta a világon elsőként síszakkönyvét. A gazdagon illusztrált szakkönyv további lökést adott a hazai sísport fejlődésének. Külön érdekesség, hogy a könyv függelékében már ekkor 3 budapesti üzletet ajánl, ahol sífelszerelést is lehetett vásárolni.

 

Leírás: Chernelházi Chernel István: A lábszánkózás kézikönyve. Budapest, 1896. (A borítón: 1897.) Kiadó: Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai), 78 old. 47 kép
Méret: 22,5×15,5 cm
Anyag: papír

A könyvön látható jelvény a Magyar Sí Szövetség jelvénye:

Leírás: Oldalán fekvő áttört háromszögben elhelyezve a szövetség kezdőbetűi, felül az M, alul az S és Sz. A két alsó betű tengelyében keresztben vízszintesen egy síléc, a két betű között, a léc előtt színes, koronás zománccímer. Hátulján a biztosító tű alatti jelzet: Berán Bp. Döbrentei.

Méret: 40x35mm

Anyag: Ezüst, réz, tűzzománc.

Részlet dr. Jeszenszky Géza ”A magyar sísport vázlatos története” c. munkájából.

A régészet tanúsága szerint a sít feltehetőleg a finn-ugor népek találták fel. Az eurázsiai földrész északi részén már 3-4 ezer évvel ezelőtt széles, ellipszis alakú, lábra erősíthető deszkákat használtak a havon történő helyváltoztatás megkönnyítésére. Skandináviából és Grönlandról számos ilyen eszköz maradt fönn, és feljegyzések szerint a XVII. században az akkor világhatalomnak minősülő svédek háborúikban is sikerrel használták.

Világhódító útjára a sísport az 1890-es évek elején a neves norvég sarkkutató, F. Nansen „Auf Schneeschuhen durch Grönland” címen norvégból fordított munkája nyomán indult el. Első magyarországi megjelenése azonban jóval korábbi, a Regélő című lap szerint 1837 januárjában megjelent Pesten egy bergeni fiatalember, Ernst Mensen, hogy a „norvég csuszákon” hússzor körbefussa a vásárpiacot. Követőket csak 55 évvel később talált: 1892. december 4.-én Bély Mihály és Demény Károly a Vérmezőn csatolta fel a Norvégiából hozatott 222 cm hosszú léceket és a Városmajor utcán fölkapaszkodott a Kis-Svábhegy (ma Martinovics-hegy) akkor még beépítetlen oldalába, hogy ott a fogaskerekű mellett csúszkálni kezdjen. Ez a nap tekinthető a magyar sísport születésnapjának.

A két úttörővel egy időben vette használatba Kőszegen Chernel István ornitológus az ugyancsak Norvégiából származó „lábszánkó”-it, majd 1893 februárjában, a Vasárnapi Újságban megjelentette első ismertetését az új sportágról. Még azon a télen megalakult az első síklub a Budapesti Budai Torna Egylet keretében. Erdélyben is megtörténtek az első próbálkozások. Egy kolozsvári tanár, Hangay Oktáv, és egy nagyszebeni katonatiszt, Berger főhadnagy révén. 1894-ben megalakult a Kolozsvári Ski Club. Kőszegen Chernel útmutatásai szerint megkezdték a sílécek készítését, és a példát a nagyszebeni játékgyár is követte. Az Alpokban sem jártak előrébb. Az osztrák Mathias Zdarsky az 1890-es évek elején lilienfeldi birtokán közel három méteres lécekkel és egy botot használva, alapvetően egyenes rézsút siklással kezdte meg az új sportág terjesztését. Pár évvel később az osztrák-magyar közös hadsereg őrnagya, Bilgeri vezette be a két botos technikát, már rövidebb és ezért fordulékonyabb lécekkel. A kapuk közötti versenyzést a Svájcban élő angol Lunn „találta föl” a századfordulón.

A kor kedvezett az új sportág elterjedéséhez. Európa szerte a század végén kezdték széles körben követni a kedvtelésből űzött versenyszerű sportolás angliai divatjait, megjelent és népszerű lett a futbal, az evezés, a korcsolyázás, a tenisz és végül a sízés. A már nálunk is elterjedt alpinizmus hívei örömmel fogadták a téli hegymászást nagyban megkönnyítő segédeszközt, de rövidesen látszott, hogy a sí önálló sportágat teremtett.

Chernel István 1896 végén jelentette meg „A lábszánkózás kézikönyve” című könyvét, amely világviszonylatban is az első szakkönyv volt. A sífutás, a hegymenet mellett a lesiklás és az ugrás elemeit is oktatta. A következő években Budapest mellett Erdély és a Felföld vált a sportág bázisává, a sízést a szászok és a szepességi németek is lelkesen fölkarolták. Brassóban 1905-től működött a Kronstradter Ski-Verein, és a Magas-Tátra szállodásai is hamar felismerték a téli vendéglátás fontosságát. Igen jelentős lépés volt a magyarországi síélet fellendülésében, hogy 1908. január 9-én Déry József, dr. Jordán Károly és Jordán Viktor, dr. Metzler Jenő, Plökl Antal, Ritter Nándor, dr. Schwicker Richárd és Serényi Jenő kezdeményezésére, Péteri Ferenc, Horváth Kálmán és Komarnicki Gyula vezetésével Budapesten megalakult a Magyar Sí Klub (MSK). A klub létszáma kezdetben még a százat sem érte el, de eredményei még ma is figyelemre méltóak. Már az első évben, 1909-ben létrehozták az akkori Magyarország első síházát a Kis-Fátrában, a Chleb és a Kriván között, a terület tulajdonosáról elnevezett báró Révay Gyula menedékházat. A sajtó komoly szerepet kapott a sportág népszerűsítésében, több kiadványban is jelentetett meg cikkeket a MSK, így például a Nemzeti Sportban, és a Turistaság és Alpinizmus hasábjain. Rendszeres heti összejöveteleken („klubesteken”) megbeszélték a hétvégi és a hosszabb, távolibb tájakra induló túrákat, ezekről a Klub szép kiadású évkönyveiben fényképekkel illusztrált, hangulatos, egyben pedig igen sok gyakorlati információt tartalmazó beszámolók jelentek meg. Bejárták a Magas- és Alacsony-Tátrát, a Máramarosi, a Radnai és a Gyalui havasokat, valamint a Déli-Kárpátokat többnapos sítúrákon, de a közeli Budai-hegyeket, a Pilist és a Börzsönyt is gyakran felkeresték sporttárs elődeink. A sísport népszerűsítését, az oktatást is a szívén viselte az MSK. Gyakorlottabb tagjai minden érdeklődőt szívesen oktattak a budai hegyekben, de ekkor már a szervezett sítanfolyamok is megindultak. Az elsőt még 1907-ben Zdarsky, a neves osztrák símester tartotta Brassóban. 1910-ben Tátraszéplakon dr. Guhr Mihály orvos és szállodatulajdonos kezdeményezte a síoktatást. A sísport másik nagy úttörője, G. Bilgeri vezette a MSK első tanfolyamát 1913 januárjában Körmöcbányán a Nagy-Kriván alatti Mailáth-menedékházban, 46 résztvevővel. A következő hónapban már az első magyar sítanár, Delmár Walter ismertette meg az alapokkal a félszáz jelentkezőt, ugyancsak Körmöcön. Az aranypénzek veréséről híres bányaváros vezetői a „fehér arany”-ban rejlő gazdasági lehetőségekre is fogékonyak voltak, s a közeli Szkalkán menedékházat építtettek.

A sporttörténelem eme korai, tisztán amatőr korszakában a kedvtelésből végzett testedzés és a versenyzés még nem vált el egymástól. Aki megtanult sízni, az játékból, ereje kipróbálására szívesen mérte össze tudását társaiéval. Az első budapesti síversenyt az MSK a Budapesti Egyetemi Turista Egyesülettel közösen rendezte meg a Normafánál a Sigray-lejtőn 1909. február 28-án lesiklásban, műlesiklásban és ugrásban. (Akkoriban mindenki futott, lesiklott és ugrott is – ugyanazzal a léccel.) A következő évben Budapesten nem esett elég hó, de a Börzsönyben bőséges volt a hótakaró, így a Csóványos és a Nyír-rét, az ott 1905-ben emelt, és a sízést kedvelő Sváb-Herzog házaspár hegyi kastélya között került megrendezésre az első országos lesiklóverseny 1910. február 20-án. Az MSK bizottsága Plökl Antal irányításával 1910 novemberében kidolgozta a síversenyek pontos szabályait. Ezek alapján rendezte meg ugyancsak a MSK 1911. február 4-5-én az első országos bajnokságot Tátraszéplak fölött, a Sziléziai-ház közelében. Ezt az osztrák Richard Gerin nyerte, de a következő két évben a MSK versenyzője, Baján Artur az összetettben sikerrel győzte le az osztrákokat.

1908-tól kezdve Magyarországon rohamosan terjedt a sízés, és mint láttuk, nem csupán az akkor még bőven található magashegységek vidékén, de a mai határainkon belüli középhegységekben is. Tizennégy, a sízéssel részben, vagy teljességében foglalkozó egyesület (Budapest, Kassa, Selmecbánya és Körmöcbánya mintegy négyszáz sízőjét képviselve) 1913. július 15-én megalakította a Magyar Sí Szövetséget (MSSz). A tagság összetétele egyértelműen cáfolta a sízés exkluzív jellegéről még a közelmúltban is élő hiedelmeket: az akkori törzsgárda többsége polgári foglalkozású „középosztály”-beliekből (tanárok, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők) került ki, de természetesen akadtak köztük arisztokraták épp úgy, mint a szociáldemokrata munkásság sportolói. A MSSz alapítói között volt Munkás Testedző Egyesület (MTE) is.  Az MSSz létrehozásában és a hazai síélet kifejlesztésében múlhatatlan érdemeket szerzett az első főtitkár, dr. Serényi Jenő, és az ügyvezető alelnök, dr. Schwicker Richárd. Ugyancsak jelentős szerepet vitt az első évek munkájában Holfeld Henrik, Hefty Gyula Andor, Plökl Antal, dr. Fináczy Béla, dr. Vigyázó János és Horn K. Lajos. Az országos szövetség megalakításával Magyarország elsőként követte az északi és az alpesi országok példáját. Az 1910-ben létrejött nemzetközi síszövetség az 1914. február 27-én Krisztiániában (a mai Oslóban) tartott V. Nemzetközi Síkongresszuson hazánkat is felvette tagjai sorába.

labdarúgó csereajándék

 

Labdarúgó csereajándék az 1933, március 5-i Amszterdamban rendezett Magyarország-Hollandia labdarúgó mérkőzésről.

A jellegzetes kékfestésű kerámia gazdag növényi ornamentikája kiegészül a két ország és a két szövetség címereivel. A tál belsejében a következő szöveg fut körbe: „TER HERINNERING AAN DEN INTERLANDWEDSTRIJD NEDERLAND – HONGARIJE”, valamint „DEN 5den MAART 1933 TE AMSTERDAM GESPEELD”

Átmérő: 38 cm

 

Ez volt a magyar labdarúgó válogatott 163. hivatalos mérkőzése, a hollandok ellen a második.

1933. március 5. Amszterdam, Arena, 30.000 néző. Gólszerzők: Van der Boek (24.), Bihámy III Béla (37.) és Teleki Pál (73.).

 

Amikor még gyengének mondott játékkal is győztünk Amszterdamban. A végül 2:1-re megnyert találkozó után Nádas Ödön szövetségi kapitány az alábbiakat nyilatkozta:

„Az első félidőben ólomlábakon mozgott a csapat, helyben állt. Vártak a játékosok; se labdára nem mentek, se a passzok nem sikerültek. Markos kapu mögé centerezett? Tikos emberbe lőtte a labdákat, Barátky is gyenge volt eleinte. A II. félidőben már lényegesen jobban játszott a csapat. Különösen a csatársornak ment most már jobban a játék, de Barátky is erősen feljavult. Végeredményben a magyar csapat játéka némi csalódást keltett. Egyetlen vigasztaló volt még, hogy így is rengeteg lövés ment a holland kapura, 41-et számoltam meg. Ezekből be is mehetett volna még egy-kettő. Kellemes meglepetés volt számomra Lázár jó játéka. A közvetlen védelem kifogástalanul működött.”

60 éve avatták fel a Népstadiont!

60 éve avatták fel a Népstadiont!

 

Augusztus hónap műtárgya – A Népstadion makettje

1953. augusztus 20-án adták át a nagyközönségnek a Népstadiont. Az ünnepség előtt az építőmunkások díjazásakor ezt a makettet kapták ajándékba/emlékül a legjobb építőmunkások. A makett gipszből készült, bronzírozva van, talpán körben sportábrázolások láthatók. A makett a Népstadion eredeti terveinek megfelelő végleges változatot ábrázolja. Ez a verzió azonban soha nem készült el, mivel Magyarország 1955-ben nem kapta meg az 1960-as Olimpiai Játékok rendezésének jogát.

Mérete:  40 x 33 x 7 cm

Felirat: Népstadion 1953.

Labdarúgó-plakát 1913-ból

 

Az FTC 1911-ben átadott üllői úti sporttelepén megrendezésre kerülő bajnoki és nemzetközi mérkőzéseket hirdeti a plakát.
A sárga színben pompázó, látványos grafikájával is figyelemfelkeltő falragasz a BTC (Budapesti Torna Club) és a TTC (Terézvárosi Torna Club) valamint az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és a MAC (Magyar Athletikai Club) labdarúgó csapatainak bajnoki football-mach –eire és az FTC (Magyarország bajnokcsapata) és a Sunderland és a Blackburn Rovers (angol bajnokcsapatok) közötti barátságos nemzetközi  football-mérkőzés-eire csábítja a szurkolókat.
A plakát stílusa a kései szecesszió jegyeit mutatja az akkor legmodernebb magyar sporttelep lelátói előtt két labdarúgó figuráját láthatjuk az elengedhetetlen labdával, melyek a szokatlanul sok szöveg ellenére uralják a plakátot.

 A plakát külön érdekessége, hogy grafikusa az FTC korábbi sokszoros válogatott hátvédje, Rumbold Gyula, nyomdásza pedig az a Kellner Gyula, aki 1896-ban az Athéni olimpián a marathoni távon harmadik helyezést ért el.
A mérkőzések eredménye: BTC – TTC 3:0; FTC – MAC (a MAC visszalépett) FTC – Sunderland 0:9 FTC – Blackburn Rovers 2:1

Anyaga: nyomtatott papír
Mérete: 63x 95 cm
Grafikus: Rumbold Gy. Nyomda. Kellner és Mohrlüder Bp.

Bandy mérkőzés Davosban 1910 előtt (színezett üvegdia)

 

A kép ismeretlen csapatok közötti bandy mérkőzést ábrázol a svájci Davosban lévő természetes jégpályán.

A kép egy sorozat részeként a közelmúltban került elő a fotógyűjtemény rendezése során. Mérete: kerettel 8 x 8 cm

 

A bandy – magyarul jéglabda – a jégkorongozás elődje, mely a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) keretében a XX. század első évtizedében honosodott meg Magyarországon.  A Budapesti Korcsolyázó Egyletre épülő magyar válogatott az első világháború előtt Európa legjobb csapata volt. A sportágat 1930 körül szorította ki a kanadai jégkorong, miután művelői a hokira váltottak át.

 

Az el nem készült Nemzeti Stadion terve

Az el nem készült Nemzeti Stadion terve, melyet pont 100 éve mutatott be Hajós Alfréd

 

Hajós Alfréd 1913 decemberében mutatta be Nemzeti Stadion tervét. A Régi Lóversenytérre, az Istvánmezőre tervezett stadionja ugyan soha nem épült meg, de ennek a tervnek átdolgozott változatával az 1924-es Párizsi Olimpiai Játékok művészeti versenyének építészet kategóriájában Lauber Dezsővel közösen ezüstérmet nyertek. Mivel a zsűri (sokak szerint politikai okokból) az első díjat nem adta ki, így a legjobbak lettek.
A meghívó mérete: 10,5 x 15 cm, nyomtatott papír.

Hajós Alfréd (eredetileg Guttman Alfréd) 1878. február 1-jén született Budapesten. A műegyetemi évei alatt úszott, tornázott és futott is. Az első újkori olimpián (1896, Athén) 18 évesen a 100 és az 1200 méteres gyorsúszást is megnyerte, ezzel megszerezte a magyar sport első olimpiai aranyérmet a pireuszi tengeröböl mindössze 12-13 fokos vizében.
Bécsben 1895-ben és 1896-ban megnyerte a nem hivatalos úszó Európa-bajnokságot, majd egy évvel később áttért a tornára, később pedig a labdarúgásra. Tagja volt 1902-ben az első magyar labdarúgó válogatottnak is. Később játékvezető, szakvezető és újságíró is volt.
Építésztervezőként dolgozott Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában, 1904-től Villányi Jánossal pedig közösen önálló irodát tartott fenn.
A Hajós Alfréd által tervezett, és ma a nevét viselő margitszigeti fedett uszodába mellett a nevéhez fűződik számos sportlétesítmény (a többi között a győri versenyuszoda és Újpesten a Megyeri úti sporttelep), valamint a debreceni Arany Bika Szálloda is.

Benedek-vándordíj

1899. november 25-én állapítják meg a Budapesti Korcsolyázó Egylet egyleti versenyszabályait, amit Szent Györgyi Imre dr. és Földváry Tibor dolgoztak ki. Ugyanekkor alapítják Magyarország mű- és gyorskorcsolyázó bajnokságát. A bajnokság megalapítása a sport megszilárdulásáról tanuskodik, s a további haladásnak, a színvonal folytonos emelkedésnek lényeges tényezője. A bajnokság céljára az egylet két értékes vándordíjat ajánlott fel. A műkorcsolyázó bajnokság vándordíját Benke Gyuláról, az akkori pénztárnokról, a gyorskorcsolyázó bajnokság vándordíját pedig Búsbach Péter dr.-ról, az akkori elnökről nevezték el, akiknek 25 éves tisztviselői munkássága éppen arra az időre esett. A vezetőség ezzel jutalmazta meg a sport irányában tanusított meleg érdeklődésüket és hathatós közreműködésüket.
Benke-vándordíj Földváry Tibor délceg alakját ábrázolja. A műkorcsolyázás magyarországi meghonosítója iránt érzett hálájának adott kifejezést a vezetőség akkor, amikor az ő szobrát mintáztatta meg. A szobor magassága: 55 cm.

 

Benke Gyula
Széchy Tamás sapkája

E havi műtárgyunkkal a május közepén nyíló utánpótlásnevelés-történeti kiállításunkat harangozzuk be. Az utánpótlás-nevelés egyik legjelentősebb személyisége Széchy Tamás, a híres úszóedző, aki 1966-ban megalapította a hazai utánpótlásnevelés bázisát, a Központi Sportiskolát (KSI), ahol egyéni edzésmódszere alkalmazásával 10 évig működött vezetőedzőként, s nevelt ki számos, világversenyeken is eredményes sportolót a magyar úszósportnak.


Széchy Tamás, “az úszópápa”, fején az elmaradhatatlan baseballsapkával.

Széchy (Szécsi) Tamás
(1931. március 27. Gyula – 2004. szeptember 13. Budapest)
 
 
Minden idők legsikeresebb magyar úszóedzője. „Az úszópápa” – nevezték így is. Edzésmódszerét maga dolgozta ki, és egyénileg alkalmazta – kérlelhetetlen következetességgel. Munkájába senkit sem avatott be. A sikerek őt igazolták: megfellebbezhetetlen szaktekintéllyé vált. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszókat nevelt. Nyolcan szereztek közülük érmet olimpián, közülük öten: Wladár Sándor, Darnyi Tamás, Szabó József, Rózsa Norbert és Czene Attila a legfényesebbel büszkélkedhetnek. Közöttük a legsikeresebb: a négyszeres olimpiai, négyszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Darnyi Tamás. De mesterének mondhatja Széchy-t Hargitay András is, aki tanítványai közül elsőként ért el olimpiai helyezést, illetve aki elmondhatja magáról, hogy ő szerezte a magyar úszósport számára az első világbajnoki aranyérmet. A névsort még sokáig lehetne folytatni…
Tanítványai tisztelték és bíztak benne. Még azok is, akik személy szerint nem nagyon szívelték. De széles volt a rajongók tábora is. Mindenki tartott tőle, és mindenki csodálta „az Öreg” elhivatottságát, talentumát. Sikerei csúcsán sokan, sokfelé hívták, vagyonokat kínáltak neki. Mindez irreleváns volt számára. Itthon maradt, hogy teljesítse küldetését. A magyar úszósport történetének egyik legfényesebb korszaka fűződik a nevéhez. Életének utolsó „elégtétele”, hogy az általa felfedezett, és páratlan tehetségnek tartott fiatal Gyurta Dániel már az athéni, majd később a londoni olimpián is igazolta klasszisát.
 
Édesapját, aki fia születésének évében kapta meg az Országos Testnevelési Tanács Testnevelési Érmét, kis gyermekként vesztette el. Idősebb Széchy Tamás Doboz község jegyzőjeként dolgozott. Fia egész életében a szigorú édesapa elvárásainak akart megfelelni.
Édesanyja, férje halála után, Doboz község postamestereként tartotta el három gyermekét. A dobozi gyermekkor és a gyulai gimnáziumi évek, valamint a Gyulai MEDOSZ-ban való atletizálás után a család Budapestre költözött. Széchy felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára, de fél év után félbeszakította tanulmányait.
Budapesten számos munkahelyen megfordult, hol tisztviselő, hol betanított munkás, de legtöbbször segédmunkás volt.
Társadalmi aktívaként kezdett az edzősködéssel foglalkozni, előbb a Fradinál, majd Gyarmati Dezső, olimpiai bajnok vízilabdázó rábeszélésére a KSI vízilabdacsapatánál kezdett dolgozni.
1966-ban megalapította a KSI úszószakosztályát, ugyanott vezetőedző lett. Az ő javaslatára vezették be hazánkban az úszók korosztályos versenyrendszerét.
1968-1970 között megszerezte a TF úszó szakedzői képesítését.
1972 Sportérdemérem – Arany fokozat
1973 Mesteredző
1975 Ifjúsági Nívódíj
1976-tól az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
1980 Munka Érdemrend – Arany fokozat
1981 Haza Szolgálatáért Érdemrend – Arany fokozat
1986 – 1996 között hat alkalommal választották az év edzőjének.
1987 Kiváló Szolgálatért Érdemrend
1988    Magyar Népköztársaság Állami Díja
Magyar Népköztársaság Csillagrendje
Gyula Városáért Díj
1991 Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje
1992    „A magyarság jó hírnevéért” díj,
Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje
1993-tól a Magyar Úszó Szövetség alelnöke.
1993 – 1998 között a férfi válogatott szövetségi kapitánya.
1996 Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje
1986 – 1996 között hat alkalommal választották az év edzőjének.
1997 Doboz Nagyközség Díszpolgára
2001    Gerevich Aladár Emlékérem
Bay Béla Díj
MOB Érdemrend


Széchy Tamás olimpiai bajnok tanítványával, Czene Attilával (1996, Atlanta, 200 m vegyes)
(fotó: Harsányi P.)

Király Ede ezüstérme
A magyar sport első téli olimpiai ezüstérmét a Kékessy-Király páros szerezte 1948-ban a St. Moritz-ban rendezett játékokon.

 

Kékessy Andrea és Király Ede a Budapesti Korcsolyázó Egylet versenyzői voltak.
Az 1948. évi, St. Moritzban rendezett téli olimpián ezüstérmet nyertek páros műkorcsolyázásban. Ez volt a magyar sport első téli olimpiai ezüstérme.
Az 1948-as davosi világbajnokságon ezüstérmesek, 1949-ben, Párizsban világbajnokok lettek. Kétszer nyertek Európa-bajnokságot (1948. Párizs, 1949. Milánó), négyszer voltak magyar bajnokok.
Király Ede egyéni versenyszámokban is kiváló eredményeket ért el. 1948-ban ötödik helyen végzett a téli olimpián, bronzérmet nyert a világbajnokságon, kétszer nyert világbajnoki ezüstérmet (1949. Párizs, 1950. London). 1949-ben Európa-bajnoki ezüstérmes, 1950-ben pedig Európa-bajnok volt. Az egyéni magyar bajnokságot ötször nyerte meg.
Kékessy Andrea a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanári diplomát szerzett. 1949-ben Ottawában (Kanada) telepedett le, ahol minisztériumi tisztviselőként dolgozott nyugalomba vonulásáig.
Király Ede 1949-től a MÉMOSZ SE műkorcsolyázója volt. 1950-ben általános mérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd ő is Kanadában telepedett le, ahol az Ontariói Mérnöki Egyesület tagja lett.

 

Az érem tulajdonságai

anyag: ezüst
átmérő: 60 mm
vastagság: 3,8 mm
súly: 102 gr
Huguenin Freres svájci éremverő vállalatának munkája. Huguenin szignója az érem mindkét oldalán jelölve van.
Az érem előlapján egy égő fáklyát tartó kéz és fent körben a “Citius, altius, fortius” felirat, a háttérben az olimpiai ötkarika és hópelyhek láthatók.
Az érem hátlapján két hópehely között a “Vmes Jeux Olympiques d’Hiver St Moritz 1948″ felirat olvasható.

Gyümölcstál Európa első szabadtéri, atlétikai játékáról

E havi műtárgyunknak ismét sporttörténeti apropója van.
1875. május 6-án rendezett Európában először szabadtéri atlétikai versenyt a Magyar Athletikai Club. A viadal helyszíne az egykori Újépület udvara volt, amely a mai Szabadság tér területén helyezkedett el 1898. évi lebontásáig.
 

  

Ezt a mutatós gyümölcsöstálat az ökölvívásban első helyet elérő versenyző kapta. Akkoriban az ökölvívó viadalokat is szabadtéren tartották.
A díjat Viator (gróf Esterházy Miksa), a Magyar Athletikai Club alapítója ajánlotta fel a győztesnek. A készítőt nem ismerjük; lehetséges, hogy e bronz tál eredetileg egy külföldről kapott szuvenír volt. Rajta egy Herkules-szerű alak birkózik egy oroszlánnal. A tál belső peremén körben, alul és fölül véset fut: „A magyar athletikai Club első viadalára az ökölvívásban győzőnek felajánlja: Viator 1875.”
A tál átmérője: 295 mm; magassága: 10 cm.
 
 
Részlet a MAC hivatalos eredményjelentéséből:

Ökölvívás. Legalább két pár vetélkedik. Díj: tiszteletdíj és ezüstérem az elsőnek, bronzérem a másodiknak. Tét 1 ezüst forint. Bánat nincs. Első Fittler Kamil Oláh György ellen, második Balázsy Miklós Ráth Gyula ellen. Visszaléptek Hentaller Lajos, Trefort Ervin és Szarvas Sándor. – Két pár állt ki a porondra. Az első vetélkedésben Balázsy Miklós igen könnyen gyűrte le gyengébb s kondicioban nem levő ellenfelét. Fittler már nem oly könnyű szerrel számolt le ellenfelével, de a 3. összecsapás után győztesnek mondatik ki. A két nyertes a „döntő ökölvívásra” marad fenn.
Döntő ökölvívás. Első Fittler Kamill, második Balázsy Miklós. – Hosszas és elkeseredett tusa után Balázsy a hőség által gyengíttetvén s a nap által is infestálva, a fiatal és fürgébb Fittler által legyőzetett s csak a második díj jutott neki.”

Vissza a cikkekhez

Emlék a vancouveri téli olimpiáról (indián poncho)

A hónap műtárgyának azt az indián poncho-t választottuk, amelyet Weidinger Dezső közvetítésével kaptunk legújabb kamarakiállításunkhoz. 

Talán nem is tudnánk még egy honfitársunkat említeni, aki 14 olimpián megfordult életében.  Azok pedig minden bizonnyal még kevesebben vannak, akik minden olimpiáról személyes tárgyi emlékek komplett gyűjteményével érkeznek haza. Weidinger Imrének – Weidinger Desző és Weidinger Júlia sportolók bátyjának –, a sportok nagy barátjának ez sikerült. Weidinger Imre, még életében úgy rendelkezett, hogy értékes sportgyűjteményét a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumra hagyja. A tárgyak Weidinger Dezső közvetítésével megérkeztek, és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum ezúttal is szeretné hálásan megköszönni Weidinger Dezsőnek a legújabb, a Magyarok a téli olimpiákon c. kiállításához nyújtott segítségét.

A gyapjúból készült és az indiánok népviseletét idéző viseletdarabot Weidinger Imre a vancouveri téli olimpia alkalmából egy biztosítótársaság (a 2014-es olimpiai hivatalos biztosítója) képviselőjétől kapta ajándékba 2010-ben. A poncho elejét két olimpiai fáklya, széleit egyszerű, fekete színű, az indián díszítőművészet formakincséből vett motívum ékesíti. A viseletdarab mellé még két darab belépőjegyet is kapott az olimpia egy hokimeccsére, amelyre el is látogatott Weidinger Imre.
 

Porcelánműtárgy az 1938-as VB-ről

Júniusi műtárgyunknak a közelgő labdarúgó-világbajnokság adta az apropóját, s egyúttal megemlékezünk az első, világbajnoki döntőt játszó magyar labdarúgó-válogatottról is.

Hamarosan megindul a visszaszámlálás, hiszen következik az idei év legnagyobb érdeklődésére számot tartó sporteseménye, a Brazíliában megrendezésre kerülő futball-világbajnokság.
 
Június havi műtárgyunkkal jócskán visszarepülünk az időben, emléket állítva annak a korszaknak, amelyben a magyar foci felemelkedése megkezdődött.
Az 1938-ban Párizsban megrendezett világbajnokságon a magyar válogatott egészen a döntőig menetelt. A címvédő olasz válogatottat ugyan nem sikerült legyőzni, de a csapat, az egész tornán nyújtott teljesítményével, megérdemelten nyerte el a világbajnoki második helyezést.
 
Júniusi műtárgyunk egy olyan emléktárgy, amelyet a FIFA szervezőbizottsága ajándékozott az 1938-as világbajnoki döntőn résztvevő válogatottaknak.
A francia porcelán munka egy ülő lánykát ábrázol. A szobrocska egy aranyozott, fekete alapzaton ül, mely alapzaton a következő felirat olvasható: “F. I. F. A. Coupe du monde, Paris 1938”. A szobor alkotója ismeretlen.

Az 1938-as VB-ről további érdekességeket olvashat  I T T !

 

Giuseppe Meazza és Sárosi György kézfogása az 1938-as világbajnoki döntő mérkőzése előtt 
Amíg itt a nyár, cangára fel!

Amíg itt a nyár, cangára fel!
 
Júliusi műtárgyunk a Drais báró által feltalált futógép – “drezina” – másolata, mely valószínűleg az 1950-60-as években készült. Teljes faszerkezetű kerékpárról van szó, amelyen csak a csavarok vannak vasból. A futógép két egyforma talicskakerékkel rendelkezik, s a kerekeken 8-8 küllő van.
 

Karl Drais 1817-ben mutatta be kétkerekű, kéztámasztékos, nyereggel ellátott találmányát, amit azonban csak 1819-ben ismertek el, így ekkor indulhatott el a szerkezet gyártása. A fából készült futógép Angliában a hobby-horse elnevezést kapta. Az első kerékagyon létrehozott hajtókar óriási előrelépést jelentett; elsősorban a lábak mozgását optimalizálta. A fa alkatrészeket sok esetben már vasszerkezetekkel helyettesítették, s hamarosan a taposó is megjelent a járművön.
 
A futógép méretei:
H: 165 cm; M: 102 cm; Legn. SZ: 35, 5 cm;
tengelytáv.: 120,5 cm;
kerék átm.: 47 cm;
ülőpárna: 15x38x4,5 cm
 

Olimpia Tokióban - diafilm

Októberi műtárgyunk egy híres októberi eseményhez kapcsolódik.

Az 1964. évi XVIII. nyári olimpiai játékokat 1964. október 10. és 24. között rendezték meg a japán Tokióban. Ebben az évben Ázsiában először rendeztek ötkarikás játékokat. A versenyek lebonyolítását biztosító létesítmények a legkorszerűbb módon épültek, és modern technikai eszközökkel voltak felszerelve.
A versenyeken kilencvenhárom nemzet ötezer-százötvenegy sportolója vett részt.

Az olimpián 182 sportoló képviselte Magyarországot. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Kulcsár Gergely atléta vitte. A magyar csapat összesen 22 érmet – 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet – szerzett. A legeredményesebb magyarországi versenyző, Rejtő Ildikó volt, aki két aranyérmet nyert. Rajta kívül két érmet nyert még Hammerl László sportlövő és Török Ferenc öttusázó. A magyar sportolók tizennégy sportágban, illetve szakágban összesen 182 olimpiai pontot szereztek. Ez 27 ponttal több, mint az előző, római olimpián elért eredmény.

A Magyar Rádió ripoterei a helyszínen Szepesi György és Szűcs Ferenc voltak. A Magyar Televízió munkatársai ezúttal nem utaztak ki az olimpia helyszínére, hanem – az Intervízió többi tagtelevíziójához hasonlóan – egy berlini stúdióban kommentálták a játékokat. Az élő közvetítések rögzítéséhez ekkor sem volt még megfelelő technikai hátterük.

Éppen ezért rendkívül értékes az a mintegy 120 képkockából álló diafilmsorozat, amit a Magyar Diafilmgyártó Vállalat készített a tokiói olimpiáról, s amit most digitalizált formában közkinccsé teszünk. A diák talán még jobban visszaadják az 50 évvel ezelőtti kor hangulatát, mint az egyszerű fényképek, hiszen ezek esetében nemcsak a képek beszélnek mindenkori nézőjükhöz, hanem a néhány mondatos „képaláírások” is segítenek jobban feleleveníteni az adott kort, illetve az adott eseményt.  

Az Olimpia Tokióban c. diafilmet írta és összeállította: Lukács László, szerkesztette: Ják sándor.

Az alábbi linkekre kattintva éri el a diák digitalizált változatait! Jó szórakozást hozzá!

Olimpia Tokióban – 1. rész

Olimpia Tokióban – 2. rész

Szabó János: Kalapácsvető (szobor)

Szabó János: Kalapácsvető (szobor)

Szabó János Bükkösdön élő és alkotó szobrászművész faszobrát minden bizonnyal Kiss Balázs atlantai sikere ihlette, a robusztus, mégis dinamikus forma tökéletesen visszaadja a kalapácsvetés világát.

A szobor az 1996. évi Ezüstgerely pályázaton szerepelt, a művész egy gyaloglót ábrázoló szobrával a képzőművészeti kategóriában második díjat kapott. A két szobrot múzeumunk megvásárolta.

Anyaga: festett fa, réz
Magassága: 47 cm

Törekvés SE textilemblémája

A Törekvés SE 1950 körül használt, sportmezre vagy egyenruhára varrható/tűzhető hímzett textilemblémája 65 x 85 mm-es.

A Törekvés Sport Egyesület (eredetileg Egylet) az első magyarországi vasutas sportegyesület. 1897-ben alapították a MÁV északi főműhelyének munkásai és tisztviselői Kőbányán, de hivatalosan csak 1900-tól működik.
A klub eddigi története során tagjai húsz sportágban számtalan bajnokságot szereztek, sportolói nemzetközi szinten is eredményesek voltak; ahogy ezt olimpiai érmek, Európa-bajnoki címek és kupák sora jelzi.

A legeredményesebbnek a birkózó szakosztályt számíthatjuk, de az egyesületnek elévülhetetlen szerepe volt a labdarúgás hazai meghonosításában is.

A törekvés első sporttelepét 1903-ban építette meg a kőbányai Hölgy utcában, majd 1912-ben a Halom utcában bérelt területre helyezte át központját. Az 1928-ban megépített Szállás utcai sporttelep már az összes szabadtéri sportág gyakorlására alkalmas volt.

Mudin fivérek (agyagtábla)

Szeptember havi műtárgyunkkal az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk.
A műtárgyak – égetett agyagtáblák – a Mudin testvérpárt ábrázolják. Mindketten sikeres atléták és nagyszerű sportemberek voltak, mindketten indultak az olimpiai játékokon is, és mindkettejük életére rányomta bélyegét az I. világháború. Végül mindketten az olasz fronton lelték halálukat 1918-ban.

Az égetett agyagképeket a leszármazottak ajándékozták a Sportmúzeumnak.
Alkotójuk Szőke Sándor kőtegyáni szobrászművész, restaurátor.
 
anyag, technika: égetett agyag
M.: 19,5
Sz.: 16 cm
vastagság: 2 cm

Olvassa el a Mudinokról szóló rövid életrajzi ismertetésünket is!

MUDIN IMRE (Kétegyháza, 1887. november 8. – Montegrappa, 1918. október 23.)
  
„Somogy első olimpikonjának tekintjük Mudin Imre atlétát, aki két olimpián is képviselte hazánkat. A Békés megyei Kétegyházán született, iparos családban. Szüleinek hat gyermeke közül ő volt a legfiatalabb. A sport iránti szeretetét elsősorban az egyik bátyjának, a hat évvel idősebb Istvánnak köszönhette. Az ő vezetésével kezdett el sulylökéssel foglalkozni. A sulylökés mellett nagyon kedvelte a diszkoszvetést és a gerelyhajitást is. Érdemes megnézni Mudinról a korabeli fotókat, mindent lehet gondolni róla, csak azt nem, hogy súlygolyókat vagy diszkoszt repitett, ugyanis nem volt egy izomkolosszus. Tanulmányait Budapesten folytatta, s természetesen a kor legjobb magyar egyesületének, a MAC-nak /Magyar Atlétikai Club/ lett ő is a versenyzője. Már 18 éves korában az élvonalba került az atlétika mindhárom ágában. 1906-ban 11,46 m-re dobdta a súlygolyót, 1907-ben pedig legyőzte az akkori országos bajnokot, majd egy évvel később 13,22 méteres eredménnyel új országos csucsot állitott fel. Ebben az évben szerezte meg első magyar bajnoki cimét súlylökésben 12,82 m-es eredménnyel. Tagja lett eredményei alapján, főiskolásként az 1908-as londoni olimpiára utazó delegációnak. Néhány szó erről az olimpiáról. Eredetileg ez az olimpia Rómában lett volna. Azonban 1907-ben kitört a Vezuv és az olaszok a természeti csapás miatt visszaléptek a rendezéstől. Az angolok jelentkeztek helyettük, s rövid idő alatt, gyors adományokból szép olimpiai stadiont épitettek. A londoni olimpiára gróf Apponyi Albert kultuszminiszter jóvoltából nagy létszámú magyar csapat készülődhetett. Apponyi miután elvállalta a NOB diszelnöki tisztségét, 40 000 korona állami támogatást biztositott az előkészületekhez. Végül is Londonba 63 tagú magyar csapat utazott el, köztük éremre esélyesek, sőt esélytelenek is szépszámmal. Végül a IV.olimpiára 22 ország 2059 sportolója gyült össze. A londoni olimpiai játékokat a Szent Pál katedrálisban megtartott egyházi szertartás vezette be. Ekkor hangzott el Coubertinnek tulajdonitott mondás, hogy “”az olimpiai játékokon nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”. Mudin Imre részére ez az olimpia nem hozott különösebb sikert. Három számban is indult, de mindháromban a selejtezőkben kiesett. Fő számában a súlylökésben 12,84 m-el, gerelyhajitásban 45,84 m-el, mig a diszkoszvetés antik stilusában 30 méter alatti eredménnyel nem jutott a döntőbe. Eredményeivel csalódást okozott, bár eredménytelenségébe biztosan közrejátszott a párás, ködös idő is. Ezen az olimpián együtt veresenyzett testvérével, Istvánnal, aki egyben edzője is volt. A londoni olimpia ha nem is hozott neki különösebb sikert, jó volt arra, hogy tapasztalatait felhasználja.Hazatérve vetitett, képes előadásokban számolt be angliai útjáról. Leirhatatlan harcosa volt a népek barátságát szolgáló olimpiai eszmének. 1910-ben a súly mellett megnyerte a diszkoszvetésben is a magyar bajnoki cimet. 1911-ben végezte el a tanárképző főiskolát Budapesten, s Nagyatádra került a polgári fiúiskolába tanárnak. Itt tanári munkája és a versenyeire való felkészülés mellett is részt vállalt a község sportéletének a fejlesztéséből. Somogyban próbálta megteremteni mindazt, amit még képzős korában célul tűzött ki maga elé. Már 1912 tavaszán sportversenyt szervezett a Somogy megyei polgári fiúiskolák között. Ezek a versenyek hamarosan hagyományos küzdelmekké váltak. Ezeknek a versenyeknek a megyében lévő polgári iskolák kapcsolatának erősitése és az iskolatipus iránti érdeklődés felkeltése volt a célja. E sportversenyek létrejöttében nem érvényesült a felsőbb irányitás vagy az ösztönzés. Ezért inkább, mint helyi kezdeményezés figyelemre méltó volt. A közvetlen inditék Mudin Imrétől való. A nagyatádi kezdeményezést szinte sorban vette át az ország többi polgári iskolája. A tanitás mellett készült második olimpiájára. Érdekesség, hogy a stockholmi olimpiára több mint 120 főnyi magyar csapattag utazott három részletben. A magyar csapat tagjai a bécsi intrikusok mesterkedései ellenére önállóan, külön táblával és zászlóval vonultak fel a megnyitón. Sajnos az atlétáink nem tudtak lépést tartani a külföldi fejlődéssel, a legesélyesebbek is elvéreztek a döntők előtt. Mudin Imre itt már csak egy számban indult, a súlylökésre koncentrált. Kezéből 12,81 m-re repült a súlygolyó, ami a hatodik helyhez volt elegendő. Bosszankodott is, hogy nagyobbra nem sikerült, mivel a próbaversenyeken 13,50 körül dobált. A győzelmi dobogó mindhárom fokára amerikai versenyző állt. Röviddel hazaérkezése után Budapesten egy atlétikai versenyen 13,97 m-re javitotta a magyar rekordot. Ezzel az eredménnyel Stockholmban bronzérmet nyerhetett volna. Még az olimpiai év őszén Berlinben 13 méteren felüli eredménnyel nyerte a súlylökést, gerelyhajitásban pedig legyőzte a finn Saarvistót, az olimpiai bajnokot. Életének egyik legszebb állomása a cseh bajnokság volt, ahol három győzelmet aratott. A súly és a gerely mellett megnyerte a magasugrást is. Ez dobóatléta létére óriási eredménynek számitott. Ezután már elsősorban tanári hivatásának élt. Nagy érdemeket szerzett a nagyatádi atlétikai élet megteremtésében. Sportünnepélyeket szervezett és vezetett le. Ismert személyiség révén sok neves atléta ment versenyezni Nagyatádra. 1913 őszén került Kaposvárra,a polgári iskolába./Mai Berzsenyi ált.iskola./ Harcát az iskolai testnevelésért tovább folytatta: Sokat foglalkozott a testnevelés elméletével. Diákjai rendre kiemelkedtek a versenyeken. Kész ujságiró is volt. Tudósitott már a stockholmi olimpiáról is a megyei lapnak, a Somogyországnak, de munkái és feljegyzései jelentek meg a Somogyi Iskolaügy nevü folyóiratban is. Ezek az irások ma is komoly útmutatásul szolgálnak sportirodalmunknak .Mint nagyatádi, mint kaposvári lakosként a MAC szineiben versenyzett. 1908-14-ig és 1916-17-ig súlylökésben, 1916-17-ben gerelyhajitásban, 1910 és 1916-ban diszkoszvetésben nyert országos bajnokságot. Tizszer javitotta meg a súlylökés magyar rekordját. Sportpályafutását megszakitotta az első világháború. Bár a fronton —mint ahogy irta —sokat ázott, fázott, mégis ha ideje engedte sportolt. Szikladarabokkal gyakorolta a súlylökést. Akárcsak testvére, ő is fiatalon az olasz harctéren ,Montegrappánál esett el. Sirja egy tömegsir, ott alussza álmát az a somogyi pedagógus, aki egész életét a sportnak, az ifjuság nevelésének szentelte. Somogy megyében a kaposvári Berzsenyi iskolában emléktábla, Nagyatádon évente megrendezésre kerülő emlékverseny állit neki emléket.”

Forrás: Bóna Károly írása


MUDIN ISTVÁN (Kétegyháza, 1881. október 16. – Dosso del Fine, 1918. július 22.)

Az 1908-as londoni olimpia előtt két évvel, 1906-ban rendeztek egy máig el nem ismert ötkarikás játékot Athénban, melyen Mudin István is indult. Az újkori olimpiák indulását követően a görögök azt szerették volna, ha a négyévenként sorra kerülő seregszemle állandó házigazdája Athén lenne. Mivel ebbéli törekvésüket nem koronázta siker, így 1906-ban, az első újkori olimpia tízéves évfordulója tiszteletére újfent a görög fővárosban gyűltek össze a legjobb sportolók. Nem hiányoztak erről a seregszemléről a magyar sportolók sem, sőt Mudin István egy ezüst- és egy bronzérmet nyer. Ám utólag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem hitelesítette ezt a játékot. Így következett 1908-ban a londoni olimpia, melyen Mudin István volt a magyar csapat zászlóvívője.

Forrás: Kalcsó István: A Mudin fivérek c. könyvének simertetője a www.hir6.hu oldalán, ahol a cikk teljes terjedelmében elolvasható!

A Szegedi Csónakázó Egylet báljának táncrendje (1900)

Földváry Tibor (Öttevény, 1853. július 5. – Budapest, 1912. március 27.)
Legkiemelkedőbb eredményei: 1892 bécsi Európa-bajnokság 2. hely, 1894 bécsi Európa-bajnokság 3. hely, 1895 budapesti Európa-bajnokság 1. hely
 
Földváry Tibor a magyar műkorcsolyázás úttörője volt. Ő változtatta e a sportot szórakozásból versenysporttá. A siketnéma sportoló megszerezte az első magyar korcsolya Európa-bajnoki aranyérmet az 1895-ben, Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon.
 
A versenyzést sikerei csúcsán, 1895-ben hagyta abba. Visszavonulása után kidolgozta a műkorcsolyázás első nemzetközi szabálykönyvét. E mellett bíráskodott is. 

A kézilabdázás első ismert magyar nyelvű játékszabályzata

A tenyérlabda játék szabályzata címmel megjelent 8 oldalas nyomtatvány pontos megjelenési ideje nem ismert. Valószínűleg az 1910-20-as évek fordulója táján jelenhetett meg. Kiadója a Vívó és Athletikai Club (VAC), a füzetet az Egyesült Nyomdában nyomtatták.
A VAC két legismertebb szakembere – Szalay József és Dückstein Zoltán – fordították német eredetiből.
Anyaga: nyomtatott papír
Mérete: 22 x 15,5 cm
Terjedelem: 8 oldal

A kézilabda sportág ebben az időben jelenik meg hazánkban. A játékszabályzatban a hazena néven ismert kispályás változata szerepel a kiadványban.  A kis helyigényű, viszonylag olcsón játszható játék a ’20-as években volt a legnépszerűbb, ekkor e sportágban bajnokságokat is rendeztek. Népszerűsége a nagypályás kézilabda elterjedése következtében esett vissza néhány évtizedre, de az ’50-es években újra közkedveltté vált, míg nem végleg legyőzte és háttérbe szorította a nagypályás változatot.

/A fotó a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum tulajdona/

Sződy plakett

Sződy plakett az első hármashatárhegyi autó-motor verseny emlékére

A Budapest Sport Egyesület (BSE) 2013. októberében ünnepelhette volna megalakulásának centenáriumát, de mint azt az újságokból olvashattuk, időközben beolvadt a 150 éves Magyar Testgyakorlók Klubjába (MTK).

A bemutatásra kerülő műtárgy az egyesület 1928-ban alakult autó-motor szakosztálya által1929-ben elindított Hármashatárhegyi autó és motor túraversenynek állít emléket. A helyszín nem véletlen, hiszen a BSE 1926-ban nyitotta meg a hegyen a Turistaházát és 1928-ban elkészült az oda vezető autóút is. Ezzel készen állt egy 4200 méter hosszú lehetséges versenypálya, amelyen az akkor már népszerű svábhegyi és guggerhegyi versenyekkel lehetett konkurálni.
Az Automobil – Motorsport június 20-i száma részletesen beszámolt a versenyről, alapjában dícsérve a pályát és a lelkes, ámbár még kezdő rendezőgárdát.

Különösen a motorosok mezőnyével és eredményeivel voltak elégedettek.

A győztesek:
                     Motorkerékpár:    175 kcm : Balogh Miklós (MTK) AKD, Sebesség: 61.272 km/h
                                               250 kcm: Hild Károly (MAC) OK-Suprem, Sebesség: 75.021 km/h
                                               350 kmc: Meggyessy Zoltán (BSE) Velocette, Sebesség: 80.738 km/h
                                               500 kmc: Balázs László (KMAC) Sunbam, Sebesség: 83.942 km/h
                                               750 kmc: ifj. Horthy István (MAC) BMW, Sebesség: 55.440 km/h
   
      Oldalkocsis motorkerékpár: 600 kmc: Hóra Géza (BSE) Triumph, Sebesség: 61.200 km/h

                            Cyclecarok:  Bezsilla Nándor dr. (MAC) Morgan, Sebesség: 64.620 km/h

                   Túraautomobilok:   1,1 literig: Szilberleitner József (MAC) Morris, Sebesség: 49.212 km/h
                                               1,5 literig: Berkovits László (KMAC) Steyr XII, Sebesség: 42.804 km/h
                                               2 literig: Lyka István (MAC) Bugatti, Sebesség: 73.044 km/h
                                               5 literig: Petrovits Vidor (MAC) Bugatti, Sebesség: 64.802 km/h

              Sportautomobilok:       5 literig: Heteés Sándor (KMAC) Bugatti, Sebesség: 76.716 km/h


Leírás:
 Álló téglalap alakú szürke erezett márványlapon bronz érem. Előlapon egy balra haladó motoros, mögötte egy autós. Fölül véset: HÁRMASHATÁRHEGYI VERSENY. 1929. VI. 2. A plakett bal alsó részén Budapest címere zárt koronával és a címertartó oroszlánnal, valamint griffmadárral. Alul: BUDAPEST SPORT EGYESÜLET felirat két sorban. Jobbra lent a címer magasságában szignó: SZŐDY.

Anyag: márvány lapon bronz – 185x13x210mm
A bronz érem átmérője: 175 mm
Alkotó: Sződy Szilárd (Nagykáta, 1878 – Budapest, 1939) érmész, szobrász.
Budapesten az Iparművészeti Iskolában, majd Olaszországban tanult. Elsősorban éremművészeti munkássága ismert. Számos sport témájú érmet, plakettet készített. Különösen a sebességet, a dinamikát tükröző autós és motoros plakettjei kiemelkedőek.

Mednyánszky Mária női páros világbajnoki érme (1935)

Egy tárgy…


Legömbölyített sarkú, téglalap alakú érem díszdobozban.
Előlap: A szélén egy 4 mm-es sávban babérlevél díszítés, az alsó oldalon egy földgömb, a két rövidebbik oldalon pirosra zománcozott virág, a felső oldalon egy címer, rajta 3 db piros oroszlán, alatta rövidítés: ETTA (English Table Tennis Association). A címertől jobbra is, balra is egy-egy kék zománccal színezett T betű. Az érem alsó felében veret: 9th WORLD’S TABLE TENNIS CHAMPIONSHIPS. LONDON FEB. 1935. Hátlapon pontok között szöveg vésve: LADIES DOUBLES WINNERS M. MEDNYANSKY, készítői szignó (HIVP), ill. ezüstjelek.

Méretek: 45 x 31 mm; vastagság: 2 mm

… és ami mögötte van…

Sportolók, akiknek e sikereket köszönhetjük

Mednyánszky Mária (Klucsik Jenőné; Budapest, 1901. április 7. – Budapest, 1978. december 22.)
 
Asztaliteniszező, edző.
Egyesületei: Magyar Testgyakorlók Köre (1925-1940).
Legkiemelkedőbb eredményei: tizennyolcszoros világbajnok (1926, 1928, 1929, 1930, 1931: egyes, 1928, 1930, 1931, 1932, 1933. január, 1933. december, 1935: páros, 1926, 1928, 1930, 1931, 1933. január, 1933. december: vegyes páros), hatszoros világbajnoki ezüstérmes (1932, 1933. január: egyes, 1932, 1936: vegyes páros, 1933. december, 1935: csapat), négyszeres világbajnoki bronzérmes (1929, 1936: páros, 1929, 1935: vegyes páros).
 
A női asztalitenisz első csillaga, az első öt női egyes világbajnokság győztese már huszonnégy esztendős volt, mikor az MTK versenyzője lett. Munkáscsaládból származott, édesanyja korán elhunyt, így igen fiatalon állást kellett találnia, banki alkalmazottként dolgozott. Mozgásigénye kielégítésére szabadidős sportnak szánta a pingpongot; választásában szerepet játszott a szintén asztaliteniszező kollégája, későbbi férje, Klucsik Jenő is. Néhány év múlva azonban már ő volt az első világbajnokságon szereplő magyar válogatott egyetlen hölgy tagja.
Az 1926-os világversenyen fantasztikusan szerepelt, győzött egyesben és vegyes párosban is. De ez még csak a kezdet volt. Az egyes világbajnoki címet 1933-ig nem engedte ki a kezéből, sorozatban ötször nyerte el, párosban és vegyes párosban is sorban szerezte az aranyérmeket – olyan partnerekkel, mint az osztrák Fanchette Flamm, Sipos Anna (hat világbajnoki elsőség), Mechlovits Zoltán (két győzelem), Szabados Miklós (három győzelem) és Kelen István. További hat ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a világbajnokságokon.
1926-tól 1936-ig volt tagja a magyar válogatottnak. 1928 és 1940 között huszonkétszer volt magyar bajnok (egyesben hatszor, párosban hétszer, vegyes párosban négyszer, az MTK férfi csapatával egyszer, a női csapattal négyszer).
Egyre súlyosbodó hallászavara miatt 1940-es visszavonulásáig fokozatosan csökkentette a versenyei számát. 1941-től 1942-ig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, de ezt a munkát sem folytathatta, valamint nyugdíjazását kérte a munkahelyén is.
1951-ben a MOATSZ örökös bajnokává választotta. 1976-ban megkapta a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát. 1993-ban beválasztották a nemzetközi szövetség (ITTF) Hírességek Csarnokába.
Hosszú az út a halhatatlanok csarnokáig címmel Klucsik Mari és Klucsik László írta meg életregényét.

Sipos Anna (Szeged, 1908. február 23. – Budapest, 1988. január 1.)
 
Asztaliteniszező, edző.
Egyesületei: Nemzeti Sport Club (1925-1929), Budapest Sport Egyesület (1929-1935), Magyar Pénzintézeti Sportegyletek Ligája (1935-1939).
Legkiemelkedőbb eredményei: tizenegyszeres világbajnok (1932, 1933. január: egyes, 1930, 1931, 1932, 1933. január, 1933. december, 1935: páros, 1929, 1932, 1935: vegyes páros), hatszoros világbajnoki ezüstérmes (1930: egyes, 1930, 1931, 1933. december: vegyes páros, 1933. december, 1935: csapat), négyszeres világbajnoki bronzérmes (1929, 1931: egyes, 1929: páros, 1933. január: vegyes páros).
 
Tizenhét évesen a Nemzeti SC-ben kezdte meg versenyzői karrierjét a magyar asztalitenisz legsikeresebb korszakának második legeredményesebb női pingpongozója. A sportolás mellett banktisztviselőként dolgozott, 1929 és 1932 között pedig a Magyar Úszó Egylet úszója volt.
1928-ban került be először a válogatottba, egy évvel később pedig már a világbajnokságon szerepelt, ahol egyesben és párosban bronzérmes lett, vegyes párosban viszont – Kelen Istvánnal az oldalán – világbajnok lett. 1930-től 1935-ig sorozatban hatszor nyerték meg a női páros világbajnokságot Mednyánszky Máriával. Barna Viktor partnereként további két aranyat szerzett vegyes párosban. Egyesben szintén kétszeres világelső; 1932-ben és 1933. januárjában is legyőzte a döntőben nagy ellenfelét, Mednyánszkyt. Sipos Anna volt az első női pingpongozó, aki tollszár fogással játszott, 1932-ben azonban áttért a „kézrázó” fogásra – sokak szerint ezért sikerült megszakítania az addigi világbajnok sorozatát. Aranyérmei mellett további hat ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a világbajnokságokon.
1938-ig tagja volt a magyar válogatott keretének, 1939-ben vonult vissza a versenyzéstől. 1926 és 1940 között tizenkilencszer volt magyar bajnok (egyesben ötször, párosban nyolcszor, vegyes párosban hatszor).
1949 és 1950 között a magyar női asztalitenisz válogatott szövetségi kapitánya volt, majd az Elektromos Műveknél és a Sportfogadási és Lottóigazgatóságnál dolgozott.
1993-ban beválasztották a nemzetközi szövetség (ITTF) Hírességek Csarnokába.

/A szócikkeket Tétényi Csaba írta/

"Budapesttől a Fekete tengerig"

“Budapesttől a Fekete tengerig”


“Ezen utat a Hunnia csónakázó egyesületnek itt bemutatott öt tagja, az egyesület „Balaton” nevű – 12.5 méter hosszú és 0.95 méter széles – belvillás palánkos csónakjával evezve helycsere nélkül 25 nap alatt tette meg.

A képen balról jobbra: Lisznyai Tihamér III as, Dr. Lisznyai Elemér I es, Pogány József kormányos, Pálföldy Lajos II es, Pálfy Victor IV es.”

Az 1885 nyarán készült színezett fotó, melyet a nem éppen hétköznapi paszpatúra ölel körül, egy Budapesttől a Duna torkolatáig tartó evezőstúra dokumentációját tartalmazza, szinte teljes körűen. Ennek része a túra térképe és az evezősnapló is. A művészi igényességgel megrajzolt paszpartu az eredeti keretében és az eredeti 2 mm-es üveglap mögé zárva őrzi ma is a legénység teljesítményének emlékét.
 

Méret kerettel együtt: 164×118 cm
 
Anyaga: papír, fa, üveg

A Corinthián-díj kupája

A Corinthián FC 1906-ban járt Budapesten. A túra emlékére ajánlották fel a serleget a Magyar Atlétikai Clubnak vándordíj-mérkőzésekhez. A MAC átadta az MLSZ-nek, amely 1907-1908-ban írta ki először a kupát. Az örökös vándordíj kupaküzdelmeiből származó bevételt jótékony célra kellett fordítani.

A kiírás 1913-14-ben a világháború kitörése miatt megszakadt. Az MLSZ az újabb sorozatot csak 1921-22-re írta ki. 1925-ban először nyert vidéki csapat, mégpedig a Szegedi AK. (Addig az FTC, a VASAS és a BTC diadalmaskodott.)

A Corinthián-díj az Ezüstlabda-díj mellett a legbecsesebb elismerések egyike volt. A profizmus bevezetése után a kupát csak amatőr csapatok nyerhették el, így a MAC mellett egy-egy évig birtokolta a Dunakeszi Magyarság, a Postás, a Törekvés, a Tokodi ÜSC és az SBTC.

1935 után átmenetileg nem is írták ki és a rendszerén is változtattak. 1941-től a Szolnok, a DiMÁVAG és az SBTC szerezte meg. Maga a díj 1945-ben Salgótarjánban el is tűnt, csak 1967-ben került elő, de ezután már nem is írták ki.


A bólékupa felirata: “Challenge Cup for Hungarian Amateur Teams, Present by Corinthian Football Club, London 1905”.

Méretek: magasság : 39 cm; legnagyobb szélesség: 53 cm; kupa szájának átmérője : 26 cm

Anyag: ezüst

Leltári szám: 70.20.1 

Magyar rekordok - Diploma

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Máj István, magyar rekorder, néhány nappal ezelőtt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumnak ajándékozta a rekordteljesítményeit igazoló diplomáit. Ez az apropója annak, hogy ezeket a dokumentumokat választottuk szeptember hónap műtárgyainak. 

Legyőzhetetlen akaraterő, önbizalom és küzdeni akarás jellemzi Máj Istvánt, akinek máig nincs ellenfele abban az erősportban, amelynek az eszköz-szükségletét a sportoló maga fejlesztette ki.
 
Ahogy Máj István szűkebb hazájának, Pilisszentivánnak nyomtatott hírmondója is beszámol róla, az idén 62 éves rekorder egész életében fizikai erejéből élt, hiszen fiatalkorától kezdve egészen a 6-7 évvel ezelőtt bekövetkezett leszázalékolásáig a legkülönfélébb kemény, fizikai erőkifejtést igénylő munkákból tartotta fenn magát. Miután megváltozott munkaképességű személlyé nyilvánították, Máj István szó szerint a saját kezébe vette rehabilitációjának kulcsát, s a folyamatos tréningnek köszönhetően feltehetően nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítményt ért el a marokerősítésben.
 
A marokerősítő gyakorlatok terén a 30 perces, két kézzel tetszés szerint felváltva bemutatott gyorsasági marokerősítő gyakorlat új magyar rekordját 7622 összenyomással állította fel Máj István, megdöntve ezzel saját, 2014-ben regisztrált rekordját. A korábbi félórás rekordja mellett most a fél óra alatt a jobb és bal kezével felváltva érte el ezt az eredményt.
 
„A kísérlet első percében Máj István 253 gyakorlatot mutatott be, 10 perc alatt 2722-t, negyedóra alatt 4118-at, 20 perc alatt 5459-et. 18 óra 59 perckor, a pontosan 30 perc után Máj István befejezte a kísérletét. Az 1800 másodperc alatt a számlálószerkezet kijelzője szerint 7622 összenyomást végzett el a két kezével felváltva.” (www.magyarrekord.hu)
 
A felépülést segítő és a magyar rekorder cím kivívásához használt sporteszköz egy kétnyelű rugós marokerősítő volt, melyet Máj István maga látott el egy impulzus-számlálóval. A Magyar Rekord Egyesület által is hitelesítetten 80 Newton (8 kg) erő kell ennek az eszköznek az egyszeri összenyomásához, így Máj István tempójában félórányi marokerősítés körülbelül 40-50 tonna rakodásának megfelelő erőkifejtéssel ér fel.
 
Máj István szeretné, miután eredményét immár hivatalosan is elismerték, ha az erősportok valamely képviselője is felfigyelne rá, és szívesen vállalkozna versenyre is, ha adott esetben valaki kihívná egy erőpróbára.
 
A Magyar Rekord Egyesület előtt bemutatott marokerősítő gyakorlat megtekinthető    I T T !

 
Máj Istvánnak további szép eredményeket és jó egészséget kívánnak
a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum munkatársai
 
Forrás:
Szentiváni Újság
www.magyarrekord.hu
 
A fotók a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum tulajdona
 

60 éves nagy győzelem

60 éves nagy győzelem

Napra pontosan 60 évvel ezelőtt, 1955. október 16-án játszotta 100. mérkőzését egymással a két örökös rivális, a magyar és az osztrák labdarúgó válogatott.
A Hónap műtárgyának ennek apropóján választottunk egy Szepes karikatúrát, mely az eseményről állít humoros emléket.

Elől Magyarországot jelképező gépkocsi, mögötte Ausztriát jelképező, két ló húzta hintó, mellyel Schwarz Dr. utazik. A gyeplőt Nausch tartja. A porfelhőben kirajzolódik a 6:1-es eredményjelzés. Jobb oldalt alul SZEPES szignó. 
Alkotó: Szepes Béla
Méret: 43 x 30,5 cm-es rajzlap
Anyag: papír
Technika: tus

A karikatúra alkotójának névjegyét   ITT   olvashatja!

 

A jubileumi meccs pazar hangulatban zajlott az egykori Népstadionban, természetesen teltház előtt. Az emelkedett légkört igen csak megalapozta az ifik parádés játéka, ugyanis a nagy összecsapást felvezetendő a két ország ifjúsági válogatottja mérte össze erejét egymással, s talán az eddigiekből kiderül, melyik fél diadalmaskodott. Győztek a magyarok 9:0 arányban.
E felvezetés után a nap fő derbije pedig úgy indult, hogy a kezdőrúgást a futball-legenda, Schlosser Imre (Slózi) végezte el.

*
Lássuk, kikből állt a két csapat?

Magyarország válogatottja
1.            Fazekas Árpád
2.            Buzánszky Jenő
3.            Kárpáti Béla
4.            Lantos Mihály
5.            Bozsik József
6.            Szojka Ferenc
7.            Kertész Tamás 38′ »
8.            Kocsis Sándor
9.            Tichy Lajos
10.          Puskás Ferenc
11.          Czibor Zoltán

cserék
1.            38′ » Tóth József

szövetségi kapitány:
Sebes Gusztáv

 
Ausztria válogatottja
1.            Szanwald Rudolf
2.            Halla Paul
3.            Röckl Rudolf
4.            Swoboda Franz
5.            Hanappi Gerhard
6.            Koller Karl
7.            Grohs Herbert
8.            Wagner Theodor
9.            Pichler I. Rudolf
10.          Walzhofer Otto
11.          Körner II. Alfred

szövetségi kapitány:
Geyer Karl

*

 
Az első félidőben egy gólt szerzett Tichy, s a magyar csapat fölényét végig megtartotta. A játék igazán akkor vált izgalmassá, amikor Grohs góljával a második félidő 53. percében egyenlítettek az osztrákok. Ez feltüzelte a csapatot, s ezután egyre-másra követték egymást a szebbnél-szebb gólok, passzok és akciók. Hálóba juttatta a játékszert Kocsis, Czibor (aki két találatot is szerzett), Tóth II. és Puskás.
A közönség elégedetten távozhatott Budapest pompás stadionjából egy remek hangulatú és győzelemre vitt küzdelem után.
 

  

Az 1955. október 18-i Képes Sport közöl néhány véleményt, amely a meccs után hangzott el. Most ezekből szemezgetünk.

Schlosser Imre: Ha csak tíz percet közöttük játszhattam volna… Felejthetetlen emlék marad számomra ez a mérkőzés, mert először éreztem azt, hogy nem hiába küzdöttem egy negyedévszázadon át a magyar színekért.

Tóth II.: Nehéz szívvel álltam be a sérült Kertész helyére, de amikor az első labdát jól megjátszottam és a közönség tapsát meghallottam, teljesen megnyugodtam. Egyszer s mindenkorra elmúlt bennem az a szorongó érzés, amit eddigi válogatott mérkőzéseim során éreztem.

Hannappi: Egy órán keresztül álltam Puskással szemben a párharcot. Az utolsó félórában Puskás ellenállhatatlan volt. Örülhet Ocwirk, hogy nem neki kellett ma játszania a magyarok ellen.

Ocwirk: Ezt a mérkőzést velem együtt is elvesztettük volna. Pedig a magyarok legutóbbi eredményei alapján azt hittük, hogy elérkezett a mi óránk. Tévedtünk… Elég súlyosan!..

K. Geier, osztrák szövetségi kapitány: Még mindig érthetetlen számomra, hogy a védelmünk tagjai miért csak bámulták a magyar csatárokat és miért nem kergették, zavarták őket?… Annyira elragadta őket a magyar csatárok ragyogó játéka?… A védelem csődöt mondott!

Schwarz dr., az osztrák labdarúgó szövetség volt elnöke: Ez a magyar csapat a korszerű „Wundermannschaft”*. Szerintem a jelenlegi magyar válogatottnál nincs jobb csapat a világon. Engem nem lepett meg a nagyarányú vereség, mert – sajnos – előre láttam. 1908 óta ismerem a magyar labdarúgást és tudom, hogy ma vitathatatlanul gólokkal jobb nálunk.

Szűcs Katalin, kalauznő a 7-es autóbuszon: Ilyen elégedett, boldog emberekkel még a budapesti angol-magyar mérkőzés után sem találkoztam.
 
 
 
——————————————————————-
* csodacsapat, csodálatos csapat

Nézze újra a mérkőzést a    LINKRE    KATTINTVA! (1 perc 27 mp-től)
  
 
Forrás: Képes Sport II. évf. (1955) 42. sz. 2-5.
A fotók a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum tulajdona

Az 1926-os vízilabda Európa-bajnokság jelvénye

A 2016-os esztendő első műtárgyának egy apró, de sporttörténeti szempontból annál jelentősebb relikviát választottunk.

Az apropó mi más lehetne, mint a január 10-23. között megrendezésre kerülő vízilabda Európa-bajnokság, melyen ezúttal 16 férfi és 12 női csapat vesz részt.

Az idei a 32. vizes kontinensviadal a vízilabda Európa-bajnokságok történetében.
 
A vízilabda Európa-bajnokságot (hivatalos angol nevén LEN European Championships) a vízilabda-válogatottak részére az Európai Úszószövetség kétévente szervezi meg. Az Eb az olimpia és a világbajnokság mellett a legfontosabb és legrangosabb nemzetközi torna.
 
Az első férfi Eb-t 1926-ban, az első női Eb-t azonban csak 1985-ben rendezték. 1981 óta kétévente került sor a tornára. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) 2001 óta a páratlan esztendőkben rendezi a vízilabda-világbajnokságot (az úszó-világbajnoksággal egy időben). Az Európai Úszószövetség (LEN) ezért úgy döntött, hogy 2003 után a páros években kerül megrendezésre a vízilabda Európa-bajnokság. 1926-ban, valamint 1931 és 1987 között körmérkőzéseken dőlt el az Európa-bajnoki cím sorsa. 1927-ben döntőre került sor. 1989-től bevezették a bronzmérkőzést és a döntőt.

A férfiaknál Magyarország a legsikeresebb nemzet, 12 Európa-bajnoki címmel és összesen 23 helyezéssel. A nőknél Olaszország vezet 5 győzelemmel. Magyarország női csapata kétszer nyert Európa-bajnokságot 1991-ben és 2001-ben.

A hónap műtárgya a legelső vízilabda Európa-bajnoksághoz kötődik, ami többszörösen is magyar vonatkozásokkal bír. Először is, mert a legelső pólós kontinensküzdelmet éppen Magyarország rendezte, másodszor pedig azért, mert a versenyt a magyar csapat meg is nyerte. Ha ez még nem lenne elég, az 1926-os győzelmet követően még zsinórban négyszer állhatott fel a nemzeti válogatott a dobogó legfelső fokára, bizonyítva ezzel, hogy a magyar „pólós nemzet”.
 

A tárgy rövid leírása: Az 1926-os Európa-bajnokság jelvénye. Kör alakú jelvény fémből, széle babérgirland dísszel, benne középen felül a magyar korona, alatta felirat: M. U. Sz. Alatta a magyar címer a hármas halommal és a kettős kereszttel, körülötte felirat: Európabajnokság – Budapest 1926″.

*****

 

Nézze meg 1:02:23-tól a Magyarország-Oroszország meccs legszebb gólját!
(KATT A LINKRE!)

****

Gratulálunk a magyar női vízilabda-válogatottnak, mely a hollandok ellen parádés játékkal nyerte meg a tornát, és természetesen a férfiaknak is, akik bronzéremmel távoztak az Eb-ről!
 

Az első magyar olimpiai bajnoki érem

Napra pontosan 120 évvel ezelőtt tartották az első újkori olimpia úszóversenyeit. A neves megmérettetésen avathatta hazánk első olimpiai bajnokát, mégpedig Hajós Alfréd személyében.
A később neves építészként elhíresült úszó (és lelkes sportember) két számban is a dobogóra álhatott 1896-ban; 100 és 1200 méteres gyorsúszásban is elsőként ért célba.
Április havi műtárgyaink ennek apróján Hajós Alfréd olimpiai bajnoki érmei.
Az olimpián első helyezést elért sportolónak járó érem anyaga akkoriban még ezüst volt. Az érem értékéből ez azonban semmit nem vesz el, sőt azt mondhatjuk, hogy az olimpiák történetének mindmáig egyik legszebb, legkidolgozottabb ötvösremekét tisztelhetjük benne. Az érem tervezője: J. C. Chaplain.

A bársonylapra illesztett címkék szövegei:

AZ OLYMPIAI VERSENYEK GYŐZELMI DÍJA
GYORS ÚSZÁS 100 M. RECORD 1’22 1/5”
KITARTÓ ÚSZÁS 1200 M. RECORD 18’22 3/5”
HAJÓS GUTTMANN ALFRÉD A B. T. C. TAGJA

Olvassa el Hajós Alfréd visszaemlékezését a jeles napról!

Tekintse meg Hajós Alfréd névjegyét!

 

Villamosplakát téli olimpikonjaink 1932-es angliai fellépéséről

 

 Villamosplakát téli olimpikonjaink 1932-es angliai fellépéséről

A Lake Placed-i téli olimpiáról hazafelé tartó magyar versenyzők Manchesterben tartottak bemutatót. Műkorcsolyázóink éremesélyesként utaztak az Egyesült Államokba, hiszen az Orgonista-Szalay kettős regnáló Európa Bajnokként, míg a Rotter-Szollás páros az előző évi Világbajnokság aranyérmeseként léphetett jégre. Orgonista Olga és Szalay Sándor végül a negyedik helyet szerezte meg, míg Rotter Emília és Szollás László harmadikként végzett, ezzel megszerezve Magyarország első érmeit a téli olimpiák történetében. Előbbi párosunk számára ez volt pályafutásuk utolsó aktív éve, így háromszoros Magyar Bajnokként (1928, 1929, 1930), kétszeres Európa Bajnokként (1930, 1931) valamint egy-egy világbajnoki bronz (1929) és ezüstéremmel (1931) a hátuk mögött fejezték be a versenyzést.

A Rotter-Szollás páros diadalmenete azonban tovább folytatódott. A következő téli olimpiáig tartó időszakban uralták a hazai bajnokságot, nyertek egy EB-t (1934) és begyűjtöttek három világbajnoki aranyat (1933, 1934, 1935). Pályafutásuk utolsó nagy versenye az 1936-os Garmisch-Partenkirchen-i téli olimpia volt, melyen megismételve a négy évvel korábbi eredményüket ismét bronzéremmel tértek haza.

A plakát 12,3 x 18,8 cm nagyságú, leltári száma: 2016.358.1.

A Toldi Miklós Érdemérem, Magyarország első állami sportkitüntetése.

A Toldi Miklós Érdemérem volt Magyarország első hivatalos állami sportkitüntetése. 1936. június 25-én alapította Horthy Miklós kormányzó a vallás- és közoktatási miniszter előterjesztésére. A sport és testnevelés terén szerzett érdemek látható elismeréséül adományozták. Megkaphatták az arra érdemes magyar és külföldi polgári személyek és katonák. Első alkalommal az 1936. évi nyári olimpiai játékokon elért eredmények elismeréséül adományozták. A Toldi Miklós Érdemérem Alapítása előtt a sport területén elért kimagasló teljesítményeket is a Signum Laudis-szal ismerték el.


 

A Toldi Miklós Érdemérem mindhárom fokozata a bal mellen volt viselendő. Az arany Érdemérem 35 mm átmérőjű, tűzben aranyozott ezüstből készült. Az ezüst Érdemérem 32,5 mm átmérőjű ezüstből készült. A bronz Érdemérem 32,5 mm átmérőjű bronzból készült. Az éremnek volt miniatűr változata is, melyet a tulajdonos magánalkalmakkor viselhetett.


 

A Toldi Miklós Érdemérem előlapján dombornyomásban a farkasokkal viaskodó Toldi Miklós alakja látható „Toldi Miklós” körirattal. Az ábrázolás alapjául Fadrusz János szobrászművész Farkasokkal Viaskodó Toldi című alkotása szolgálhatott. Az érem hátlapján babérkoszorúba állított kettőskereszt a hármas halmon látható „Magyar erényekért” felirattal. A kitüntetést Zsákodi Csiszér János szobrászművész tervezte 1935-ben, mely az érem előlapján és hátoldalán is fel van tüntetve.
 
Magyarország első állami sportkitüntetése egyben az egyik legkisebb számban adományozott magyar állami kitüntetés is. 1936 és 1945 között összesen 111 darabot adományoztak belőle.


 

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményében található három érem Dr. Kelemen Kornél hagyatékában maradt fent. Kelemen Kornél tehetséges teniszező, ügyvéd és sportvezető volt. Többek között tanácstagja volt a Magyar Athletikai Szövetségnek, és éveken át igazgatósági tagja volt a Magyar Úszó Szövetségnek, Lawn Tenisz Szövetségnek és a Magyar Országos Céllövő Szövetségnek. A BEAC tiszteletbeli tagja és a Magyar Főiskolai Sport Szövetség elnöke is volt. 1931-ben lett az Országos Testnevelési Tanács elnöke, és ebben a minőségében 1937-ig irányította a magyar sportot. A hagyatékából származó három érem valószínűleg megrendelői mintapéldány volt, nem pedig adományozott kitüntetés. Nincs hozzájuk szalag és hiányzik róluk az akasztó karika, de minden egyéb paraméterükben megegyeznek a hivatalosan adományozott kitüntetésekkel.

A Magya Turista Egyesület bélyegsorozata 1928-ból.

A Magyar Turista Egyesület alapításának 40 éves évfordulójára kiadott bélyegsorozat 1928-ból. Az MTE elődje, a Magyar Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya 1888-ban jött létre Téryi Ödön és Thirring Gusztáv vezetésével. Az osztály 1891-ben önállósodott. Első elnöke Báró Eötvös Lóránd volt.

A bélyegeken többek között látható az MTE által építetett és 1897-ben átadott dobogókői Eötvös Lóránd Menedékház, az 1899-ben átadott Öttó katlanjában épült Téry-menedékház, Téry Ödön portréja, valamint az MTE címere.

Az első újkori olimpia érmének másolata

Annak apropóján, hogy idén november 12-én volt 60 éve, hogy elhunyt Magyarország első olimpiai bajnoka, november havi műtárgyunknak az első újkori olimpia bajnoki érmének művészi másolatát választottuk.

És hogy miért nem aranyérem a hónap műtárgya, ha azt az első helyezett nyerte el?
Az első újkori olimpián még egyáltalán nem használtak aranyérmet. A versenyek első helyezettjeit ezüstből készült éremmel, a második helyezetteket bronzéremmel, a harmadik helyezetteket babérkoszorúval jutalmazták.

Az 1896-os athéni olimpián az első helyezettnek adott érem tallérsúlyú változatát a Sportmúzeum Alapítvány a barcelonai olimpiai játékok évében adta ki (1992). A másolatot Szabó Géza szegedi ötvösmester készítette. Az eredeti érem tervezője J. C. Chaplain volt.

Szabó Géza: 1896 Olimpia című érmének rövid leírása
Az 1896-os athéni olimpiai jétékok bajnoki érmének másolata. Előlapon Zeusz arcképe, jobb kezében tartja a bolygót, amin Niké, a győzelem istennője áll kezében olívaágat tartva. Bal oldalon görögül: OLIMPIA. Jobb oldalt veret: KÓPIA. Hátlapon az Akropolisz és a Panthenon látható, felül felirat (görögül): NEMZETKÖZI OLIMPIAI JÁTÉKOK, alul: ATHÉN 1896. Az érem oldalán FFM jelzés.

Méretek:
vastagság: 3,5 mm;
átmérő 43 mm;
súly: 36,57 g.

Olvassa el Magyarország első olimpiai bajnokának NÉVJEGYÉT is (a linkre kattintva)!

Gyümölcsös tál Hajós Alfréd 50. születésnapjára

Magyarország első olimpiai bajnoka február hónap szülöttje volt, így a hónap műtárgya egy hozzá kapcsolódó születésnapi relikvia: egy gyönyörű ezüst gyümölcsös tál, melyet Hajós Alfréd testvérétől kapott a nagy napra.


Ovális alakú ezüst gyümölcsös tál két füllel. Hajós Alfréd tulajdona volt. A teljes felülete díszített.

A virágdíszes szájperem alatt egy sávban pontozásos díszítés fut (levelek, virágok, kockás mező). Ezalatt a tál kiszélesedik és ebben a sávban döntött domború sávok futnak egymással párhuzamosan. Két oldalt virágok övezte díszes címkék feliratokkal. Elől: “Alfréd bátyámnak mélységes szeretettel Csuki.” Hátul: “1928. február 1-én születése 50-ik évfordulóján.”

A fülek szintén növényi motívumokkal díszítettek és felül két keskenyebb ívből állnak, melyek alul V-alakban összefutnak és egyként csatlakoznak a tálhoz.

A talp kerek, körben egybefüggő levélminta fut rajta, és 4 db díszes láb csatlakozik hozzá.

Olvassa el Magyarország első olimpiai bajnokának NÉVJEGYÉT is (a linkre kattintva)!
 

Kerényi Jenő: Labdarúgó szobor

Az Európa-bajnoksághoz közeledve…

Kerényi Jenő: Labdarúgó szobor

A labda elrúgása utáni pillanatot ragadja meg a szobor, mely egy megcsavarodott testű labdarúgót ábrázol. A figura a bal lábán áll, jobb lába rúgásra lendül, jobb karja hátul ökölbe szorítva, bal karja a mellkasa előtt keresztben. Kopasz fejével az “elrúgott labda” irányába fordul.
A megmintázott alak szinte minden ponton „kilóg” a függőleges síkból, ezzel egyrészt a mozgás dinamizmusát jelzi, másrészt arról árulkodik, hogy készítője szívesen kísérletezett az egyensúlyi helyzetekkel.
A focista szobrán jól kivehető a korabeli öltözet és cipő.

Feltehetően értékesítési célból készült szobor, melyet az alkotója az Iparrajziskola növendékeként készített.

Anyag: bronz
Technika: öntés
Készítés helye és ideje: Budapest, 1927.
Méretek: magasság: 29 cm, szélesség: 12-13 cm

   

Az alkotóról
1908. november 20. született Kerényi Jenő Antal Sándor Budapesten középosztálybeli családba.
Apja fővárosi tisztviselő, akinek korai halála után az özvegy édesanya neveli négy gyermekét.
1926-29 között az Iparrajziskola növendéke.
az 1930-31-es tanévtől a Képzőművészeti Főiskola „rendkívüli” (érettségivel nem rendelkező) növendéke. Az 1934-35. tanévtől ösztöndíjas, tanársegédi teendők ellátásával megbízott hallgató Bory Jenő osztályában és a Művészeti bonctan című tárgynál; tanársegédi megbízása VI. éves koráig, az 1938-39-es tanévig folyamatos.

Az alkotóról bővebben:
Rózsa Gyula: Kerényi Jenő 1908-1975. 142.
http://mek.oszk.hu/08700/08749/08749.pdf

 

Olajfestmény Kronberger Lilyről

Olajfestmény Kronberger Lilyről

Vakrámára feszített olajfestmény, aranyozott keretben. 215 cm magas, 120 cm széles. Leltári száma: 2015.645.1.

Spányik Kornél alkotása a 19. század végéről. Eredetileg a Budapesti Korcsolyázó Egylet tulajdona volt és a városligeti jégpálya dísztermében lógott.

A képen a négyszeres világbajnok magyar műkorsolyázónő, Kronberger Lili látható fekete ruhában és korcsolyával a lábán. Egyike volt az első női versenyzőknek a magyar és a nemzetközi műkorcsolya sport történetében. Férjhezmenetele után, sportsikerei csúcsán, az 1911-es címvédő bécsi világbajnokságot követően hagyott fel a versenyzéssel. Ez volt az a verseny, ahol Kodály Zoltánnal közös újításukat bevezették a műkorcsolya világába: ő volt az első a világon, aki zenei kísérettel előadott művészi programot mutatott be. A magyar sport első világbajnokáról ITT olvashat bővebben.

Beszédes János László : Toldi

Beszédes János László : Toldi
 
A 2017. évi Arany János-emlékév alkalmából a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum és a nagy költőhöz köthető tárgyat kíván a kedves látogató elé tárni.

A bronz öntvény szobor Beszédes János László alkotása. A művész tanulmányait az iparrajziskolában végezte el; Mátrai Lajos oktatta. 1890-ben Konstantinápolyban dolgozott. Bécsben Friedl és Hehrer munkatársa volt. Münchenben és Párizsban is tanult. 1923-ban a Műcsarnokban emlékkiállításon mutatták be műveit.

A szobor Arany János méltán híres elbeszélő költeményének hősét, Toldi Miklóst ábrázolja, a farkasokkal való harcát követően. A diadalmas Toldi rövid ingben, zsinóros-gombos mellényben, derekán megkötött bő gatyában, csizmában áll, kezeiben pedig két farkas lóg a marjánál fogva.

A szobor a 19-20. század fordulóján készült, de nem pontosan ismert, hogy milyen célból. Azt tudjuk, hogy már harminc ével ezelőtt a Sporthivatal Hold utcai épületében állt egy másik Toldi témájú szobor társaságában, mely Damkó József műve. Innen kerültek a Sportmúzeum gyűjteményébe. Lehetséges, hogy az 1900-as évek elején szintén volt egy Arany János-emlékév, és ennek alkalmából készült több Toldi témájú alkotás. Tematikájában mindkét szobor rokonságot mutat Fadrusz János Farkasokkal Viaskodó Toldi című munkájával, mely 1900-ban készült a BBTE Toldi Miklós örökös vándordíjaként.

Anyag: bronz
Technika: öntés
Méret: 76 x 26 x 33 cm

Első heti Totó szelvény 1947-ből
Első heti Totó szelvény 1947-ből

Idén 70 éves Totó. 1947. október 19-én kezdődött meg Magyarországon a tippverseny, mely rövid időn belül „Totó” néven vált közismertté. A klasszikus plakát embersportfogadásként harangozta be a Totó születését, mely azt hangsúlyozta, hogy fogadás tárgya az emberek által űzött sport volt. Magyarországon ez előtte ismeretlen volt, főként a lóversenyfogadások voltak népszerűek. A „Totó” szó mögött a totalizatőr kifejezés rövidítését kell keresnünk, mely lényegében olyan tippversenyt jelent, mely során a totális nyereményt, nyerőosztályok közbeiktatásával, a nyertesek között egyenlően osztják szét.

 
A sportfogadások története Angliába nyúlik vissza, ahol a bukméker irodákban már 1921-től lehetett fogadásokat kötni a gólarányokra és a mérkőzések végeredményeire. Állami koncesszió sportfogadások szervezésére először Svédországban jött létre 1934-ben. Innen vette át az ötletet Finnország, Svájc, majd a második világháborút követően Olasz- és Spanyolország.

Az embersportfogadás 1947-ben jelent meg Magyarországon, és előkészítése rendkívül gyorsan zajlott le, csupán pár hetet vett igénybe. 1947 augusztusában a Minisztertanács elfogadta azt a rendeletet, mely szerint embersport versenyekkel kapcsolatos esélyfogadást, úgynevezett tippversenyt kizárólagosan az Államkincstár rendezhet. Október 2-án az embersport esélyfogadás intéző bizottsága elfogadta a tippelés lebonyolítási szabályzatát, és így október 19-ével megkezdődhettek az első heti Totó fogadások. Az intéző bizottságnak többek között tagja volt a tréfásan „totó marsallnak” nevezett Mező Ferenc, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium Testnevelési és Sport Ügyosztályának vezetője, szellemi olimpiai bajnok, 1948-tól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, valamint Sas László zeneszerző, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője, 1948 februárjától a Lottójövedéki Igazgatóság első vezetője.

A Totó gördülékeny meghonosításának egyszerű oka volt. 1946-ban a NOB új olimpiai játékok megszervezésére hívta fel a világot, melynek végül 1948-ban London adott otthont. Magyarország gazdasága az második világháborút követően romokban hevert, azonban az olimpiai csapat 1948-as kiutazását valamiből meg kellett finanszírozni. Erre jelentett megoldást a Totó bevezetése. A tippverseny lebonyolítását a Postatakarékpénztár bonyolította le. Egy szelvény 3 forint 30 fillérbe került. Ebből 30 fillér került a sportalapba, a 3 forint egyik felét az Országos Sporthivatal kapta, a másik fél pedig nyereményalapot képezte.

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gyűjteményében található első heti totószelvény a Sas László hagyaték részét képezi, melyet fia, Sas István adományozott a múzeumnak. A tippszelvény a 465.203-as sorszámot viseli és kitöltetlen, ami nem meglepő, hiszen az első héten összesen csupán 20.682 szelvényt küldtek játékba. A tippszelvényen, angol mintára, 12 hazai labdarúgócsapat mérkőzéseire, illetve 4 pótmérkőzésre tippelhettek a játékosok. A 13+1-es formátum 1964. március 15-étől lépett életbe. Három kitöltendő részből áll. A fogadási szelvényt és az ellenőrző szervényt kellett leadni a trafikosnak, vagy a fogadóirodában, de a postaládába is be lehetett dobni. Az igazoló szelvényt pedig zsebre kellett vágni, hiszen ennek ellenében fizették ki az esetleges nyereményt. Minden mérkőzésnél az egyik csapat gólarány nélküli győzelemére (1 vagy 2) vagy döntetlenre (x) lehetett tippelni.

A tippelés nehezebbnek bizonyult, mint azt sokan gondolták, hiszen az első héten nem volt 12 találatos, és 11-es is csak egy darab. Szabó László Endre budapesti banktisztviselő így is több mint 10 ezer forintot nyert, és ezzel sikeresen beindult a „totóláz”. Az új tippverseny népszerűsége rohamos iramban nőtt, öt hónap alatt 20 ezerről 1 millió 350 ezerre nőtt a fogadások száma. A sikerhez természetesen hozzájárultak az állam kiterjedt reklámkampányai is; plakátok, rádiófelhívások, később televíziós reklámok vonzották be az újabb és újabb játékosokat. Az ötvenes évek közepén mutatták be a Mese a 12 találatról című filmet olyan parádés szereposztással, mint például Peti Sándor, Tolnai Klári, Somló István, Balázs Samu, Ruttkai Éva, Darvas Iván, és Psota Irén.

szerk. Csóti Gergely Ákos

 

Források:

Képes Sportlap. II. évf. 1947. október 7. 40. szám, 11. o.
dr. Takács Ferenc: A szellemi olimpiai bajnoka, dr Mező Ferenc élete és munkássága (1885-1961), Bp. 2014, 248. o.
(kis) Magyar Szerencsejáték-történeti Kalauz. Szerencsejáték Zrt., 37. o.
Dr. Gálfalvi István – Sz. Kiss János: 60 éves a Magyarországi Totófogadás. Szerencsejáték Zrt., 2007.

Az olimpiai játékok felélesztésére összehívott nemzetközi kongresszus emléklapja

December havi műtárgyunknak az olimpiai játékok felélesztésére 1894-ben összehívott nemzetközi kongresszus emléklapját választottuk. Az oklevelet Kemény Ferenc, a NOB első magyar származású tagja kapta.

A hónap műtárgyának az adja az apropóját, hogy Kemény Ferenc révén kötődik mind a NOB-hoz, mind a MOB-hoz, mely intézmény megalakulásának éppen 120. évfordulóját ünnepeljük idén december 19-én.

Az oklevelet annak örömére adták ki, hogy 1894-ben összehívtak egy nemzetközi konferenciát, amelynek feladata az olimpiai játékok újraélesztésének előkészítése volt.

Külön fel kell hívni a figyelmet az oklevél tetején olvasható jelmondatra (Citius, Fortius, Altius), amely már ezen a korai dokumentumon is megjelenik.

Kemény Ferenc akkoriban Egerben tanít, valamint ott látja el az iskolaigazgatói posztot.
Mint köztudott, Kemény Ferenc az első magyar származású NOB tag, aki sokat tett azért, hogy Magyarországon elterjessze az olimpiai eszmét.
A Magyar Olimpiai Bizottság tagjának valószínűleg távollétében választották meg, mivel akkor nagy valószínűséggel Egerben tartózkodott.

Álljon itt a december 19-i nap krónikája!

1895. december 19.

A Pesti Napló közli, hogy “Az olympiai játékok tárgyában a budapesti torna- és sportegyesületekből alakuló bizottság december 19-én este hat órakor a Nemzeti Tornaegyesület helyiségeiben ülést tart”.

1895. december 19.

Egy esős csütörtöki estén, 18 órai kezdettel tartották az NTE tanácstermében (Szentkirályi utca) a MOB alakuló ülését. A MOB (akkori nevén: az “Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság”) a következő összetételben kezdte meg munkáját:

elnök: Berzeviczy Albert (NTE)
társelnök: Gerenday György (MAC)
titkár: Kemény Ferenc (NTE)
tagok: Bély Mihály (BBTE),
Bockelberg Ede (MTK),
Csík Imre (NHE),
Czölder János dr. (BBTE),
Dobák Emil (MAC),
Fazekas János (III. ker., TVE),
Iszer Károly (BTC),
Maurer János (NTE),
Ottó József dr. (BTC),
Perger Ferenc dr. (Neptun E. E.),
Ruda Győző (III. ker., TVE),
Steiner Hugó (MTK),
Szohner Lajos dr. (NHE),
Vetsey István dr. (NTE).

Az alakuló ülés kérte a VKM-et, hogy a minisztérium 1896. évi költségvetésében (Átmeneti kiadások 27. tétel) az első olimpiai játékokon részt vevő magyar delegáció támogatására tervezett 1000 ,- Ft-ot bocsássa a MOB rendelkezésére. A MOB ugyanitt határozott a próbaversenyek ügyében is. Fontosnak tartották a torna versenytornává fejlődésének folytatását. Minden résztvevő egyetértett a sportágak hazai és nemzetközi együttműködésének szükségességében, az olimpiai játékok rendszerének kialakításában. (Alig több, mint három hónap állt rendelkezésre az első olimpiáig.)

1895. december 19.

Berzeviczy Albert MOB-elnök és Kemény Ferenc MOB-titkár levele a kultuszminiszterhez. Ebben bejelentették, hogy megalakult – az NTE kezdeményezésére és a legnagyobb egyletek képviselői részvételével – az Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottság, és kérik az olimpiai képviseletre a VKM költségvetésében (Átmeneti kiadások 27. tétele szerint) előirányzott 1000 forintos rendelkezésre bocsátását.

Forrás: Dr. Kutassi László (szerk.): Magyarország olimpiai mozgalmának krónikája

A képek a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum tulajdona

Bárány István úszódressze

A Tüskecsarnok Uszodájának megnyitója apropóján március havi műtárgyunk szintén egy vizes relikvia.


Fekete úszódressz. Elején fehér-vörös sávos pajzson arany színnel MOVE felirat. Vállpántjai gombosak. Bárány István hagyatékából származik.
 

Bárány István 1920-tól a MOVE Egri SE úszója és vízilabdázója volt. Kiemelkedő sporteredményeit úszásban érte el. 1924-től 1932-ig szerepelt a magyar válogatottban. Elsősorban 100 méteres gyorsúszásban elért eredményeivel vált ismertté. Az 1926. évi Európa-bajnokságon a számban aranyérmet nyert és ezzel ő lett a magyar úszósport első Európa-bajnoka. Később még két egyéni és egy váltó Európa-bajnoki címet szerzett. 1928 és 1930 között háromszor döntötte meg a szám Európa-csúcsát. Ő az első európai úszó, aki a távot egy percen belül tette meg. 1930-ban 200 méteres gyorsúszásban is Európa-rekordot úszott. Három olimpián vett részt, 1928-ban legjobb európaiként szorult az egyesült államokbeli Johnny Weissmuller mögött a második helyre. Az 1932. évi olimpián – elsősorban az anyagi nehézségei miatt vállalt bemutatóversenyek miatt – nem tudott képességeinek megfelelően szerepelni. Számos nemzetközi versenyen végzett az első helyen, 1925 és 1930 között öt alkalommal lett a párizsi Grand Prix győztese. Pályafutása alatt összesen huszonhét magyar bajnoki címet szerzett, 1982-ben megkapta a Magyarország örökös úszóbajnoka címet. Az aktív sportolástól 1932-ben vonult vissza.
 

Bár nem nyert olimpiai bajnoki címet, a magyar úszás nagy egyéniségei között tartják számon. 1978-ban az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották.

Egy olimpiai fáklya utolsó útjának történetéhez

Egy olimpiai fáklya utolsó útjának történetéhez
 
 
Az olimpiai játékokat megelőző nevezetes, immár hetven éves múltra visszatekintő fáklyafutás a játékok születését, időtlenségét és nemzetek felettiségét egyaránt szimbolizálja – személyes élménnyé téve mindezt azon szerencsés kiválasztottak számára, akik a soros játékokat megelőző stafétában nemzetüket képviselik.
 
2000. augusztus 2-án, a sydneyi játékok színhelyén, mások mellett, egy rokonszenves ausztrál urat ért a megtiszteltetés, hogy – megszerezvén rá a jogot – ötszáz métert futhatott a lánggal. A fáklyafutás élményétől fűtve elhatározta, hogy ha lehetséges, megvásárolja a nevezetes ereklyét. Így is történt. Miután a fáklya a birtokába került, úgy döntött, hogy felajánlja azt a Magyar Sportmúzeum számára. Az elhatározást ismét tett követte, amelynek nyomán 2003 tavaszán megérkezett az olimpiai fáklya a múzeumba. Ez utolsó útjának rövid története. S így vette kezdetét ismeretségünk Ürményházi Attilával, Ausztráliában élő honfitársunkkal.

 

Az olimpiai fáklyához hasonlóan Ürményházi élete is kontinenseken ível át.
Isztambulban született, 1938-ban. Édesapja, Ürményházi József az elsők egyike volt, akik a török kormány meghívására a harmincas években Isztambulba érkeztek, hogy munkájukkal, szakértelmükkel és tapasztalatukkal segítsék a kisázsiai ország ipari fejlődését. A család rengeteget tett a kiterjedt isztambuli magyar közösség erősítése érdekében is. Ürményházi Józsefet az isztambuli Magyar Egyesületben végzett önzetlen munkája elismeréseként 1936-ban Magyar Királyi Érdemkereszttel tüntették ki.
Évek múlva a szülők a három gyermekkel végleg haza akartak térni Magyarországra, ám a háború befejezése után jobbnak látták maradni. A hazulról szállingózó hírek, amelyek a háborútól sújtott országról, később a kommunista megszállásról szóltak, nem voltak biztatóak. Így aztán Attila francia iskolákban jutott el az érettségiig, majd jelentkezett az isztambuli szépművészeti akadémiára, ahol három szemesztert töltött el.
A két kultúra vonzásában megélt ifjú éveket egy jelképes sportélmény tette emlékezetessé: mindössze tizenhat éves volt Ürményházi Attila, amikor megnyerte a Boszporusz-átúszó versenyt, a város ázsiai oldaláról indulva, s Európában partra szállva.
Édesapja halála után családja kérésére könyvelői oklevelet szerzett, nagyvállalatoknál dolgozott. Miután a török állampolgárságért hiába folyamodtak, Attila sorsdöntő lépésre szánta el magát: hajóra szállt, és kivándorolt Ausztráliába. Huszonegy éves volt.
A következő néhány év a megélhetésért folytatott szakadatlan küzdelem jegyében telt el. Attila a betelepülők kenyérharcát vívta. 1963-ban, Sydneyben egy nagyvállalat könyvelője, később mérlegképes könyvelő lett. Nyelvtudása révén hamarosan nélkülözhetetlenné vált, mint angol-török fordító, s miután nemzetközi vizsgát tett, tolmácsként is tevékenykedhetett. Mindezt a könyvelői munkájának köszönhette, amely foglalkozását ugyan soha nem szerette, de elismeri, hogy hattagú családja számára ezzel a munkával teremtett biztos anyagi hátteret.
1982-ben kinevezték Új-Dél-Wales békebírójává.
1995-ben a tasmániai Hobartba költözött, jelenleg is ott él. A hobarti múzeum egyik fő támogatója, az Alliance Français helyi bizottságának alelnöke, s nem utolsósorban: a hobarti magyar közösség lelkes tagja. Bejárta az amerikai kontinenst, volt Új-Zélandon, Hawaiin, Thaiföldön. Amikor Európában járt, nem mulasztotta el fölkeresni szülővárosát: Isztambult, hazáját: Magyarországot, s végül mindig visszatért otthonába: Ausztráliába.
Világutazónak is nevezhetnénk, ha ez a kifejezés – legalábbis részben – nem utalna bizonytalanságra, gyökértelenségre, átmenetiségre. Ürményházi életének vezérmotívumai ugyanis: rend, biztonság és felelősségtudat. Szerencsés, amiért a hagyományokat, értéket őrző-teremtő ember kiegyensúlyozott, teljes élete az övé.
Életében nemigen akad „mellékvágány”: vonzalmai és választásai elkísérték. Ahogyan a művészeti tanulmányokhoz szükséges inspiráció és tehetség évtizedekkel később a múzeumi munkájában kamatozik, úgy az úszásban elért ifjúkori sikerekre az ausztráliai masters bajnokság korcsoportos versenyén 1998-ban elért harmadik helyezése felel.
Múzeumi szakismereteinek és magyarságtudatának egyaránt szerepe lehetett abban az elhatározásában, amelynek eredményeképpen a XXVII. nyári olimpia egyik jelképét, a fáklyát egy napi nehézségekkel küzdő, ám közös értékeinket elhivatottan őrző kis magyar múzeumnak adományozta.
A Magyar Sportmúzeum és a sportszerető magyarok nevében ezúton is köszönetet mondunk Ürményházi Attilának e nemes gesztusáért. Munkáját kísérje derű, tartalmas életéhez jó egészséget és további sok sikert kívánunk. – Reméljük, következő magyarországi útja alkalmával ellátogat hozzánk is, és végre alkalmunk nyílik személyesen is megköszönni nagyvonalú ajándékát.
 
 
(Farkas Ágnes)


Főbb adatok:
Leltári szám: 2016.191.1.
Hossza: 77 cm
Anyag: fém, eloxált és kalapácslakkal bevont
Származási hely: Ausztrália

Achilles Testgyakorlati Versenylap 1895-ből

Achilles Testgyakorlati Versenylap 1895-ből

Az Achilles Sportegylet 1878-ban tartotta első atlétikai versenyét. 1880 és 1914 között Vermes Lajos kezdeményezésére rendszeresen szerveztek sportjátékokat a Szabadka melletti Palicson. Sor került többek között versenyekre gyaloglásban, kerékpározásban, birkózásban, vívásban és teniszezésben. A versenyek “olimpiai” szellemben, nemzetközi résztvevőkkell zajlottak, és palicsi olimpiai játékok néven lettek ismertek. Miután Pierre de Coubertin báró által propagált modern olimpiai versenyek rendszeressé váltak, a palicsi játékokat előolimpiaként kezdték el emlegetni. Vermes Lajos a nagyszámú sportoló szállásaként felépítette a Bagolyvárat, 1891-ben pedig kerékpárpályát építtetett, és a pálya mellé falelátót állíttatott. Magyarországon ez volt az első ilyen pálya, de Európában is csak a harmadik.

A lap szerkesztője természetesen az önavatott sport szaktekintély, Vermes Lajos volt, aki egyben az Achilles Sportegylet alelnöke és bajnoka is volt. Számos sportot űzött; atletizált, vívott, kerékpározott, illetve foglalkozott sportfotózással is. Hagyatékában fellelhető egy saját maga által tervezett fényképezőgép rajza, mely már fázisfotók készítésére is alkalmas lehetett. Egész családi vagyonát a sportba ölte, még villamosvasutat is tervezett Szabadkától Palicsig, azonban ez már csak halála után készült el. Vagyoni helyzetének romlását jól mutatja, hogy az Achilles lap későbbi példányai már nyomtatás helyett kézzel írott formában, stencilezve jelentek meg.

A képen látható 1895-ös példány érdekessége, hogy szerepel rajta Hont vármegye bélyegzője és a megye levéltárosának, Szokolyi Alajosnak a neve is. Szokolyi maga is neves sportember volt. 1896-ban ott volt az Athénban az első újkori olimpián, ahol az olimpia első számában (100 méteres síkfutás) az első helyről indult. Végül harmadikként ért célba, és ezzel ő lett Magyarország első olimpiai érmes sportolója (bár akkor még a harmadik helyezett nem kapott érmet). Szokolyi vetette fel először, hogy alapítsanak Magyarország önálló sportmúzeumot. A Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett 1926-os sporttörténeti kiállítás is jelentősen mértékben támaszkodott az ő hatalmas atlétikai és olimpiai magángyűjteményére. Szokolyi a kiállítás után letétként a múzeumban hagyta az anyagát, bízva a sportmúzeum mielőbbi létrejöttében. 1929-ben az anyagát átadta az időközben létrehozott Testnevelési Főiskola Múzeumának, hogy a sportmúzeum létrehozásáig is hasznosuljon a gyűjteménye. Sajnálatos módon jelentős része elpusztult a háború után.
 

Az úszás egyik legkorábbi magyar nyelvű leírása 1675-ből.

Az úszás egyik legkorábbi magyar nyelvű leírása Comenius ORBIS SENSUALIUM PICTUS című 1675-ben Brassóban latin és magyar nyelven megjelent könyvéből:

Az Úszás.
Által is szokták a’ vizeket úszni
kákábúl-való kötőléken, 1

ismét
fel-fúvott
ökör hójagokon; 2
az után, szabadon
a’ kezeknek és láboknak 3
hányatásával.
Végtére
némellyek meg-tanúlták
a’ vizet tapodni, 4
öveddig
a’ vízben lévén,
és ruhájokat
fejeken
hordozván.
A buár (vízben buvó) 5
úszhatik
a’ víz alatt-is,
valamint az hal.